Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-16 / 64. szám
A földreform kezdete Tolna megyében 1945. március 15-én a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai megtárgyalták a földművelésügyi miniszter előterjesztését a földreformról, és ezt különösebb vita nélkül elfogadták. A Minisztertanács március 17-én tárgyalta meg és fogadta el a földreform- rendelet végleges szövegét Ezt másnap, március 18-án közzétették a hivatalos lapban és a sajtóban. „A nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmíves nép föld- hözjuttatásáról szóló 600/1945. M. E. sz. rendelet” keltezése március 15-e, utalás az 1848. március 15-i forradalom emlékére. A földreformrendelet megalkotói ezzel jelezték, hogy a majdnem száz évvel ezelőtt megkezdett jobbágyfelszabadítást véglegesen befejezték. „A rendelet célja, hogy <Z2 Ideiglenes Nemzetgyűlés szózatában és az Ideiglenes Kormány nyilatkozatában lefektetett elvek és a megadott felhatalmazás alapján, a nagybirtokrendszer megszüntetésével valóra váltsa a magyar földmíves nép évszázados álmát és birtokába adja ősi jussát, a földet.” — mondja ki a rendelet ünnepélyes bevezető része. Erre azért van szükség, mert „o feudális nagybirtokrendszer megszüntetése biztosítja az ország demokratikus átalakulását és jövő fejlődését, a földesúri birtokok parasztkézre adása megnyitja a politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi felemelkedés útját az évszázadok óta elnyomott magyar parasztság előtt. A földreform végrehajtása életbevágó nemzeti érdek és gazdasági szükségesség.” A rendelet biztosította a feudális maradványokkal terhelt nagybirtok megszüntetését Magyarországon. „Teljes egészében igénybe kell venni az 1000 kát. holdat meghaladó minden mezőgazdasági földbirtokot.” Megváltás ellenében pedig igénybe kell ven. ni a 100 kát holdon felüli birtokot Kisajátított tehát minden ingatlan és ingó vagyont: szántót, legelőt, gyümölcsöst, erdőt, gazdasági felszereléseket, mezőgazdasági jellegű ipari üzemeket is. Ezzel a nagybirtok uralmát megszüntette hazánkban. A földreformrendelet Születésekor még országon belül és világméretekben is folyt a harc a fasizmus ellen. Ezért hangsúlyozottan antifasiszta jellegű a 600-as rendelet. „Teljes egészében és nagyságra való tekintet nélkül el kell kobozni a hazaárulók, a nyilas, nemzetiszocialista és egyéb fasiszta vezetők, a Volksbund tagok, továbbá a háborús és népellenes bűnösök földbirtokait.” Pontosan meg is határozták, hogy kik minősülnek a felsoroltak közé. Az antifasiszta nemzeti egységfront érdekében határozták meg a földmeghagyósokat elég magas arányban. Aki a nemzeti ellenállásban részt vett, annak meghagyták a birtokát 300 holdig. Aki pedig földműves családból származó, mezőgazdaságból élő birtokos volt, annak 200 holdig hagyták meg a földterületét Az elkobzott, kisajátított és megváltott ingatlanokból állami földalapot létesített a rendelet a földreform megvalósítása céljára. így a régi és az új tulajdonos semmilyen jogi kapcsolatban nem állt egymással. Szólt a rendelet arról is, hogy kik kapjanak földet: „A kiosztásra kerülő földekből kisgazdaságok létesítésére földhöz juttatandók a gazdasági cselédek és mezőgazda- sági munkások — birtokuk kiegészítésére a törpe birtokosok és olyan nagycsaládú kisbirtokosok nős fiúgyermekei, akiknek földbirtoka várható örökrészükkel együtt 5 kát. holdnál nem több.” A 600-as rendelet a végrehajtásra Országos Földbirtokrendező Tanácsot, megyei földbirtokrendező tanácsokat és községi földigénylő bizottságokat hozott életre. A bizottság tagjait a földigénylők maguk közül választhatták. „A községi földigénylő bizottságok feladata az igényjogosultak nyilvántartásba vétele és