Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-25 / 301. szám

M

egrezzent, amikor

észrevette, hogy megfogták a cipőjét. A kisfiú a földön ült; nem játszott, mint a többiek. Bámult előre, nem tudni, hová, jobb keze hüvelykujja a szájában, bal kezével ragadta meg a magas szárú fehér fűzős cipőt, csak egy futó pillanatra. de már el is engedte, s látszólag elmerült az ujj. szopásban.

Azt hitte, rálépett a gyerek kezére. Lehajolt hozzá.

— Hogy hívnak?

A kisfiú nem felelt. Ránézett nagy. fekete szemével, de egy szót se szólt.

— Nem tudsz beszélni?

Erre se kapott választ.

— Na jól van, majd megtanulsz. — Végigsimogatta a gyerek rövidre nyírt fejét. — És csak szopd az ujjad, ha jólesik.

Másnap a Jelenet megismétlődött. A kisfiú mintha csak megérinteni akarta volna, mást nem, hirtelen elkapta a kezét. A kezdeményezés, nyilvánvaló, a gyerektől indult ki. ö most úgy tett, mintha semmit se vett volna észre. Lekucorodott egy kis székre a kisfiú mellett, s mindjárt egy sereg gyerek vette körül. Az egyik kislány az ölébe kéredz- kedett, simogatni kezdte meztelen karját, majd megpróbálta kibontani kontyba tűzött hosszú, szőke haját; nem engedte.

V. Klemovics:

Térden felül

Az anyósom, Mattjono Fjodorovna megérkezett hozzánk. Vendégségbe jött. Faluról. Fejőnő volt. Most nyugdíjba ment, jött megnézni az unokáit, és hát mMyen a falusi anyós? Egyszerű, munhoszeiető, kedves, szeretette méltó. Megérkezett jói érzi magát, mott itt éL Itt él csendben, nyugalomban.

Natppoi eljár az üzletbe bevásárolni. Megfőzi az ebédet sétái a gyereketekéi az udvaron. Ék a várom életet és mesél ifjúkoráról, a nehéz asszonyi sorstól.

Esténként nézi a televízió odásait, vagy eljár az ismeretterjesztő előadásokra. Nálunk, a házban az anyósok mind eljárnak ezekre az előadásokra. Ilyenkor kicsinosítják magokat, frizurájukat rendbe teszik, az előadás előtt beszélgetnek, vitatkoznak erről, ónál, meghallgatják az előadást. így aztán tisztában vonnak a világ dolgaival.

Vonnak, akiknek nem tetszik, hogy az én anyósom, M- i Fjodarovna nem csípi úgy ki magát, mint a többi y falusiason öltözködik.

;ukra vették. Azt állítják: helytelen, hogy üyen régiméd ián öltözködik. Azt mondták, hogy nem kislány már, hanem egy idős asszony, és mégis úgy öltözködik, mint egy Brigitte Bardot Es ez a fiataloknak rossz példamutatás, különösen mivel neki Galuskát — te én vagyak tehát — gyerekeit kell nevelni.»

Az udvaron utána néznek... is háta mögött megmosolyogják.

Hazajössz és holtod: „Megérkezett Bardot vejeP

Mitrofonics, a házmester, mór nem is köszön. Ha meglát, rá hajol a seprőre, és annak mondogatja: Hippi—

hippi.Sőt, még a munkahelyemre Is eljutott a hír. Iván Sztyepo* nics, a főnök behívat és azt mondja:

— Mi van nálatok, Goiuskin? Uj rend költözött a házba? Tartsál mértéket... Rossz híreink vannok házad népéről—

Az anyósam miatt egyre több kellemetlenségem lett, ónnak ellenére, hogy egyszerű, becsületes falusi néniké. Es miatta még mértéket is kell tartanom?!

Éjjel, amikor az egész család aludt, szép csendesen felkeltem és az anyásom valamennyi ruhájának levágtam o hosszából, levágtam belőlük annyit, hogy mind térden felül érjen neki... A többi vérvasszony is ilyet hord. Ha ez a mértéktartás, ám legyen-,

Fordította: Slgér hnro

BARANYI FERENCs

KARÁCSONY van

Az ég a földre hó-abroszt borított és rajta — mint párolgó étel — itt-ott tanyák gőzölnek, melyeknek falán a fehér olyan, mint tányér porcelánja* Középen a jéggé dermedt halastó úgy csillámlik, mint kristályüveg-kancsó, a nyurga gallyak hetykén égnek állnak, úgy nyújtózván, mint karcsú villa-ágak. Mint szemtelen legyek, olykor lecsapnak a hó-abroszra surrogón a varjak, de lebben a szél — puha asztalkendő — s riadtan oszlik szét a varjú-felhő.

