Tolna Megyei Népújság, 1975. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-13 / 37. szám

A huszonötödik jelentés Ifjú Sipos István a fogadó­bizottság egy személyben, az­az hozzá tartozik még az egyik fiatalasszony és technikus, akik a jelenléti ívet kezelik. Nincs menekvés, aki belép a csárdaajtón, annak le kell ír­ni névét az ívre. Sorakoznak a szarkalábak, a gömbölyűk, a szálkásak, a papírt tépők, a hat példányon átlátszók. Gyü­lekezik a tagság. A halászcsárda ebből az al­kalomból a termelőszövetkeze­ti tagoké. Az alkalom pedig egyedülálló, egy életben csak egyszer fordul elő: huszonöt éves a dunakömlődi Szabad­ság Mg. Tsz. Ezt ünnepük a gazdák. Hanuszka János, a termelőszö­vetkezet első elnöke, ma nyug­díjas. Nem kellett nagyon keresni az ünneplőruhát, a lakkcipőt, kézközeiben van a fehér ing is, a nyakkendő, a bizsu, a pirosító, a halványító, a szemöldökfestő, az új ciga­rettatárca, a gázgyújtó. Olyan ez a nap, mint a huszonöt év sokasok munkanapja? Vehet­jük azonosnak, merthogy most is a munka foglalja el az egész napot, a munkaünneplés a na­pirend. Mastala József alapító tag, brigádvezető volt, amikor nyugdíjba ment. A gépműhelyt bezárták, csak egy őr vigyázza. A gépkocsikat színbe állították. Az állat- tenyésztési telepen az ügyele­tesek lesik az idő múlását: az irodában, bét munkásőr szívja a cigarettát, kétmillió forintra vigyáznák. Jönnek a vendégek is. Régi harcosok — Lakos Jóska, aki járási ember volt ötvenkettő­ben, amikor a tagaktól össze­szedték a nyáron kiosztott bú­zát, hogy ősszel vetni tudja­nak. Piroska, aki motorbicik­livel annyiszor bezörgött a hőskorban a tsz-udvarra, hogy megszámolni sem lehet. Hor­váth József, aki gépállomási vezető volt abban az időben, most megyei tanácselnök-he­lyettes, Markovics János, a MÉM-bőL, aki a megyénél volt osztályvezető, amikor Uhrin Vendel tsz-elnökkel mentek a Földművelésügyibe ötvenhat­ban, hogy a termelőszövetke­zetet nem hagyják Tolnában. No, elő azt a kis konyakot, a pohár bort, ünnep van ma. Az asztalokon kristályvizes üveg, a söntésben ellenben kapható jófajta bor, pálinka — ünnep előtt. Mert ünnep után majd bor kerül a poharakba, vörös bor, ünnephez ülő. A huszonöt év alatt nem­csak dolgozni, hanem már ün­nepelni is megtanultunk. Igaz, van miiből, mit ünnepelni. És a ceremóniához is értünk. Mikrofonok csillognak az asz­talon, nem egy, hanem három! Az erősítőt külön ember keze­li, külön ember a magnetofont, melyből cigányzenét lehetne hallani, ha nem volna ilyen zaj. Sokat kell zörögni a mikro­fonnál Ulbert Sándor párttit- fcámak, hogy figyeljen a tag­ság, elkezdődjék az ünnep. A párttitkár köszöntője rövid, tartalmas. A tagságot, a tisz­telt tagságot köszönti, azokat, akik huszonöt évet győzködtek, kínlódtak, birkóztak együtt mai eredményeikért Aztán az ünnepi beszéd. Huszonötödik elnöki jelentését mondja Uhrin Vendel. Huszonöt elnöld jelen­tés! Vajon hány van belőle meg, mennyi maradt meg ezekből a történelmi dokumen­tumokból az utókornak? Gazdag beszéd. Nincsenek benne frázisok, nincsenek kö­rülírt tényállások. Ebből eny- nyit termeltünk, abból annyit ez ennyibe került amaz annyi­ba. A növénytermesztés, az állattenyésztés, a géocsooort, a kertészet, az adminisztráció — mind, mind értékelés alá ke­rül. És a feladató*... Úgy, ki­csit jobban mint eddig. Kicsit többet az erőből, az értelem­ből annak érdekében, hogy a következő huszonöt évben is az ország legjobb szövetkeze­tei között lehessen emlegetni a dunakömlődit Szalad az idő, alig órája beszél még csak az el­nök, máris hozza a konyha fe­lől a szél a finom ebéd illa­tát de még hátravan az ün­nepség második napirendje: a köszöntők. Egyik közel az élet­hez, a másik kicsit távolabb, a harmadik atyáskodó, a ne­gyedik magyarázó. Ahogy egy ünnepen szokás. A szándék egy: köszöntem a tisztesség­ben, becsületben eltöltött hu­szonöt esztendő harcosait Demcsákot Hanuszkát Uhrint, Homokot Sóczót és még vagy negyven alapító tagot És a fiatalokat is köszöntik, biztat­ják: méltó folytatói legyenek az úttörőknek, a pioníroknak, akik a magyar panaszt szocia­lista útján elindultak. Hallgassuk meg még Bács­kai Józsefnek, az ellenőrző bi­zottság elnökének izgalmas je­lentését figyeljük Gerendái Gyulánénak, a nőbizobtság el­nökének meleg szavait vegyük tudomásul a döntőbizottság el­nökének, ifjú Sipos Istvánnak előadását értsünk egyet Maró­di Jánossal, a szociális bizott­ság elnökével, idős Sipos Ist­vánnal, a háztáji bizottság el­nökével, s máris ott vagyunk az ünnepség végén. No, még nem annyira, hogy a pénzt ne lehessen jelképe­sen átadni, a kitüntetéseket át­Jövőt formáló vélemények nyújtani. Szólítják Knapp György, Katona József és Ku- riíla László alapító tagokat, a mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter kitüntetését Markovios János adja át, s jönnek a termelőszövetkezet tagjai egymás után, töíbb mint húszán, átvenni a kiváló dol­gozó jelvényt, majd ötvenen a törzsgánda-jelvényért A pénzt délután adjáik, az irodában™ Katona József alapító tag még jelenleg is dolgozik, a sertés­telepen, malacok nevelésével foglalkozik. Vége az ünnepségnek Lezá­rult huszonöt év. A termelőszövetkezeti moz­galom negyedszázadát ünnepi módon fejezték be a dunaköm­lődi termelőszövetkezeti gaz­dák. A termelési eredmények­ről most ne beszéljünk, csak két számot mondunk itt. A tsz-nek alakuláskor három­százezer forint volt az össz­vagyona. Most harminchárom­Rechtenwald János is alapító­ja volt a dunakömlődi Szabad­ság Termelőszövetkezetnek, még aktív munkás, az ünnepi zárszámadó gyűlésen kitün­tették. millió forintnál többet ér. A tartalékalapban annyi pénz van most, ha egy évig senki nem dolgozna, akkor is tud­nának osztani, élni. De már hozzák a finom le­vest, töltik a jófajta vörös bort, koccintanak az öreg, meg a fiatal harcosok, a termelő- szövetkezet sikereinek ková­csai az eredményre, az újabb sikerekre. — PJ—Szp. — Foto: G. K. 1975. február 13. J anuárban már az össze­vont alapszervezeti taggyűlésekre, a csúcs­vezetőségek választására is sor került és a múlt héten be­fejeződtek a városi, járási pártértekezletek. Mindezek hi­vatottak voltak területükön értékelni és összegezni az irányelvekről folytatott viták tapasztalatait. E cikk keretében nem a vi­ták tartalmáról, értékeléséről szólunk. Úgy véljük, szüksé­ges újólag hangsúlyozni azt á pártunkban immár hagyo­mányként kialakult gyakorla­tot, amely ezúttal is érvénye­sült. Nevezetesen azt, hogy egy-egy fontos kérdésnél, egy- egy időszak eredményeinek, gondjainak, az elkövetkezendő évek feladatainak meghatáro­zásánál a határozathozatal előtt a párt mindig kikéri az egész párttagságnak — és gyakran párton kívüli dolgo­zóknak is — a véleményét. Most, a kongresszusi előkészü­letek során a párttagság véle­ményére támaszkodva tovább növekedett a párt demokratiz­musa. Ugyanakkor — a nép­frontban, a SZOT-ban, a Tu­dományos Akadémián és má­sutt az irányelvekről folytatott viták révén — a párton kívüli dolgozókhoz fűződő kapcsola­tok is tovább szélesedtek, tar­talmukban elmélyültek, s ezzel is erősödött pártunk társadal­mi bázisa. Mindig elsőrendűen fontos­nak tartja pártunk az olyan jellegű eszmecseréket, mint amelyek az alapszervezetekben most lezajlottak és a pártérte­kezleteken tovább folytatód­nak. A kongresszust megelőző időszak különösen jó alkalom arra, hogy a pártvezetés még jobban megismerje munkások, parasztok, értelmiségiek, a társadalom legkülönfélébb ré­tegeinek, a nőknek, a fiatalok­nak a véleményét a párt eddi- I gi munkájáról és az elkövet­kezendő időszak fő tenni valci- ' róL K orántsem elegendő azon­ban csak megismerni