Tolna Megyei Népújság, 1975. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-27 / 49. szám
Diák írók, költők tanácskozása A nemzetközi lieencforgalom A licenc a technikai és szervezésfejlesztési eredmények átadásának egyik csatornája, amelyben hosszú időn keresztül a fejlett tőkésországok kizárólagos szerepet játszottak. A második világháború óta tartó dinamikus növekedés ellenére a licenckereskedelem a világkereskedelemben nem játszik jelentős szerepet. A fejlett kapitalista országok exportbevételének csak 1,4 százaléka származik a licenc- ből, az évi forgalom 3,5 milliárd dollárt tesz ki. A becslések szerint ma a világon kb. 50 000—90 000 nemzetközi megállapodás van érvényben, az ezen a címen teljesített kifizetések (export+ import) elérik az évi 6,5—7 milliárd dollárt. A fenti számadatok nem tükrözik teljesen a valóságot, mivel a li- cencek egy része ingyen került átadásra. A világ licencforgalmának legnagyobb részét (az export 98, az import 80 százalékát) ma is a fejlett tőkésországok bonyolítják le. A fejlődő és a szocialista országok a licenc- kivitelben 1—1, a behozatalban 10—10 százalékkal szerepelnek. A világ egyik legnagyobb kutató-fejlesztő potenciáljával és exportjával az USA rendelkezik, amely után Nagy-Britannia és Svájc következik. A legnagyobb licenc- vásárlók közé Japán, Olaszország és az NSZK tartozik. A szocialista országok a 60-as évek második felétől aktív licencpolitikát folytatnak, amely a licencátvétellel egybekötött kooperációra helyezi a hangsúlyt. A licenc- behozatal főleg a gépiparban a tartós fogyasztási cikkek termelésére, termelőberendezések előállítására terjed ki. Az exportált licencek legnagyobb része a vegy- és gyógyszer- ipar területéről származik. Az utóbbi években a legtöbb licencvásárlást és -eladást Jugoszlávia és Csehszlovákia bonyolította le, de a többi szocialista ország is részt vett — ha kisebb mértékben is — a forgalomban. Hazánk 1971-ben 55 licencet exportált és 99 eljárást szerzett be külföldön. — TERRA — A szekszárdi 505-ös számú Ady Endre Szakmunkásképző Intézet három éve létrehozott faliújságán olvasható cikkeket, verseket és novellákat az iskola diákjai írják. Kedden délután első alkalommal rendezték meg ezeknek a diákoknak a tanácskozását dr. Oszetzky Tiborné és Sásdi Csabáné magyartanárok részvételével. A tanácskozáson elhangzott írások többek között ismertették a szakmunkás- képzés múltját, jelenlegi helyzetét Riportban számoltak be a tanulók a klubpresszóról és a dombóvári klubéletről. Teli Ágnes tanuló a szalagavató ünnepségről írt. Szarka József és Baij Judit verseit olvasta fel, amit a többiek érdeklődve hallgattak. Az ankétot azért rendezték, hogy a gyerekek munkájukhoz segítséget kapjanak és megbeszélhessék az elhangzott írások alapján a felvetődő gondokat. Bátran, szóki- mondóan bírálták egymás írásait a tanulók, vitáztak, vagy ha a helyzet úgy kívánta, megvédték az elképzeléseiket, Megkerült a Petőfi Társaság 1876—1899. közötti üléseiről szóló — eddig elveszettnek hitt — jegyzőkönyv. Az értékes dokumentumot egy fiatalember adta át a Petőfi Irodalmi Múzeumnak az elmúlt évben. Véletlenül jutott a múzeumba József Attila egyik ismert versének, az Édesanyám-nak autograf kézirata is. Gellért Oszkárnak, a Nyugat szerkesztőjének a múzeumra hagyott íróasztalából került elő, amikor szétszedték azt, hogy rendbehozzák. Tervszerű gyűjtés és ajándékozás révén is jelentősen gyarapodott tavaly a múzeum mintegy 100 000 kéziratot, levelet, igazukat. Észrevételeikből kiderült, mit várnak az íróktól, költőktől, és azt tartják közéleti embernek, aki az olyan szubjektív élményeken kívül; mint például a szerelem, ismeri a társadalmi problémákat, és érzékenyen reagál a körülötte lévő világ eseményeire. Ezt tette Orsós Simon, másodéves tanuló, aki Tengelic 30 éves fejlődéséről számolt be. Igaz, nem hibátlanul, de az az alaposság, amit a fejlődés eredményeinek felkutatásában tanúsított, minden elismerést megérdemel. Ismeretlenül is járhattunk abban a faluban, amit bemutatott. Orsós Simon cigány .származású, tanulmányai során bizonyára küszködik nyelvi nehézségekkel is, hazulról sem hozott kellő felkészülést, de igyekezetét, aktivitását többen megirigyelhetnék 1 A tanácskozásnak nem as volt a célja, hogy írókat, költőket avasson, vagy bárkit is babérokkal