Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-18 / 295. szám
< ♦ I X Mit kell tudni a szakmunkások szakközépiskolájáról? Az Oktatási Minisztérium tájékoztatója történik. Lehet: esti (heti hár A napokban jelentették be, hogy az idén indult új oktatási formában, a szakmunkások szakközépiskolájában máris több mint tizenegyezren tanulnak. A fiatal szakmunkások körében — azok körében is, akik még csupán készülnek erre a lehetőségre — változatlanul nagy az érdeklődés. Szőke Sándor, a Magyar Távirati Iroda munkatársa az Oktatási Minisztériumban kért felvilágosítást az új oktatási forma részleteiről. A képzés célja, hogy a már szakmunkás-képesítéssel rendelkező dolgozóknak korszerű általános műveltséget nyújtson azaz: hogy lehetővé tegye számukra a középiskolai végzettség, az érettségi megszerzését. A tanulmányoknak közvetlenül és közvetetten hozzá kell járulnia a szakmai ismeretek és az önművelés készségeinek kibontakozásához. Azok a dolgozók, akik az általános iskola nyolcadik osztályát eredményesen elvégezték szakmunkás-képesítéssel rendelkeznek és munkaviszonyban állnak, beiratkozhatnak a szakmunkások középiskolájába. Ezekkel a követelményekkel összhangban egyedi elbírálás alapján — a megyei tanács művelődésügyi osztálya, illetve Budapesten a fővárosi tanács művelődésügyi főosztálya vezetőjének engedélyével — a munkaviszonyban nem állók (például gyermekes anyák, egészségügyi okok miatt otthon dolgozók) is beiratkozhatnak. A szakmunkások középiskolája a dolgozó tömegek iskoláztatása érdekében jött létre, s a sikeres érettségi vizsgával megszerzett bizonyítvány egyértelműen ugyanazokat a jogokat biztosítja, mint bármelyik középiskolai érettségi bizonyítvány, vagyis: a középfokú végzettséghez kötött munkakörök betöltési lehetőségét; megfelelő szakmai gyakorlat után a szakmunkás-bizonyítvány birtokában a technikussá minősítés megszerzését; sikeres felvételi vizsga esetében pedig a felsőfokú oktatási intézményekben való továbbtanulás tehetfeéÄ fcözeppoHt&h m általános képzés áll, nem pedig a továbbtanulásra és a technikussá minősítő vizsgára való felkészítés. Az a cél, hogy a beiratkozottak lehetőleg mind elvégezzék a három évet, és érettségi bizonyítványt szerezzenek. A szakmunkások középiskolájának tantervei a szakközépiskolák tözsanyagát tartalmazzák. A tananyag elrendezése olyan, hogy a minden bizonnyal jelentős fel- készülésbeli különbségek (életkor, és iskolatípus) ne okozzanak zavart a tanulóknak. A tanterv az első évfolyam bevezetéseként minden tantárgyban több hetes alapfogalmi ismétlést, rendszerező áttekintést ír elő. ÍA tanulandó tantárgyak; a kővetkezők: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, kémia (az első és a második évfolyamon), „közgazdasági, állampolgári ismeretek” (a második és a harmadik évfolyamon). Egyelőre néhány kijelölt iskolában a tanulók többségének „szakmájához” kapcsolódó tantárgyak (például biológia, elektrotechnika) választható oktatásával is kísérleteznek. A képzési forma megválasztása a jelentkezők igényei, munkakörülményei alapján romnapos) levelező (heti egy- vagy kétnapos); önálló tanulás (magán vizsgával). A szakmunkások középiskoláinak működési helyét a megyei tanács művelődésügyi osztálya, Budapesten a fővárosi tanács művelődésügyi főosztálya jelöli ki. Az esti tagozaton az oktatás a hét három munkanapján 13 —15 órában folyik. Üjat jelent az, hogy a tanítási órákon adott szóbeli feleletek, illetve egyéb ellenőrzések (feladatlapok kitöltése, írásbeli dolgozatok) alapján történik az értékelés. Az esti tagozaton az órák látogatása kötelező. A levelező tagozaton az oktatás heti egy- vagy kétnapos. Az egynapos foglalkozás öt, a kétnapos foglalkozás pedig öt plusz három órás. A tanulók konzultációs (irányító, a tananyag feldolgozását közösen megbeszélő) foglalkozásokon kapnak szaktanári segítséget a tanuláshoz. A tanulmányi eredmények elbírálása beszámolókon, valamint az év végi vizsgán adott szóbeli feleletek, esetleges feladatlapos ellenőrzés, továbbá a dolgozatok eredményei alapján történik. A beszámolókat az év Végi teljesítményekbe beszámítják, a