Tolna Megyei Népújság, 1975. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-21 / 44. szám

Tulaldonunk és lehetőségeink

' „SZOCIALISTA FEJLŐDÉSÜNK döntő fontosságú biztosítéka a termelőeszközök zömének társadalmi tulajdona. Előrehaladásunk üteme és eredményessége nagymértékben attól függ, hogy jobban kihasználjuk a szocialista állami és szövetkezeti tulajdonban levő lehetőségeket.” A kongresszusi irányelvből idézett mondatok egyértelműen jelzik feladatainkat szocialista társadalmunk további és hatékonyabb építésében.

Napjainkban, a kongresszusi versenyről szóló híradásokban gyakran kerül szóba ez a téma, ha nem is mindig az idézett kifejezésekkel, megállapításokkal. A kongresszusi verseny felajánlásai, részeredményei arról tanúskodnak, hogy üzemek, gyárak, az eddigieknél többet, jobbat adnak a közösségnek. Mintegy bizonyítva, hogy van még reális lehetőség a szocialista állami és szövetkezeti tulajdon jobb kihasználására. Természetesen nem arról van szó, hogy töub munkával emelkedjék a termelési érték százaléka. Inkább az „okosság”, takarékosság, gazdasági hatékonyság kerül manapsag előtérbe. Az üzemek a belső és külső erőforrásokat az eddigieknél jobban használják fel, a termelési szerkezetet tovább kell korszerűsíteni, gyorsítani szükséges a műszaki-tudományos előbbrelépést a termelés minden tér létén. Uj technológiák, jövede.mezőbb módszerek bevezetésével.

Nem újkeletű dolgokról van szó, hiszen a felsoroltak munkánk meghatározó követelményei voltak eddig is. Ami most hangsúlyozottan felhívja a figyelmet a tennivalókra, az a termelés gazdasági feltételeinek számunkra kedvezőtlen változása. Az utóbbi időkben kiéleződött a világgazdaságban a nyersanyag- és energia- probléma, értékesítési gondok jelentkeznek, nagyarányú árváltozások történtek a világpiacon. Gazdaságunk bizonyos mértékig kivédi hatásukat, de nem függetlenítheti magát a folyamatoktól. Közös érdekünk és önös érdekünk, tehát mindent elkövetni, hogy gazdasági, társadalmi fejlődésünk töretlen legyen.

A FELADAT,, ahogy mondani szokták, adva van. A kérdés a hogyan. Nos, érdemes alaposan, vizsgálódva körülnézni üzemeinkben és máris kiderül, hogy akad jócskán lehetőség, tennivaló. Sorolni lehetne azokat az üzemeket, ahol nagy értékű, rendkívül termelékeny gépek csak egy műszakban termelnek, de más gepak, berendezések is hosz- szabb rövidebb ideig kihasználatlanul állnak. Az elmúlt napokban egyik lapunkban riport jeient meg a hazánkban dolgozó N DK-oeli munkásokról, akik elmondották, hogy odahaza is ilyen gépen dolgoztak, csak az itteninél lényegesen termelékenyeboen. Ott talán többet kellett dolgozni? — kérdezte a riporter. Dehogy. Egyszerűen arról van szó, hogy mi megvásároltuk az NDK-tól az alapgépet, de a munkát gyorsító kitűnő kiegészítő berendezéseket már nem. Spóroltunk! Ez volna az észszerű takarékosság? Nem kevés azoknak az üzemeknek a

száma, ahol nagy teljesítményű gépek állnak sokszor órákig kikapcsolva, mert az anyagellátást rosszul szervezték, a késztermék elszállítása késik, emiatt viszont nem fér el a nyersanyag. Az építőiparban ma már soha nem látott teljesítményű óriásdaruk dolgoznak — ha nem állnak. Az a helyzet ugyanis, hogy néhány hetes munkájuk után szervezetlenség miatt leállnak és hetekig tart néha, mire újabb munkahelyre szállítják őket.

A felsorolt példák „ülnek”, de nincs akadálya a-z akadályok leküzdésének. Vegyünk csak egyet: Nem kevés azoknak az üzemeknek a száma, ahol munkaerőhiányra hivatkozva, naponta egy-két műszakot állnak a gépek. Vajon megtettek-e mindent annak érdekében ezeken a helyeken, hogy részt vegyenek a vidéki ipartelepítésben? A meglévő géppark átcsoportosításával teljes kihasználtságot lehetne biztosítani az „anyagvárban”, a fennmaradó gépek pedig olyan vidéki üzemegységbe kerülhetnének, ahol van elegendő munkaerő.

Az TRANYFÍ.vek egyértelműen vázolják a követendő utat- „Javítani kell a gazdasági, műszaki előkészítést, a szerveret-iséget, rövidíteni az indokolatlanul hosszú kivitele, zési időt. Intézkedéseket kell tenni abból a célból, hogy a nemzeti vagvon tetemes részét kitevő termelőberendezéseket jobban használjuk ki, a műszakszámot növeljék, s ezáltal beruházásokat takaríthassunk meg."

