Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-02 / 52. szám

Ezt hozta a hét a külpolitikában így látja a hetet, kommen­tátorunk, Réti Ervin: A szocialista országok kül­ügyminiszterei aligha panasz­kodhattak programhiányra a héten. Mladenov, a bolgár diplomácia vezetője először Moszkva, utána Kairó vendé­ge volt, Fischer, az NDK új külügyminisztere Prágát, majd Szófiát kereste fel. Gromiko hajdani kollégáját, Couve de Murville-t fogadta, aki jelen­leg a francia parlament kül­ügyi bizottságának elnöke. A lengyel külügyminiszter vi­szont Sauvagnargues-al, a mostani francia külügymi­niszterrel tárgyalt Varsóban. A román Macovescu a vi­szonylag közeli Athénben, a jugoszláv Ninics a távoli Mexikóban és Venezuelában tett látogatást. Budapesten tör­tént eseménnyel zárva a sort: Púja Frigyes a szomszédos Ausztria külügyminiszterével, Erich Bielkával folytatott megbeszéléseket, s kétoldali kapcsolatainkat újabb négy szerződés aláírása fejlesztette tovább. Mindezek a hírek magukért szólnak: az enyhülés folytató, sának érdekében tett lépések­ről, a tevékeny és kezdemé­nyező szocialista békediplo­máciáról adnak keresztmetsze­tét. Amint ide sorolható a szovjet és a japán kormányfő táviratváltása a diplomáciai kapcsolatok felvételének ötve­nedik évfordulóján. Leonyid Brezsnyevnek Gandhi asszony­hoz küldött üzenete, amelyet Grecsko marsall nyújtott át Uj-Delhiben; s a több milli­árdos szovjet—iráni gazdasági megállapodás. De kedvező fejleménye az elmúlt hétnek az európai szakszervezetek genfi tanácskozása is, vala­mint az a tény, hogy a fran­cia baloldal — félretéve belső vitáit — nagyszabású, közös megmozdulásokat szervez, til_ takozásul a gazdasági helyzet romlása ellen. Egyoldalú lenne azonban a kép, ha megfeledkeznénk a hét palettáján jelentkező söté­tebb színekről. Jóllehet a jobboldali görög katonatisztek puccsát sikerült meghiúsítani, s a demokratikus ellenzék széles körű vitát, kényszerített ki az ügyben — az eset fényt vetett arra, hogy eddig bizony nem történt alapos tisztogatás a görög hadseregben és állam- apparátusban. Hat héttel a portugál választások előtt mind hevesebbé válik a bel­politikai küzdelem Lisszabon­ban is. A jobboldal anti- kommunista kampányt folytat, hogy elszigetelje a kommunis­tákat, s megpróbál éket verni a fegyveres erők mozgalma, s a baloldali szervezetek közé. „A Portugál Kommunista Párt ostromlott, de nem be­kerített vár” — mondta Cun- hal, a p.árt főtitkára, s a de. mokratikus erők egységére hívott fel. A bonyolult dél­európai körképhez tartozik a ciprusi válság további elhú­zódása is, a Biztonsági Tanács­ban egyelőre nem sikerült ál­talánosan elfogadható határo­zattervezetet kidolgozni, s to­vább tartanak a NATO-ma- nőverek. A nyugtalanság azonban nem korlátozódott kontinen­sünk déli peremére — alapo. san felkavarta a szenvedélye­ket egy nyugat berlini ’ me­rénylet is. A ma lebonyolítás­ra kerülő választások előtt ,72 órával elrabolták Lorenz-t, a város kereszténydemokratái­nak listavezetőjét. A jelzések szerint anarchista ultrák vol­tak a tettesek, de mintha csak a szélsőjobboldal megrende­lésére működtek volna. A természetesen önmagában is messzemenően elítélendő ter­rorcselekményeknek jelentős politikai kihatásai lehetnek, így lovat adhatnak a reakciós próbálkozások alá és ingadozó választók rokonszenvét, a do­log emberi oldaláról kiindul, va, a CDU felé fordíthatják. A