Tolna Megyei Népújság, 1975. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-06 / 31. szám
Minikét fél érdeke fi közelmúlta tertanács több szakszervezet elnökségével is tárgyalt a munkahelyi demokrácia helyzetéről, fejlesztésének lehetőségeiről. Ennek lényegét és szükségességét az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi irányelvei a következőkben hangsúlyozzák: „Az üzemi demokrácia jelenlegi működése és hatékonysága nem felel meg a követelményeknek, ezért mind tartalmában, mind módszereiben tovább kell fejleszteni... A jelenlegi helyzetben az a legfontosabb, hogy jobban építsünk az üzemi demokrácia meglévő formáira”. A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutató Intézete mintegy ezer vezetőt és dolgozót kérdezett meg arról, hogy az üzemi demokrácia hogyan érvényesül munkahelyükön, illetve a munkások, mint csoport, mekkora befolyással rendelkeznek a vállalatnál? Nos, a vezetők 23 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a munkásoknak jelentős a befolyása a munkahely életébe. A beosztottaknak, vagyis a imtiíká? soknak viszont csak két százaléka mondta azt, hogy befolyásuk van a munkahelyen. Fiivelemre mélló, dezett munkások több mint fele határozottan állította: nagyon kis befolyásuk van a munkahely életére, a termelés egészére. Másként ítélték meg — és ez is figyelemre méltó — maguk a munkások is az üzemi demokrácia helyzetét. Sokan voltak, akik a részvétellel, a puszta jelenléttel megfelelőnek mondták a tanácskozásokat, hiszen ők ott hallgatók voltait, tájékozódhattak az üzem, a vezetők gondjairól, a közös feladatokról. Akadtak viszont szép számmal munkások, akik a hallgatást,’ a passzív részvételt nem érezték elegendőnek. Természetesen a részvétlenséghez sok esetben a „másik fél” is hozzájárul. A vezetők — a termelési tanácskozásodon — sok esetben eldöntött tényeket közölnek, legfeljebb a végrehajtást segítő munkafeltételekre, munkakörülményekre vonatkozó észrevételekkel lehet azokat kiegészíteni. Ez azonban nem adja meg a beleszólás ízét, az együttgondolkodás, a felelősségvállalás érzetét. Ilyen esetekben csak a vezetők elégedettek, mert egy feladatot „kipipáltak”. í! eleü!i?e!fpés ä tele, hogy a tanácskozásokat a munkások saját fórumuknak tekintsék és ne a vezetés által kötelezőnek előírt rendezvénynek. Az üzemi demokrácia tartalmi fejlődésében, mechanizmusának működésében a vezető szerepet a vállalati pártszervezet tölti be. Ez magában foglalja azt is, hogy a párt- szervezet kéri számon a különböző szintű vezetőktől, vajon biztosítiák-e az üzemi demokrácia kibontakozásához a különböző feltételeket, ismerik-e az ilyen irányú követel-í ményeket? Ebben a tevékenységben pedig elsősorban a szakszervezetekre támaszkodhatnak a pártszervek. A szak- szervezet lehet a legjobb segítője, szervezője, ellenőre az üzemi demokráciának, a közvetlen, hatékony tanácskozásoknak. Szerepükre az irányelvek is felhívják a figyelmet: „A szakszervezetek a műhelyekben az üzemegységekben és vállalati méretekben szervezzék meg a munkás gyűléseknek — nagyobb egységekben a munkásküldöttek gyűléseinek, — illetve a bizalmiak tanácskozásainak a rendszerét”. A követendő út Szocialista termelési viszonyaink között természetesen jelentkeznek csoportérdekek, munkahelyi érdekek, a végső cél azonban közös. Jogos és szükséges, tehát, hogy a munkahelyi közösség minden tagja részt vehessen a vállalat, az üzem vezetésében. Ezt szorgalmazzák a növekvő gazdasági feladatok is. Az MSZMP irányelvei határozottan kimondja: „A hatékonyan működő üzemi demokrácia egyszersmind nagy támasza az egyszemélyi vezetésnek, javítja a vezetői munka színvonalát. Fejlesztése a vállalati irányítási rendszer tökéletesítését, a hatáskörök ésszerűbb rendezését és a dolgozók tartalmasabb, közérthetőbb informálását igényli”. Ez pedig mindkét fél érdeke, az előbbre lépés módja és formája. E. Gy. A Pécsi Műszaki Szemle Húsz év a műszaki és természettudományok szolgálatában I dén lesz húszéves a Pécsi Műszaki Szemle. Több mint tizenöt éve rendszeres olvasója, s bírálója vagyok Dél-Dunántól legfontosabb és talán egyetlen ilyen jellegű kiadványának. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Baranya megyei szervezete adja ki a folyóiratot azzal a céllal, hogy Pécs és környezete legfontosabb műszaki problémáiról készített dolgozatok sajtónyilvánosságot kapjanak. Az elmúlt években is, csakúgy mint a legutóbbi számban, olyan rendkívül izgalmas témákról olvashattunk, amelyek kapcsolatban vannak napjainkkal, munkánkkal, környezetünkkel. . Olvashattunk a folyóiratban például Dél-Dunántúl iparának fejlesztéséről; részletes dolgozat készült a pécsi régióról, várható fejlesztéséről. (Ez utóbbi téma Tolna megyében vitára is adott alkalmat, kár, hogy a vitázók annak idején nem küldték el véleményüket a folyóirathoz.) Az egyes iparágak fontosabb fejlesztési fázisa éppen úgy helyet kap a folyóiratban, mint egy-egy találmány ismertetése. M últ évi utolsó számában a húszéves folyóirat ismét olyan témákról olvashatunk, amelyek mindenkit, még a szakmában járatlan olvasót is érdekelnek. Kár, hogy ez a folyóirat csak 1300 példánybarl jelenik meg, s Tolna megyében alig tucatnyi jut el. A cikkek közül, minden valószínűség szerint Pálmai János — Dr. Szirtes Lajos — Somogyvári Imre szerzőhármas munkája kelt nagy érdeklődést. A dolgozat címe: Pécs város és környéke ipari- és ivóvízigényét távlatban is kielégítő, gravitációs föld alatti vízszállító rendszerek. A három szerző felmérte, Pécs városnak milyen lesz a vízigénye évtizedek múltán, s végkövetkeztetésül két javaslatot tár a szakemberek és a közönség elé. Ezek szerint egyik variációban a Dunából, a másikban pedig a Drávából vinnék az ivó- és ipari vizet Pécsre. Mindkét alternatíva gerincét vízvezető alagút képezné. Az alapgondolat egyaránt származtatható a technikatörténet kezdeti időszakából és a legkorszerűbb külföldi, jelenlegi megoldásokból. A föld alatti vízszállító rendszer építéséhez két nyomvonalat javasolnak a szerzők: 1. Pécsnek a Drávával való összeköttetése, 2. Pécsnek a Dunával való összeköttetése. A drávai megoldás „torkolata” a dráva- szabolcsi hídtól Nyugatra, a Fekete-víz torkolata fölött len. ne. A dunai megoldás a jelenlegi mohácsi vízkiemelő mű közelében indítaná az alagutak gn 'dekes megoldás kínál-' |l kozik a szerzők szerint az alagútépítésre. Javasolják a hagyományos bányászati eljárást, illetőleg a fúrópajzsos megoldást. A költségelemzések, tekintetbe véve a mai árakat és a jövő évtizedek vízhiányát, kedvező megvalósítást ígérnek. Nézzük közelebbről a szerzők számításait. A Pécs—Dráva közötti alagút 21 000 rriéter lenne, s belekerülne ez a munka 570 millió forintba, hagyományos bányászati módszerrel. Ha fejtőpajzzsal végzik ezt a munkát, akkor kb huszonötmillió forinttal többe kerülne. A Pécs— Duna vízalagút kivitelezése hagyományos bányászati módszerrel — 29 500 méter hosszú lenne az alagút, a felvonulás, aknamélyítés, aknaátszerelés, aknarakodó-haj tások, kőzetszállítás stb. együtt mint a drávai esetben — belekerülne kb 610 millió forintba. Ha ezt a kivitelezést fejtőpajzzsal oldanák meg, akkor a végösz- szeg meghaladná a 650 millió forintot. Az alagutak építésénél 8,7 négyzetméteres kitörési és 5,9 négyzetméteres szabadszelvényű vágatot terveztek. Az alagút kétrészes lenne, úgyhogy a karbantartás stb. céljára is jutna hely, mert az alagút vízhozam-képességét most, a következő évtizedekben sem lehetne teljesen kihasználni. A szakemberek úgy számítják, hogy mindegyik megoldás közel egymillió köbméter vizet adna — megosztva — a szomjas Pécs városnak. S ebből lehetne tisztítani az ivóvizet, a többit pedig ipari célra felhasználni. T ermészetes, hogy a Pécsi Műszaki Szemle fent nagyvonalakban ismertetett cikke csak egy lehetőség a város vízellátásának megoldására. Az is a húszéves hagyományokhoz tartozik, hogy a folyóirat minden egyes számában van egy-két „izgalmas” témát tárgyaló dolgozat. Amely lehetséges, hogy íróasz. talban marad, mindenesetre arra jó, hogy mások továbbfolytassák a gondolatot újabb, jobb megoldást találjanak. Mondahi sem kell, hogy megyénk műszaki élete hiányzik a pécsi folyóiratból, talán érthető okok miatt. Sajnáljuk azonban, hogy megyénkbéli szakemberek oly ritkán jelentkeznek publikálási kéréssel a Szemle szerkesztőinél. Mindenesetre bízzunk abban, hogy a ma még szerény példányszámú és terjedelmű folyóirat egyszer majd Dél-Dunántúl legjelentősebb tudományos folyóiratává növekszik — mintán az élet ezt kívánja.- ej Harminc év a szakszervezeti egységért 1945. február 6. még tartott a fasizmus efleni háború. London utcáira még V—2 léglbombák hűi lőttek, amikor a szovjet szakszervezetek kezdeményezésére, a brit szakszervezeti főtanács (TUC) szervezésében a londoni városházán megnyílt az első szakszervezeti világkonferencia, ötvenmillió szervezett dolgozó képviseletében 23 ország 53 szak- szervezeti központjának küldöttei tanácskoztak a szervezett munkásak helytállásáról a fasizmus elleni harcban, a nemzetközi szakszervezeti egység megteremtésének szükségességéről. A konferencia egységesen határozott a Szakszervezeti Világszövetség létrehozásáról, ameiyre 1945 októberében Párizsban került sor. Az SZVSZ párizsi alakuló kongresszusán Kossá István vezetésével magyar küldöttség is részt vett. Az SZVSZ alapszabályban mondta ki: folytatja a harcot a fasizmus gyökereinek kiirtásáért, a békéért, a dolgozók jobb élet- és munkakörülményeiért, a gazdaságilag elmaradott országok fejlesztésének segítéséért, a nemzetközi munkásosztály egységéért. Lényegében ezek maradtak a Szakszervezeti Világszövetség legfontosabb feladatai 30 év utón is, de közben a dolgozók érdekeit következetesen szolgáló vonzó programjával az SZVSZ Földünk egyik legerősebb mozgalmává vált. Soraiban jelenleg 59 ország 170 millió dolgozóját tömöríti, köztük a nemzeti függetlenségükért harcoló afrikai és latin-amerikai szakszervezeti központok dolgozóit. A hidegháború időszakában, 1949 végén, a jobboldali, reformista irányzatú egyesült államokbeli, kanadai, belga, holland, indiai, skandináv, stb. szakszervezetek — megbontva a mozgalom egységét — kiléptek az SZVSZ-ből és létrehozták a szabad szakszervezetek nemzetközi szövetségét. Az SZVSZ a világ dolgozóinak valóságos érdekeiből kiindulva azóta is a szakszervezeti mozgalom egységének megteremtésére törekszik. Ennek a politikának eredményeként jöttek létre az első kétoldalú kapcsolatok a nemzetközi együttműködés kiszélesítéséért a különböző irányzatú szövetségek között. A kétoldalú konzultációk sora