Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-01 / 281. szám
Megyénk régi könyvtárai Kass János: Fejek Ma már nem létező, átalakult, elpusztult könyvtárakról csak a régi könyvek, iratok kézbevételével tudunk konkrét adatokat közölni. Tolna megye mindig a művelődésért vívott harc élenjárója volt, joggal tételezhetnénk fel, hogy könyvtárügye Is hasonló szinten állt a régi időkben. A művelődés kibontakozásának kezdete az iskolaszervezés utáni időkre tehető. Így egészen a királyság megalapításáig, az egyház szervezte első iskoláig visszanyúlhatunk, a könyvek gyűjtésére vonatkozó adatok ettől az időtől jelentkeznek először. Szekszárd I. Béla király kedvenc tartózkodási helye, apátságának működésével egyidejűleg itt kezdődött meg a kódexmásolás. A későbbi híres szekszárdi apáturak: Wilhelm, Trautsohn, Mérey voltak az első könyvgyűjtők. A XIV—XV. században a műveltség kezdett teret hódítani, a humanizmus korában megerősödött a könyvgyűjtő- mozgalom. Írásos emlékek vallanak arról, hogy Tolnán 14.64- ben egy prépost lakott, kit Mátyás király különösen kedvelt és többször látogatásával is kitüntetett. A nagy műveltségű prépostnak már jelentő* könyvgyűjteménye volt. A reformáció idejében Sánta Márton kanonok és a kolozsvári egyetem igazgatójának vezetésével Tolnán — Pé- csy József szerint — a-/, ország első akadémiáját állították fel, melynek a Baranya megyei Vörösmarth iskolájához hasonlóan külföldi tanulói is voltak. Innen ered a mondás: „M eg járta Tolnát, Baranyát..” Az itt kialakult iskolai könyvtár az első Tolna megyéken. Ezt követően hosszú időkig nem találunk könyvtárakról adatokat, egészen az 1680-as évekig. Ekkor Szekszárdon egy algimnázium működött, ahol szintén volt iskolai könyvtár. Igaz, a „könyvtár” szó nem a mai értelemben értendő, ezek valójában apró, 100—30o kötetes gyűjtemények voltaic. A népoktatásügy újjászervezőinek 1777-ben kiadott Ratio Educationisa nem érintette a könyvtárügyet, az iskolák nem rendelkeztek megyénkben még kisebb állománnyal sem. Az iskolákban még a tankönyvellátottság is nagy probléma volt. A reformkor a fellendülés kora megyénk könyvtárügyének fejlődésében is. A nemesi családok, bár sok esetben csak hóbortból, divatból, szívesen gyűjtötték a könyveket, így sok jelentős gyűjtemény is kialakult. így vált a művelődés k - pontjaivá az Appo- nyi család Hőgyészen, a Csapó család Tengelicen, a Perczel család Bonyhádon. Az utóbbiak birtokán élt 1817—1826 közt egy év megszakítással Vörösmarty Mihály, Perczel Sándor könyvtára itt mindig rendelkezésére állt, melyről Hajas Béla a következőket írta; „Katonai könyvein kívül gazdasági, természettudományi, jogi, földrajzi, történelmi, s szépirodalmi tárgyú könyvei a tudományok s az irodalom iránt érdeklődő férfiúra vallanak. Magyar nyelvű könyvei között volt található pld.: Bárót! Sz. Dávid Aenis fordítása 1811-ből, Péczeli József meséi 1788-ból, Dugonits András, Etelka c. regénye 1791-ből”, Az 1870-es években a könyvtárügy már fokozottabbai előtérbe került. Országos szinten Türr István elnökletével bizottság tűzte céljául népkönyvtárak alakítását, gondoskodott az iskolai könyvtárak számára ajánlható művek jegyzékeinek kiadásáról. 