Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-18 / 295. szám

t Stirlítz - civilben Beszélgetés Vjacseszlqy Tyihonovval műalkotást nem lehet „elejé­től végig” egyforma intenzi­tással nézni. De ha nem vol­na televízió, sok mindent egyáltalán nem látnánk, be­leértve a filmeket i& — Hány szerepet Játszott fűmen! — Talán húszat Nem is olyan sok ez, ha arra gondo­lok, hogy már huszonöt éve vagyok a pályán. Nem szere­tek egyszerre több film forga­tásában részt venni. Többnyi­re főszerepeket kapok, ez pe- dik maximális erőkifejtést nagy figyelmet igényel, s nem tűri az energiám széjforgá- csolását A Háború és beké forgatása például 4 évig tar­tott; ez alatt az idő alatt legalább 4 más szerepet lejátsz­hattam volna. De akkor szá­momra ez az egy mindennél fontosabb volt — Szeretne színházban ját­szani? — Filmszínész vagyok. Azért is végeztem el a film- művészeti főiskolát, hogy filmszínész lehessek. Szere­tem a hivatásomat. De — filmszínész kollégáimhoz ha­sonlóan — gyakran irigylem színházi pályatársaimat. Az ő munkájuknak a miénkkel szemben az az egyik legfőbb előnye, hogy eleven kapcso­latban vannak a nézővel, aki az alkotás folyamatának ta­nújává válik. Azt kérdezte az imént, szeretnék-e szín­házban játszani. Kétségkí­vül. De mondtam már, hogy nem szeretek egyszerre több dologgal foglalkozni. — Milyen hatással vannak önre azok a hősök, akiket a filmvásznon alakít? Hagy­nak-e ezek a figurák önben valamilyen maradandó nyo­mot? — Bizonyára igen. Pontos választ alighanem azok az akik Országos bányabiztonsági program Nyolcszázmillió forint a bányatüzek megelőzésére A Minisztertanács ez év áp­rilisában határozatot hozott a szénbányák biztonságának növelésére, elsősorban tűzvé­delmi intézkedések bevezeté­sére. Az egész magyar szén- bányászatot érintő ha­tározat végrehajtására a kormány központi forrásból jelentős összeget bocsátott a bányák rendelkezésére. A fon­tos kormányhatározat teljesí­téséről, a pénzösszeg felhasz­nálásának módjáról tájékoz­tatták az MTI munkatársát, a Magyar Szénbányászati Tröszt, nél. Elmondották, hogy a minisz­tertanácsi határozat máris érezteti kedvező hatását a föld alatti munkahelyeken. A Ma­gyar Szénbányászati Tröszt, a Nehézipari Műszaki Egyetem, a Bányászati Kutató .Intézet, az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség és a Mecseki Szénbányák szakembereinek bevonásával ideiglenes bánya­tűzvédelmi bizottságot alakí­tottak. Ennek a bizottságnak a javaslata alapján készítették el a bányavállalatok tűzvédel­mi tervüket. Elsősorban a vil­lamossági berendezések hibái miatt keletkező bányatüzek megelőzéséről gondoskodtak, illetve gondoskodnak. Most nagy összegeket költenek a lángot nem vezető gumisza­lagok és kábelek beszerzésére. Ezek égésgátló anyagokat tar­talmaznak, s így tűz esetén megakadályozzák a lángok to­vábbterjedését. Az idén 20 ki­lométernyi lángálló gumiheve­dert szereltek fel a bányákban, jövőre újabb 60 kilométernyit kapnak az üzemek, s 1977-ig minden bányát ellátnak a költséges, de a bányászok biz­tonságát jól szolgáló berende­zésekkel. Ugyancsak a meg­előzés érdekében automatikus szénmonoxid- és metán-elő­jelző műszereket szerelnek feL Ezeket főleg a KGST-tagálla­mokból szerzik be. Az első ilyen veszélyt jelző korszerű műszereket a tatabányai és a Mecseki Szénbányák