Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-25 / 301. szám

I 1 1 öros történetek A szomszéd minden lakás­ba becsengetett: „ne haragud­janak, holnap disznót vágunk.” Nem haragszunk. Ma én, hol­nap te büdösíted tele a lépcső­házat. A jobb bérházakban az a szokás, hogy a mosókonyhát használják vágóhelynek. Hosszas válogatás — minden újvárosi ablakban ott áll már a cédula: „Hízott sertés eladó” — alku és jöhet is a teher- taxi. A szúrás gyorsan törté­nik, nincs pálinkázás, sietős­rohanás ez a reggel. A taxi pénzbe kerül, estére fixum­fertig kell mindennek lenni. No. Jó, tegyük már azt a hí­zót a taxira, aztán gyerünk. A bérházablakból gyerek bá­mul, a nyugalmazott katona­tiszt most viszi a tejet, meg­áll a véres eseményre, elko­cog az ablak alatt T-né is, bámuló két kisfiával az óvo­dába. Hárman ügyködnek a hízóval: húzzák-vonják le a lépcsőn. A mosókonyhában már ott a gázpalack. Fél vödör víz a holt sertésnek és máris lángban fürdik kese szőre-bőre. Száll fölfelé az égettszőr-szag. Az ablakok gondosan bezár­va, mehet, nem okoz undort senkiben... Dél felé, akkor majd lehet nyitni, akkor az abálóillat tódul fel a lép­csőn. És pereg az idő, a hur­ka, a kolbász már az abalé- ben, a sózót legjobb a fürdő­szobáiba állítani, a füstreva- lót meg be a Trabantba, és irány a füstölő. Kétszáz forint egy disznó füstölése... Hát ilyen egy disznótor? A vacsora, is inkább csak kósto­ló, nem pedig toros vacsora. Káposzta csak mutatóba, az orjaleves is inkább böjti étel, mintsem igazi disznótoros. Há­jas tésztát is kellett volna süt­ni, de itt a kert alatt az ün­nep, majd akkor, minek ve­sződni még azzal is. Vége. Ki­dobtak potom 24 forintot kiló­jáért. Elvitt ez a disznó egy télikabátot, az asszony vár még egy évet, de elvitt a gye­rekeknek is bundacipőt, az em­bernek meg a bakancsot. Majd jövőre! Persze mindig úgy van. Mindig azt viszi el az átkozott hízó, ami legjobban kellene, így van ez mindig. Nincsen tor, nincsen utcára szóló mulatság, és nem dob­nak nyársat az ajtó elé.., Csima sógort illette meg a böllérség. Több oka is volt e tisztség jogos betöltésére. Azt hiszem a legfőbb érv, amely minden' disznótor alkalmából, jófajta, dúzsi borok után elő­adatott —, egyértelműen fel­jogosította a böllérségre. A tizennégyes háborúban nyolc­szor volt, szuronyrohamban, bár soha nem mondta, mennyi taljánban mártotta meg a baionétot, a család tudomásul vette, hogy gyilkolásban szak­ember. • No, nem annyira, hogy né­ha-néha ne történt volna ria­dalom.. Első palatáblás iskolás koromban történt, jól emlék­szem még rá, mintha most hallanám a sikoltozást. Hogy, hogy sem, amint a disznót le­szúrták, és pihenni hagyva, pálinka erősítőt magához ven­ni a böllér és tisztikara a konyhába vonult, a szegény jószág elindult a nagy diófa fe­lé.. .. No, nem sokéig, mert el­szédült szegény állat a nagy vérveszteségtől. A bajt az okoz­ta, hogy nehéz volt a jószág, és lóval kellett visszahúzatni, a pörkölési színhelyre. Volt aztán ennél különb eset is. Amikor a szegény ál­lat lángoló szalmaboglyaként rohant a szérűskert felé. Itt már hősi ellenállást kellett ki­fejteni, úgy, hogy a böllér egyenesen ráhasalt, eldöntötte a futó égő szalmakazlat és... no, voltak ám disznótorok ré­géül Hanem a toros vacsorák! Igaz, akkor még nem voltak az újságok tele hirdetésekkel, hogy a korszerű táplálkozás­hoz tej szükséges. Nem is le­hetett volna azoktól a disznó­toros