Karácsony van. Bn kissé szívszorongva úgy jövök, mintha el se mentem volna* s falum határa nagy családi asztal: tanyákkal kínál, hús vízzel marasztal, itt vagyok itthon, itt születtem, itt míg énrám is vér egy hófehér terítik.

WEÖRES SÁNDOR:

É V V É Q

Burkolva nehéz felhőbe, hajol a tél az erdőre.

Bjente, aztán naponta, jobban és jobban befonja.

Föléje havat takargat, először hamar elolvad,

de lassan fehér mintázat keríti mind be a fákat,

fölkúszik kopár gallyakra, gyümölcsként súlya lehajtja,

domborul sötét tönkökre, mintha ott lakna örökre.

Fagyos szél árad, a messzi párákat kővé dermeszti.

Félénk napsugár vígasztal: Majd olvad egyszer, tavasszal.

Nemes György:

A

— Gyerekek, akartok megtanulni egy szép dalt?

— Akarunk! — kiáltották kórusban. A kisfiú, aki a földön ült, csak nézett, ő nem kiabált.

— Nahát kezdjük. A tücsök és a légy lagzijáról lesz szó. Tudjátok, mi a lagzi?

— Tudjuk! — kiáltották.

— Nos?

— Lakzi.

— Na jó. Mondjuk, lakodalom, vagy esküvő, azt tudjátok, mi? Mikor egy lány meg egy fiú összeházasodik. Tehát kezdjük. — És szép, csengő szoprán hangján énekelni kezdett:'

Zöld erdőben a tücsök / házasodni készül, / ölelgeti a legyet, / kéri feleségül.

A kislány, az ölében nevetni kezdett:

— Csücsök.

— Nem csücsök, Szilvi (ennek a gyereknek már tudta a nevét), hanem tücsök. Mondjátok: tücsök.

— Csücsök, — hangzott kórusban. bár volt, aki csükö- csöt mondott, sőt akadt egy gyerek, aki világosan így ejtette: tücsöcs.

fekete szemű? — A kisfiúhoz fordult. A kisfiú ránézett, de nem felelt

A kisfiú nem tudott beszélni,

Bella, a főnővér tudta a kisfiú nevét: Falu Ferkónak hívták.

— Nézd meg, Kati, a dosz- sziéját, ha annyira érdekel — mondta.

A bölcsőde irodájában ez az irat tartalmazta Ferkó rövid életének történetét.

A megyei gyámhatóság a gyilkosság és ifjúság elleni bűntett miatt nyolcévi szigorított börtönre ítélt Vanczár Vendel építőipari segédmunkás és élettársa, a kényszer- elvonókúrára rendelt, s

ugyancsak ifjúság elleni bűntett miatt felfüggesztett háromévi börtönre ítélt Boros Júlia mind a három kiskorú gyermekét állami gondozásba utalta. Az izgága, alkoholista apa, élettársa közreműködésével, megfojtotta legkisebb, négyhónapos gyereküket. A többi gyereket az anyával együtt állandóan ütötte, verte. — Zsigmond: 18 hónapos, még nem áll, beszélni nem tud. Súlyos pszichés trauma

hatásával magyarázható testi és szellemi visszamaradottsága. Nagy szeretettel kezelendő. Új neve: Falu Ferenc.

A feljegyzés óta hét hónap telt el, ezek szerint a kisfiú elmúlt két éves. Kati egyik éjszakás műszakján bement a hálóterembe, és figyelte az alvó Ferkó arcát Most, hogy nem fénylett nagy fekete szeme, a terem kék megvilágításában az arcocska halott- sápadtnak tetszett. Lehajolt, s csak leheletszerúen megcsókolta a gyerek homlokát. A kisfiú nem ébredt föl. Ettől fölbátorodott, s fölhajtotta a gyerek takaróját. Mindjárt észlelte, hogy a kisfiú bevizelt. Tiszta pizsamát hozott és átöltöztette az alvó gyereket, aki erre se ébredt feL Szerette volna, ha Ferkó átöleli a nyakát, de hiába. Még egyszer megcsókolta, most az arcát, aztán eligazította a takarót.

