Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-26 / 22. szám

Magyar—jugosxláv hozás programi • Erősebb lesz a Dráva töltése A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság építési feladatai közül idén is kiemelkedik a drávai program. Árvízvédelmi beruházásra 13 millió forintot költenek. Ebből erősítik meg a Drávaszabolcs és az ország­határ közötti töltést. Bővítik a szelvényt. Ez év végéig a töl­tés 15 km hosszan 60 cm-rel magasabb lesz az 1972. évi ed­digi legmagasabb árvízszintnél. Most indul a Dráva szabá­lyozásának harmadik üteme Vejti és Majláth-puszta — a 85—95 folyókilométer — közöt­ti szakaszon. A 75—85 folyó­kilométer — Drávaszabolcs és Cun — között tavaly fejező­dött be a szabályozás. Az öt évre tervezett munka 30 mil­lió forintot emészt fel. Ennek egyharmadát kell idén elvé­gezni. Nagy mennyiségű követ építenek a partba, keresztgá­takkal terelik a vizet a kívánt irányba. Hosszú évek óta és mind szervezettebben őrködnek a magyar és a jugoszláv szervek a Dráva vizének minősége fe­lett. A két ország között olyan megállapodás született, hogy egymás tudomása és beleegye­zése nélkül a határfolyó to­vábbi szennyeződését nem en­gedélyezik. Idén, tavasztól őszig, négy alkalommal érté­kelik a közös vizsgálatsorozat tapasztalatait, adatait, a Drá­va vízminőségének alakulását. Kétszer Magyarországon, Pé­csett, kétszer pedig Zágráb­ban találkoznak ilyen céllal a vízügyi szakemberek. (MTI) Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke (balról) a Kremlben átnyújtotta az Ok­tóberi Forradalom Érdemérmet Rodney Arismendinek, az Uruguayi Kommunista Párt KB első titkárának. Ezt liozia a Síét a külpolitikában így látja a hetet kommen­tátorunk, Réti Ervin: A Mont Blanc-nak az enyhe télben is havas csúcsa még a januári ködbe burkolózik, de a diplomaták genfi törzs-szállo­dáira kiakaszthatják a „meg­telt" táblát. A karácsonyi és újévi szünet után, amely leg­alább annyira szolgált konzul­tációkra, mint pihenésre, újra megkezdte tanácskozásait az európai biztonsági konferencia második szakasza. Nemrégen alkalmam volt néhány napot személyesen is a helyszínen tölteni, „belekós­tolhattam” abba a nem köny- nyű és egyszerű politikai küz­delembe, amely a svájci vá­rosban folyik. Ä csaknem ezer tapasztalt diplomata és szak­értő azokat a dokumentumokat készíti elő, amelyeket majd a harmadik, záró szakasz hagy jóvá, minden bizonnyal a leg­magasabb szinten. Az EBK azonban nem szavaz és csu­pán azok a javaslatok emel­kedhetnek határozattá, ame­lyekkel mind a harmincöt részt vevő állam egyetért, v?”-/ nem emel ellenük kifogást. Érthető, ha tizenhat bizottság és munkacsoport ezerötszáz ülése volt szükséges ahhoz, hogy megfogalmazzák a terve­zett szöveg több, mint három­negyedét, úgy hetven oldalnyi terjedelemben. (A gazdasági együttműködésre vonatkozó in­dítványok lényegében elfoga­dásra kerültek, előbbrejutot­tak a kulturális és emberi kapcsolatok fejlesztését ille­tően, a biztonság tíz politikai alápelvéből nyolcat már meg­fogalmaztak.) A pusztán mennyiségi sta­tisztikák mégis félrevezetőek lehetnek. Változatlanul maradt néhány „kemény dió”, s az el­készült szövegekben sem rit­kák a zárójelek. A diplomá­ciai tolvajnyelvben használa­tos _brac:cetológia” (zárójel- tan) arra utal, hogy