szociáldemokratáknak 1958. óta abszolút többségük van a városban, de kérdéses, hogy ezt megőrizhetik-e továbbra is. Az immár sajnos hagyomá­nyosnak mondható válságterü­letek, a Közel-Kelet és Délke- let-Ázsia ezen a héten is hal­lattak magukról. A kambod­zsai Lón Nol rendszer csődtö­mege egyre nyilvánvalóbb lesz. Az Egyesült Államok már csak úgy tudja kétes érté­kű szövetségesének fejét a víz felett tartani, hogy légi- hidat szervezett a kétmilliós főváros, a lényegében körül, zárt Phnom Penh utánpótlásá­nak biztosítására. (Mivel hi­vatalosan az amerikaiak nem szeretnének visszatérni, a Pentagon „magántársaságok­kal” állapodik meg, de ezek a mesterkedések túlságosan is átlátszóak.) Az arab világban az egyip­tomi—Palesztinái nézeteltéré­sek keltették az izgalmat. A PFSZ ugyanis nyilatkozatot adott ki, ebben óvta az arab kormányokat a kissingeri rész-megegyezések útjától. (S ez különösen időszerű, hiszen az amerikai külügyminiszter a hét végén ismét utazik...) Bejelentették azt is, hogy a felszabadítási szervezet ter­mészetesen nem ismer el ma. gára nézve érvényesnek olyan egyezményt, amelynek kidol­gozásában és elfogadásában nem vesz részt. A bírálat ugyan nem nevezett meg egyetlen arab államot sem, de nyilvánvalóan Kairót vette célba, hiszen egyes egyiptomi körök fűztek túlzott illúziókat a „kis lépésekhez”. Ezek után nem jöhetett létre a hétre tervezett egyiptomi—Paleszti­nái eszmecsere. Közvetlenül formai okok szolgáltak a ha­lasztásra. (Szadat elnök csak Arafattal és a PFSZ teljes vezérkarával lett volna haj­landó tárgyalni.) Valójában az elvi vitakérdés áll a közép­pontban, hogy átfogó rendezés, vagy szakaszos próbálkozások, amelyek óhatatlanul meggyen­gítenék az arab egységet. Pe­dig a reális és pozitív alapo­kon létrehozott egység az eredményes tárgyalások alap­vető feltétele. Hyugat-Berlin Az anarchisták valamennyi feltételük teljesítését követelik Ä nyugat-berlini rendőrség pénteken pontban éjfélkor rádió- és tv-adókon keresztül közleményben fordult Peter Lorenz, a nyugat-berlini CDU elnöke elrablóihoz. A közleményben rámutatott, hogy a Holger Meins halála után Nyugat-Berlinben tar­tott tüntetések alkalmával le­tartóztatott és elítélt tüntetők zömét már régebben szaba­don engedték. A DP A a közle­ménynek ezzel a részével kapcsolatban megjegyezte: a nyugat-berlini igazságügyi ha­tóságok ezzel teljesítik az em. berrablók egyik követelését, miszerint 24 órán belül bo­csássák szabadon a letartózta­tott tüntetőket. A nyugat-berlini rendőrség közleményében továbbá „meg­győző bizonyítékot” követelt az emberrablóktól arra vonat­kozólag, hogy Peter Lorenz még életben van. Hangoztat­ta: azon fáradozik, hogy „in­tézkedéseivel ne veszélyeztes­se Peter Lorenz életét és egészségét”. Felszólította az anarchistá­kat, hogy közöljék Peter La. 1975. március & renz személyazonossági iga­zolványának számát, s ezzel bizonyítsák be, hogy a nyu­gat-berlini politikus valóban hatalmukban van. „Félreértések elkerülése vé­gett” a rendőrség azt is sze­retné megtudni, hogy az em­berrablók „hogyan képzelik el Peter Lorenz sértetlen át­adásának módozatait”, s mi történik akkor, ha annak az NSZK-ban bebörtönzött hat fogolynak az egyike, akiknek szabadon bocsátását név sze­rint követelték, nem hajlandó élni a lehetőséggel és részt venni az általuk megszabott eljárásban? Közben Heinrich Albertz, volt nyugat-berlini