Az érettségi még elég jól sikerült, de az egyetemi feL vételi a magyar—könyvtáros szakra már kevésbé. Pedig elképzelte, hogy ül majd a városi könyvtárban, lehetőleg a

jönnek tanácsért a kisfiúk és a kislányok, szabad idejében végigolvassa a meséskönyveket meg az ifjúsági könyveket, hogy könnyebb legyen a tanácsadás. Az elképzelésből csak a fehér köpeny maradt és a gyerekek. Ezek a gyerekek ugyan kisebbek, mint amilyeneket maga köré képzelt De lehet ő még könyvtáros, vagy tanár, egy tizenkilenc éves lány még mindent elérhet. Saját gyerekei is lehetnek. Banditól? Miért ne? Ha elég türelmesen szeretik egymást. Ez persze távolabbi dolog. Elébb le kell. hogy teljék Bandi külföldi ösztöndíjas ideje, mennyi is? Még másfél év, jobb róla nem beszélni. Bandinak szép nagy fekete szeme van. Mindig magán érzi a tekintetét

A bölcsőde vezetősége is hozzájárult, anyu se törődött vele (különben se látja egész nap anyut), hogy erre az egy hét szabadságra kihozza Ferkét A kisfiú már nemcsak állt de valamit tipegett is. A mackónadrágban, a kék ano- rákban, s a füles sapkában nagyszerűen festett: a hideg kicsípte az arcát, a tekintetéBen mintha volna valamicske fény. Két fotelt összetolt —• ez volt egy hétig Ferkó ágya a magáé mellett. Fölment vele a városszéli hegyre, ölében vitte a havas úton. A gyerek a nyakába kapaszkodott, de érezhetően csak biztonsági okól. A padlásról leszedte régi szánkóját, s nagy szán-túrákat tettek. Ferkó ügyesen ragadta meg a szánkó fogóját, ő meg szaladt, csizmája megmegcsúszott a havon. Otthon meséskönyvekből olvasott föl a gyereknek, aki szinte döbbenten figyelt két nagy szemével, s csak időnkint vette ki szájából egy pillanatra a hüvelykujját.

— Tetszik? — kérdezte.

Ferkó nem válaszolt, de á

szeme elárulta, hogy érti a kérdést.

— Nem baj, majd egyszer válaszolsz, ha már tudsz beszélni. Szopd csak az ujjad, én egy olyan mama vagyok, aki nem bánja, hogy szopod az ujjad.

Letelt a hét, Ferkóval együtt tért vissza a bölcsődébe. A gyerek a játékok között totyogott, de szívesebben szeretett a földön ülni és bámulni. Odament a kisfiúhoz, szándékosan megállt közvetlenül mellette. Óriásnak látszhatott, ha a földön kuporgó törpe fölnéz a magosba. Ferkó rátette a kezét a cipőjére. Csaknem ugyanazzal a mozdulattal, mint hónapokkal ezelőtt, de mégsem ugyanazzal. Ez is gvöngéd volt mint az az első,' de valahogy bensőségesebb; bizalmasabb — az összetartozás mozdulata. Kis kezével próbált a lábához férkőzni,' ott. ahol a saroknál háza sós volt a cinő. Most is lehajolt hozzá, mint akkor, amikor á gyerek először fölhívta magára a figyelmet.

— Mi van, Ferkó? Akarsz valamit mondani?

A gverek csak nézett rá,' toem felelt.

Odahúzott egy Ms széket; közvetlenül Ferkó mellé, s le_ ült rá.

— Gyerekek, ne énekeljünk egy kicsit?

Nyolcan-tizen ?s odaroban- tak. A legszemfölesebb, Szilvi; már kanaszkodott is. hogy az ölébe kuporodion. De Ferkó megelőzte. Mint a magáét, mint jogos tulajdonát vette birtokba az ölében, a térdén azt a helvet. Az az igazság, hogy mikor észrevette a kisfiú mozdulatát, 6 segített isi ne Szilvi, hanem Ferkó foglalja pl öl éhen azt a helvet.

— Most elénekeltük a tücsök és a léw laezíiát. Ezt már iől tudiátok. Jó?

— Jó! — kiáltották a gyerekek egyszerre.

Egy pillanatra megborzongott, mert azt érezte, hogy az ölében ülő gyerek két karja a nyaka köré fonódik, de nem úgy, mint mikor a havas úton hurcolászta. Ferkő lehelete, mely szapora és szabálytalan ritmusú lihegésnek tetszett, forróságával szinte sütötte a fülét. Egv picikét feléje fordította feiét, s biztatón rámo- solvgott Ferkó suttogva, rekedten, egyenest bele a fülébe lehelve élete első kimondott szavát, megszólalt:

— Mama. — s karjának szorítása görcsös lett.

így ült, nyakában mint egV faág a csüngő gyümölccsel, Ferkóval, s vidáman, meg- hatottan, maga is rekedten mondta:

— Akkor kezdjük, gyere» kék: Zöld erdőben a tücsök«;

ff hlTTá