Tolna Megyei Népújság, 1975. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-09 / 34. szám
Tyilionov — egyenruhában Megfeszített munka éve volt Vjacseszlav Tyihonov számára az 1974-es esztendő. Az év’ vége felé fejezték be Igor Gosztyev rendező új filmjének forgatását, amelynek címe — Front szárnyak nélkül. A film egy bekerített szovjet katonacsoport hősi harcáról szól. Tyihonov játssza a csoport parancsnokát, Mlinszkij őrnagyot, aki pedagógusként kezdte pályafutását, majd cse- kista lett. Ivan Mlinszkij azok egyike, akiknek vállán a szovjet föld nyugszik, akik végigharcolták a Nagy Honvédő Háborút és kivívták a győzelmet „A Vörös Hadsereg katonái vagyunk, van fegyverünk, számunkra nem létezik és nem lehet bekerítés — mondja a parancsnok éppen hogy megalakult egységének. — Nem tudok nyugodt életet, csodás kitörést ígérni. Csak magunk Vívhatjuk kj a győzelmet”. — Ismét katonásorS ábrázolása volt a feladatom. Mlinszkij őrnagy azok közül való, akiknek az életét a hazaszeretet, a haza iránti kötelesség teljesítése tölti ki. . Tyihonov 13 éves Cú volt a kegyetlen 1941-es évben. S mint nemzedékének fiai, ő is arról álmodott, hogy idősebb bátyjával együtt küzdjön a fasizmus ellen, ö maga nem került a frontra, de örökre megőrizte azok emlékét és fájdalmát, akik harcoltak és életüket áldozták a háborúban. Talán azért is áll olyan közel a színészhez a hazafias téma. Számos filmszerepe között volt orvos és tanító, egyszerű parasztfiú — Matvej — a Peny- kovban történt című filmben és arisztokrata Bolkonszkij herceg személyében. Különleges helyet foglalnak el művészetében a katonaszerepek. Panyin fedélzetmester és Isza- jev őrnagy, azaz Stirlitz, majd legújabb hőse — Mlinszkij őrnagy, „ Tyihonov most ismét katonaszerepen dolgozik. Üj hőse a szovjet hadsereg közlegénye, Nyikolaj Sztrelcov, Solohov: A hazáért harcoltak című művének fő alakja. Az egyik jelenetben Vjacseszlav Tyihonov közlegényegyenruhát visel, fején vörös csillagos sapkával. Dús a bajusza, orrnyergénél mély ránc. Tekintete komoly, duzzadt szemhéja alatt kicsit hunyorít, ujjal között hosszú szopó- kás cigarettát szorít. — A háború olyan, mint egy meredek hegyoldal. Ott, fenn a csúcson van a győzelem. Mi pedig megyünk, nem gondolunk az elkerülhetetlen nehézségekre — mondja Sztrelcov, amikor arról van szó, hogyan viselkedjen az ember a háborúban, hogy ember maradjon. Tyihonov először kapott közlegényszerepet. így elmondhatjuk, hogy a filmszínész bejárta a katonai ranglétrát Vjacseszlav Tyihonov 25 éve filmszínész, s ezalatt több mint 20 szerepet alakított Sók ez, vagy kevés? Ha az éveket nézzük, nem sok, de ha figyelembe vesszük, hogy csaknem mindegyik főszerep volt bizony nem kevés. Egy-egy alak megformálásához renge_ teg energia és idő szükséges. A Háború és béke Bolkonszkij hercegének megformálása 4 esztendőt vett igénybe. Isza- jev-Stirlitz csaknem 3 év munkáját jelentette. És most már hónapok óta tart „A hazáért harcoltak” forgatása. A nagy szerepek nem teszik lehetővé, hogy egyszerre több filmben vállaljon szerepet, hiszen a nagy alakítások igénybe veszik minden erejét, teljes koncentrációt és maximális odaadást követelnek. Légjobb szerepeit