üzemei­ben már üzembe helyezték. Minden szénmedencébeií megkezdték a hírközlőrendsze­rek és a diszpécserszolgálat korszerűsítését. A menekülő­vágatokban a sűrű füstben is jól világító, irányító jelző-; két szerelnek feL Országszerte fokozatosam korszerűsítik, Illetve kiegé­szítik a bányamentő állomások! felszerelését. Az NDK-ból éa az NSZK-ból például az eddi­ginél nagyobb teljesítményű mentőkészülékeket szereztek be. Határozat született a kül­földi tűzvédelmi kutatások eredményeinek széles körű megismerésére és hazai beve­zetésére. Ennek érdekében nemrégiben a donyeci meden­cében alkalmazott új módsze­reket tanulmányozták a hazai szénbányászati szakemberek. A későbbiekben tapasztalat- cserére utaznak Lengyel- országba, Csehszlovákiába; Franciaországba, Belgiumba, és az NSZK-ba is. A nagyszabású program megvalósítására ebben az év­ben 245 millió forintot bocsá­tott a kormány a vállalatok rendelkezésére. A következő években is folyamatosan fede­zi az állam a tervek megvaló­sításának költségeit. 1977-ig 833 millió forintot kap a bá­nyatüzek megelőzésére a ma­gyar szénbányászat. A jelentős összeg felhasználását a Mi­nisztertanács szigorú feltétel­hez kötötte: a vállalatok kizá­rólag a bányatüzek megelőzé­sére, a biztonság fokozására fordíthatják az anyagi támo­gatást. A rendkívüli anyagi segítség a bányavállalatok gazdasági eredményeit nem befolyásolja. emberek adhatnának, évek óta ismernek engem, így hát érzékelni tudják a különb­séget egy-egy szerep alakítása előtt és után. Azt hiszem azonban, ez kölcsönös folya­mat, valamit én is hozzáadok magamból az általam alakí­tott figurákhoz, valamit pe­dig én is kapok, magamba ötvözök belőlük. — Most min dolgozik? — Forgatókönyvet olvasok. Sok ajánlatot kapok, ezekbőf kell kiválasztanom a nekem megfelelő szerepet. Sajnos, nem találtam még ilyet Le­het, hogy ez jő is így. Az alatt a három év alatt, míg A tavasz tizenhét pillanata sorozaton dolgoztam, annyira összenőttem Stirlitz-Iszajev alakjával, gondolataim és ér­zéseim annyira az ő jellemé­nek és tevékenységének hatása alatt állnak, hogy el kell tel­nie még bizonyos időnek, hogy eltávolodhassam tőle. — Hogyan viseli saját nép­szerűségét? — Hogy érti ezt? (Moso­lyog.) — Hogy jóformán mindenki ismeri... — A foglalkozásunkkal jár. Ha a filmszínész akár egyet­len filmszerepet is játszott, máris megismerik az utcán. Dicsőség? Népszerűség? A lényegét tekintve sem ez, sem az. Egyszerűen csak fog­lalkozási ártalom. Az, hogy a filmszínészeket arcról is is­merik, még nem jelenti azt, hogy ők különbek lennének a más foglalkozású emberek­nél, akik ugyanolyan jól vég­zik a maguk dolgát. Mi több, úgy gondolom, hogy ha a filmszínész kezdi magát több­nek becsülni a többi embernél, úgy művészként, emberként is .egyaránt sokat veszít. ALLA GEGYINSZKAJA APN — "A tavasz tizenhét pilla­natában először találkoztunk Önnel, mint felderítővel. ^ — Régóta kerestem már a filmben a szovjet felderítő szerepét, s már régóta vártam arra, hogy színészként, a ma­gam eszközeivel megformál­jak egy ilyen embert — ko­molyan, a krimiműfaj sablo­nos megoldásaitól mentesen. — Három évvel ezelőtt meghívtak A tavasz tizenhét pillanatának forgatására. Amikor elolvastam a forga­tókönyvet, arra gondoltam: ez az, amit kerestem — a mű jelentőségét, a karakter mély­ségét, a lélektani