vacsoráktól lefogyni... Mert elkezdődött az egyik sógornál, folytatódott a ko­mánál, aztán a nászék vágtak, majd a jó katonacimbora, a Ferkó bácsi, aztán a nagybá­csi, végül ángyomék... S ha végére értünk volna, már kel­lett a késeket élezni, a haksto- kot cipelni. Kezdődött minden elölről.. Két-három hízót vá­gott akkor is a nép, mint most az éhesebbje, a „magam szá- jaíze” szerint készített tölte­lékevő bejáró munkások sere­ge. A vacsora. Orjaleves, hosszú metélt tésztával. Fűszerekkel, zöldségekkel megrakva. Leves után főtt orja tormával. Töl­tött káposzta. Erről jobb nem is szólni, mert manapság vá­roson olyant, mint régen, nem is lehet főzni. Káposzta után: sült kolbász, hurka, pecsenye. Végül lekváros, diós, hájas sü­temény. Olyan szép leveles, hogy üdvözletei lehetne rajta küldeni postán... És közben jófajta vörös bor. Végül: cite- ra. Nem föltálalva, hanem kedvcsinálónak. Szépen, komó­tosan, lassúkkal kezdeni, né­ha egy-egy vígabb csárdást, s 11 óra felé már szakad, a húr, szól a nóta és zörren az ajtó. Bedobták az üres nyársat. Rajta levél, a böllér úrhoz cí­mezve, és a háziasszony szép megszólítása néhány falat hús, hurka, egy üveg bor érdeké­ben. A nyársat szépen feldíszí­tik, legfölül a disznó farka alatti részével... vihetik, ehe­ti k. Megkaptam én is a feladatot „Valaki vagyok” ismét. „Elme­hetnél megnézni Juliska né­niéket, elvállalnák-e a füstö­lést?" Juliska néném őtven kilométerre lakik, ott hízik a malac is, már a nyár óta ki­szemelve, az a kisebb, szépecs­ke, gömbölyödő, pöttyös hátú. Rendben. Juliska néninél az ügy elintézve. Pista komám a következő. „Gyertek, amikor gyüttök, vágunk. Nem eszik a tetves, nem ízlik neki a fuzá- riumos kukorica.” így aztán más a helyzet. Megváltozik a menetrend. A háznál hat hízó vár késre, előbbre kell hozni mindegyik vágást. Bélának szombaton. Paptinak vasárnap bökjük le a hízóját, nekem hétfőn, a gazdáék szombaton, kettőt. Gézáék már túl vannak a vágáson. Pistáék meg is ették már az előleghízót. Hozzáértő emberek becslése szerint idén több mint másfél- százezer hízót vágnak le a Tolna megyei családok. Azon töröm a fejem, már két napja hiába, hogy hány kiló zsírt is kellett beszolgál­tatni egy hízó után? PÁLKOVÁCSJENŐ Gyurma — Mi lehet benne? — nyugtalanító kérdés. Választ vár. Az asztal alól előhúzta a széket és felmászott rá, aztán el­helyezkedett, hogy végre fölfedhesse a titkot A dobozban mint a katonák — többféle színű gyurma sorakozott. Kis arca fölragyogott. Kivette előbb a sárgát és a kéket Megfelezte, majd összenyomta a két színt, gömbölygetni kezdte. Mikor a krumpli alakú nemtudammicsodával elkészült, szólt a Mamának, aki hangtalanul tett-vett körülötte. —■ Nézd mit csináltam 1 Ilyen szép hóembert nem láttál, igaz? — A hóember fehér, fején sapka vart, kezében seprű, mert kézzel nem takaríthatja a havat — hangzott a tömör kioktató válasz. Nagyapa éppen akkor jött be a konyhába, már csak fél füllel hallhatta az iménti párbeszédet. Elmosolyodott a gyerek felszólításán. — Csinálj nekem olyan házat, amilyen senkinek nincs. En addig napot csinálok. Jó? Hozzáláttak. A gyermek keze alól ormótlan zsemlye kerekedett ki, az­után óriáskifli, csillag, végül egy mulatságos és kunkori kígyócs- ka, hétágú nappal. Némán dolgoztak. Nagyapa egyetlen gyurmatéglából épí­tette a házikót. Először a jobb, majd q bal oldala készült el a házikónak, utána a tető. Cifra kapuja is lett, akár egy