amikor a vitatkozó felek nem tudnak megállapodni bizonyos részle­tekben, továbbhaladnak és né­ha két, három, sőt több ellen­tétes vélemény zárójelbe ke­rül. Ezeket a zárójeleket fel­oldani, hogy megint a diplo­máciai szaknyelvet idézzem: „a piszkos szövegeket tisztává tenni” — további kemény csa­tározásokat feltételez. A genfi haladás legnagyobb akadályát mégsem a fogalma­zási kérdések képezik, hanem egyes nyugati körök igyekeze­te, hogy lassítsák, fékezzék az európai kibontakozást. Ezért olyan fontos, hogy odafigyel­jünk Genfre, s a békeszerető közvélemény újabb erőfeszíté­seket tegyen a siker érdeké­ben. A héten a szocialista kö­zösség országainak két jelentős fórumán a szovjet—lengyel külügyminiszteri találkozón, valamint a Husak vezette csehszlovák párt- és kormány- küldöttség bulgáriai tárgyalá­sain vetődött fel sürgetőleg az EBK folyamatának meggyor­sítása. A konferencia jövendő színhelyére, Helsinkibe a nyu­gatnémet külügyminiszter lá­togatott el: a finn kormány is­mét kifejezte ismert igényét a konferencia mielőbbi megtar­tását illetően. A kép teljességéhez tarto­zik, hogy a hét eseményei más irányból is az EBK szükséges­ségét bizonyították. Kontinen­sünk több pontján feléledt a nyugtalanság: Észak-lrország- ban nem sikerült meghosz- szabbítani a fegyvernyugvást, közvetlen veszély fenyegeti Ciprus függetlenségét és terü­leti egységét, a kritikus sza­kaszba juthat a brit politika, ha a\ Wilson-kormány való­ban megrendezi a megígért népszavazást a közös piaci tagságról. (A hét krónikájához több belpolitikai jellegű ese­mény is kapcsolódott Európá­ban: az olasz általános sztrájk, ősz óta immár a negyedik; a mandátumoknak n.: ! negyedével rendelkező dán „legkisebbségi” kormány meg­alakulása; valamint a portugál kormánykoalícióban kiélező­dött feszültség.) Az európai erőfeszítéseket indokolttá teszi azonban egy „távol-nyugati” ps egy „ti. • _ keleti” jelzés. Washingtonban Anderson, külügyi szóvivő meglehetősen kétértelműen, de az ajtókat nyitva hagyva Szólt az EBK-ról — Pekingben vi­szont az odalátogató nyugatné­met revansista vezérnek, Straussnak kivételes progra­mot biztosító kínai vezetők folytatták megszokott szitok­átok hadjáratukat ebben az ügyben. Strauss pekingi felér­tékelésére jellemző, hogy első nyugatnémet politikusként maga Mao Ce-tung is fogad­ta, állítólag valahol Dél-Kíná­ban. A helyszín azért kap hang­súlyt, mert Mao nem jelent meg a kínai népi gyűlésnek az új alkotmányt elfogadó és a kormányt kinevező ülésszakán. Természetesen nem kis érdek­lődés fogadta a héten közzé­tett dokumentumokat, de azok­ból a kínai politika, változat­lanságának és egy feltehető hatalmi kompromisszumnak képe rajzolódott ki. 9. Vasárnapi ebéd Addíszban hűséges szolgája. gazdag kincstárából nem tellett any- nyira, mint amennyire, lám, egy iparos barátságából futot- .ta. . Újdonsült ismerősömmel oly közvetlen barátságba kerülök hogy meginvitál ebédre. És egy idegennek, egy farancs- nak, ahogy itt mondják, mi dukál ilyenkor? Hazai specia­litás, azaz egzotikus etióp ízek. Asztalunkra tehát in- zséra és watt kerül. Ez utóbbi mártásféle, fogyasztható magá­ban is, a szegényebbek így is eszik, de jobb helyen a húst ízesíti. Most csirkehússal tá­lalják. Itt az etióp paprikáscsirke! — gondolom. Mellette