Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-08 / 287. szám

*

i

I

1

t

Látogatáe a megyei levéltárban

5000 méter irat és 20000 kötet könyv

Nem könyv, hanem „levelbo- ríték”. Egy londoni kereskedő zománcos, cizellált veretű, bársony tokba helyezte azt a le* velet, melyben Bartal György kereskedelmi miniszter tudó. mására hozta a szekszárdi bor. ról alkotott jó véleményét — és reményét újabb üzletek kö. tésére.

nyos státusban.' Megváltoztak a technikai feltételek, emberibbé váltak a munkakörülmények. Készül az ország levéltárai közt párját ritkító kiállítóterem. Szó sincs arról persze, mintha minden már ».fenékig tejfel” lenne a levél, tárban, de a jobb körülmények, a megyei tanács már említett támogatása, lehetővé tette, hogy a szakemberek itiabb feladatokat vállaljanak, így például a megyei tanács végrehajtó bizottságának határozata intézkedik arról, hogy a helytörténeti kutatás megyebeli központja a levéltár. Véleményezése nélkül hely tör. téneti közlemény nem jelenhet meg.

Amikor több, mint egy évtizeddel ezelőtt e sorok írója először kereste fel néhai dr. Hadnagy Albertet, a levéltár, nagy érdemeket szerzett akkori vezetőjét, tudóshoz méltatlan munkakörülmények közt találta. Ma a régi megyeháza emeletének a város felé néző és az ehhez csatlakozó traktusa a levéltár rendelkezésére áll. A későbbi tervek között szerepel, hogy a levéltár további bővítése révén szolgálhassa tudományos és közművelődési célját.

Ordas Iván ' foto: Gottvald Károly

Nincsen olyan állampolgár, akinek ne lennének iratai. Születési anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, katonakönyv, munkakönyv, szakszervezeti igazolvány, vállalati belépő, .félárú jegy váltására jogosító igazolvány... még sorolhatnánk tovább. Aláírásunkat őrzi az ajánlott levél átvételét igazoló könyv, takarékoskodásunk adatait az OTP betétkönyve. Az iratok nemcsak

egy-egy személynek fontosak, hanem korokra, társadalmi viszonyokra jellemzőek, fontos tényeket rögzítenek. Ha minden iratot megőriznénk, az utcákon se lehetne járni, belefulladnánk a papírtengerbe. Természetesen nem őrizzük meg mindet, de a helyzet mégsem olyan katasztrofális, mint ahogyan azt Kosztolányi Dezső emlékezetes versében lerögzítette: --------- - .

,,B

eírtak engem mindenféle könyvbe és minden módon számon tartanak. Porzó-szagú, sötét hivatalokban énrólam is szól egy agg-szürke lap.*

Az iratok gyűjtőire mégis idegenkedve gondolunk, hiszen miféle emberfajtához tartozhat az, aki egy életet szentel arra, hogy könyökvédőt, porköpenyt öltve, papírok között turkáljon. Papírok között, amelyek már régóta nem mondanak semmit.

Erről a téves szemléletről beszélgettünk K. Balog Jánossal, a Tolna megyei Levéltár vezetőjével és a beszélgekutatók nyugodt körülmé- közt búvárkodhatnak a forrásmunkák között.

nyomán fokozatosan kiala- It előttünk a kép, nemcsak levéltár fontosságáról (ezt is tudtuk), hanem mindennapi élettel való is.

— Hogyan talál az átlagos

állampolgár leggyakrabban kapcsolatot a levéltárral? — kérdeztük.

— Ügyfélszolgálatunk révén, — kaptuk a választ. — Szinte nincsen olyan hét, amelyiken többen meg ne keresnének bennünket, akik valamelyik ügyükben hiteles

íratmásolatot kérnek. Nem igazolást, hanem hiteles másolatot, ami nem ugyanaz, de nagyon fontos lehet. Például, amikor valakinek munkaviszonyt kell Igazolni a húszas évekből. Vagy legutóbb egy nyomdásznak, akinek bizonyítani tudtuk, hogy a felszabadulás után juttatott házat kapott, bár minden erre vonatkozó papírja elkallódott. Nyilvánvaló, hogy senkinek se közömbös, hogy hány évi munkaviszony alapján kap nyugdíjat, vagy bizonyítani képes, hogy a ház, amelyikben lakik, teljes joggal az övé.

— Mi biztosítja mindehhez az alapot? Mire terjed ki a levéltári munka?

!

