Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-10 / 263. szám
f i A 1 í Eszmecsere a munkahelyi demokráciáról .Kinek leket ■ igaza ? A kibontakozóban lévő munkahelyi demokrácia leginkább vitatott kérdésköreinek egyikét fogalmaztuk meg a címben. Amit kézenfekvő igazságként elfogadhatunk: az egyenlőség vagy egyenlőtlenség ebben az esetben sem beosztásnak, sem tisztségnek nem lehet függvénye. Ám rögtön megfordíthatjuk, azaz kérdésessé tehetjük ezt áz igazságot: miféle demokrácia az, ahol valakinek több joga, nagyobb igaza lehet. mint másoknak?, KETTŐS SZEREP Töprengéseink során már szó esett a demokrácia közvetlen és közvetett — képviseleti — formáiról. Arról azonban még nem beszéltünk, hogy más tekintetben is kettős szerep hárul a munkahelyi közösségekre. Például abban, hogy minél jobban egyeztessék a nép- gazdasági — össztársadalmi — és a vállalati érdekekét, de ugyanakkor megfelelően képviseljék a sajátos munkavállalói érdekeket is. Nos, ilyen kérdésekben meglehetősen sűrűn tanúi lehetünk annak, hogy jogban, igazságban nem részesül — nem részesedhet — mindenki egyformán. Miért nem? Azért, mert adódhatnak ügyek, amikor ahány ember, annyiféle „igazság”, Megtörténhet az is, hogy emberek bizonyos csoportjának jogát háttérbe szorítják, s az érintettek úgy érzik, megrövidítették őket, A demokrácia, éppen azért, mert az. ami, nem engedhet teret vélt és való igazságok keveredésének. Ennek logikus következménye, hogy, egy-egy vitára, döntésre bocsátott kérdésben mindig lesznek. akik kisebbségben maradnak, akik igazsága másokénál erőtlenebbnek bizonyul. Ezek szerint az egyszerű többség igazsága a nagyobb? Ha az élet csupán egy síkban zajlana, akkor igen. Akkor a kisebbség véleménye nem érdemelne különösebb figyelmet. A munkahely bonyolult emberi, anyagi viszonyai, kapcsolatai korántsem egy síkban helyezkednek el, azaz e tekintetben abszolút - igazságok , sincsenek. . VÁLTOZÓ VISZONYOK Formálója és tükre a munkahelyi demokrácia mindannak. ami egy-egy közösségben lezajlik. A tükörnek viszont mutatnia kell a változó viszonyokat. azaz, a korábban megkérdőjelezett igazság egyszer- csak teljesen helytállóvá vál- . hat vagy fordítva. Kevésbé képletesen fogalmazva': emberek egy csoportja fontosnak tarthatja új gépek, berendezések vásárlását, de amikor a termelőrészlegek némelyikének üzemcsarnoka összedőlés- sel fenyeget, akkor aligha lehet — tényeken,' tapasztalatokon alapuló — igazságukat ott és akkor elfogadni. Hasonló esetek tucatjával vannak, hiszen mire adják a több pénzt, a vállalati bölcsőde avagy a hétvégi üdülő bővítésére? Aki utóbbi mellett kardoskodik a vállalati szak- szervezeti tanács ülésén, s másokkal együtt leszavazzák, úgy megy vissza a műhelybe, hogy. azt. tartja, nincs igazság, mert hisz’ ■ az övét nem fogadták el...! Baj ez? Az a baj, ha a munkahelyi demokrácia fórumai —' akár a közvetlenek, akár a közvetettek — ném az igazság súlya.1 hanem az igazságot— pontosabban a véleményt; a javaslatot — képviselő rangja, beosztása szerint ■mérlegelnek. Ha tehát mechanikusan működnek, nem adnak teret a nézetek ütköztetésének. , ^GYJSNLÖ, DE,-„ _3, Séma szerint a munkahelyi demokrácia valamerthyi főru- nján egy ember áz egy emjjer, ' minidén igenlő Vágy tagadó szavazat értéke azonos. Valójában a séma csak elvi lehetőség, a gyakorlatban kivihetetlen. A munka és a demokrácia is megbénulna a munkahelyen, ha az ellenvélemény vétójogként hatna. Az üzemi, munkahelyi demokrácia — akárcsak az összefoglaló egész, a szocialista demokrácia — árra alapozódik, hogy a kisebbségnek el kell fogadnia a többség akaratát. Ami viszont korántsem egyenlő azzal, hogy ne’tartsák számon a kisebbség véleményét, az abban rejlő részigazságok fontosságát, a benne foglalt alkotóelemek egyikének vagy másikának használhatóságát Van azonban még valami, ami szorosan idetartozik. Ez pedig — ritkán, a szükségesnél legalábbis ritkábban beszélünk róla — a jogok erkölcsi alapja. Mert ugyan általában minden dolgozónak, minden kisebb közösségnek a munkahelyen belül azonos a demokratizmus adta joga, de nem visszatetsző-e, ha olyasvalaki bírál, oktat, aki maga a semminél is kevesebbet nyújt? S vajon nincs kesernyés mellékíze annak, ha a műhely termelési értekezletén más üzemrészeket kritizálva próbálják a saját mulasztásaikat feledtetni ? A szavak hitelét csakis a tett, a közösségen belül vállalt feladat végrehajtása adja, adhatja meg, s nem az, ki milyen élesen, szellemesen tud fogalmazni! Azaz a jogok forrása a munkahelyi demokrácia esetében nem a gyári, vállalati szervezetben