E. Gy.

Vtíraljai bessélgelca

Aki dolgozik, ncKi szegény

AI áralja valamikor amo' * lyan igazi paraszt lakosságú község volt, bár laktak itt bányászok is, akik eljártak a környék bányaüzemeibe, majd mikor bányát nyitottak itt is, itthon keresték meg a kenyerüket. A lakosság zöme azonban — mint ezt Kvéder János nyugdíjas bányász és tanácstag elmondotta — földműveléssel foglalkozott. Volt a falunak olyan 10—15 gazdag parasztja, a többiek 5—6 holdon küszködtek meg az életért, s mellette állatokat neveltek. Node sem ők, sem a ma olyan 300 főre tehető bányászság nem gondolták azt, hogy jön majd egyszer olyan idő, amikor a község 350 családja közül legfeljebb ha húszra azt lehet mondani, hogy szegény ember.

— Tudja, úgy vagyunk mi ezzel, hogy nem nagyon gondolunk a szegénységgel, de ha már az érdekli, megmondhatom, hogy akinek munkája, egészsége van, az nem szegény ember. Persze, akadhat azért kivétel. Itt vannak azok, akiknél van hét-kilenc gyerek egy keresőre, esetleg beteg asszonyra. Ök csakugyan nem mentek olyan sokra, mint a többiek. De azért náluk is ott van a mosógép, televízió, ami kell, csak éppen építeni nem tudnak, meg kocsit venni. Egyedül a Pérón lakó cigány- családok egyik-másikával kapcsolatban lehet a szegénységről beszélni. De az a szegénység meg olyan, hogy nemcsak anyagi, inkább értelmi sze1973. február 21.

génység. Ezek ugyanis nem akarnak csak alkalmi munkát. Az meg igazán nem elég a fölemelkedésbet.

A legbelső szobában, amelyik a legkisebb Kvéder-fiú szobája volt, mígnem megnősült, nem lephetnek meg bennünket a naponta itt megforduló látogatók. Hideg van, egyedül az melegít, amiről beszélünk.

A z 1500 lelkes község 350 ** családjának hat és fél millió forintja van a takarékban. A rádiótulajdonosok száma 278, a televíziótulajdonosoké pedig 244. Személygépkocsija 65 családnak van és pillanatnyilag több, mint Sirenen várnak a kocsijukra. 350 család előfizet 300 napilapra és 412 egyéb sajtótermékre.

— Valahogy úgy számoltuk, hogy két év múlva minden váraljai család közül a harmadik személygépkocsi-tulajdonos lesz.

— £s mi jön ezután f

— Mi jgnne? Az én lányo- mék most váltják a harmadik kocsit. Mindig marad helye a pénznek. Bútorozkodnak az emberek, öltöznek, egyszóval, jól élnek. Másként is, mint mondjuk az én legénykoromban.

— Hogyan éltek akkorT

— Szegényemberesen. Az az igény se volt, ami most sar- kantyúzza a népet. Nekem például volt egy cejgnadrá- gon a hozzá való kabáttal, az le nem ment rólam rongyáig. Most nézze meg a szekrényeket! Mást mondok, jöjjön el búcsúkor, vagy amikor a pin- gáló asszonyaink megrendezik a tojásvásárt! Olyan divatbemutató* láthat, hogy annak még a tv-ben is hely* Unna.

— Mindig ilyen kihalt a falu?

— Igencsak az, mert aki

nem bányában, az a közeli üzemekben dolgozik. Mi esténként, meg hétvégeken élünk úgy istenigazából. Ma például még a termelőszövetkezet nyugdíjasait se találja itthon, mind elmentek Nagymányok- ra a termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlésére.

— Elégedettek?

— Úgy hallottam, hogy igen.

— És a bányászság?

— Az is, kivált most. Úgy hírlik, hogy valamikor talán nem is sokára, új aknát vernek le az erdészháznál. Az lesz az igazi nekivirágzás! Volt már itt bánya, azt 39-ben nyitották, de nem sokáig élt.

Jé védet Jani bácsiról azt **■ pletykálták a faluban, hogy az öreg ugyancsak fo- gadkozott, ha ő nyugdíjba megy, nem gondol tovább semmivel, csak uraskodik, legfeljebb elszöszmötöl a kertjében, olvassa az újságait, könyveit ha éppen nem csöndes szatiú beszélgetésben leli éppen a kedvét.

— Hallom, hogy csődöt mondott az elhatározása.

— Jól hallotta. Egészséges embernek nem való a tétlenség, annak meg különösen nem, aki szeret beleszólni az élet alakulásába.

A kérdés, hogy ő szeret-e. felesleges. 1954 óta tanácstag. Nyolc évig volt megyei tanácstag is. Most a falubelijei a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsági tagjaként becsülik, azt tanúsítva, hogy ran miért...