a pisz­kosszürke, szivacsszerű, lyu­kacsos. ujjnyi vastagságú le­pény, az inzséra, csinos roll- nikba csavarva. Az etiópok kenyere. (A teff apró magjá­ból készül.) Egy falat, az első. Érzem, rettenetesen elvörösö­döm, mintha tüzet nyeltem volna. — Tán nem elég ízletes? — kérdi aggódva a háziasszony. — De igen, igen — erősít- getem már csak kötelező ud­variasságból is, de rögvest nyúlok az innivalóért. hogy csillapítsam torkom hevét. Az­tán, hogy időhöz jussak a watt receptjéről érdeklődöm. Szakszerű választ kapok — legalább húszféle fűszerből készül —. de engem elsősor­ban csípős tulajdonsága izgat. — Mi adja a csípő# ízét? — kérdezem. — A barbára — s mutató. A csodafutó síremléke a Sze nt Pál temetőben. ban a háziasszony máris hoz egyet a konyhából. Szép hosszú csövű, piros paprika. — Nálunk ezt szeretik a leg­jobban. Nem találta elég csí­pősnek? Ha akarja, hozhatok ennél erősebbet is! És mert igazi ebéd nyers hús nélkül nem eshet meg — a császári fogadáson sem hi­ányzott az asztalról sohasem — vendéglátóm gondoskodik erről is. Az ebédet szokás szerint itt is kávéval zárják. A világon talán sehol sincs oly finom il­lata és kellemes aromája a ká­vénak, s hozzátehetem ereje is. mint Etiópiában. Egy jó adag alaposan megdobogtatja még a mi, kávéhoz szokott szívün­ket is. De hát ez nem csoda, hisz innen, pontosabban Etió­pia déli tartományából, Kof- fából indult el világhódító út­jára! A neve is innen szárma­zik: Koffa, Kaffa, kávé. A le­genda szerint pedig (mert­hogy itt mindennek megvan a mesés magyarázata) kopt szer­zetesek fedezték fel. Megfi­gyelték, hogy ha kecskéik egy bizonyos zöld cserje leve­leiből vagy terméséből esaaeb elevenekké válnak, mi több,' ugrándozni kezdenek. Az okot keresvén a titokzatos növény termésébe ők is belekóstoltak, s ahogy a történet mondja: az esti áj tatosság idején egyálta­lán nem volt gondjuk az ál­mossággal a derék atyáknak. Egyébként jó, ha az idegen is megtanulja a kávé nevét amharául. Bunna, így kérik a presszókban. Ha a külföldi is így rendeli, protekciója biztos. Még az erős kávé is erősebb. VALKÓ MIHÁLY (Következik: Kereskedőkkel á merkátóní Ato Abesolom Yihdegóval, a bisoftui Szent Pál temető­ben, az egy esztendeje el­hunyt „mezítlábas” marato­ni olimpiai bajnok, Abebe Bi- kila most avatott síremléké­nél hozott össze a véletlen. Magnóból zene szól, a bodi- gárdok, a császár volt testőrei­nek új indulója — Bikilának; s mi, alkalmi látogatók, a diákok és én hallgatjuk áhita- tos tisztelettel, s szinte észre sem vesszük, hogy egy kopott ruhájú, ötven körüli férfi ér­kezik. Odalép a síremlékhez. Szikár és magas, mint általá­ban az etióp férfiak. Körül­járja csendben a sírt, s tekin­tetével végigtapogatja. Nem részletezem, az alig egyhetes Bikila-síremlék „gazdája”, sa­ját zsebéből építtette. Iparos­ember, kiderül, nem messze innen, Addisz peremvárosában. Néhány váltott szó, s már ba­rátok vagyunk. Nem nehéz, az etiópok barátságosak és szíves emberek, lépten-nyo- mon ezt tapasztalom. Jóindu­latra jóindulattal felelnek. Nézzük együtt Bikila síremlé­két, élete „nagy művét”. — Miért tette? — kérdem tőle. — Barátságból. Milyen furcsa, fordul meg a fejemben, a császárnak, ki­nek testőrkapitánya volt éa Etiópia ébren

Next

/
Thumbnails
Contents