Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-25 / 301. szám
t t Emberek, utak, éhségek o Babits kiadotton verse 19T9- 1920 teléről Messze nessze. Szépen vagyunk, pihenni sem hagyják az embert? Éjfélkor kinéztem magamnak egy hamutartó szomszéd fotelt. Beleültem, s fészek melegének éppen örülni kezdtem, amikor feltűnt az aludttejképű vasutas, hogy a „jónépet” a fut- ballpálya méretű üveghodály- ból kitessékelje az esőbe. — Takarítás, hagyják el a helyiséget A mélyen alvók vállát megrázta, s a nehezen mozdulókkal szemben karszalagjától felhatalmazást nyerve, keményebb hangot használt. Morogva hagytam el a tiszta és a kényelmes üvegcsarnokot, eleddig váróteremnek hittem, de hát csak éjfélig érvényes. Éjféltől hajnalig a Déli-pályaudvar régi épületében egy ösz- szekötő folyosó, meg a jegyvál_ tó a pihenő. A falakon menetrendek, értesítések, felhívások. Nekidőlök a korlátnak, s lábam elé nézve, a padozatkészítő cég mozaiklapra vésett nevét bötüzgetem, az egymásba fonódó pár végezze csak zavartalanul a dolgát, higgyék, se irigység, se kíváncsiság, se rosszallás nincs bennem. A pádon katona horkol, odébb vén borissza üvegből kínálgatja szomszédját, az öreg nagyságát. Jól összemelegedtek. „Egyszer élünk.” — mondogatja az öreg borissza, és sétára buzdítja az öreg nagyságát . Egyszer élünk? — Aladár! Egyet a dédnagy- apámnak. Ezt is megissza, majd nyugodalmas jó éjszakát kívánva elköszön. Szólítom a pincért: mondja, ez a nyakkendős kicsit ütődött? Aladár megmagyarázza: a nyakkendős elismert ember, növényvédő szakmunkás, s egy hónapban egyszer beül a kiskocsmába, „tenni, amit ősei maguknak soha nem engedhettek meg”. Négy ember részét issza, élvezi: a magáét, az apjáét, a nagyapjáét, a dédöregapjáét, hogy a világgal „kvittek legyenek”. o Keveset tudunk a hajdan volt éhségek jelenbe nyúló következményeiről, s hamar pánikba esünk. Ezzel meg aztán többet ártunk, rontunk, mint amennyit használunk. Itt van S. József története, aki Budapestre utazva a gyorsvonat párnás kocsijában megismerkedett Juliannával. Érd környékén megállapították: érdeklődési körük egyforma, s a társalgást valamelyik nap otthon folytatják. Szóval, barátság lett a vége, vagy talán annál is több. Hol az egyik presszóban látták őket, hol a másikban. S. Józsefnét figyelmeztették: az urad szeretőt tart. A főnök az erkölcs nevében hívatta S. Józsefet, hogy beszéljen a fejével. — Sutyorognak jobbra, balra. Igaz, hogy ezzel a technikus lánnyal keveregsz? szerető apának tartotta, józannak, emberbecsülőnek. Ezen a nyáron a délvidéki városka utcáin lődörögve a hajdanvolt megyeszékhely élénkségét, nyüzsgését hasztalan keresve bekukkantottam a macskaköves utcába, ahol az a bizonyos ház üzemelt. Az utca sötét és kihalt. A régvolt ügyfelek, a gabonaszállító uszályok matrózai, a vadászkalapos cenzárok, a gyanakvó disznókereskedők isten tudja merre járnak. Visszafordulok magam is, s beülök a Béke téri presszó sűrűjébe. Diáktanya. Ezer lány ül félig a székén, félig az ezer szakállas legény térdén. Márton igazgatót észre se veszem, ha nem siet utánam a WC-re. — öregem, nagyon kérlek.. í — kezdi. — Kérj. — Szeretjük egymást és gondoltuk, hogy itt zavartalanul. .. Érted? Otthon lehetetlen. öregem, ne adj ki. — Kezet rá — mondtam. Márton és Ilus nagy szerelme fél évig