Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-08 / 287. szám
í I Ä közösségi művelődés forrásai A vetélkedők haszna i * * Carlo Mancboni; Képeslap Firenzéből Vervéronda úr mogállított az utcán egy Járókelőt: — Bocsánat™. — szólt — oera kapott öo képeslapot Firenzéből? — Mit óhajt..,? —» csodálkozást a járókelő, mintha nem jói értette volna. — Azt kérdeztem — ismételte Veneranda —, hogy nem kapott ön képeslapot Firenzéből? — Miért kaptam volna képeslapot Firenzéiből? — Azt én nem tudom™. — feledte Veneranda űr —« talán van ott ismerőse, vagy, omi imég jobb, valami rokona. — Sem ismerősöm, sem rokonom Firenzében! — Akkor érthető, miiért nem kopott képeslapot Firenzéből. Az lenne aztán a furcsa, ha kapott volna, amikor se ismerőse, se rokona nincsen ott! — De az ördögibe is! — kiáltott fel amaz — mondja meg végre, mit kíván tőlem? — Én? Egyáltalán semmit! — felelte Venerando. —; Egyszerűen csak érdeke! a dolog. Végül is nekem teljesen mindegy, hogy ön kapott-e képeslapot Firenzéből vagy sem! — Hát akkor... — hüledezett az ismereten, és alig jutott szóhoz — mire valók ezek az ostoba kérdések? — A kérdések olyanok, mint a kérdések — válaszolt nyugodtan Veneranda — és semmi ostobaság, ön tehát Firenzéből nem kapott képeslapot Akkor miért csinál ebből olyan ndgy tragédiát? Ha annyira szeretne képeslapot kapni Firenzéiből, küldjön oda valakit! — De a fenébe Is...! — akar valamit mondani az 1st mereitien, de Veneranda úr a szavába vágott: — Ebből elég! — kiáltott fel — törődjön a saját doí- gaival és ne játszón az idegeimmel! Mérgelődve indult útjára, valamit mormogott maga elé és a fejét csóválta. Fordította: Antalfy István Á modern reneszánsz szobrásza — Manzu r, !$#)** | A kiállításon.' fej „ ; (MTI foto — Tóth István felvétele) HÁROM ÉVVEL EZELŐTT Leningrádban tudományos felmérést készítettek a rádiós, televíziós és egyéb vetélkedőkről, Ki mit tud típusú műsorokról. A felmérés eredményeit összegező tanulmányában B. T. Konrád szociológus- professzor félig tréfásan ezt írta: „Két veszély fenyegeti a versenyműsorok résztvevőit: 1, Ha azt hiszik, hogy produkciójuk révén „kiugranak” és ismert művészek lesznek; 2» Ha nem hiszik azt”. , A tréfában van túlzás, de Van igazság is. Nyilvánvaló, hogy a lelkiismeretes felkészülés csak nagyfokú ambíció eredménye lehet. A résztvevő meg akarja mutatni tudását, képességeit. Természetes, hogy az elismerés (nyereségben, díjakban) örömére szolgád, hiszen azért senki se szívesen szerepel, hogy pusztán tudomásul vegyék a szereplését. Más kérdés, ■— de ennek a részleteiben itt nem merülhetünk el —, hogy helyes-e, ha valaki olyan reményeket is táplál magában, amelyek a Szereplés utáni időszaikra vonatkoznak? Hogy a produkciót bizonyos „élettervekkel” jis ösz- szeköti ? Véleményünk szerint, általában nem, — de hát ellenpélda is akad, hiszen sok ismert előadó van, aki egy-egy Vetélkedőiműsorban nyújtott kiváló teljesítménye révén lett ^profivá”. De bármínt van ís az egyé- bi tervekkel és ambíciókkal: ezek a játékok hasznára, épülésére válnak a közönségnek, s ez a dolog lényege. Gondolkodásra ösztönöznek, újabb közösségekben ébresztenek törekvéseket. Társadalmi — szőkébbre vonván a kört — fcub tu ralis hasznuk, értékük ebben van. örvendetes, hogy már ott tartunk: nemcsak a rádió, a televízió fedezte fed, kamatoztatja okosan és mértékekéi a vetélkedőkben rejlő lehetőségeket, hanem igen sok vidéki művelődési