Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-08 / 6. szám
Ítészeken hideg van—enyhülést nem felféüenüi a tavasznak kei! loznia! Lehangoló az a kép, ami a látogatót fogadja: a gyár előtti térségen, az út mellett, a régi felvonulási terepen' a vázkerámiai áruk tízezreit tárolják. Törmeléken halad ót a tehergépkocsi, törmelékből van az út... Bent, a kerítésen belül, a gyárudvaron is sok tízezer vázkerámia — szállításra vár a B—29-es, a válaszfalblokk, a kitöltő elem. Az északi területen a késztermék, a déli részen ott a törmelékhalom. . „ < Termelnek Bátaszéken. Ügy mondják, hogy a gyár közel áll ahhoz, hogy a beruházási költséget kitermelje a népgazdaságnak, tehát megállapítható, ez az üzem beváltja a hozzá fűzött reményeket. S oszlassuk el a rossz hangulatot keltő látványról a ködöt: a falazóanyag nagy részét már eladták, csak itt tárolják a vevők. S amíg el nem szállítják, addig úgy tűnhet, hogy nem kell a vázkerámia senkinek, holott épp az ellenkezője az igaz. Panaszkodnak a munkások Tehát másfél év óta folyik már itt a termelés, a 350 millió forintba került beruházás beilleszkedett a népgazdaságba. Éppen ezért meglepő a hír: panaszkodnak a munkások, nem érzik jól magukat. Rosz- szak a munkavédelmi körülmények, hideg van a csarnokban stb. A Szakszervezetek megyei Tanácsára is elkerült az ügy. Sőt az Építők Szak- szervezetének Központi Bizottsága több alkalommal foglalkozott már a témával; miért Van hideg Bátaszéken?.., A kérdésre adandó válasz érdekében vissza kell térni a beruházás szerződéskötéséig. Először is: még ennél a viszonylag nem nagy beruházásnál is többfelé kellett volna a terveket egyeztetni, mint ahogy megtörtént. Például: már átadták az üzemet termelésre, de a dolgozók — a gyár saját dolgozói — még nem vehették birtokba az öltözőt, fürdőt. Ugyanis e szociális berendezéseket tizenhárom alvállalkozó munkásai részére kellett adni, miután a szerződésben így állapodtak meg. Elfelejtette valaki, vagy valamelyik vállalat, hogy az üzemeltető vállalat, tehát a váz- kerámia munkásait is, öltöztetni, fürdetni kell korszerű körülmények között. Miután a tizenhárom vállalat elfoglalta a szociális épületet, a munkások a .gépek mellett bújtak ki sáros ruháikból, vették fel az egész nap porlepte bejáróruhát, azaz itt volt a fekete-fehér öltöző. Mosdó meg a csarnok előtt lévő csap ... Az elégedetlenség érthető a munkások részéről. Természetes, hogy a megyei szakszervezet Is felfigyelt erre az állapotra és a központ is, és kötelezték a vállalatot, mielőbb tegyék lehetővé a munkásoknak az öltöző és mosdó használatát. Egy évig tartott ez a helyzet. Mondani sem kell nem erősítette ez a munkások és vezetők, a munkások és a szakszervezet közötti kapcsolatot, Miért van hideg a csarnokban? Ha már jön a baj, akkor nem egyedül jön. Ez az új beruházás úgy tűnik — miután az országban még nem volt ilyen jellegű üzem építése, — tanberuházás volt. Csak röviden, miért van hideg a csarnokban: a mérnökök úgy számították ki, hogy a két kemence és a szárító hővesztesége elégséges a csarnok fűtéséhez. A számításokat nem igazolta a gyakorlat. Amikor tavaly kint mínusz tizenhárom fok volt, a csarnokban, mínusz tíz, ha plusz hat volt kint, bent plusz három (!) S ha úgy okoskodunk, hogy a munkavédelmi szabályok üzemcsarr. an csak plusz tizenhat-tizennyolc fok körüli hőmérsékleten engedik meg a munkavégzést természetesnek tarthatjuk, hogy a munkások emiatt Is elégedetlenkednek. S nemcsak hideg van az üzemcsarnokban, hanem a huzat is nagy. A hidegérzetet fokozza még az is, hogy a munkahely nagy részében sárral, földdel dolgoznak. A huzatos munkahelyeken úgyszintén jobban érződik, hidegebbnek hat a plusz hat fok, mint kint a szabad ég alatt. Felöltöztették a munkásokat : pufajkanadrág, -kabát, kendő, csizma. Minden rájuk került, olyan mennyiségben, hogy alig tudtak dolgozni, munkájukat ellátni. Mi legyen a teendő? Gyakrabban váltsák a dolgozókat? Igen; De kivel? Hiszen a munkáslétszám tervezésénél is elszámították magukat a tervezők. Azt számították, hogy a gépsorokon a kiszolgáló helyek száma x, ennek betöltésére x számú dolgozó kell. Ki is jött így a kétszáznyolcvan munkába állításra elegendő