Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-12 / 10. szám
A míivésx éa hoxonsége Szimpozionoik és közízlés örvendetes jelenség, hogy az elmúlt években, különösen 1974-ben milyen komoly erjedés indult meg városaink kulturális életében. A helyi tanácsok felismerve lehetőségeiket saját kezdeményezésükre képzőművészeti szimpozionokg.t alkotótáborokat szerveztek a helyi, megyei és az ország más részeiből meghívott művészek közreműködésével. Az ötletet és az ösztönzést jó néhány évvel ezelőtt a siklósi kerámia- majd a villányi szobrász-szimpózionok adták. Igaz, nyomukba jó ideig nem lépett senki. Pedig a Képzőművészek Szövetsége nem is kevés energiával igyekezeti meggyőzni a városokat: próbálják követni a Baranya me gyei kezdeményezéseket! Alakítsanak ki adottságaiknak, vidéküknek megfelelően képzőművészeti szimpozionokat, alkotótáborokat, hiszen mindez, mint a baranyai példa is bi. zonyítja. egész sor előnnyel jár. Vitathatatlan, hogy Siklóson és Villányban sajátos karakterű, sikeres művésztelepek nőttek fel. Utóbbit cz UNESCO is támogatja. Villányban egy elhagyott kőbányát kaptak annak idején a szobrászok. A meghívott művészek, köztük több külföldi vendég is, a szabad ég alatt faragják ki műveiket. Elkészültük után — kötetlen körülmények, természetes díszletek között — a szobrok a helyszínen maradtak. A szabadtéri szobormúzeum így évről évre gazdagodó gyűjteménnyel várja közönségét. Az „ég alatti múzeumot* azóta is a látogatók tízezrei keresik fel télen-nyáron. Villány egy évtized leforgása alatt meggyőző módon bizonyította: szélesebb körben — ha úgy tetszik tömegméretekben is — elképzelhető a művészet, a művész és a közönség intenzív, elmélyült kapcsolata. A kulturálódásnak rendkívül figyelemreméltó jelensége ez! Értelmeznünk kell felismert lehetőségeit. A képzőművészeti nevelés, ízlésfejlesztés ugyanis egyike legbonyolultabb, legösszetettebb feladatainknak, hiszen tapasztalatból tudjuk, eredményeket elérni csak hosszú idő alatt és csak szűk körben volt eddig lehetséges. A villányi, a siklósi példa nyomán tavaly már Nyíregyházán, Egerváron, Kecskeméten, Salgótarjánban, Nagyatádon, Hajdúböszörményben és Kiskunhalason is követték vagy az idén követik a baranyaiakat. Kőszobrász-, keramikus-, zománc-, festő- és grafikus-, faszobrász-szimpozionok jöttek létre. Ezen a nyáron még nagyobb számmal működnek majd az új keletű művésztelepek, alkotótáborok az országban. Terebélyesedik, meghittebbé válik a művész és a közönség kapcsolata. Városaink ily módon utat nyitnak egy igen egészségesnek Ígérkező művészeti életnek, mint amilyen már kialakult a szomszédos Jugoszláviában, Lengyelországban és fnásutt. A szimpozionok széles körű terjedése szükségessé teszi azok koordinálását. Az alkotótáborok ügye ma már nemcsak a művészeti életé, de a társadalomé is. Elkerülhetetlenül fontossá vált társadalmi irányításuk és ellenőrzésük. Ezért is alakult meg az elmúlt hetekben a Képzőművészek Szövetségének szimpozionbizottsága. A szimpozionok jó ügyet szolgálnak1 S amennyiben megvan a kibontakozásukhoz szükséges alap, zöld utat kell nyitni előttük. SZÉMANN BÉLA cs^uuw, le- es felhajtható kivitelben elterjedt asztal egykor a jobbágyházak földjébe vert karókra rögzített, elmozdíthatatlan alkalmatosság volt. A társadalmi viszonyok és korok változ- tával az ember fokozatosan alakította ki azokat a bútorokat, melyek idővel nemcsak praktikus szerepet töltöttek be. bonyhádi Perezel csa*aa Hagyatékából a szakembereknek megmenteniük sikerült. Perez el Mór honvédtábornok, az 1848/49-es magyar szabadság- harcnak ellentmondásos, de jelentős alakja. Az apja, Perczel Sándor, jóval a középbirtokos szint fölé emelte családja anyagi hatalmát Az Itt őrzött KosBolssn^I Isracs Tüskés Tibor könyve Volt idő, amikor nevének kiejtése is indulatokat lobban- tott lángra, érveket, személyes sérelmeket idézett, s az élete körül dúló lankadatlan harcokban legalább annyi sebet kapott, mint amennyit adott Nem tudom, mit idéz mindebből a neve a mai olvasónak, aki Kodolányi útmutatásával indul el a magyar középkorba, vagy a történelem még mélyebb rétegeibe. Valószínűleg nem sokat, az író művei már évek óta ott vannak a legjobbak között, személye azonban