központ, kuttúrház, egyéb művelődést terjesztő intézmény. (Még múzeum is akad közöttük — például a keszthelyi Balatoni Múzeum, amely az Ismeretterjesztő Társulattal együtt történelmi, régészeti vetélkedőket rendez.) Hallottunk — sőt be is számoltunk — több olyan műsorról, amely egy-egy nagyváros, tájegység egész lakosságát megmozgatta: a szotadki versengés például a város történetéről, a matyóföldi napok érdekes és színvonalas „helyi Ki mit tud”-aorozata, stb. Hatalmas élmény- és ismeretanyagot közvetítenek a jól megrendezett vetélkedők. Számvetés nem készíthető arról, hogy hány értékes klasz- szlküS és mai műalkotásra, képre, szoborra, költeményre, színházi előadásra, filmre hívta fel a figyelmet egy-egy jól sikerült vetélkedő. S hány szépirodalmi műre, tudományos ismeretterjesztő munkára. Mert amíg a játékosok a szereplésig eljutnak, igen Sokat tanulnák, olvasnak. Jól tudjuk, hogy egy-egy produkcióra nemcsak úgy készül az ember, hogy kizárólag azt gyakorolja, — hanem akarva- akianatlan körültekint annak környezetében is. A színjátszók nem indulhatnak ügy versenyekre, hogy meg ne ismerkedhettek voinak más színjátszók — színházak — hasonló témakörű produkcióival; a szavaló egész költőd életműveket .tekint át; a helytörténeti vetélkedők résztvevői egy-egy tájegység múltját, a magyar történelem egy-egy metszetét, nemritkán egész korokat, kultúrákat. Hatalmas tehát a forrásvidék, ahonnan az ismeretek és élmények származnak. A felkészülés — az igényes, és nem jól-rosszul összetákolt alkalmi rendezvényekre gondolunk, mert ilyenek is akadnak, — hosszú ideig tart és már ebben a szakaszban értékes Ismeretekkel gyarapszik a résztvevők tudása. S amikor sor kerül, immár közönség színe előtt magára a produkcióm, a szellemi érték meghatványozódik, mert — legalább is egy része — közíkdnccsé válik. A nézőtéren ülők is bekapcsolódnak a játékba, vagy ha nem olyan a forma, követik az elhangzottakat, részesévé válnak a versengésnek. Később utána- gondolnak, s egy-egy, számukra figyelmet keltő alkotással megismeikednek, elolvassák a témakörbe vágó könyvet, megnéznek egy filméit színdarabot. A HATÄSNAK rendkívül sokféle formája iehet, még csak érinteni sem lehet az ismereték szivárgásának, néha áradásának valamennyi csatornáját. Az emberek azon veszik észre magukat, hogy régen elfelejtettek, melyik nyertes milyen elismerést, díjat kapott, — de a tudás, amit szereztek, megmarad. Ez a vetélkedőik legfőbb szellemi — ndm túlzás azt se mondaná, hogy erkölcsi •— haszna, s célja is. Mert hiszen az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a díj itt nem az elsőrendű dolog. A folyamat a fontos. A szellemi közegben való — ha szabad így mondani —■ „tartózkodás” amelyet a felkészülés és az élvezetesen megrendezett játék jelent Közösségi művelődési forma a jó vetélkedő. Ezért fontos, hogy okosan és gazdaságosan bánjanak vele. Nem szabad devalválni. Nem szabad derűre-borúra rendezni — itt-ott erre is van hajlandóság —, mert unalmassá válik. Ez óhatatlan: jó témát, amely köré egy-egy komoly verseny építhető, nem mindig könnyű találni. A felszabadulás 30. évfordulójára való készülődés most szinte korlátlan lehetőségeket kínál — elsősorban a történeti, hadtörténeti, szépirodalmi témáikból, s ez nagyon jó. Az élet azonban kevés Ilyen alkalmat hordoz, mintegy ajándékként a tanulni, művelődni vágyóknak; vigyázni kell tehát, hogy a vetélkedő méltó eseményhez, alkalomhoz kötődjék, olyanhoz, amelyről van mondanivaló. Ennek jó kiválasztása már fél siker. NAGYON FONTOS, hogy a közműveltségért felelős szervek munkatársai, irányítói figyelemmel kísérj.