Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-01 / 281. szám
I I 1 ! magazin «magazin «magazin Kígyómarást univerzális szérummal Edd igeié csakis olyan szérumot lehetett megbízhatóan alkalmazni, amely kizárólag egyik vagy másik viperafajta esetleg a kobra marása ellen, azaz a. három közül csupán az egyik méreggel szemben volt hatékony. Az orvosnak feltétlenül tudnia kellett, melyik kígyófajta marta meg páciensét. Az áldozat viszont ritkán volt abban a helyzetben, hogy rámutasson támadójára „ez mart meg!" A taskenti vakcina- és Bzérumkwtató intézetben (Üzbegisztán) most univerzális, minden mérges kígyó marásá- iral szemben hatékony szérűimet dolgoztak ki. Az Intézet igazgatója, Aibdu- ttahmen Abidov erről a következőket mondotta: „A taskenti tudósok 1971- ben fogtak hozzá kísérleteikhez, miután az ezekhez elengedhetetlenül szükséges sajátos laboratóriumot számukra berendezték. Úgy jutottak el az eredményhez, hogy előzőleg a Föld legkülönbözőbb klímaövezeteiben elterjedt kígyók mérgeit behatóan tanulmányozták." Az új szérum a mérges kígyók minden fajtájával szemben hatékony. A szükséges dózist, amelyet kisméretű ampullákban tartanak, a páciens orvosi segítség nélkül, önmagának Ibe tudja fecskendezni^. Néhány perc alatt a véráramlás eljuttatja! a szérumot a szervezet minden részébe, és így a kígyóroérget sikerül semlegesíteni. Vírushordozó állatok ' Az Jelzésű influenzavírus hordozói a világon mindenütt valószínűleg a vadma- darak és a háziszámyasok. A kutatás megállapították, hogy a Csendes-óceán partvidékednek költöző madarad, a brazil őserdőkben fészkelő madarak, OTbaiföM és más vidékek vadkacséi olyan specifikus anti- testekkel rendelkeznek, amelyek védettséget biztosítanak számukra ezzel a vírussal szemben. Ugyanezek a kutatóé azt is kiderítették, hogy az Influenzavírus közvetítői emlős állatok is lehetnek. így a sertés szervezetében a hongkongi influenza vírusával szemben kifejlődött antitesteket találtak, amikor a járvány már három európai országban, jés Japánban elterjedt, A lovak besséde Egy angol állatorvos, John Ister, húsz éve tanulmányozza a lovak nyelvét Több mint száz ^szót”, azaz különböző hangot sikerült magnószalagra rögzítenie, amelyek segítségével az állatok érintkeznek egymással. Amikor a lovaknak lejátszottak egy-egy ilyen magnófelvételt, az állatok mindig a várt módon reagáltak. A hajárak alakulása * Salvador DaE egy amerikai gyűjtőnek 5000 dollárért adta el egyetlen szál bajuszát „Igazán baráti áron számítottam meg" — tette hozzá. Egy interjú során, amikor megkér- dazték: nem óhajt-e felhagyni a festészettel, hogy ezentúl a bajából éljen meg, az excentrikus katalán festő így válaszolt: „Igazán kecsegtető perspektíva, de ehhez még vámom kell egy kicsit, amíg emeüked- pek a hajáraik." Miért nem nősült? f A nagy német filozófust, Im- Inanuel Kantot 70 éves korában megkérdezte gyermekkori barátja: „Mond meg őszintén, miért nem nősültél meg toha?» — Ezt könnyen megmagyarázhatom — válaszolta Kant. — Fiatal koromban egy kedvem szerinti házassághoz nem volt pénzem, egy érdekházassághoz pedig nem volt ked- pem. Bú vár-világrekord Egy Enzo Maiorca nevű olasz, aki a tengervízben való alámerülésre specializálta magát, világrekordot állított fel: anélkül, hogy bármilyen búvárfelszerelést vitt volna (magával, 