1883- ban a „Jó könyvekéből 6000 füzetet bocsátott a megye tan- felügyelőjének rendelkezésére, aki ezeket a népiskolai könyvtárak felállítására, illetve jutalmazásra fordította. A nemes eszmét azonban a gyakorlatban nem követte lelkes megvalósítás. Ehhez alapvető, társadalmi feltételek hiányoztak. Azok a könyvtárak, amelyek mégis létrejöttek, csakis az „ügybuzgó” tanító, lelkész munkásságának voltak köszönhetőek. Így megyénkben a 233 iskolából csak 60-ban volt könyvtár, összesen 5419 kötettel, 569 füzettel. Egy-egy községben csupán 6—150 kötet közti állomány volt! A legnagyobb iskolai könyvtár Szekszárdon volt 1151 kötettel, 561 füzettel, a polgári fiú- és felsőleányiskolában. A XIX. század végéig tehát nem működött megyénkben nyilvános közkönyvtár! Ezen a téren csak Wosinsky Mór munkásságának köszönhetően történt változás. Wosinsky 1881-ben költözött Lengyelbe, itt került kapcsolatba az Apponyi családdal, ezen keresztül a régészettel. Továbbképzéséhez Apponyi Sándor igen, értékes könyvtárát rendelkezésére bocsátotta. A könyvek iránti szeretete a nagy hírű tudósnak egész életében megmaradt. Így a megye múzeumügyének megszervezése mellett maradt ideje a könyvtárügy szervezésére is. Sőt a gyűjtéseket irányítva először a régészeti-könyvtári osztályt hozta létre. Ez irányú tevékenysége élete utolsó éveiben szélesedett ki: 1901-től a múzeumok és könyvtárak országos felügyelőiéként járta az országot. A múzeum könyvtárának anyaga majdnem teljes egészében ajándékozás útján jött össze. Az ajándékozók sorában az első helyet Apponyi Sándor foglalta el, aki minden évben újabb adományozással gyarapította az állományt. A többi ajándékozó: Jeszenszky László, Forster István, Mehrwert Ferenc, Kämmerer Ernő és Fenyő Andor, Wosinsky az állományt szakozta, tíz főcsoportba osztotta a könyveket, az eligazodást három példányban elhelyezett katalógus segítette. Munkássága végén 2769 kötetes volt a könyvtár, melynek használati szabályzatából is idézhetünk: „A könyvtárhasználat díjtalan. Az olvasóteremben könyvkölcsönzés, olvasójeggyel. Nyitva tartási idő hetente szombat délután 2—4 óráig. Kölcsönzés két hónapnál hosz- szabb időre nincsen. Anyagi felelősség nyilatkozatban." Katalógusa könyvformában is megjelent, ez alapján a két legrégebbi kiadású könyv a következő volt: — Diogensis Laetrii de vita et moribus philosophorum libri decem. Basilea 1524, — Camerarius Joachim — Commontarii in M. T. Cicero- nis Tusculanum. Basilea 1538. Az évszázados lemaradást tehát Wosinsky pótolta, 1904- től működött Tolna megye első nyilvános közkönyvtára. A másik, megyei szinten jelentős gyűjtemény a szekszárdi kaszinóban alakult ki. Alapjait 1905-ben Simontsits Elemér, vármegyei főjegyző, a kaszinó igazgatója vetette meg, 500 koronás alapítványával. Elsősorban társadalomtudományi, szociológiai, közgazdasági könyvek, tudományos munkák beszerzése volt a célja Bartal Béla, Leopold Lajos is jelentős állománnyal járult hozzá e könyvtár létrehozásához. Szabályzata szerint — melynek összeállításában Wosinsky is részt vett — csak egyleti tagok használhatták. 1933-ban Balog Jenő ny. Igazságügy-miniszter 700 kötetet ajándékozott a kaszinónak. A könyvtár szakkatalógusát, mely 1937-ben jelent meg nyomtatásban, Hadnagy Albert vármegyei főlevéltáros készítette eL Eszerint 7000 műből állt a szépirodalmi és szórakoztató részleg, amit külön kezeltek, a közgazdasági és társadalomtudományi osztály 2205 műből, 3000 kötetből állt. Megyénkben tehát a könyvek gyűjtésének nagy hagyományai vannak, országosan is jelentős könyvtárunk azonban nem volt, a működött régi közkönyvtáraink sem tudtak központi szerepet betölteni. Herczeg István Tolna megyei Levéltár Formájában, tartalmában egyaránt szokatlan és szép könyvvel örvendeztette meg a művészet barátait a Képző- művészeti Alap Kiadóvállalata, amikor közrebocsátotta Kass János Fejek cimű albumát. Merész játék, amire