még halála után is homályban maradt, s egyaránt alkalmat volt arra. hogy lelkesedést, vagy «kár ellenérzést váltson ki. Tüskés Tibor most példamutató fölkészültséggel és tárgyilagossággal tárja fel ezt a gazdag életet és művet, s hangját egyaránt fűti a szeretet, megértés és az igazság föltárásának vágya. S éppen ezért hiteles is, hisz nem hallgat el, nem szépít, még csak nem is magyaráz^ mindig biztos kézzel húzza meg ennek a kétarcú, ellentmondásos életnek vektorait. Mert Kodolányi legjobb műveiben mindenképp a klasszikus magyar prózát jelenti, s nincs írónk, aki a magyar nyomorúság mélyebb tárnáit tarta fel, mint ő, ugyanakkor legjobb képességeinek ellentmondva szinte saját maga kérdő jelez meg sok mindent életművében. Ködös magyarságfogalma, az „örök magyarság”, az „euráziai lélek” nem lehetett érv a háború reménytelenségébe sodort magyarság számára, s Tüskés Tibor sem hallgatja el ezt: „A magyarság önvédelmét ugyan nem más népek rovására hirdeti, de a német befolyás ellen úgy emeli föl szavalt, hogy a nacionalista, faji ideológia elemei, frazeológiája az ő világképébe is beszűrődnek”. Ez okozta azt, hogy a felszabadulás után ellenérzés fogadta Kodolányit, ami kihatott korábbi műveire is, s ez volt oka annak is, hogy nemcsak új regényei nem jelentek meg sokáig, hanem régi remekműveit sem emlegették, mint a magyar dráma történetében is jelentős helyet elfoglaló Földindulást. A hallgatás évei azonban nem jelentettek számára elnémulást, a történelemben most még mélyebbre ásott, s Tüskés Tibor érdeméül kell betudni azt Is, hogy a prehisztórikus regények keletkezéstörténeténél méltó helyet kap Várkonyi Nándor is, aki legalább olyas fontos ösztönzője és tanácsadója volt Kodolányinak, mint Thomas Mannak a József írásánál Kerényj Károly. Vár- konyit nemcsak a barátság fűzte Kodolányihoz, az elsőt között volt, akik fölismerték tehetségét, aminek már A modem magyar irodalom történetében hangot adott: „Az írt meg van áldva a művészi ábrázolás minden adományával; amihez hozzányúl, csoda teljességgel elevenedik meg, i amit elgondol, mintha önmagától fejeződnék ki tollán” írta könyvében. Hangját néha eltorzította az indulat, ilyenkor szava is hűtlen ahhoz aj igazi Kodolányihoz, aki valóban sokféle adománnyal voll megáldva. Tüskés Tibor szép tanulmánya a teljességre törekszik, a kendőzés nélkül mutatja meg arcát. Kodolányí-tanulmányait nem most kezdte, az első írásokat, kritikákat még Kodolányi is olvashatta, aki „munkája folytatójának” nevezte Tüskés Tibort „Túlbecsülő bizalmat, várakozást előlegező, cselekvésre sarkalló szavak, —« írja könyve végén, s hozzáteszi; — Ebből szerettem volna valamit a jelen munkával törleszteni.” Ügy érezzük, jóval több történt ennél. Mert ha törlesztésről beszélhetünk, irodalomtörténetünk törlesztését rótta le Tüskés Tibor, mégpedig úgy, hogy egyetlen ecsetvan ássál sem szépítette a barát és mentor arcát, s ezzel ahhoz a Kodolányihoz volt hű, aki valóban maradandó munkáiban könyörtelen realizmussal tudta ábrázolni a valóságot, CSÄNYI ÍjÁSZLÓ Perczel-bútorok Nagytétényben A bútor alighanem valahol ott kezdődött, hogy az ősember egy letelepedésre alkalmas követ keresett barlangjában. Később fatuskót, amit esetleg a maga kezdetleges eszközeivel erre a célra valamelyest íor- málgatott is. A középkori magyar még nem ismerte a szekrényt, ennek helyét a láda foglalta el és ez töltötte be funkcióit A ma mór összehanem esztétikai igényeket Is kielégítettek. Európa-szerte is ritka gyűjteménnyel rendelkezik bútorokból a budapesti — nagytétényi — kastélymúzeum. A XXII. kerületben lévő múzeumról évekkel ezelőtt már közöltünk beszámolót. Az emeleti termek egyikének van azonban megyénkbeli vonatkozása is. Itt állították ki azokat a bútorokat, melyeket a bútorok a gazdag nemesi család életszínvonalára jellemzőek, az 1820-as évekből származnak. Empire (a napóleoni „birodalom”) elemeit is magán viselő klasszicista stílusuk harmonikus, kiegyensúlyozott és arra a jómódra vall — amelyet jobbágyaik természetesen éppúgy nem éreztek, mint az ez idő tájban náluk házitanítós- kodó (cselédeskedő) Vörösmarty Mihály. A tussal festett, topolyagyökér borítású bútorokról készültek fényképeink. O. L Fotó- G. K.