— li. —

Küldöttek lesznek a megyei pártértekezleten

A bátaszéki kommunista pedagógusok megbízásából

Első pártfunkcióját 1969- ben kapta, a bátaszéki peda- gógus-alapszervezet titkárhelyettesévé választották. Majd 1970-ben, amikor a párttitkár nyugdíjba ment, ő lett az utód. A legutóbbi taggyűlésen ismét megbízták a bátaszéki és környékbeli kommunista pedagógusok a párttitkári teendők ellátásával és azzal is, hogy képviselje őket a felsőbb pártfórumokon. így lett községi, járási, majd megyei küldött Károlyi Kérolyné, a megye egyik legfiatalabb oktatási intézményének, a bátaszéki gimnáziumnak igazgatóhelyettese.

A megtisztelő megbízatás a bizalom jele, annak következménye, hogy a fiatal tanárnőt szeretik, tisztelik, tudják róla, hogy ízig-vérig közéleti ember.

A mozgalmi munkát jóformán gyerekfejjel kezdte. 1957- ben lépett be a KISZ-be, azóta volt vezetőségi tag a főiskolán, majd titkára a bátaszéki pedagógus KlSZ-szerve- zetnek, parancsnok az ifjúsági építőtáborban, KlSZ-tanács- adó tanár. így aztán természetes, hogy 1965-ben, amikor kérte felvételét a pártba, a taggyűlés egyhangú szavazással döntött úgy, hogy Fekete Máriának a kommunisták közt a helye.

Szülei pedagógusok Baján, a pálya szeretetét hazulról hozta. A pécsi főiskoláról általános iskolai biológia—földrajz tanárként került-ki. Amikor a községben létrehozták a gimnáziumot, óraadó tanárként vállalt munkát, majd hamarosan megszerezte a középiskolai tanári diplomát ts, így végleges munkahelyévé vált a gimnázium. Az a bátaszéki gimnázium, amely alig több mint egv évtized alatt is, kiemelkedő eredményekkel

büszkélkedhet. Tanulóinak 70 százaléka fizikai dolgozók gyermeke. Mégis, a főiskolaiegyetemi felvételre jelentkezőknél a felvettek aránya meghaladja az országos átlagot. Jelenleg is az itt érettség gizettek közül hárman a Szovjetunióban tanulnak. Az eredményekben benne van Károlyi Károlyné Fekete Mária munkája is.

— Ha szót kapok, szeretnék ifjúsági, iskolai problémákkal foglalkozni, a KISZ- és úttörőélet néhány kérdését a pártértekezlet elé vinni, De ha nem jut rá idő, akkor is sokat vá- jrok a megyei pártértekezlettől, hiszen egy ilyen fórumon részt venni, nagyon tanulságos lehet mindenki számára — mondja beszélgetésünk befejezésekor a bátaszéki pedagógusok küldöttje.

A teveli párttitkár

Domokos Sándor nem először szerepel lapunk hasábjain. Eddig azonban csak mint sportolót mutattuk be, amikor egy-egy mérkőzésről, vagy a kisdorogi labdarúgócsapatról tudósítottunk. Akik a sportrovatban találkoztak a nevével — vagy mint nézők, esetleg ellenfelek a pályán — nemigen tudták, hogy Domokos elvtárs pártmunkás. A múlt év végéig a kisdorogi pártszervezet titkára volt, nemrég pedig megválasztották a négy alapszervezetet tömörítő teveli pártvezetőség titkárává. Természetesen, továbbra is tagja, játékosa marad a futballcsapatnak és ellátja az ificsapat edzői tisztét.

— Hirtelen jött ez a megtisztelő megbízatás és megmondom őszintén, kicsit féltem is tőle. De aztán megnyugtattak az elvtársak. A járási pártbizottság vezetői is é* közvetlen munkatársaim, a helybeli községi és tsz-veze- tők, hogy segítenek. És ma már arról beszélhetünk, hogy sikerült nagyobb zökkenő nélkül az átállás.

Az átállással kapcsolatban csak ennyit: Ez év elejével egyesült a teveli, a bonyhád- varasdi és a kisdorogi tsz. Az új pártvezetőség első komolyabb politikai munkája ■— és ma már elmondhatjuk, kiváló „fegyverténye”, hogy sikerült az ilyenkor mindig előforduló személyi problémákat rendezni, a vezetés stabilitását biztosítani, megmagyarázni a tsz-tagoknak, hogy nem kell félni az egyesüléstől, hogy az áttérés a munkaegységről a készpénzfizetésre nem jár semmi hátránnyal, sőt, inkább előnyös. Most már készülnek a középtávú tervek, sok beszélgetés, tanácskozás során alakul ki megnagyobbodott szövetkezet profilja, m\'y végbe a szakosodás. — Menni fog a munka, — mondja a fiatal párttitkár — mert olyan vezetők vannak itt, akikre lehet számítani. És elsősorban itt van az a nyolcvanöt kommunista, — köztük 51 termelőszövetkezeti tag — akikre mindenekelőtt számíthat a héttagú pártvezetőség.

U>