csak kivételes művész vállalkozhat: a körből kiindulva keresni meg az embert, s azt is, ami azon túl van, gondolatait, léte lényegét, értelmét és hiábavalóságát Az album első lapján egy fekete kör jelenti a kezdetet, s ez a végsőkig leegyszerűsített forma az őssötétség jelképe és idézője, ez válik ketté a következő képen hogy aztán bizonytalanul, majd egyre határozottabb vonalakkal rajzolódjék ki az ember, s a görög, gótikus formáld után megjelenjék a modern ember, akit már az elgépiese- dés fájdalma, mechanizmusa fenyeget Közben egy félelmetes vérző emberi fej, a kiszolgáltatottság és megaláztatás jelképe és valósága. Kass János bravúrosan rajzol, i ez a sorozat jó lehetőség számára, hogy kivételes képességét minden oldalról megcsillogtassa. Technikája mindvégig hibátlanul követi képzeletét, világában semmi sem esetleges, mindent a szándék irányít, egyértelműen és véglegesen. Mindehhez hozzájárul az album kivitelének szépsége, a kifogástalan nyomdai munka, ami Kass János könyvét (a borító és a kötés- terv is az ő munkája) legszebb könyveink sorába emeli. Amit kifogásolhatunk: Miklós Pál szövege a szükségesnél kevesebbet mond, s helyette vagy, mellette jó lett volna, ha maga a művész mondja el ezeknek a rajzoknak keletkezését. S még egy: a rendkívül szellemes Liberté, égalité, sexua-J lité feliratú lap egy versrészletet is közöl, anélkül, hogy cí* mét, sőt szerzőjét megnevez-i né. Ezúttal pótoljuk: a részlet a Fairy Spring című verssorozatból való, $ szerzője Weöres Sándor. $ Cs. PÁLOS ROZIT A3 MOSTANÁBAN a holtak hófehér hiánya az élők imába göngyölt hiánya egyre növekszik valami kozmikus sehen keresztül átfúrva a napszakokat az évszakokat felfedezni az eloldott zűrzavar mélypontján a csend és hallgatás teremtő fúzióját melynek fényében felragyog a szeretettől ünnepi sereg tűzben játszó hárfásaival Dávid Károly művészete A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata már jóideje egymás után bocsátja ki a „Mai magyar művészet” című sorozat kis, zsebbe való köteteit. A legutóbbiban Máté Pál emlékezik meg a tavaly elhunyt építőművészről, Dávid Károlyról, higgadt, tömör, szép stílusú és jó illusztrációkkal kísért összefoglalójában. Könyve ismét eszünkbe idézi azt, hogy építőművészeinkkel hálátlanul bánunk. Munkácsy sikertelen Honfoglalás című képét minden kisiskolás ismeri, de a Népstadion, a Ferihegyi repülőtér, a MOM művelődési ház, a szombathelyi ápolónőképző falai közt megfordulók között elvétve akad, aki tudná, hogy az alkotó — Dávid Károly volt és nagy művész. Nem a Népstadion a legsikeresebb alkotása. Műveinek lényegét egy angolszász szerző, Frank Uyod Wright-1 művéből vett idézettel világítja meg legtalálóbban Máté Pál. Eszerint: „...el kellene érni, hogy minden ház integráns részévé váljon a tájnak* ahol áU és amelynek harmóniáját tükröznie kell. Ha az építész törekvését siker koronázza, lehetetlen a házat más környezetben elképzelni, mint ahol álL Magának a tájnak elemévé válik, hozzátesz, fokozza szépségét, ahelyett, hogy elvenne belőleDávid Károly ezt az eszmét szolgálta, és valósította meg műveiben. Az emlékének szentelt könyv pedig sikeres eszköze fogyatékos modern építőművészeti ismereteink gyarapításának. O. L Á Műgyűjtő fél évtizede Bár fejlécén már a 6. évfolyamot jelöli, valójában öt esztendeje él a Műgyűjtő című folyóirat, hiszen az 1969-es első évfolyam csak 'egyetlen számból állt. Az évenként négy alkalommal megjelenő, gazdag írásos és reprodukciós tartalmú „műkereskedelmi és képzőművészeti folyóirat" (utóbb „A