tartott. Ezen a nyáron a járási székhely könyvesboltja előtt látom, hogy jókedvűen beszélgetnek. Ilus be a boltba, Márton meg karonra- gadva cipel egy dupla konyakra, kávéra. — Mi az ördög, már a látszatra se adtok? ~ Győzött a Jőzan ész. Olyan ez tudod, hogy a mi esetünkben az első három hónap afféle próbaházasságnak számított Utána mindent mérlegelve beláttuk; fellobbanás, egyszerűen kíváncsiság és kapcsolatunk őszinte barátsággá szelidült. Ilus férjhez ment, a lányom mérnök, a fiam technikus. Szóval jó, hogy nem kapkodtuk el... Kávét ittunk, konyak nélkül. e Jövök, s megyek. Az érvényes váróteremből látom, az első vágányon veszteglő személyvonat egyik kocsijában, az ablaknál, karcsú nőt zseblámpával pásztázó rendőrök igazoltatnak. A vén borissza faggatja az öreg nagyságát. — Kegyed ismerte Kaszap Pistát? A folyosón látóasszony vallatja a lányt. A fiú bozontos fejét a lány ölébe fúrva alszik. — Kedveském, férjecske? A lány nevet. — Hapsim. A látóasszony feljajdul: Uram isten, uram isten, távozz tőlem sátán. Egy másnapos fiatalember tejet iszik, aztán kölcsön kér tőlem két forint hatvan fillért A peronbüfé ötkor nyit, a másnapos szól a látóasszonynak: — Gyere Matild, nézzük meg az úr asztalát A látóasszony keresztet vet, és megy. Messze messze magasságba veszve lelkem a kályha mellett ül, szövöget havakat, éveket takarónak a tegnapokra melyekből lábam alatt vérszennyesen annyi rohad! Oh a boldogság puha vattájából mennyi kell, hogy ennyi vért tömhessen el! De így is ki-ki üt a puha szőnyeg alól: Boldogságunkba beledalol! Nem bánom, dalolj csak vér! Dalold a sósízű dalt, melytől az életkenyér izét megkapja! Dalold komolyabbra, félősre, keserűre, fájdalmasan telire a boldogságot! Ma hős aki boldog Kicsi szobánk melegágy. Semmi vágy! Csak őrzött jóság! Hogy kihajtsanak majd a rózsák amiknek hajtani kell a vérszennyes talajon. Borom, olajom s búzám én őrzöm a jövőnek mikor majd jőnek, nőnek és újra nőnek a holnapok Én tán már rothadok, de valamit mégis hagyok. Megmagyarázta. SZEKVL.ITY PÉTER Közli: Gál István Q Eszembe jut ez is, az isi emberek, utak, történetek, éhségek. Hazatérve a Visegrád környéki üdülőből, Géza, a nyáron élménybeszámolót tartott. Elmesélte, hogy kakaskukorékolásra ébredő ember lévén, minden hajnalban beállt segédmunkásnak füvet locsolni, esténként sörözött a kuruc- képű vízi molnárral és gonoszkodva élvezte a „félrelépéseket”. Mondom neki: — Részleteznéd? Erre ő: — Nézd, a beutaltak többsége főleg fiatalasszony volt, elfoglalt és otthon hagyott férjekkel. Aztán megjött a keszeg fiatalember, szép hatéves kislánnyal. Első este megkezdődött a „ráhajtás”. A menyecskék egymást taposták. Azóta is tűnődöm; mi ez, romlottság, valami más? Vagy ez is a teljesség, a jólét, a mohóság kelléke, éppen úgy, mint a garázs, az új lakás, a gépesített háztartás, meg az autó. P-ben sejtettem meg én ebből valamit, a sarki kiskocsmában, ahol kitűnő diós palacsintát sütnek és házi pogácsával kínálják a vendéget. Nyakkendős férfi volt az asztaltársam. — Helybeli? — kérdezem. — Minden ősöm — mondja. Konyakot iszik, s szól a pincérnek: Aladár, az elvtársnak is. Később: — Aladár! Egyet apámnak. Megissza. Később: — Aladár! Egyet öregapámnak. Megissza. Később: 1974. december 25. — Igaz. — És ml a szándékod? «— Semmi. — Nézd, választanod