szé­kelykapu. A kicsi elbűvölten bámulta az öreg kezeket. Tulajdo­nosuk gondolatai messze jártak. Látod fiam... ■— az apja hangja oly távolról szólva ködlött fel benne, mint amilyen messziről útnak indul onnan, a havasok szívéből. — Több pénzt nem tudok adni, tanulj jóll Dolgozz becsülettel és soha ne lopj...” — Csodaszép! Az én házam! — örvendett a gyermek, majd később homlokát ráncolva, elkomolyodva nézegette a fehér falú házat. Látszott az arcán, hogy birtokának sorsát vetette- hányta meg. — Döntsük le, nagyapa! >— kiáltotta, két öklével lesújtott. 'Összerogytak a falak. Az öreg nézte, és a háború pusztításá­nak képe elevenedett föl benne. A kicsi már az összes gyurmát nyomogatta, — Újat építek, szebbet, színesebbet! — szepegte az öreg szótlansága mögött haragot sejtőn, de keze alatt elvesztették önállóságukat a színek, egymásba olvadtak. Szája legörbült, — Nem tudom megcsinálni — pityeredért el. Nagyapa felállt, megsimogatta a szöszke fejet, maga felé fordította a gyerek arcát, hogy róla gyöngéden letörölje a könnyeket, A fiatalasszony bekapcsolta a rádiót. — Az UNESCO legújabb adatai szerint emelkedett azoknak az embereknek száma, aik'ülc éhen halnak... Folytatódtak a bom­bázások... Sztrájk Angliában... Letartóztatták a kommunista párt vezetőit... Szolidaritási tüntetések Európa országaiban... A szpiker hangja szenvtelen. Tagoltan, világosan kell olvas­nia. Talán meg se jegyezte a napot, amire egy kislány később emlékezik majd. VERESS ÉVA Kedvező fogadtatás, jó tapasztalatok Beszélgetés az óvodai nevelés új programjáról 1971-ben vezették be az óvo­dákban az új nevelési progra­mot. Azóta eltelt három esz­tendő. Az intézkedésről, a ve­le kapcsolatos eredményekről, tapasztalatokról kérdeztük meg Csúcs Mártát, a megyei peda­gógus-továbbképzési intézet óvodai továbbképzési felügye­lőjét, — Mi az új nevelési program lé­nyege? —■ 1971-ig az 1959-es prog­ram volt érvényben. Ez utób­bi rendkívül kötött anyagú, sok mindent előírt, nem na­gyon felelt meg a gyerekek életkori sajátosságainak. Ugyanakkor az 1959-es eszten­dő nemcsak ennek a program­nak a bevezetését jelentette, hanem a felsőfokú óvónőkép­zés beindítását is. Ezzel lé­nyegesen javultak a személyi feltételek és néhány esztendő­vel később lehetővé vált egy új, korszerű, a sokoldalúan, magas színvonalon képzett óvónők által minden különö­sebb nehézség nélkül teljesít­hető program bevezetése. En­nek lényege tulajdonképpen egy szóval kifejezhető: gyerek­központúság. Tehát a gyerek életkori, egyéni sajátosságait messzemenően figyelembe ve­szi, simává teszi az átmenetet a család és az óvoda között, a korábbitól eltérően megszün­teti a felesleges kötöttségeket. Ugyanakkor az óvónő elé ne­hezebb feladatot állít, sokkal alaposabb pszichológiai, mód­szertani felkészültséget igé­nyek — Az óvoda egyik igen fontos feladata a gyerekek előkészítése az általános iskolai tanulmányok megkezdésére. Hogyan valósítja ezt meg az új nevelési program? — Mindenekelőtt úgy, hogy meghatározza az iskolába lé­péshez szükséges követelmény­szintet a közösségi nevelés, a játék, a munka és az oktatás terén. Az óvónők állandóan ellenőrzik, megvizsgálják, hogy hol tartanak, erre alapozzák a következő időszak feladatait. Megváltozott az óvoda és az iskola kapcsolata is. Az utóbbi részéről egyre erőteljesebb az érdeklődés az óvoda iránt, ugyanakkor az óvónők is rend­szeresen figyelemmel kísérik a kezük