létszám, ma mégis ennél majdnem százzal többen dolgoznak itt. Mert egy olyan aprócska tényt kihagytak a számításból, hogy a kétszáznyolcvan munkahelyet betöltő minden egyes dolgozónak van fizetett szabadsága, némelyik meg is betegszik, másoknak hivatalos ügye van stb ... Szóval a váltás nem megoldás. Kitalálták, — a szakszervezet javaslatára — hogy a munkahelyeket hősugárzóval melegítsék. Néhány helyre felszerelték ezeket az. elektromos melegítőket, a dolgozók fölé. De ez sem adja a tökéletesnek, — elfogadhatónak — mondható fűtést. Most készítik a terveket a remélhetően kielégítő fűtésre. Több százezer forintba kerül a berendezés, s azt még senki sem tudja, hogy üzemeltetése mibe, s azt honnan fedezik, hova számolják el... Még mindig a fűtésnél tartunk, ne ugorjunk át más témákat, a költségeket például. A nagycsarnok minősítése tehát úgy szól, hogy üzemcsarnok, erre pedig érvényes a plusz 16—18 Celsius fokos hőmérséklet. Felvetődik a gondolat: át kellene ezt a csarnokot minősíteni. Gyakorlatilag itt is olyan munka folyik, mini egy hagyományos téglagyárban. Azaz földből, agyagból készítenek építési anyagot. Tehát a tégla- gyártás is szabadban történik, s ha a nagy csarnok nyitott ajtajait, a munkafolyamatot, a szigeteletlen tetőt veszszük tekintetbe, akkor est is nyitott munkahelynek kell elfogadni. Mármost: akkor nem lehet elvárni, hogy ezt felfűt- sék a munkavédelmi szempontból elfogadható szintre. Nem kell feltétlenül energetikusnak lenni ahhoz, hogy az ember a hatalmas csarnok láttán megállapítsa (kb 200x100 méteres az üzemcsarnok); ezt nem lehet felfűteni olyan hőmérsékletre, mint például a szekszárdi bőrdíszmű Nagytermét. Az építők szakszervezetének központi vezetősége előtt van az ügy, nem tudjuk, mj lesz majd a vállalat-és a szakszervezet közötti tárgya-. lás végeredménye, abban bízhatunk azonban, hogy 1. a dolgozókat jobb körülmények közé, 2. a munkahelyeket munkavégzésre alkalmassá kell tenni. Á gépek munkavédelmi felszerelése Persze egy ilyen új beruházásnál üzemeltetés közben derülnek ki más fogyatékosságok is, amelyeket előre nem lehet látni. Ezek közé kell helyezni a gépek munkavédelmi felszerelését. Az olasz és más országokból származó gépek munkavédelmi felszerelése nem olyan, mint amilyent a magyar szabvány megkövetel. Ezért csaknem minden gépet, kezelőhelyet ót kell alakítani. Eddig kétmillió forintot költöttek a gépek biztonságosabbá tételére — de a munkát még nem fejezték be. Itt Is felvetődik az a gondolat: amikor a gépeket megvásárolták a külkereskedők, nem ismerték talán a magyar munkavédelmi szabályokat? Ezek a plusz költségek nyilván olyan mértékben növelték,, növelik még mindig, a bátaszéki beruházás bekerülési költségét, ami talán kicsit ijesztően is hat: gondoljuk meg, hogy minden egyes munkahely megteremtése egymillió forintba került! Az a tapasztalat, hogy a bátaszéki Vázkerámia betölti funkcióját, azaz a kivitelező ipart elegendő választékú, mennyiségű és minőségű termékkel látja el, az jó! Nem tudunk egyértelműen pozitív állásfoglalásra helyezkedni azonban a munkások ellátását, a munkakörülmények megteremtését, a dolgozók hangulatát befolyásoló közvetlen rájuk hatással lévő jelenségek megítélésében. Nyilván kell korszerű, európai színvonalon álló üzemet szervezni, építeni, üzemeltetni. De! Ezt a termelési szerkezetet mozgásba hozó ember legalább annyira fontos, mint a jó gép. Semmiként nem hat jól a munkások kedélyére, ha az új gyárban, a háromszázötvenmillió forintos gyárban, a gépek mellé rakják kimenőruhájukat, ha az udvari csapból mosdanak, ha á műszakváltás után késve viszi őket haza az autóbusz .,, Tudjuk: egy új üzem „berá- zására” nem elégséges egy év. A sok-sok észrevétel, hiba kijavítása, megszüntetése jórészt megtörtént. De sok még a tennivaló. Nemcsak a gépeket, a felszereléseket kell javítani, hanem az emberekben lévő hidegséget is oldani kell. £ ezzel nem feltétlenül szükséges a tavaszt megvárni. PÄLKOVÄCS JENŐ Soha nem késő Két éve körülbelül, hogy egy nyurga, szőke fiatalember havonta legalább egyszer — ha nem kétszer — megjelent mindig zsúfolt és mindig nagyon zajos szerkesztőségi szobánkban, meghitt beszélgetést remélve, előadni