kell, vagy az egyik, vagy a másik. Valamelyikkel szakíts. A harmincöt éves tervezőt belekergették a válásba, meggyőzték, ez erkölcsi rehabilitáció és morális megtisztulás. Újból felemelt fővel járhat, helyreáll a világ rendje. Na- mármost: az a gyanúm, igen sok válás annak a közfelfogásnak is a következménye, amely a pecséttel megszentelt viszonyt akkor is elfogadja, ha valaki már az ötödik házastársat fogyasztja. De a bizonytalan ideig tartó barátko- zást gyorsan égbekiáltó paráz- naságnak tartja. Kérdezem: anyakönyvvezető előtt háromszor, négyszer férjet, feleséget hivatalosan cserélni, gyerekeket szétszórni nem romlottság? Gondoljunk a következőkre: az emberi kapcsolatok kiszélesedtek. D. Anna negyedikes gimnazista tizennyolcadik évében utazó tanuló lévén egy nap alatt több új arcot 'lát, mint amennyit édesanyja látott egész életében... Ilyenformán ismerősökre, barátokra, „újakra” szert tenni egyszerűen életmód nyújtotta lehetőség és még kialakulatlan „kapcsolatrendszer”. o Merjem folytatni? Szabad? Nem kérdezem. Hagyjuk a képmutatást. Jeles évforduló díszelnökséeében égvén es derékkal ül Z., a nyugdíjas vezető, mellén kitüntetések, rászolgált valamennyire. A munkának mindig a nehezebbik végét fogta, s a reflektorok fényében jól látom, tekintete nyílt, arca derűs, homloka redős. Húsz évig, ha nem tovább járt Annához, a varrónőhöz, és haza, törvényes feleségéhez. Egyik asszonyt tavaly temették, a másikat két éve. Milyen embernek tartsam Z-t? Nincs bátorságom se elítélni, se felmenteni, se megérteni. Felesége jó férjnek, családA néma évek tanúja Kiadják Babits »Beszélgető füzeteit*' lévő füzetekbe írja be mondanivalóit. TömöAz Országos Széchényi Könyvtár Kézirat tárában lévő Babits-hagyaték egyik legértékesebb és legtitokzatosabb, eddig zárt letétként kezelt anyaga úgynevezett Beszélgető füzetek című naplójegyzete néma éveiből. Az özvegy akaratából sem földolgozni, sem kiadni nem lehetett eddig ezt a terjedelemre is tekintélyes írástömeget. Különleges értéke, hogy az egész kézirattömeg Babits saját kezű kézirata a szó szoros értelmében. Ennek magyarázata, hogy Babits úgynevezett „néma” éveinek legnagyobb dokumentuma. Köztudomású, hogy Babitsot 1938. február 10-én súlyos gégeműtéttel operálta Nissen svájci professzor, számos vezető magyar orvosprofesszor társaságában. Gégéjét metszette ki a hírneves sebész, majd hat hét múlva ankarai klinikájáról újra visszatért, hogy egy második műtéttel javítson Babits helyzetén. Az előzetes vizsgálatok megállapították, hogy Babits betegsége gégerák. Abban reményked_ tek azonban, hogy az idejekorán elvégzett műtéttel megakadályozzák az áttételeket. Sajnos, ez nem sikerült és bár Babits hosszú időre új otthonába költözhetett, a szörnyű kór gyomor- és bélrendszerére is átterjedt. A nagy költő példátlan tűréssel viselte el a megerőltető műtéteket és az utána hetekig, hónapokig tartó szörnyű fájdalmakat és szén. védéseket. Az első műtét után öt hétig semmi más nem foglalkoztatta, mint saját életben maradása, de Ausztria Hitler által történt megszállásának eseményeit már a legnagyobb izgalommal figyelte és kommentálta. Török Sophie, a költő felesége, már az első percben kitűnő ötletet vetett föl. Akkoriban divatos, százlapos iskolai irkákat vásárolt neki, hogy folyamatosan abba