a véleményeket, hanem azokat igen gondosan mérle­gelni kell, hogy ne menjen ve­szendőbe egyetlen lényeges gondolat, ötlet, javaslat, meg­jegyzés sem. Természetesen az alapvető, átfogó véleményekről felsőbb pártszervek, esetleg maga a kongresszus hivatott dönteni, de ez korántsem je­lenti azt, hogy már most és akár az alapszervezetekben ne lenne teendő. Mindenütt hang­zottak el olyan elgondolások, amelyekkel nem kell felsőbb intézkedésekre várni, hanem a kongresszusig is dolgozni lehet rajta, hozzá lehet látni a meg­valósításához a saját területen, a saját munkakörben. Termé­szetesen, amin vitatkozni kell, amiben nincs egyetértés, azt továbbra is elvszerű megbe­széléseken kell tisztázni, ör­vendetes, hogy pártszervezete­ink többsége él is ezzel a lehe­tőséggel és gondosan összegez­ni igyekszik minden elhang­zott javaslatot A bizalom kifejezése is volt mindaz a sok vélemény, ja­vaslat, amely elhangzott az alapszervezetekben, az irány­elvek vitáiban részt vevő kom­munisták százezrei bíznak a pártban, helyeslik eddig kö­vetett fő politikai irányvona­lát. Ez adja meg igazi értékét felszólalásaiknak, amelyek szám szerint is igen tekintélye­sek. Ám elsősorban nem is puszta sokaságuk jelent érté­ket — bár ez sem jelentékte­len fokmérő —, hanem éppen az a bizalom, amely elmondá­sukra késztette a párt tagjait. Nyilvánvaló eredményeink adtak alapot ehhez a magatar­táshoz, véleményformáláshoz. Valamennyi felszólaló felemelt hangon, biztosan beszélhetett az elmúlt négy esztendőben elért eredményeinkről, arról az útról, amelyet megtettünk. S amelyen továbbra is járni kí­vánunk, mert az eredmények puszta fölemlegetése nem ele­gendő. Jól éraékelte ezt a párttag-' ság alapvető többsége is. Tisz­tában volt vele, hogy az esz­mecserét az irányelvek, vagy­is a teendők felett nem a vi­táért, önmagáért szorgalmaz­za a párt. Hanem elsősorban azért, hogy — pártunk és tár­sadalmunk széles körű demok­ratizmusának érvényesítésével — még megalapozottabbá vál­janak a kongresszuson hozan­dó határozatok, még ponto­sabban körülhatároltak legye­nek a következő öt esztendő feladatai, s még egységeseb­ben, erőteljesebben dolgoz­zunk mindannyian valóra vá l,-: fásukért. M ost erről van szó a kö­vetkező időkben. Egy­ségesen kell tenni, csele­kedni. A viták lassan lezajla­nak, a vélemények, nézetek tisztázódnak, egybekovácso. lódnak a legjobb elgondolás sok, s aztán az érvényes kong­resszusi határozatok birtoká­ban már nem vitázni kell, ha­nem cselekedni Persze már most is van mit tenni, mint ahogyan a mi vitáinkat is min­dig az jellemezte, hogy nem üres szócséplések, hanem al­kotó emberek eszmecseréi voltak. Továbblépésünk alap­ja ezúttal is az egységesen ér­telmezett tennivalók összetett feladatsora Nem elég csupán egyetértésünket hangoztatni a párt politikájával, hanem a mindennapi életben kell bizo­nyítani, abban a közegben, munkakörben, munkaterüle­ten, ahol ki-ki él és dolgozik. S a párttagoknak még külön is meg kell nyemiök politikánk elfogadására, követésére dol­gozótársaikat, a párton kívüli tömegeket. A hatalmon lévő munkás- osztály pártja kormányzó párt a mienk. Poütikánk ala­kulása ezért nem csupán a párt belső ügye, hanem a szé­les dolgozó tömegeké, egész népünké. Nagyszerű feladat, hogy szervezzük, irányítsuk, 9 bevonjuk hazánk minden jó szándékú állampolgárát ebbe a munkába. Ez nagy erőfeszí­tést, lelkesedést, türelmet, ru­galmasságot és állhatatosságot követel a kommunistáktól. P árttagságunknak a vi­tákban megmutatkozott aktivitása politikai érettsége, összeforrottsága a dolgozókkal, a biztosíték rá, hogy a kongresszusi előkészü­leteket sikeres kongresszus és annak nyomán további sikeres előrehaladás koronázza DE. SZABÓ IMRE, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője (

Next

/
Thumbnails
Contents