után most február végén Genfben ismét össz-európai tanácskozásra kerül sor, amelynek témája a munka humanizálása. Korábban, amikor a tanácskozás témáját elhatározták, még kevés jele mutatkozott a kapitalista világ jelenlegi válságának. Ezek a válságjelek azóta élesedtek, s egységes cselekvésre ösztönzik a szakszervezeti mozgalmakat. Nem csupán Euróoa, de a világ valamennyi dolgozóia érdekében. Az SZVSZ főtanácsának a közelmúltban Berlinben tartott ülésén a felszólalók érért hangoztatták, hogy a genfi tanácskozáson kerüliön sor a tőkés világ munkásosztályát sújtó válság megtárgyalására is. A magyar szakszervezetek tevékenysége az SZVSZ soraiban nem csupán egyetértő a szövetség politikájával, hanem kezdeményező is a nemzetközi munka seqység megteremtéséért. Budapesten rendezték meg a Szakszervezeti Világszövetség kezdeményezésére 1951-ben a nők világkonferenciáról; 1967-ben a kereskedelmi szervezett dolgozók nemzetközi vilógértekerlete tanácskozott ' Budapesten. Két évvel később az SZVSZ 7. kongresszusa uayancsak itt zailatt le. A maovar szakszervezeteket kapcsolataik ápolásában a nemzetközi munkásosztály érdekeinek képviselete vezeti, és minden lehetőséget fe'hasrnálnak arra, hogy erősítsék a szakszervezetek közötti együttműködést az egységet Különösen értékesek az európai békéért és biztonságért, a földrészünk szakszervezetei együttműködésének továbbfejlesztésére irányuló kezdeményezések. Ezzel a sokoldalú tevékenységével a magyar szakszervezeti mozgalom tekintélyt vívott ki magánok. 1974 mérlege: Voltak, akik nem nagy jövőt jósoltak a Képcsarnok Vállalat szekszárdi Szinyed Merse Pál bemutatótermének. Úgy vélték, a megyeszékhely még nem „bír” el egy olyan üzletet, amelynek fő profilja a különböző művészeti alkotások árusítása. Az idő — a nyitás óta immár közel 3 esztendő — rácáfolt a kétkedésekre. A bemutatóterem látogatottsága, üzleti forgalma fokozatosan növekszik. Füredi Ferencné üzletvezető mondotta el, hogy már 1972 utolsó négy hónapjában elérte a forgalom a félmillió forintot. A rákövetkező évben 2, az elmúlt évben pedig 3 millió forintos bevételük volt. örvendetes, hogy ez idő alatt kialakult az üzlet törzsközönsége, s nemcsak a szekszárdiak, de a vidékiek közül is sokan keresik fel rendszeresen a bemutatótermet. Ha kimutatást készítenénk arról, hogy foglalkozás szerint milyen megoszlásúak a vevők, kedvező eredményt kaphatnánk, hiszen az építészmérnök és az esztergályos egyaránt megtalálható a törzsvásárlók között. A legtöbben festményeket, rézkarcokat, kisplasztikákat keresik. Ehhez hozzájárultak azok a kiállítások is, amelyeket a bemutatóteremben rendeztek. Az elmúlt évben például három esetben adott otthont a bemutatóterem festők, grafikusok kiállításának. A három közül a Tolna megyei festőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás volt a legnépszerűbb, sokan nézték és vették meg Staub Ferenc, Mözsi- Szabó István, Molnár M. György, Martinék József képeit. A képzőművészeti alkotások mellett Igen keresettek az ipar- művészeti termékek, különösen az ötvös- és a bőrdíszműves munkák. Ugyanígy nagy az érdeklődés a kiegészítő lak- berendezési cikkek — lámpák, faliszőnyegek, tv-asztalkák, fotelek — iránt. Melyek az 1975-ös tervek? Március 6-án nyílik Kováts Nagy Irma festőművésznő kiállítása. Áprilisban fiatal iparművészek alkotásait láthatjuk a bemutatóteremibén. Májusban Riiai-Főglein István, októberben pedig Rácz András festőművész alkotása it tekinthetik meg az érdeklődők. Növekvő forgalom a Képcsarnoknál