mély társadalmi tartalom jelzi, amelyekben jelentős hangsúlyt kap köz- életisége, pártos világszemlélete. — Olyan mai hőst szeretnék megformálni, — mondja, — akiben visszhangzik a teljes jelen, s akinek alakját teljesen testre szabottnak érzem. Az az álmom, hogy egyszer ilyen forgatókönyv kerül majd a kezembe. Ezzel persze azt hiszem, nem vagyok egyedül, s nem is vagyok túl eredeti. Tyihonovot egyszerűen lehetetlen otthon találni. Most csak telefonon beszélünk a rövid forgatási szünetekben. — Mi az új film fő gondolata? — Ez a film a fasiszták fölött aratott győzelem 30. évfordulójára készül, s ez meg U határozza pátoszát és bőseik — Mit játszik az idén? Vannak-o már konkrét tervei? — Egyelőre nincsenek. — S az utolsó kérdés — Járt-e már Magyarországon? — Igen, néhány évvel ezelőtt a Háború és béke dísz- bemutatóján. Sajnos, csak rövid ideig, de vendége lehettem Ruttkai Évának és Darvas Ivánnak. Természetesen boldogan látogatnék el többször is ebbe a vendégszerető országba. V. GUDKOVA Épül a varsói központi pályaudvar Lendületesei folyik a munka a lengyel főváros központi pályaudvarának építésén. A legkorszerűbb módszerekkel épülő létesítmény fel fogja váltani a régi főpályaudvart, amelyet átalakítanak Lengyelország egyetlen — és a világ legnagyobb — vasútmúzeumá vá. Stefi néninél_ voltak megszállva, annál a háznál, ahol később a géppisztolyt elrejtette a malacól padlásán. Magda kiment délután a városba; meleg zoknit, meleg alsóneműt vásárolt neki. Itt még az üzletekben árultak ezt, azt. Henrik is kiment Magdával, ő kontrás szájharmonikát hozott. (Grisának adta később a szájharmonikát, mert Grisa nagyon szépen tudott szájharmonikázni. ö meg csak a Boci, boci, tarkát cincogta néha rajta, egyebet sem tudott.) Este együtt vacsoráztak a házinénivel, és mindnyájan nagyon kedvesek voltak hozzá. Fel is tűnt akkor, hogy mindenben a kedvét keresik. Magda rossz hangulatban volt, nemigen szólt, egyre'csak maga elé bámult. De őhozzá kedves volt, többször is megsimogatta a fejét, amit nem szokott különben. Tudhatták már ők azt, hogy nem vihetik magukkal. De ő még semmit sem sejtett akkor. Minden holmiját gondosan az ágya mellé készítette. Itt ne íelejtődjék valami, ha éjszaka indulni kel] Németországba. Reggeli világosságra ébredt. Üres volt a Magda ágya. Se ruhája, se csomagja, semmi. Kirúgta magát a dunnából, kapkodva öltözött. Akkor látta meg a levelet, s az irkalapot, amely oda volt készítve, a székre, az ágya mellé. Drága kis Petykóm! Sajnos, nem vihetün k magunkkal, most az utolsó pillanatban tudtam meg. A parancsnok, amikor értesült róla, hbgy egy gyerek a másik civil személy, közölte Henrikkel, hogy ehhez nem járulhat hozzá. — 91 — Bármilyen nehezemre esik, Petykó, el kell válnunk, és csak az vigasztal, hogy talán jobb is így. A Jóisten a megmondhatója, hol van ma nagyobb bizonytalanságban az ember. Te még gyerek vagy, és az oroszok, ha " ne adj Isten, ide is elérnének, a gyereket nem bántják, mindenki azt mondja (Henrik is). Az én helyzetem más. Az asszony! becsületről van szó — de te ezt még nem érted. Petykó! A házinénivel megegyeztem, kapott tőlem egy arany karperecét, maradhatsz nála, gOndódat