87 méteres mélységig merült a tenger színe alá. Maiorca egyébként saját eddigi rekordját döntötte meg legutóbbi alássállásakor. Dalos szerelem Amikor a világhírű énekes, Leo Slezak még pályakezdő fiatal művész volt, egy színr házigazgatócska így szólt hozzá: — Az ön tenorja elismerésre méltó. Az előadásból azonban hiányzik az érzés, a szenvedély. Még soha életében nem volt szerelmes? — Dehogynem — válaszolt Leo Slezak kuncogva — csakhogy akkor nem énekeltem. Golfpályából búzamező Japánban 1367 golfpálya áH a játék szerelmeseinek rendelkezésére. Egy idő óta azonban a golfklubok és szurkolók izgatottan lesik a fejleményeket: a földművelődésügyi miniszter szemet vetett a „mező- gazdaságtól elrabolt” füves területekre. Élelmiszer szempontjából Japán pillanatnyilag 73 százalékban önellátó. Az ország teljes egészében önellátóvá válhatna, ha mező- gazdasági területté alakítaná a golfpályák céljára fenntartott területek kétharmadát A sportrajongók hallani sem akarnak a dologról. Gyalogszerrel a világ körül Két kanári-szigeteid, Granadában tanuló diák elhatározta, hogy gyalogszerrel körbejárja a világot. A két másodéves gyógyszerészhallgató, a 23 éves Ernesto Lecuona Fernandez és a 24 éves Enrique Viejo Rivero Granadából' indul a hosszú útra. Első állomásuk Murcia lesz, ahonnan a Földközi-tenger partján legyalogolnak Francia- országig, végigmennek Olaszországon, majd Jugoszlávián, végül a 'kelet-európai országokon keresztül eljutnak Szibériáig. Innen — hogy Amerikába jussanak — matrózokként elszegődnek valamelyik hajóra. Éva megcsalt leányai Ä nagy világcsavargó kalandor, a nők kedvence, Giovanni Giacomo Casanova lengyel hercegnél vendégeskedett Egy este már jó későre járt, amikor a beszélgetés a nőkre terelődött. A vendéglátó szerette volna tudni, Casanova véleménye szerint az egyes országok asszonyai hogyan reagálnak arra, hogy a szeretőjük megcsalja őket Ilyen esetben — válaszolta Casanova — az egyes országok asszonyai különbözőképpen viselkednek. A spanyol megöli szeretőjét és vetélytársát, a francia életben hagyja szeretőjét, de megöli vetélytársát, az olasz nő megöli rossz útra tévedt szeretőjét a megcsalt német nő öngyilkos lesz, az angol nő ellenben teljes lelki nyugalommal tudomásul veszi a helyzetet és 'kapcsolatát felbontottnak tekinti. Abban azonban Éva lányai a világ minden táján megegyeznek, hogy miután megcsalták őket, kivétel nélkül kísérleteznek egy következő férfival (Die Tat). Ingaórák exportra A TEXELEKTRO Szövetkezet Hollandia részére ingaórákat készít egy kétszázéves modell pontos másaként. A szocialista brigádok munkaversenyben vállalták, hogy november végéig előkészítik a sorozatgyártást és az első 100 darabot leszállítják a megrendelőnek. (MTI foto: Bara István felvétele — KS) Sós vizű folyók A folyók vize, minit köztudott, rendesein édes. A jakut- földií Nyemán folyóban hömpölygő víz azonban sós. A Nyemán közelében levő Szol- janka pedig éppen rendkívül sós vizéről kapta a nevét (oroszul ,,szol”==só). A jelenség azzal magyarázható, hogy sok millió esztendővel ezelőtt a mai Jakutföld területén tenger hullámzott. Lagúnáiban hatalmas sórétegek halmozódtak fel, s a só mintegy 15 méteres mélységben préselődött be a talajba. Ma pedig a föld mélyen áramló patakok a felszínre törve áthaladnak e sórétegeken, kioldják