összetettsé­get illetően. — Szokta nézni « televízi­ót? — Elfoglaltságomtól füg­gően. Amikor tudom, nézem. Nézem a híreket, a sportmű­sorokat, sőt még a gyerek- adásokat is, mert hároméves kislányomat már érdekli a televízió, s természetesen a játékfilmeket is. — Másként hat-e Önre a film a moziban, mint a kép­ernyőn? — Természetesen. Egy szé­lesvásznú film művészi vo­natkozásban bizonyos mérté­kig veszít hatásából, ha az ember televízióban látja. Nem a képernyő méretei, ha­nem inkább a kollektív és egyéni befogadás hatékonysá­ga miatt. A moziban sokan vannak, s ha az ember vala­mit nem értett meg, vagy egy pillanatra nem figyelt oda, a nézőtér reakciója hoz­zásegíti ennek a kis „fehér foltnak” a kitöltéséhez. Ott­hon viszont többet is „ki­hagy” az ember. Ez függ a hangulatától és attól is, hogy mennyire foglalt, elvonja-e figyelmét egy telefon, vagy a különböző házi teendők... A Gerencsér Miklóst Acsteszértől a halhatatlanságig Táncsics Mihály életregénye Táncsics viszont napról napra szegényebb lett, míg le nem süllyedt ismét a teljes nyomor szint­jére. Anyagi romlását siettette, hogy megalapo­zatlanul hozzákezdett összes művei kiadásához. Megint rászedte a saját jóhiszeműsége. Készpénz­nek vette a soha be nem váltott ígéreteket. Egye­dül Almássy Pál, az 1848—49-es országgyűlés el­nöke állta a szavát, de még így sem futotta a nyolcszázforintos nyomdai adósságra. Hiába van szép háza a Tömő utcában, a 75. évében járó öregember nyomorog. Lakói nem fizetnek, mert tudják, hogy a galambszívű háztulajdonos in­kább éhen hal, minthogy követelőzzek. S valóban, a betevő falatra sincs pénze. Min­den reménye odaveszett 28. Nőttön-nőtt a telher a Tömő utcai házon. Már nemcsak az elmaradt részletek szaporodtak, de az elmaradt kamatok is. Márpedig a bank ir­galmatlan. Tudta ezt Táncsics, gyorsan szabadul­ni akart hát az anyagi végveszedelemtől, az ár­veréstől. Felbecsültette ingatlanát, eszerint 93 ezer forintot ért háza, telke együttvéve. Jött a tőkés monarchia első komoly gazdasági megráz­kódtatása, az úgynevezett bécsi krach: zuhantak az árak, eltűnt a pénz. Újra 'kellett értékeltetni a vevőre váró házat. A becsüs ezúttal 47 ezer fo­rintot állapított meg. Aki viszont komolyan ér­~ 97 — déklődött, a becsült összeg felét sem volt hajlan­dó megfizetni. Ugyanakkor az Első Hazai Takarékpénztár egy­re türelmetlenebbül sürgeti az árverést Táncsics inkább a szégyentől retteg, mint a katasztrofális anyagi veszteségtől. Fáradhatatlanul szaladgál hogy mentőövre leljen. Szeretné, ha bár olcsón is, de megvenné telkét, házát a főváros. Nem vette meg. Egy arcizmuk sem ráindult a város­atyáknak, úgy nézitek végig, miként rakják ut­cára az öreg házaspárt. 1876 tavaszán került sor az árverésre. Tizennyolcezer forintért akadt ve­vő. A vételár az utolsó fillérig a takarékpénztáré lett, sőt maradt az adósságból. Tehetetlenül néz­tek a jövőjük elé. Lányuk, Eszter közben férjhez ment Csorba Géza j óravaló ügyvédgyakomofchoz, így szerencsére rá nem volt gondjuk. Viszont a fiatalok, szegényen kezdő házaspár lévén, nem tudtak az öregeken segíteni. Hová, merre? — emésztette a gond a nincstelen hetvenhét éves Táncsicsét. Egyetlen támasza az íród segélyegylet­től kapott havi húsz forint maradt Ebből kellett megélnie Terézzel. Amikor Bába Molnár Sámuel gazdag