a község határában lévő elkobzás vagy megváltás alá kerülő földbirtok összeírása. Felosztási tervet készít és közreműködik a földbirtok felosztásában." A végrehajtás tehát a legszélesebb népi, elsősorban szegényparaszti szervekre hárult. Tolna megyébe a 600-as rendelet szövegét dr. Kardos László miniszteri biztos hozta. Visszaemlékezése szerint ezt a megbízást Debrecenben, a pártközpontban Révaitól kapta. Részletes útbaigazítást a földművelésügyi miniszter tartott, tőle kapta a megbízólevelet, ötszáz pengőt, és egy körülbelül 20—25 kilós csomagot, melyben a törvény szövege és az igénylőlap volt. Debrecenből szovjet repülőgépen hozták Tolna megyébe, az őcsényi repülőtérre. Feladata a rendelet ismertetése, a községi földigénylő bizottságok megalakítása, a Megyei Föld- birtokrendéző Tanács megszervezése, a földosztás megkezdése volt. A miniszteri biztos munkáját Szekszórdon azzal kezdte, hogy tárgyalt a már megalakult pártok vezetőivel és a közigazgatás irányítóival. Klein Kálmán kommunista főispánnal egyetértésben március 25-re népgyűlést hívott össze a Béla térre, Szekszárd akkori főterére a 600-as rendelet azonnali megvalósítása érdekében. A gyűlésen a koalíciós pártok képviselői tartottak beszédet. Először Klein Kálmán szólalt fel: „Magyarország történetének egy olyan szakaszába értünk — mondta a főispán — ami megértéssel párosulva évszázados vágyálmot vált be. Ha megértik az idők szavát, minden becsületes, földet művelő munkás a saját földjén dolgozhat, saját birtokán fejtheti ki a legnagyobbat, a legtökéletesebbet, amivel elősegítheti az ország építését." Dulin Jenő, a Független Kisgazdapárt nevében beszélt : „A nagybirtokrendszer idejét múlta. Amint elmúlt a jobbágyság, úgy el kell múlni annak is,. hogy a földet művelők tömegei előtt elérhetetlen vágy maradjon csupán, hogy a saját földjén dolgozhasson.” A rendelet jó, fejtegette a szónok, mert nem élet- képtelen törpebirtokosokat, hanem életképes kisbirtokosokat fog teremteni. „A föld azé lesz, aki azl megdolgozza. De ne higyje senki, hogy ajándékot adunk neki s ez könnyelműségre, dologtalanságra jogosít. Mindenkinek tudni kell, hogy a magyar földet nemcsak vér öntözte, de a munka verejtéke is." Csősz János, a Magyar Kommunista Párt központi vezetősége nevében szólalt fel. Ismertette a két világháború között eltelt évek harcait a szabadságért, emberi jogokért, a szegénység felemeléséért. Beszédében rámutatott a földreform gyors végrehajtásának fontosságára. Román Béla, a Magyar Szo^ ciáldemokrata Párt szónoka hangsúlyozta, hogy a földreform végrehajtása a demokrácia első nagy erőpróbája, „Erre alapítottuk jövő életünket. Ezért kérünk minden igaz magyart a legteljesebb közreműködésre, mert ennek jó megoldásától függ mind- annyiónk álmának megvalósulása, a független, szabad Magyarország felépítése.” Czéh József, a Polgári Demokrata Párt nevében felszólította a jogosultakat, hogy igényeljenek földet, de addig is, míg megkapják dolgozzanak becsülettel. Ez a március 25-i nagygyűlés volt tulajdonképpen Tolna megyében a földreform végrehajtásának ünnepélyes megnyitója. A közigazgatás dolgozói ezután eljuttatták a rendelet szövegét minden községbe, ahol vagy falragasz, vagy dobolós útján a lakosság tudtára hozták, hogy földet lehet igényelni. Sorban alakultak meg ezután a községi földigénylő bizottságok, hogy megkezdjék az évszázados nagy álom, a földosztás megvalósítását. KISASSZONDT ÉVÁ 30 év - 30 történet Nincs nekem különösebb történetem, olyan volt az életem, akár a legtöbb pusztai asszonyé, sok minden történt velem és semmi olyan, ami rendkívüli. Ha csak azt nem mondom rendkívülinek, hogy 53 évesen van hét élő, és szépen boüdoguló gyerekem, tizenegy