életének céltalanságát, hogy aztán az ennek ellenkezőjét bizonyító heves vitáinktól relatíve megnyugodva távozzék. Sok fejtörést okozott nekünk a fiú és okkal keltett bennünk aggodalmakat is, mivel nagyon vulgárisán fogalmazva bőven meghaladja az abnormitás alsó határát ha egy 21 éves fiatal^ olyan kilátástalannak találja az életet, mint amilyennek ő találta. Hosszan volt kitartó vendégünk, aztán elmaradt. Nemrég bukkant fel ismét, de nem nálunk. Egyik kollégánk, az idegszakrendelés várakozói között fedezte fel, ott váltott vele szót, és ő hozta a hírt hogy most odajár a fiú, s ami pesszimista szemléletmódját illeti, csak nagyjából a régi, mert nagyon rendbe akar jönni. Meg akar szabadulni súlyos terhet jelentő sötéten látásától, lévén, hogy elég fiatal még ahhoz, hogy akármiyen küzdelem árári is bejusson az egyetemre. (A teljes csőd képzetét az keltette benne, hogy három felvételije nem sikerültj Örültünk a hírnek, és el is felejtettük a szerkesztőségi élet zajlásában. Nekem személy szerint szombaton reggel jutott eszembe ismét a fiú, a rádió Lányok — asszonyok műsorának egyik riportját hallgatva. A riporter egy mua- kásasszonnyal beszélgetett, aki — nagyon fájlalva, hogy a szocialista brigád, aminek évekig a tagja volt, majd pedig vezetője is, feloszlott — az életéről beszélt. Arról, hogy a munka mellett mennyi plusz vállalás nyomja a vállát, ami kétségtelenül Fárasztó. De szocialista brigádtagként alakult úgy az élete, hogy a család hivatásszerű ellátása mellett nem tud már lemondani arról, hogy ott segítsen, ahol kell, azt tegye, cmj a szűkebb és tágabb közösség életét apró tettekkel ugyan, de lakályosabbá, derűsebbé, problémamentesebbé teszi. Ezenkívül pedig tanul, mert annak idején hiába szeretett volna tanulni, kenyérkeresővé kellett lennie úgy, hogy már az általános iskola hatodik osztályáról nem szerezhette meg a végbizonyítványt. Most pótolja, mert — mint ezt mondotta is — „ilyesmit soha sem késő pótolni". Az asszony 41 éves, csaknem felnőtt gyermekei vannak, és keresetlen szavakkal, pátoszmentesen azt vallotta meg a világnak, hogy teljessé az ember élete a tudással lehet, az önmegvalósítás bármelyik lépcsőjén állva is csak a tanulás segítheti céljához közelebb az embert, az általánosan birtokolt műveltségboldogulóbbá a társadalmat. Munkába készülődvén, a rádió mellett nem tudtam megjegyezni az asszony nevét, akit ismeretlenül is tisztelek, de példája megragadott, amiért köszönetét is mondok ezen a helyen, hiszen ragyogó érv ez a példa az átmenetileg. vagy tartósan megtorpanóknak, akik között sajnálatos módon akadnak egészen fiatalok is. Minden más vonatkozásban életerőtől duzzadok, sérültek vagy sérüléseikből lábadozók, progresszív és retrográd tulajdonságokkal egyaránt rendelkező emberek. Hasonlóakkal megtetézve el kell majd mondanom, mi több, el kell mondanunk ennek a munkásasszonynak a példáját, a céljukat nem találóknak, az értelmes emberi élet tulajdonképpen nagyon egyszerű receptjét csukott szemmel és szellemmel keresőknek. Nem, a keresés, a rátalálás soha nem reménytelen, soha nem felesleges vagy elodázható I Mint ahogyan soha nem késő olyan emberi vállalkozásba kezdeni, aminek eredménye harmóniát teremt az egyén és a közösség életében. — óa, — Öntözőkaravánok Szekszárdról A szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat gyárából 5anuár 2-től megkezdték az öntözőberendezések tömeges szállítását hazánk minden tájára. A vállalat még a múlt esztendő végén alaposan előkészítette, hogy az új évben folyamatosan és idejében eljuttassa öntözőberendezéseit az AGROKER- telepekre. Hajnali hat órától két daruskocsival kezdődik a rakodás, s naponta huszonöt- harminc tehergépkocsi indul az esőztető öntözőberendezések különböző méretű alumínium csöveivel, tolózáraival és idomaival megrakva, szerte az országba. Ebben az évben a tavalyihoz képest negyvenmillió forint értékűvel több, százhatvanmillió forint árú öntözőberendezést szállít megrendelőinek a nemrégiben korszerű műhelycsarnokkal és raktárral bővült szekszárdi üzem. Az ország öntözőcsőgyárából még a tél végén megkezdik az önjáró, gördülő, valamint a vontatható öntözőberendezések szállítását is. 1970. január *■