alól kikerült, iskolába járó gyerekek fejlődését — Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogyan alakult a család és az óvoda kapcsolata« — Valóban, ez is nagyon lényeges kérdés. Elmondhat­juk, hogy ezen a téren is po­zitív változások történtek. Az új program bevezetése után — bár ez a laikus számára bizo­nyára furcsán hangzik — az óvodából hazatérő gyerekek sokkal jobban alakítják, for­málják az otthoni szemléletet. Erre nagy szükség van, hiszen sokan azt gondolják, hogy az óvodában csak játszanak a gyerekek. Tulajdonképpen ezt csinálják, de egyáltalán nem mindegy, hogyan játszanak. — Már többször Is elhangzó«, nogy az új nevelési proeram na- gvoM» feladatok elé állítja az óvónőket. T.épést tart-e ezzel az óvónők önképzése, továbbképzés»* — Az új program korszerű­ségével, a kötöttségek meg­szüntetésével, a fnódszértani > szabadság lehetővé tételével, növelte az óvónők önképzés iránti igényét, szemléletük korszerűsödését. Módszertani felkészültségük növelése érde­kében a továbbképzési intézet több formát és lehetőséget is teremtett. így például a Kecs­keméti Óvónőképző Intézettel együttműködve egyéves szak- módszertani tanfolyamokat in­dított. Ez az évente ismétlődő továbbképzési forma minden esztendőben más téma mód­szertani feldolgozását jelenti. Az ének-zenével kezdődött, most a testnevelés van soron, 1975. januárjában pediá az anyanyelvi nevelés módszerta­ni tanfolyamát indítjuk be. Ezenkívül vannak egyéb me­gyei tanfolyamaink is. Bizo­nyára jelentős az a segítség is, amelyet a megye valameny- nyi óvodájának megküldött, általunk összeállított, 240 ezer példányban sokszorosított, ma­tematikai feladatlapokkal nyújtottunk, „7.Sfi!ye.n V0lí ** ÚJ Program fo- gadtatása? — Az óvónők nagy érdek­lődéssel várták, de'sok nehéz­séget okozott a tárgyi és sze­mélyi feltételek kedvezőtlen volta. 1971 óta viszont javult a helyzet. Megjelentek az új óvodai szemléltető eszközök — például a matematikafoglal­kozásokhoz a Minimat eszköz- csoportot Tolna megye vala­mennyi évodája megkapta. összegezve: az óvónők részé­ről az új program fogadtatása kedvező volt, — Es a gyerekek? — Nőtt a neveltségi szint-' jük, önállóbbak, érdeklődőb­bek, kezdeményezőbbek, ak­tívabbak lettek. A közösségi élet egyre inkább igényükké válik, jobban alkalmazkodnak egymáshoz-és a változó kör­nyezethez.. Több ismerettel ren­delkeznek, ezeket jóbban tud­ják alkalmazni: Erinél a kér­désnél viszont szeretném hangsúlyozni, hogy a teljes ér­tékelés majd csak 1976-ban áll rendelkezésünkre, addigra ugyanis három első osztály kez­di meg az általános iskolát -— azok a gyerekek, akik már az új program bevezetése után kerültek az óvodába, — Eddig az óvónőkről és á gye-’ rekekről volt szó. Mi a helyzet » szülőkkel? — Az új program bevezetésé óta sokkal jobban együttmű­ködnek az óvodákkal. Számos intézményünk nevelési tárgyú szakkönyvek kölcsönzésével, ajánlásával is segíti őket. A szülői értekezletek látogatot- tabbak lettek, bevezettük az úgynevezett „nyílt napok” rendszerét. Ezeken bármely szülő ott töltheti a nanot az óvodában, megfigyelheti az óvodai élet minden jelenségét és ezt felhasználhatja a gye­rek otthoni nevelésénél. Arra törekszünk, hogy ez a kezde­ményezés mindinkább elter­jedjen, minél többen éljenek a lehetőséggel, mivel vélemé­nyünk szerint megéri — még azt az egy nap szabadságot is, — Köszönjük a beszélgetést. 7“ 0» — i

Next

/
Thumbnails
Contents