unokám én meg a valamikori summáslány megengedhetem magamnak, hogy csak anya és nagymama legyek. Mert az a helyzet, hogy nekem ez a fő dolgom, meg a házkörnyéki kis gazdálkodás. Nézze milyen szépek a kendermagos csibéim' Úgy hordják- viszik tőlem, mintha cukrot osztogatnék. Itt mindenki sok állatot nevel, szoktuk is nevetni, amikor az idetévedők azt hiszik a háztáji kondáról, hogy az a termelőszövetkezeté. Jól fizet az állattartás, jól jár aki disznókat nevel, baromfiakat tart, mert hiszen az állam is jól jár ezekkel. Különben olyan húsevő nép lettünk mi, hogy az szemkápráztató, pedig, hát uramisten csak itt a pusztán de kevésszer főtt hús a fazekakban! Ünnepnek kellett ahhoz lenni. Milyen volt az életem? Ahhoz képest ez a mostani a múló évek ellenére is valóságos földre szállt mennyország, Veszem csak azt, hogy apám meghalt még akkor, amikor én kétéves voltam. Ennyi idősen anyai nagyapámhoz Pálfára, aki az uradalom csikósa volt. Laktunk mi akkor tizenegyen egy szobában, mert a konyha közös volt, az ilyen összeszorítottság minden nyomorúságával. Korán vitték akkor asszonynak a lányokat, de igyekeztek azok velem együtt azért is, hogy saját legyen a fészkük. Tizenhét évesen mentem férjhez, az uram itt volt traktoros a pusztán. Tizenkét éves voltam, amikor először kellett kimennem a nagy tarlóra. Mentünk, olyan magamforma marokszedő lányok a száz-százhús-z kaszás után, vagy napszámban kerestük a kenyerünket. Nem ám napi nyolc órában. Majd adtak volna nekünk, ha szájain! mertünk volna, hogy sok az látástól vakulásig dolgozni! Megjegyezem én soha nem féltem senkitől, de így volt ezzel a legtöbb cselédasszony. Az emberek, azok ritkán robbantak, mélyen tudtak hallgatni. Mi bizony nem nyeltük le, ha valami kikívánkozott. Bizony, ahogy mondja, se 1945 előtt, se azután. Mesélem én ezt sokszor a gyerekeknek. Most csak egy fiam van itthon, a 19 éves, mert a másik katona. Node ezek a gyerekek a szemünkbe nevetnek. Nem tudják elhinni, mi volt itt 30 évvel ezelőtt. — Ha volt, volt — szokták mondani — minek beszélnek róla, tán visszakívánják? Kívánja ám, a majd mit mondok! A fiatalság, az viszont jó lenne, mert csak-csak kiszámítgatja az emberlánya, hogy mire menne most azzal a temérdek munkával, ami mögötte van? Látja, alig készült meg itt ez a betonút, már van a Müller gyereknek autója. Na, nem mintha az lenne a legfőbb. De Felsőrácegresen és autó? Akármi legyek, ha ezt valaki elhitte volna mondjuk még 1950-ben is! Az én uram nyolc hold földet kapott a földosztáskor, de nem sokára elment az Alsópéli Állami Gazdaságba. Csak 13 éve tagja a termelőszövetkezetnek. Én nem voltam az, nem is vagyok. Tudja, sok volt a gyerek, az egyik kicsi, a másik nagy. de csak gyerek. Mi az urammal nem koptattuk sokáig az iskolapadot, de nekik már el kellett végezni a nyolcat, ahhoz,, hogy úgy boldoguljanak, ahogyan boldogulni tudnak. Nem szorulnak a segítségünkre, mi sem az övékére. Itt ez a kis ház. ötvenhétben kezdtük építeni és egy évre rá beköltöztünk. Mindenünk megvan, ami kell. Aztán, ha valamiben mégis szorul a hurok, valamelyik gyereknél, akad tehetség adni. Félnünk se kell úgy az öregségtől, ahogy a régi pusztai öregek féltek. Sokat beszélgetünk ezekről a dolgokról. Látta a házakat? Mindegyik előtt ott a kert gyümölcsfákkal, rózsalugaspk- kal és kint az utcán ott van a kispad. Oda mi ki-kiülünk ldubozni. Sokféle dolog szóba kerül ilyenkor. Még a Géza grófné is, akinek én rövidke időre asszony cseléd je voltam 45 után. Tudja, meghagytak neki özvegyként 100 holdat az első osztás után, meg a kis- kastélyban egy szobát. Néha itt hált kint, akkor is kellett melléje valaki. Meg volt egy kutyája, a Péter. Hát ez igen nagyságos egy