viseli. Segíts neki a ház körül gyújtóst vágni, vizet hordani, sorba állni, légy mindenben szófogadó gyerek, ez is az egyezségben van. Majd, ha a helyzet megengedi, hazavisz édesanyámhoz. A múltkoriban levelet kaptam Mária nénéd- től. Már eljött Nagyváradról, és pesti címről írt. Ragasszál az ide mellékelt levélre bélyeget — hagytam a házinéninél részedre 20 pengőt — és dobd be a postán. Marinak Is írtam hollétedről. A Márti pesti címét, sajnos, nem tudom, mióta férjhez ment, nem irt. Petykó! Fogadj szót a házinéninek, légy jó gyerek! Sokszor csókol, az otthoniakat is, ha előbb érnél haza. szerető nénéd Magda U. L Rezső bátyádnak, ha előbb találkoznál vele, mondd meg, hogy máris rettenetesen hiányzik, és kimondhátatiánui sokat gondolok rá. És mihelyt á helyzet megengedi, rohanok haza, ezt üzeni és tnilliószor csókolja az ő hűséges kis felesége. Magda igazán rendes volt, hogy még arany karperecét is adott Stefi néninek. És cSupán azért, hogy őrá gondot viseljen. (Stefi néni ugyan azt mondta: nem is igen arany. De őbelőle akkor már az irigység beszélt.) És a levélben is nagyon szépen írt Magda. Drága kis Petykóm, meg ilyeneket mondani soha nem möndott azelőtt. És Henrik is nagyon kedves volt. Kontrás szájharmonikát adott — Végeredményben még alig ismerték egymást. És elintézte a parancsnokkal, hogy legalább Magda elmenekülhessen velük. A hadsereggel egy civil. — 92 — Nem haragudott rájuk, igazán nem is haragudhatott, de azért nagyon rosszul esett, hogy nem mehet Németországba. Annyira beleélte már magát, hogy idegen országba, s éppen Németországba megy. Nem éppen azért, hogy Hitlert láthassa. Egyéb dolga is van Hitlernek a háborúban, nemcsak az utcán grasszálni, és magát mutogatni — de nem is szoktak a királyok (s az ilyen legfejesebb emberek) járkálni az utcán. Mégis: idegen országba utazhatott volna és — ingyen. Rosszul esett, hogy annyira készült egész úton Németországba, és most már nem lesz belőle semmi. 21. „De hiszen ott vagyok, ez Németország” — gohdolta most, a töltés tövén, ahogy ott kuporgott a pokrócba burkolózva. Érdekes, ez idáig eszébe sem jutott, hogy ide vágyott annyira, amikor a menekítő vasgyári autón zötykölődött, a tankok által felmart, gödrös utakon. „Nem, nem, azért az más lett volna. Ha a katonákkal mehetek, az persze hogy más lett volna. Akkor olyan, nincs, hogy rám kiabálnak, meg rugdosódnak, meg minden”. Nem tudta kitalálni, hogyan mehetne tovább. Ezek mindenünnen visszavárják. De hova mehetne visszafelé is? Más volna, ha tudná, Magda merre van. Vagy Henrik. (Ha kérdezné Henrik a kontrás szájharmonikát, azt mondaná: elzabrálták az öFösZöK.) Nincs más, megvárja itt, amíg besötétedik. Csak a dombokat érje el valamiképpen. Onnan már látni kell a frontot. A sötétben mesz- sziről látni aZt, ahogy Okádják a tüzet az ágyúk. Arra figyelt fel tűnődéseiből, hogy tompán dübög alatta a föld. Egyre közelebbről, s erősebben; már belereszket a levegő is a dübögésbe. Tudta már, hogy ezek tankok. Felugrott, hátha az oroszok jönnek. Nem, nem az oroszok. Az ellenkező irányból tűntek fel a tankok a kövesúton. Rengeteg tank! Ameddig ellátott, mindenütt csak jöttek, jöttek a tankok. (Folytatjuk) — 93 —