Az immár nem szó szerint idézett válaszokat összegezve kiderül, hogy korántsem csak ..aktatologatásból” áll, bár ilyesmi is van bőven. Egy 1969- ből származó törvényerejű rendelet hatósági jogkört biztosít a levéltárnak, melynek révén meg tudja teremteni (kellene, hogy megteremthesse) a szükséges alapanyagot. Ez az úgynevezett „területi munka”. A levéltár szakemberei 1—2 évenként felkeresnek a megyében minden „iratképző” szervet és ellenőrzik az ottani irattári tervet, az iratkezelési szabályok betartását. Az „iratképzés” kifejezés természetesen nem a vasúti csomagfelvétel bárcáira vonatkozik, hanem „ tanácsokra, termelőszövetkezetekre, állami gazdaságokra, vállalatokra, üzemekre. Itt a levéltárosoknak észrevételezési joguk van, de szabálysértés esetén feljelentést is tehetnek. Utóbbi a gorombább, amiről nemrégiben a Szekszárdi Állami Gazdaság is meggyőződhetett.. Itt ugyanis egy teherautónyi iratot semmisítettek meg a levéltár engedélye nélkül. Az előbbi munka inkább technikai vonatkozású és bár van fejlődés, a levéltárosok nagyon boldogok lennének, ha mindenhol megtanulnák az iratkezelés elemeit, az olyan nem túl bonyolult jelzőrendszer alkalmazását, mint például „tételszám”.

Az igazán poros munka kétkezi. Ez a levéltárosok és elsősorban segítőik tudományos technikai feladatköre, melynek során a sokszor (főleg 1970. előtt) ömlesztve beérkezett anyagban vissza kell állítani az eredeti irattári sorrendet, kezdve az időrendiségnél. EzA mikrofilm-leolvasó megkíméli a féltettebb anyagot és segíti a kutatómunkát.

zel párhuzamosan selejtezés is folyik, kiszűrése mindannak, aminek nincs történelmi értéke. Azok a kutatók, akik bármilyen szakterület iránt behatóan érdeklődnek, enélkül meg se tudnának mozdulni. Ide tartozik a megfelelő mutatók elkészítése, egészen az iratanyag dobozolásáig.

Adózzunk tisztelettel néhai Lengyel János, a tekintetes nemes vármegye tisztviselőjének, akinek keze alatt 1814- ben, százhatvan esztendővel ezelőtt megkezdődött a levéltár intézménnyé válása. A vármegyének iratanyaga természetesen korábban is volt, ezek —. részben középkori okmányok — ma már féltett kincsek. A nemesi vármegye iratanyaga azonban vándorolt. Mindig oda utaztatták, ahová

a közgyűlést egybehívták: Si- montornyára, Kölesdre, Paks- ra, Tolnára, vagy egyebüvé. Az általa rendszerezni kezdett iratok történelmi forrásértéke és így közművelődési fontossága felbecsülhetetlen. Amióta a levéltár tanácsi kezelésbe került (1968), tervszerűen megkezdődött a felhalmozott anyagban rejlő ismeretek közzététele. Lapunkban rendszeresen ismertetjük a Tanulmányok Tolna megye történetéből — országosan is elismert — kötetsorozat anyagát. Immár a hatodik kötet készül és a hetediké is nyomdában van. A megye tudományos kapacitása kicsi a feldolgozáshoz, éppen ezért szerepelnek a tanulmányok szerzői között tőlünk távol élő szerzők is. Túlzás nélkül elmondható, hogy a megye nagyvonalú anyagi támogatása hozta meg az itteni tudományos tevékenység értelmét, enélkül a kötetek és más kiadványok megjelentetése nem lett volna lehetséges.

A levéltár anyagát folyóméterben mérik. A szekszárdi régi megyeháza emeletén közel 5 kilométernyi polc őrzi az iratokat. Az érdeklődőknek mikrofilm-leolvasóval is ellátott, jól felszerelt kutatószoba áll rendelkezésére. Fotólaboratórium, házi nyomda dolgozik. A több, mint 20 ezer kötetes könyvtár anyaga (egyes védett példányok kivételével) a könyvtárközi kölcsönzés révén áll a kutatók rendelkezésére. Kutatók jönnek a megyéből, a különböző egyetemekről, főiskolákról, de külföldről is. Fogadtak már érdeklődőt az USA-ból, Kanadából, az NSZK-bóI. A levéltár korábbi viszonyai nem rosszak voltak, hanem gyalázatosak. A négy alkalmazott, vezetővel együtt, egyetlen asztal körül ült — az asztal valamelyik kastély ebédlőjében állt egykor. Ezeknek a rossz körülményeknek ma mégis jelentkezik haszna. Akkor nem jutott idő selejtezésre, így ma a kutatók a kor társadalmi viszonyaira, az akkori nyomorra jellemző hiteles források tömegéhez juthatnak. A változás óriási. Ma

17 dolgozója van a levéltárnak, közülük négyen tudomáÁttekiniheiően elrendezett, jól kezelhető dobozokba kerülnek az iratok.

Dexion-Salgó polcrendszert építettek az újabb raktárakba.