pulikutya volt, mert ha rámhagyta az asszony, nekem kellett jófélékkel táplálnom, meg őriznem, nehogy el- bitangoljon a pusztai kutyák közé, amikor rájött a bitangol- hatnék. Jó sok baromfihúst ettünk meg a Péterrel, de hamar meguntam én azt a jólétet. Letettem a kutyadajkaságot, de azért jött az asztalunkhoz kosztolódni a fiatal grófné. Míg el nem ment külföldre, úgy élt az, mint bármelyikünk. De nem csoda. Az ő apja is csak uradalmi bognár volt. Szóval, közrendi származék, ha százszor táncosnő, majd grófné is lett belőle! Néha beszélgetünk róla. Csuda egy nőszemély volt. De én tőle sem féltem. A zöld- kalapostól se, pedig az cudar egy emberke volt. Hogy ez kicsoda? Lőrincről járt ez a pusztába a begyűjtéskor, de ha lehet még ferteimesebb pofával volt irántunk, mint az uradalom elöljárói. Sosem találkoztam vele később, pedig megmondtam volna neki, hogy ha nem úgy beszél, többre ment volna velünk, akik alig kepickéltünk ki a szegénység- ségből, s nem tudtunk eleget beszolgáltatni ahhoz, hogy megdicsérjenek. Na én ezzel az emberrel egyszer úgy kibabráltam, hogy még ma is emlegetik. Ott laktunk még lent abban a cselédházban, ami az Illyés Gyuláék egykori házához volt közel. Én akkor magam szántottam, vetettem, mert az uram repeszekkel jött haza a háborúból és nem tudott évekig lábra állni. Ott volt aztán a sok gyerek is. Jön ez az ember és köszönés, minden nélkül esik nekem, hogy ismerjem el, van 3000 forint adóhátralékom. Szó, szóra, hogy nem vagyok én hátralékos. De ő csak, hogy tartozom és felmegy a padlásra, mert biztosan van ott egy kis transzferálni való. Rettentő mérges lettem, mert tényleg volt ott 8 zsák kukorica, de tudtam, ha elviszik azt, végképp nem lesz mit adnom az állatoknak. Mondtam neki, hallja, ne menjen föl a padlásra, látja, hogy milyen az ajtószárfa, ott fönt, ha az kidől, mentem mehet Pilátushoz vacsorázni! Nem hederi- tett rám, fölment, én meg fogtam és elemeltem a létrát, így aztán fél napot ott kiabált berekedésig. Hallották sokan, de úgy tettek, mintha nem hallanák. Suttyomban kacagták az emberek, hogy helyettük is megfizettek a zöldkalaposnak. Nem is felejtette el a fizetséget, mert ahol lehetett Tizenharmadik történet. Elmondja: idős Fehér bl- vánné. Született: Uzdon, 1922. május 16-án. Állandó lakása: Felsőrác- egres, Simontornyai u. 16. Szakképzettsége: nincs. Háztartásbeli, 11-szeres nagymama. Édesapja foglalkozása: parádéskocsis. csavart rajtam egyet Hivatnak egyszer is a tanácsra, hogy olvasok-e újságot, meg ilyesmi. Mondom a zöldkalaposnak, hogy van nekem elég dolgom, bajom, ha az ő nadrágjára csimpaszkodna annyi gyerek, ő se olvasgatna. Megbüntettek 61 forintra. Máskor megint hivatnak, kihágás miatt Tudtam, hogy nem hágtam se ki, se be, ki is tátottám szépen a számat, mert külön megmérgesített, hogy olyannak bélyegeztek, aki nem tartozik a demokráciába. Hát látja, ezeken a dolgokon már régóta mi is csak nevetünk, de az az igazság, hogy akkor, amikor így lehetett beszélni a népekkel, igen keserű volt a szánk. Ezek a gyerekek meg? Azt gondolják mesebeszéd az egész, pedig hát jaj de nagyon nem az. Meg kell csak nézni a pusztai öregeket, meg az én társaimat. Csak az arcokat, meg a kezeket kell nézni, beszélnek azok olyan igazul, amitől elmúlik a kétkedés. Tetszik, nem tetszik, el- nyűttek vagyunk, mindőnk több évet mutat az arcával, kezével, mint ahány éves. Most lenne jó élni sokáig és járni a gyerekekhez, gyönyörködni bennük, meg az unokákban és újra élni általuk mindazt, ami nekünk nehéz volt, meg nem is volt. Különben búcsúkor jöjjön el hozzánk az, aki egyszerre akar beszélgetni a múlttal, jelennel és jövővel. Vagyunk vagy harmincán olyankor.» FELJEGYEZTE; LÁSZLÓ IBOLYA