ceglédi birtokos parasztnak tudomására jutott, hogy vá­rosukban akar megtelepedni az 1848—1849-es idők egyik híres férfija, tanyát ajánlott fel a két öregnek minden ellenszolgáltatás nélkül. S azt is megígérte, elintézi, hogy Cegléd város községe gondoskodjék a Táncsics házaspár eltartásáról. Fogadkozását néhány nap múlva tett követte: 1 három kocsit küldött a költözködéshez és a két öreg 1876. május 1-én leköltözött Bába Molnár Sámuel üresen álló, a várostól két kilométernyi­re lévő tanyájára. Érdeklődéssel fogadták őket, különösen a ta­nítók. Némelyek élelmiszert is hoztak. De ahogy múltak a napok, úgy csappant az érdeklődés. Je­lenlétüket megszokták, nem nagyon törődtek ve­lük. Táncsics viszont annál jobban szomjúhozta a cselekvést. Gondozta a tanya környékét, ir­totta a gazt, ápolta a maga ültette növényeket, porciózta a gazda megbízásából az aprójószágnak való eleséget. Dolgoztak ott cselédek is, ezek pa­naszkodtak a gazdára, hogy bizony fösvény hoz­zájuk, szűkén méri a kasztot. Kínos volt ez Tán­csicsnak, hiszen Bába Molnár jóvoltából élt a — 98 — tanyán, másrészt egy hosszú életen át mindig a szegényemberek ügyét pártolta. Most is ennél maradt. Bármekkora hálával tartozott jótevőjé­nek, elvedből senki emberfia kedvéért nem enge­dett. Alig pár hónap múltán eléggé elhidegült a viszony gazda és vendég lakója között. Siettette útjaik elválását, hogy Táncsics a paraszthirtokos- nak sehogy nem tetsző működést akart kifejteni Cegléden. Tyúkók terelgetése, gazok irtása mel­lett igen nagy becsvággyal munkálkodott a Va­sárnapi Egyesület megalapításán. Minden rész­letre kiterjedő tervezetet készített a paraszti ön­tevékeny művelődés érdekében. Bába Molnár Sámuel pedig attól tartott, hogy az öreg Táncsics meghökkentően fiatalos becs­vágya fenekestül felforgatja Cegléd csendes- langyos állóvizét. Mert más volt Kossuthról szó­nokolni, sőt meglátogatni őt népes küldöttséggel Turinban, és megint más, valódi társadalmi cse­lekvéssel segíteni a változást a paraszti tömegek, a kisemberek érdekében — velük, hadd legye­nek nagykorúak. Ez nem kellett az úri paraszt B. Molnár Sámuelnak. Neki a saját hatalma kel­lett, s a befolyás, hogy ő mondhassa meg, mi üd­vös és mi káros Cegléd városára nézve. Táncsics túlon túl ismerte az ilyen népboldogí- tást. Menekült előle. Harag nélkül, de határozot­tan szakított Bába Molnárral. November 1-én, mindenszentek napján indult lakást keresni és másnap már be is költöztek a városba, ősz elle­nére kegyetlen fagy, nagy hó keserítette őket, és kis híján megdermedtek a fűteflen lakásban. Tán­csics lábán kiújultak a korábbi fagyások, szen­vedett a sebektől élete végéig. Tekintve, hogy a beígért ellátásból alig lett valami, feloldotta ígé­retük alól a ceglédieket. ínséges helyzetükben saját könyveit árulta a piacon, de bizony nem akadt vevőkre. Ha nincs az írói segélyegylet havi húsz forintja, akár éhen is halhattak volna. Anya­gi nyomorukkal csak-csak megbarátkoztak vol­na, mert eleget gyakorolták annyi éven át a nélkülözést. Annál többet szenvedtek az árva­ságtól. Amikor 1877 nyarán elhagyták a várost, mindössze két embert tartottak érdemesnek ar­ra, hogv elbúcsúzzanak tőle. Senki nem akadt, aki szívességből elvitte volna szegényes matyójukat a vasútállomásra. (Folytatjuk) — 99 —

Next

/
Thumbnails
Contents