kecsegtessen, hanem a közéletre való nevelés. stb. tartalmazó kézirattára, a többi között József Attila, Juhász Gyula, Móra Ferenc eredeti, köztük publikálatlan műveivel, leveleivel, s Kossuth Lajos egy levelével. Az 50 000 kötetes könyvtár megszerezte Kassák Lajos 1912-ben megjelent Élethivatás című művét, a Független-; Szemle című folyóirat 1921— 23-as köteteit, a Toll című, 1929—38. között kiadott folyóirat teljes sorozatát, és a magyar antifasiszta sajtó nagyon értékes termékét: az 1944. augusztusa és októbere közt megjelent Pesti Posta , egyik számát. A Petőfi Múzeum új szerzeményei A dübörgés észrevehetően csendesedett, és a torkolattüzek koszorúját már végképp elmosta a reggeli fény. S ahogy a kelő nap valahonnan a dombok mögül felsugárzott, szemben, jobb kéz felől, a dombhajlatban megjelent egy tank. Ilyen messziről nem láthatta jól, de biztosan érezte, hogy az T—34-es. Aztán jöttek csapatostul. Számolta, de hamar belezavarodott. Szerencséje volt, a patak miatt kikerülték ezt a részt a tankok. A visszavonulók is, a támadók is. Füst csapkodott ki a tankok ormányából, jóval előbb, mint a durranást hallotta. De lecsillapodott lassan az ágyúzás a közeli, és a távolabbi is. Már külön oda kellett figyelnie egy dörrenésre ez valahol, nem túl messzire történt —, felhőnyi por és füst gomolygott a kövesútról, éppen ott, ahol a patak keresztezi. A hidat robbantották fel? Megrettent. „Akkor meg hogy megyek át?... Ki tudja, hol van híd legközelebb... és ugyanígy felrobbanthatják azt is.” — 136 — A Dunán is felrobbantották a hidakat — jutott az eszébe. —• És ha a Dunánál nem állt meg a front, majd éppen egy ilyen gilisztányj pataknál fog megállni. „Ha pedig a front átjön a patakon akárhol, ott én is átmehetek”. Megnyugodott ettől, s megérezte, hogy éhes. Nem kell most már takarékoskodnia az ennivalóval. Mert ha a pataknál meg is állna valameddig a front, akármikor áttutajozik — éjszaka most már nyugodtan: letisztult a domboldal odaát —, és Grisát megkeresi. Nem látta a kutyát, sehoL Itt volt pedig az imént, itt nyüszített Félhet ez a lövöldözéstől. Meg a katonaságtól. Füttyögött, szólongatta. De nem jött elő. Bevette magát azóta a kukoricásba. „Nem is biztos, hogy idegen kutya — gondolta. — Ha ennyire fél. Magyar kutya is lehet, a front elől menekült idáig... Bolond. Hiába menekülsz, akárhol utolér...” Nem törődött tovább a kutyával. Ivott a kis üvegből, s összeszedelőzködött, útra készen összehajtogatta a takarót is. Rossz kutya ez. Sosem volt ragaszkodó igazán. Déltájban a felrobbantott híd helyén már állta hadihíd, és végevárhatatlanul özönlöttek rajta a járművek.. Hamar megbarátkozott a hídőrséggeL Érdeklődött Grisa felől is meg Palkővnyik Szinyicin felől is. De ezek egyiküket sem ismerték. Igaz, ezek közkatonák, nem ismerhetnek mindenkit. A parancsnokuknak is csak két stráfja van. Pedig itt kell lenni Grisáéknak valahol, mert Berlinbe mennek ezek is, azt mondják. És ha ez az út visz Berlinbe, csak ezen jöhetnek Grisáék. Amikor a menet egy percre megszakadt, az őrök megengedték, hogy átszaladjon a hídon. — 137 — Most is az árok külső partján gyalogolt, szembe a vonulókkal. De most feltette a levente- sapkát- Köszönt is néha, nehogy azt gondolják róla, hogy német. — Zdrászt! Amikor a sorompóhoz ért — sorompó volt csakugyan, nem gémeskút, pedig sehol a környéken vasúti pálya —, egy géppisztolyos megállította. Megemelte az öklét, úgy köszönt a géppiszto- lyosnak. — Zdrászt! — Kuda paigyos? — Damój! — Tü magyar?—' — Dada. Magyar. Ja magyar. — Átkúda znájis tü paruszki? — Jaznájú... Magyarázta aztán, hogy Grisától tanult, s rögtön megkérdezte, nem ismerik-e Grisát. Vagy Palkővnyik Szinyicint. De érdekes, ezek sem ismerték. Szerette volna még azt is megkérdezni, milyen sorompó ez, és miért kell hozzá őrség. Mert a zebracsíkosra festett őrbódékról látta, hogy máskor is őrzik a sorompót, nemcsak ilyenkor, ha a front átvonul. És hátrább, az épületeknek is kaszárnya formájuk volt. De ezek nem barátkoztak. — Nu pasli — intett a katona. — Davaj, davaj. „Azért a prémsapkában csak más volt — gondolta, amikor áthaladt a sorompó alatt. — Míg az a sapkám megvolt, azért másképpen beszéltek velem. De még a civilek is!...” Visszanézett: csakugyan, milyen sorompó ez? S akkor látta meg oldalt a táblát: MAGYARORSZÁG. — Vége — — 138 —