levelező tagozatok konzultációs foglalkozásain való részvétel nem kötelező, de az természetesen előnyös és ajánlott Az önálló tanulás elsősorban azok számára ajánlatos, akik az előírt tantervi anyagból a központilag kiadott ütemtervek alapján, egyéni tanulással, vagy az iskola vezetőjének hozzájárulásával vendéghallgatóként (látogatva az esti, levelező tagozat foglalkozásait, vagy a közművelési intézményekben, az üzemekben szervezett előkészítő tanfolyamokat, konzultációs foglalkozásokat) készülnek fel, tanévenként három vizsgaidő- szakban. ök vizsgabizottság előtt tehetnek vizsgát. Vizsgára jelentkezni az iskola igazgatójánál, a választott vizsgaidőszak előtt (június, szeptember és december) egy hónappal kell. Papír Eltüzelés A papírról manapság egyre többet beszélünk. Szóiba kerül gyakorta, mert alapanyagának, a cellulóznak: világpiaci ára rohamosain nő, s ennék ellenére az újra feldolgozható papírt elégetjük, vagy kidobjuk a szemétbe. Ez 'bárhogy nézzük, pazarlás, de mit lehet tenni, hogy esz megváltozzon? A kérdéssel Gór Györgyöt, a Dél-dunántúli MÉH Vállalat igazgatóját kerestük meg: Huszonöt év óba ugyanis a MÉH- vállaJaitok gyűjtik az újra hasznosítható nyersanyagokat. Megtudtuk, hogy a népgazdaság igényeit fi gyelemibe véve a tröszt jelentős mértekben növelni kívánja xz átvett papír mennyiségét. Idén az országban százezer tonna újságot, csomagolópapírt vettek át a MÉH-telepek. Jövőre 20 százalékkal többet •terveznek összegyűjteni, s hasonló ütemben növelve a meny- nyiséget, tervük 1990-re 86? ezer tonna papír újrahasznosítását írja elő. De hogyan lehet ezt megvalósítani? Szocialista brigád a mozdonyok mellett Hét nop egymás utón ezen a helyen közöljük riportsorozatunkat a Dombóvári Vontatási Főnökségen dolgozó mozdonyjavító szocialista brigádról. A tizenöt tagú brigád életérői, munkájáról beszélnek a munkásak és vezetőik. L Rudolf Diesel, a nagy német feltaláló nevét adták a fiatal munkások brigádjuknak ezelőtt három éve. Azzal a céllal kezdték a munkát, hogy szocialista brigád címet kapnak a vállalásuk teljesítése után, jobb szakmunkásakká, műveltebb emberekké válnak. A brigád igen fontos munkát végez. A kétezer lóerős szovjet Diesel-elektromos mozdonyokat — mint minden gépet — Bizonyos üzemóra után át kell vizsgálni, megelőző karbantartás, szerviz jellegű munkára szorul a motor, a? erőátviteli rész, a generátor, a fűtőmű, stb. Az Mfi2-es mozdonyon a D—3-as jelű munkát Bertók Lajos brdgádvezefő és tizennégy társa hálódiagram szerinti munkarendben, karbantartási módszerrel végzi el. Kifogástalan munkát ad ki keze alól a brigád. Most a kongresszusi nwn- kavensenyben is a legjobb eredményt érték el. Arra vállalkoztak, hogy a mozdonyon a javítást a normaidőnél gyorsabban végzik ed. Az év eddigi szakaszában a brigád minden mozdonyt 18—20 órával előbb adott vissza a forgalomnak, a vállalások teljesítése révén. Ez a tizennyolc-húsz órányi javítási idő megtakarítás egyben azt is jelenti, hogy a mozdonynyal egy-egy ciklus alatt legalább hatszáz kilométerrel több utat tudnak megtenni. Ugyanis, húsz óra alatt körülbelül ekkora távolságot fut le egy mozdony, természetesen teljes terheléssel. Mondani sem kell, hogy az ilyen plusz idő és kilométer igen nagy hasznára van a népgazdaságnak, különösen idén, amikor oly sok árut kell szállítani, hogy eme a vasút történetében még nenn Tolt példa. A brigádról Haraszti Lászlóval, a fűtőház főnökhelyettesével, mérnöki tanácsossal be*, szélgettünüc. — A brigádról csak jót tudok mondaná: 1971-ben alakultaik, s azóta minden évben szocialista szinten dolgoznak. Annak kiváltképpen örülök, hogy nem kell őket biztatni arra, hogy tanuljanak. Sokan közülük érettségi után jöttek megtanulni a mozdonyszerelést, magas szinten áll szakmai tudásuk, pedig igen fiatalok még, hisz legtöbbjük húsz-huszonegy éves. Öröm velük dolgozni, jó tudni, hogy a D—3-as javítást olyan emberek végzik, mint a Rudolf Diesel brigád tagjai. Személy szerint ismerem mindegyik fiút, szeretem őket, mert jó munkások, rendesek és megbízhatók. A ml szakmánkban igen fontos az, hogy valaki megbízható munkát