a talajból a konyhasót, s a belőlük táplálkozó folyat így válnak sós vizűvé. Azbeszt okozta rák Nem csupán azokat a mun^ kasokat veszélyeztetik az azbeszt rákkeltő rostjai, akik naponta dolgoznak a tűzálló anyaggal: hozzátartozóikat is fenyegetik az azbesztmaradványok. Az orvosok a 210 megvizsgált, azbeszttel dolgozó munkás hozzátartozói közül minden másodiknál tüdőelváltozásokat találtak, nyilvánvalóan az azbeszt por következmé-' nyeként, amelyet a férfiak ruhájukon hordtak haza. Négy olyan hozzátartozó, aki gyermekkorában ilyen módon közvetve került kapcsolatba az azbeszttel, mezotelion nevű ritka füdődaiganatot kapott Ilyet ez idáig csak azbeszttel dolgozó munkásoknál figyeltek meg. A TÜRELMETLENSÉG ARA A Virgínia állambeli Richmond börtönének foglya Elton Taylor, nem tudott tovább várni. Kéthónapos börtönbüntetésének letöltése utón, néhány perccel hivatalos szabadlábra helyezése előtt átugrott a börtönfalon és elmenekült Rövid Idő múlva elfogták és szökés miatt ismét vád alá helyezték, Mitől fáj a hátunk? Hogyan állt Picasso a festőállvány előtt ? Férfi a tűkör előtt Á világhírű olasz karmestert, Arturo Toscaninit első New York-i sikere után riporterek hada igyekezett meginterjúvolni. Az egyik újságíró a következő kérdést tette fel: „Maestro, mit használ ön, ha borotválkozás közben megvágja az arcát?" Toscanini nevetve válaszolt: Mindenekelőtt az anyanyelveötmillió olasz embernek fáj a háta. Bár nem súlyos betegségről van szó, mégsem érdektelen foglalkoznunk vele. Ha másért nem, legalább azért, mert nagyon sok kiesett munkaórának éppen hátfájás az oka. Camillo Benső Ballabio, a milánói egyetem reumatológiai intézetének igazgatója szerint a munkahelyi hiányzások 20 százalékát a hátfájás számlájára kell írnunk. Mitől fáj a hátunk? Természetesen lehet igen komoly oka is, pl. csigolyasérv. Általában azonban, amikor hátfájásról beszélünk, olyan fájdalomról van szó, amelyet a páciens régóta érez, anélkül, hogy kifejezett betegséget állapíthatnának meg. Ilyen esetekben többnyire a csigolyák meszessdéséről, vagy egyszerűen a helytelen testtartás következményéről van szó. Mit lehet tenni e kényelmetlen érzés megelőzésére? Mindenekelőtt ügyelnünk kell arra, hogy testtartásunk fiziológiai szempontból helyes legyen. Picasso képes volt arra, hogy 9 órán át álljon a festőállvány előtt, hátfájásról mégsem panaszkodott soha. Csakhogy Picasso más festőkkel, munkásokkal, diákokkal és háziasszonyokkal ellentétben, tökéletes testtartást tudott elsajátítani. Igyekeznünk kell betartani néhány más- szabályt: ha súlyt kell felemelnünk, csak behajlított térddel tegyük, ülés közben (ez elsősorban a gépírónőknek és az újságíróknak szól) ne merevítsük túlságosan a gerincünket Előfordulhat hogy mindezen rendszabályok betartása mellett is fáj a hátunk. Ilyen esetben a fájdalom oka izületi gyulladás is lehet. Az ízületek porcállományában bekövetkezett deformálódás a túlzott koleszterolszint- nek, a’ mészhiánynak, a protein vagy a D- vitamin hiányának tudható be. A hátfájás harmadik oka lehet a ma mái* szinte népbetegségnek számító reuma. Olaszországban 1 millióra tehető a reumások száma, akiknek kétharmada a nők köréből kerül ki. A reumatikus eredetű izületi gyulladást napjainkban a szervezet túlzott és téves inv> munológiai védekezésének tulajdonítják,