ák egy-egy területen a vetélkedők sorsát, tartalmát, szellemét, a megrendezés körülményeit. Korunk egyik jelentős művelődési forrása, egész közösségek élménye, megérdemli tehát a törő1914. december 8. Szobrok — a szó igazi, hagyományos értelmében. De micsoda szobrok! — nemesek, hajlékonyak, anyagszerűek, szemet gyönyörködtetőek. Tárgyuk is világos, érthető, élvezhető — játszadozó gyérekek, táncoló lányok, imádkozó kardinálisok, Ölelkező SZereb mesek és karakteres portrék. Szobrok — nem holmi forgó, villogó funkciójukat vesztett fémszerkezetek -— de bronzból, márványból faragottak. Izmusokkal terhes korunkban fi- gunatív, az ember testiségét, a humanitást dicsőítő alkotások. Giacomo Manzu szobrai. Manzué, aki Michelangelo, Leonardo, Bernini világához, a reneszánszhoz nyúlt vissza. Aki fafaragó kézművesből lett a világ egyik legjobb szobrásza. Leírta, s egész életművével megvalósította természetelvű- ségét: „Ne féljetek a természettől, nem akadályoz benneteket! Dolgozzatok a természethez híven, s még ha utánozzátok is, újat alkothattok, mert az eredmény nem a külsőségben, hanem abban van, ami bennetek rejtőzik”. Manzu, az autodidakta, tanár lett a milánói képzőművészeti akadémián. 1948-ban a velencei hiennálé szobrászati nagydíját nyerte el. Bronzba faragta a Szent Péter bazilika kapuját. A háború és a béke szimbólumát örökítette meg a rotterdami dóm bronzkapuján. Megmintázta XXIII. János pápát, festő barátja Oszkár Kokoschkát, Barnard szívsebészt. 1966-ban Lenin-béke- díjat kapott, s nagy sikerrel szerepelt moszkvai, leningrádi kiállításokon. Az állandóság, örökkévalóság hangulatát árasztó kardinális szobrai fogalommá lettek. Degas hangvételével rokon táncosnői a világ nagy múzeumainak féltett kincsei. Műcsarnokbeli gyűjteményes kiállítása — Itália fold-i jéről hozott üzenet. A reneszánsz Itáliájából és a ma Olaszországéból. Érzékenyen, és érzékien mintázott szobrai a megújított reneszánsz mesterművei! A hatalmas márvány- szobor összefonódó alakjai —. A nagy szerelmesek — az érzések örökkévalóságáról vall. Gyerekei a kocsikázó, játszó testvérpárjának modelljei. Festőién szép szobrai közül talán a legszebbek második feleségéről, Ingéről mlntázottak — táncosnők, aktok, portrék. A Műcsarnokban nemcsak nagy méretű művek képviselik a művészt. Aranyból készült érmék, kisplasztikák, ékszerek töltik meg a tárlókat — ötvösművésznek is kiváló. Akvarelljei, grafikái könnyed virtuóz ujjgyakorlatok — s a zseniális szobrász mesterségbeli tudásáról vallanak. KÁDÁR MARTA BARDOSI NEMETH JÁNOS: KINEK MONDJAM EL? Ö, hogy a kenyerünk is akkor jobb mikor elfogy, borból az utolsó korty mámora lobbant dalra, Delelőn nem láttam még, ami most készül bennem, a szépség pálma ága búcsút int a szememnek. A szerelem pohara összetörött a porban', pántlikát kötök minden szét futó örömömre. Jaj, hogy a lebukó Nap pazárabb sugarat vet, kinek mondjam el mindezt? kör».nyes a szemem holdja. TOLDALAGl PÁLi AZ ÉLETEM DARABJAI Esek Q lompos, álmos utcák, esek a földbe süllyedő kis házak, az én életemnek darabjai. A fa, a kő s a vas szelíden összeálltak bennem is egyszer, ahogy itt vannak, ahogy a vén akácfa álltában megtámaszkodik a háztetőben, de a legszebb a szentjánosbogárnyi fény, ahogyan ide-oda repked az ablakoknak üvegén.