végezzen. A sok csavart, alátétet, szelepet, vezetéket úgy kell helyére tenni, hogy az az emberek életére vigyáz, sok millió forint értékű áru megbízható házhoz (Foiytatjuic) juttatására hivatott. Minden alkatrész fontost minden munkás tevékenysége szükséges ahhoz, hogy egy ilyen komplett munkát precízen a szabályoknak megfelelően végezzük el. Arra is vállalkozott ez a brigád, hegy hibájuk miatt nem áll le a mozdony valahol a sínen, vagy az állomásán, aza2 visszatérő javítás munkájuk után nem lesz. Szóval ez a brigád szépen teljesíti vállalását, jól végzi munkáját, örülünk annak, hogy a Tolna megyei Népújság bemutatja szocialista brigádunkat. Még csak annyit, bér erről hivatalos értékelés még nincs, úgy értékeltük itt a főnök elvtárssal és a tömegszervezeii vezetőkkel, hogy Bertók Lajc6 Rudolf Diesel nevű brigádja idén is szocialista módon dolgozott, azaz a cím után most már arany koszorús jelvény viselésére is jogosultak. helyett összegyűjteni! A nehézségeket egy mánk számsor is sejteti. A papír a vállalat forgalmának 17 százalékát teszi ki. Az összegyűjtés, válogatás, továbbítás az összes munka 30 százalékát, míg a vállalati nyereségnek ez az egész tevékenység osupán 5,3 százalékát adja. Fejleszteni pedig elsősorban a nyereségből lehet. Elsősorban, de ez esetben állami támogatásra, hitelre is szükség van. Az 50-es évek nagy hulladékgyűjtő kampányai után a lendület csökkent. Bezártak, megszüntettek sok átvevőhelyet. Most a nyersanyagok árának emelkedése a másodnyersanyagok fokozottabb hasznosítását, az átvevőhelyek számának növelését, s a meglévők korszerűsítését teszi szükségessé. A vállalat igaz, csak egy- gyel bővíti a jövőben telepeinek számát, a terve így is nagy. A mostani alig ötezer tonna helyett jövőre hat és fél ezer tonna papírhulladékot kell a gyárak számára biztosítani. Az egyetlen új telep létesítése is csak terv. De véleményünk szerint ez is alig fogja a kívánt cél elérését jelentősen segíteni. Az NDK-ban, ahol már korábban rájöttek a papír újrafeldolgozásának fontosságára, a magyarországi tíz- kilós „fejadag" helyet 28,5 kg papírt gyűjtenek össze évente minden állampolgártól. Persze ezt nem annyian csinálják, mint hazánkban. Itt 171 MÉH- átvevőhely van, ott 180 telep, 1200 átvevőhely és 4500 magán- gyűjtő. így jön össze évente a közel félmillió tonna újrahasznosítható papír. Nálunk még a tervek között sem szerepel, hogy minden háromezer lakosúnál nagyabb településen legyen átvevőhely — ahogy ott van. Az igazgató szavai szerint ehhez, nem is ehhez, hanem a jóval szerényebb bővítéshez is elsősorban a tanácsok hathatósabb segítsége kellene. Dombóvári a közelmúltban országosan is példaképként emlegették, a másodnyersanyagok gyűjtése terén végzett ésszerű és hasznos munkáért. A korábbi lendület azóta ott is lelohadt. Nemrég a MÉH Tröszt ígéretet kapott, hogy ebben a városban új telephelyek létesítését a tanács elősePÄLKOVÄCSJENŐ \ FOTO: GOTTVALD KÁROLY .1 gíH Ez azóta te csak ígéret maradt Persze, ettől függetlenül á MÉH újra és újra próbálkozik. Pécsett a Meszesá lakótelepen, a lakóházakban gyűjtik össze a hasznes papírhulladékot. Állandóan keresik a kapcsolatot az iskolákkal, ahonnan szintén sok papírt tudnának elhozni. De sokszor a vállalat szállítási gondjai, vagy szervezési hibái miatt ezek a lelkesen induló gyűjtések eredménytelenekké válnak. A jövőben az ÁFÉSZ- ékkel kísérlik meg a kapcsolat kiépítését. Ez újabb próbálkozás. Lehet, hogy néhány, talán, sok helyen beválik. A végső megoldást azonban más úton haladva lehetne megtalálni. A társadalmi összefogás mellett hatásos állami segítséggel kellene a gépezetet újra lendületbe hozni. Azt senkitől nem lehet elvárni, hogy tíz-húsz kiló papírral buszozzon, vagy akár gyalog elmenjen a, sok kilométerre lévő átvevőhelyre. S a vállalatoknál, intézményeknél is' a távolság, a szállítás jelent akadályt. A hulladék* papír átvételi árának kétszeresére emelése — ez hamaro-' san várható — sem csökkenti lényegesen ezt a nehézséget. A megoldást csak az átvevőhelyek számárnak növelése, mozgó átvevőhelyek üzembe állítása jelentheti. — szepesi -s