írja bele észleletéit, kéréseit, utasításait, kívánságait. Kezdetben valóban csak a betegségére és ellátására vonatkozó föl jegyzéseket jegyezte be, amikor azonban vendégei kezdték látogatni, hozzá intézett kérdéseikre is csak írásban tudott válaszolni. Később ugyan ezüstgégét, kanült tettek nyelőcsöve helyére, ez azonoan, mint idegen anyag, rendkívül ritkán tudott beilleszkedni a természetes gége helyére, sokáig nagy küzdelmébe került, hogy megszokja és használni próbálja. Amikor meglátogattam, magam is tapasztaltam, hogy a nyaka köré csavart selyemsál alatt ujjaival kellett fognia az ezüstgégét, hogy hangok tudjanak föltörni meggyötört testéből. Azonban ez a beszélőképessége is csak szeszélyesen és rövid időre tért vissza, és nem mindig éopen akkor, amikor barátai és tisztelői meglátogatták és nekik közölni szeretett volna valamit. így tehát legegyszerűbb volt, hogv szén tanáros, gömbölyű betűivel a mindig kéznél ren, velősen, de mindenesetre választékosén fejezte ki véleményeit és megfigyeléseit legsúlyosabb állapotában is. A család Beszélgető füzetnek nevezte el ezt a 21 pepita irkát. Maradtak persze tiszta lapok is, de ahogy összeszámláltam, körülbelül ezerkétszáz oldalon láthatók az ö följegyzései. Szövegük már csak azért is rendkívül értékes, mert Babits a magyar és világa politikáról, ahogy ezt jól tudjuk, máskor írásban nem adta véleményeit. 1941. augusztus 4-én szűnt meg verni Babits szíve. De úgyszólván az utolsó órákig föl jegyezte orvosok számára is rendkívül értékes megfigyeléseit, szinte még a haldoklás mozzanatait is. De politikai észrevételek és bírálatok gazdag változatain túl maradandóak a világ- irodalom hozzá közel került nagy költőiről és íróiról még egyszer életében összefoglalt, remek kis arcképei. A modern magyar irodalomtörténetnek pedig fontos forrása lesz mindaz az őszinte jellemzés és ítélet, amit részben saját nemzedékéről, részben aZ utána következő magyar írókról írt ide. De természtesen saját egyéni életének apróságaira, kedvenc ételeire, italaira vonatkozóan is becses adatok találhatók itt. Nem is volt ő olyan bornemissza, ahogy Szekszárdon is el van terjedve még ma is, ezekben az években pedig, amikor még nyelni is nagyon nehezen tudott, az orvosok tanácsára bőségesen kellett fogyasztania erősítő italokat, legjobb fajta borokat. így a tokajiról számtalanszor írt szénen és dicsőítőén. Ebben a műfajilag meghatározhatatlan önéletrajzi szöveggyűjteményben sok olyan kortárs szerepelt, aki azóta már szintén eltávozott az élők sorából. Az események is történelmi távlatot nyertek. Most már egyenesen kényszerítő kötelesség és szükség, hogy a nagyközönség részére is hozzáérhető legyen Babits politikai világképe. Ő magát többször antihitleristának nevezi és bőségesen kifejti nézeteit a magyarságot és Európát leigázni készülő hitleri militarizmusról. A Szépirodalmi Könyvkiadó elhatározta, hogy Babits néma éveinek gazdag dokumen- tumanyagából egy körülbelül háromszáz oldalas kötetet kiad. Ennek kiválogatásával és összeállításával e sorok íróját bízta meg a könyvkiadó. A szöveg válogatása folyamatban van. Bár a benne szereolő személyek és adatok tisztázása és jegyzetelése még hónapokat fog igénybe venni, de minden remény megvan rá, hogy 1975. nyaráig nyomdakész állapotba kerülhet. uiál István