műbarátok és a műkereskedelem lapja") eddigi 20 száma említésre méltó elhivatottsággal és tájékozottsággal. kultúrált szellemben töl- i tötte be feladatát: józanul és jó ízléssel szolgálta az olvasókat, beszámolt a műgyűjtés területeiről, hasznáról, szépségeiről és lelv-tőségeiről. Az öt esztendő alatt egy ízben a folyóirat gazdát is cserélt, a Képcsarnok Vállalattól a Bizományi Áruház megfelelő ősz* ! tálya vette át a lapkiadás ! gondját és terheit. Ez a csere ; a lapban úgy mutatkozik, hogy S bizonyos mértékig csökkent az élő művészetet és a képcsarnoki kiállításokat bemutató cikkek aránya, egy-egv újabb szám megjelenése 1973-tól a képaukciókhoz igazodik, mellékletként a kiadó átnyújtja az előfizetőknek és vásárlóknak a soron következő árverés katalógusát. Az „átprofi- lírozás” a folyóirat anyagának lényegében hasznára vált: nem kötik a korábbihoz hasonló érdekeltségek, az eleven hazai művészetről közölt anyag így színvonal asabb, érdekesebb és elevenebb. A szerkesztői szemlélet egy kissé „történetibb" távlatot kapott. De a eserére „rámentek" a korábbi képmellékletek és a színes reprodukciók. A Műgyűjtő feladata sokban eltér más művészeti folyóiratok feladatától, bár a kulturális cél sokban megegyezői. Az eleven képzőművészetet bemutató írások és képek mellett, itt több „historikusabb jellegű” cikket és tanulmányt olvashatunk, ugyanakkor a sajátos témának megfelelő írásokat és reprezentációkat is. A műgyűjtés valójában és napjainkban a színvonalas lakáskultúra része, így a folyóiratban minden olyan téma teret kap, amely a kulturáltabb és egyénibb ízlést tükröző lakáskultúra kialakításával foglalkozik. Szívesen olvastunk az újabb számokban akár a bakonyi vajmintákról, a habán kerámiákról és üvegekről, a francia gótikus fésűkről, az indián népművészet alkotásairól, az ékszerekről, rendjelekről, kitüntetésekről és jelvényekről, a szamovárokról, a lámpákról, a hímzésről, a csipkékről, a gobelinről és a művészi bőrmunkákról, az üvegtechnikákról és más hasonló „periférikusabb” művészeti témákról szóló kisebb tájékoztatásokat. Ilyenek mellett sok cikk szól a művészetszeretet, a helyes tájékozódás, kiválasztás és megóvás kérdéseiről (a műbefogadás lelki folyamatai, a szín, a képek restaurálása, a képek ára, a „védett mű" és a gyűjtők, a megőrzés, a gondozás, a hamisításod stb.ft újabban az aukciók vagy egy- egy gyűjtemény híresebb művének sorsáról, külföldi aukciókról is olvashatunk. A műgyűjtés történetét és jelenkorát eddig nem egy tanulmány mutatta be, sok-sok képes beszámoló a jelesebb mai hazai magángyűjteményeket. A folyóirat cikkeinek és képanyagának jórésze mégis a kortárs hazai művészettel, elsőképp a festészettel foglalkozik. Külön említést érdemel az „Aphrodité és Erósz világát" bemutató folyóiratszám (1972/ 1.); az egy-egy mű és műtárgy útját vagy esztétikai értékeit feltáró tanulmányok, újabban az aukciók fő műveit elemző írások emi -.etesek. Mindezek a kulturált műgyűjtés terjedését valóban segíthetik. A folyóirat tehát jól kiegészíti a képzőművészeti tájékozódást alaki tő hazai társait, tetszetős küllem és változatos anyag bizonyítja erejét és biztosítja szükségességét. Az eltelt öt esztendő és a megjelent 20 szám során a Műgyűjtő körül értő és felelősségteljes írói gárda alakult, ez rangot szerzett a lapnak a továbbiakhoz is. Kívánjuk, hogy a jubiláns hasonló invenciók* kai és rátermettséggel szolgálja tovább szép céljait, az elődeinél (A gyűjtő, 1912—20; A Műbarát, 1921—1923; A műgyűjtő, 1927—1931 stbj hosz- szabb életű legyen. BODRI FERENC