kormány­zó polgármester bejelentette, hogy az emberrablók követelé­seinek megfelelően kész túsz­ként külföldre kísérni az NSZK-ban bebörtönzött hat személyt, akiknek szabadon bocsátását és személyenként 20 000 márkával való „ellátá­sát” az anarchisták követel­ték. A nyugat-berlini Igazság­ügyi hatóságok szombaton dél­előtt teljesítették az ember- rablók első kívánságát: két embert szabadon bocsátottak, akiket Holger Meinanak, a börtönben éhségsztrájk követ­keztében meghalt anarchistá­nak a halála utáni utcai tűn. tetés miatt zártak börtönbe. A nyugat-berlini rendőrség tárgyalni akar az emberrab­lókkal. A rendőrség szabad elvonulást biztosít a támadók képviselőjének, de kéri, hogy bizonyítékul hozza magával Lorenz személyi igazolványát'. A rendőrség továbbá bizony­ságot kíván arról, hogy Lorenz még életben van. Szombaton délben a DPA hírügynökség nyugat-berlini irodája ismeretlen telefonálótól értesítést kapott, amely szerint a Peter Lorenz-t elrabló „Jú­nius 2” mozgalom nem elég. szik meg részkívánságok tel­jesítésével, hanem azt követe­li. hogy valamennyi kívánsá­gát száz százalékosan teljesít­sék. Az ügyet csak bonyolítja, hogy Horst Mahler, 89 éves ügyvéd, aki a kiszabadítandók listáján van, állítólag nem akarja elhagyni a nyugat-ber­lini börtönt, jihol jelenleg őr. zik. Annyi bizonyos, hogy a he­lyi választások hetében bekö­vetkezett emberrablás elsősor­ban a szélsőjobboldal malmá­ra hajtja a vizet PÁRIZS Abu Dhabi és a nyugati olaj- társaságok Párizsban megálla­podást kötöttek arról, hogy a Perzsa-öbölbeli emirátus csök­kenti az olaj árát és a tár­saságok pedig növelik a ki­termelést. A megállapodás ér­telmében. amit Mani Szaid Al- Utaiba, Abu Dhabi kőolaj­ügyi minisztere jelentett be. a nyersolaj 11,2 dolláros barre­lenkénti árát 55 centtel mér­séklik. Abu Dhabi napi olaj- termelése azelőtt elérte az 1,6 millió barrelt, de az elmúlt két hónapban 400 000-re csök­kent. Ez az első eset, hogy az OPEC-hez tartozó egyik or­szág az 1973-as nagy áreme­lés óta csökkentette kőolajá­nak árát. A termelés vissza­esése az enyhe tél és a nyu­gati országok energiatakaré­kossági intézkedései következ­tében állt elő. DAMASZKUSZ Zaid Rifai jordániai kor­mányfő szombaton Damasz­kuszba érkezett, hogy Henry Kissinger, amerikai külügy­miniszter közelgő újabb közel- keleti tárgyalásairól tárgyal­jon Szíriái kollégájával, Mah­mud El-Ajubival. Rifait fogad­ja Asszad elnök is. BEJRÜT öt palesztinai, akik izraeli fogságban voltak és pénteken toloncolták őket ki Libanon­ba. sajtónyilatkozataikban el­mondták, hogy az izraeli bör­tönökben megkínozták őket. Szuleiman Rasid Nadzsib be­számolt arról, hogy tíz hóna­pig egy apró sötét zárkában tartották, és néhány napja til­takozásul már éhségsztrájkba kezdett. Pénteken izraeli rend­őrtisztek érte jöttek, bekötöt­ték a szemét és társaival együtt átszállították a hatá­ron. rális közeledést előmozdító tár­saság. — Nagy örömmel tölt el, hogy évről évre erősödik poli­tikai és gazdasági együttmű­ködésünk. szilárdul a szovjet és a csehszlovák dolgozók szel­lemi kapcsolata, egyre sokré­tűbbé válik a megbonthatat. lan csehszlovák—szovjet ba­rátság — írta az SZKP fő­titkára. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége rende­letileg a Népek Barátsága szovjet érdemrendet adomá­nyozta a Csehszlovák—Szovjet Baráti Társaságnak, BRÜSSZEL Hétfőn és kedden Brüsszel­ben a Közös Piac külügymi­niszterei és földművelésügyi miniszterei megkísérlik végle­ges formába Önteni a kilen- cek programját az angol EGK- tagság feltételeinek módosítá­sára. egy héttel a kormányfők dublini munkaértekezlete előtt. A két tanácskozáson csaknem valamennyi olyan kérdésről szó lesz, amelyet a Wilson. kormány tavaly az „újratár­gyalás” napirendjére kívánt vétetni. Az EGK szerint a Kö­zös Piac az angol népszavazás előtt lényegében teljesítette a jogos londoni igényeket, s nem mehet messzebb a jelenlegi engedményeknél. A földművelésügyi minisz­terek az EGK közös mezőgaz­dasági politikájának módosí­tásáról tárgyalnak majd ked­den kezdődő megbeszélésükön. Ez is hozzátartozik az angol követelésekhez. , A külügyminiszterek hétfői megbeszélésén az angol újra- tárgyalási kérdéseken kívül szerepel még az energiaprob­léma. valamint a Közös Piac és a földközi tengeri országok viszonya is. WASHINGTON TEL AVIV Egy izraeli kormánybizott­ság jelentést készített arról, hogy az állam 1948-as meg­alakulása óta 250 000 izraeli hagyta el az országot és, kö­zülük csak 8000 tért vissza, A bizottság intézkedéseket java­solt a kormánynak, hogy ösz­tönözzék az emigránsok visz- szatérését, MOSZKVA Leonyid Brezsnyev. az SZKP Központi Bizottságának főtit­kára üdvözölte a Csehszlo­vák—Szovjet Baráti Társaságot abból az alkalomból, hogy Csehszlovákiában ötven évvel ezelőtt alakult meg a Szovjet­unióval való barátság' első szervezete, az új Oroszország­hoz való gazdasági és kultu­A közős szovjet—amerikai űrrepülésre készülő szovjet kozmonauták és szakértők né­pes küldöttsége pénteken ha­zautazott az Egyesült Álla­mokból. A közelmúltban be­fejeződött közös szovjet—ame­rikai houstoni felkészülési időszak végén Anatolij Filip- csenko űrpilóta a Szovjetunió kétszeres hőse, s a szovjet küldöttség egyik résztvevője nyilatkozatot adott a TASZSZ tudósítójának. Mint mondta, harmadik alkalommal érkezett az Egyesült Államokba,. s el­ismeréssel nyilatkozott a kö­zös munka sikereiről. Rámu­tatott, hogy az előkészület utolsó szakasza áprilisban a bajkonuri szovjet űrrepülőté­ren lesz. Nyilatkozatában leszögezte, hogy a szovjet és amerikai kozmonauták között teljes egyetértés és jó viszony volt. Befejeződött az európai szakszervezeti tanácskozás Pietsch Lajos, az MTI kü- löntudósítója jelenti: Genfben szombaton a nemzetközi munkaügyi szer­vezet új székházában befejez­te munkáját az európai szak- szervezeti vezetők kétnapos konferenciája. A konferencia valamennyi felszólalója kifejezte igényét az együttműködésre, a kapcso­latok fejlesztésére. A tanácskozás résztvevői jó­váhagyták a szerkesztőbizott­ság által kidolgozott két nyi­latkozatot, amelyek közül az első a munka humanizálásá­val foglalkozik, különös tekin­tettel a munkabiztonságra, a dolgozók egészségének védel­mére és szociális körülményei javítására. 1 A második nyilat­kozat hangsúlyozza a munká­sok egészségére káros vegyi és egyéb mérgező anyagok, illet­ve termékek elleni védekezés szükségességét, és erre konk­rét intézkedéseket irányoz elő. A kétnapos konferenciáról kiadott záróközlemény java­solja, hogy 1976-ban tartsanak hasonló szintű európai szak- szervezeti konferenciát, ame­lyen az eddig elért eredmé­nyeket és a közös tevékenység további lehetőségeit vitatnák meg. A kétnapos találkozót mind­végig baráti, konstruktív, együttműködésre törekvő lég­kör jellemezte.

Next

/
Thumbnails
Contents