betöltött hely. hanem a tevékenység értéke, az adott helyen vállalt felelősség mértéke. A MEGTARTÓ ERŐ A jogokról, az igazság érvényesítésének lehetőségeiről sokféle rendelkezés szól — elég itt utalni a Miniszter- tanács 1973-ban hozott határozatára, s a SZOT elnökségének ahhoz kapcsolódó irányelveire —, de e rendelkezések megtartó és megtartató ereje csakis maga a közösség, a munkahelyi kollektíva lehet. Kémény viták közepette alakúi ki, érdekes módon éppen vélt és való. időszerű és időszerűtlen igazságok ütközetében. Egyszerűbben kifejezve: a közösségnek meg kell tanulnia az igazságtevés kényes tudományát, s vele az ember- formálás nemes művészetét MÉSZÁROS OTTÓ Bútornézőben Aki gyakran és sokfelé jár látogatóba manapság, bizony meglepődhet: mennyien élnek új bútorok közt, korszerűbb környezetben város- és országszerte, s alig akad lakás, ahol legalább egy-két új darab ne élénkítené a családi otthon megszokott képét. Különösen annak szolgál ez elégtételül, aki jól emlékszik még néhány évvel ezelőtti krónikus bútorhiányra. Négy évvel ezelőtt még alig ezerkétszáz forint ára bútort vásárolt átlagosan egy-egy család évente, ám a beszerzési lehetőségek és az igények folyamatos növekedésével, az ilyen természetű . kiadások jövőre elérik az 1700—1800 forintot. Még többet mond, ha megemlítjük, hogy 1965-ben mintegy 42 ezer hagyományos hálószoba-garnitúrát, tavaly pedig mindössze hatszázat adott el a kereskedelem, de egyszersmind már százezernél is több lakószoba-berendezést értékesített A változás serkentője — ahogy világszerte — a nagyarányú modern lakásépítkezés, forrása azonban a hazai bútorgyártásban végbement gyökeres átalakulás és megújulás, az iparág rekonstrukciója, amelynek eddigi eredményeit, tapasztalatait pénteken tárgyalta a Minisztertanács. A mintegy kétmilliárd forintos fejlesztési program keretében hét, túlnyomó részt vidéki nagyvállalat korszerű, nagy teljesítményű gépsorokkal felszerelve, teljesen megújítja és megsokszorozza termelését, s még néhány vállalat, valamint számos szövetkezet részleges rekonstrukciót hajtott, illetve hajt végre. Nem kisebb fontosságú, hogy ezzel párhuzamosan megkezdődött a Domus-rendszerű lakberendezési nagyáruházak országos hálózatának, valamint a mintatermekkel rendelkező nagy bútorraktáraknak a megépítése. Közismert ugyanis, hogy a termelés fejlődése ellenére a kereskedelem régi szűkös keretei között még csekély választékban sem lehet a bútorokat megfelelően tárol™' és bemutatni. A kiválasztás és megvásárlás örömét ma is zavarja egy és más. Míg számos bútorfajta gyártása szemlátomást nőtt, a gyermek bútoroké például különösen örvendetesen, bizonyos bútorokban, főleg a mind nagyobb változatosságban keresett kisbútorokban, modem ülőalkalmatosságokban, kisgyermekeknek szánt típusokban hiány mutatkozik. ígéretes, hogy a rekonstrukció további folyamatában ezt figyelembe veszik. Számolni kell viszont azzal is, hogy d mennyiségi problémák megszűnésével igen sokfajta minőségi és választéki igény kerül előtérbe, amit csak fokoz a házgyári és más jellegű modern lakások mind tömegesebb megjelenése, nemkülönben a nyaraló- és hétvégi házak építése. A piackutatás és az ízlésformálás tehát nélkülözhetetlenné válik. Mindez előfeltétele a tömeges értékesítés valóban egyedül elképzelhető módszere bevezetésének, a minta utáni eladásnak, de ehhez meg kell szerezni a vevők feltétlen bizalmát a bútorok jó minőségével, szakszerű lelkiismeretes csomagolásával, szállításával. A hazai bútorgyártás nagyarányú átalakulása lehetőséget nyújt arra is, hogy — szorgalmazva a szakosodást — növeljük részvételünket a szocialista országok egymás közti bútorkereskedőimében, egyszersmind o-tőkés országokba irányuló bútor- exportunkat ami alkalmat nyújt további, jól megfontolt ottani vásárlásokra. Az otthonteremtés nagyszerű, életre szóló kedvtelése, — aminek a lakás bebútorzása, annak felújítása, s időnkénti, tetszés és szükséglet szerinti változtatása, alakítása a lelke — a személyes jövedelmek gyarapodásával párhuzamosan mind több embert családot hódít meg. A bútoripar és a kereskedelem dolga, hogy ebben mindinkább a kezükre játsszon. A legutóbbi néhány évben sok minden történt ennek érdekében. És minden remény megvan rá, hogy fokozatosan a még kielégítetlen, ám színvonalas és tiszteletre méltó igényeket is kielégíti. » BALOG JÁNOS Társadalomtükör Egy kurdi család i. ■ '7 A társadalmi átalakulást az életforma, az életmódváltozást a mai magyar családok szinte kivétel nélkül tükrözik. A községekben ritkán találkozunk „egynemű”, színtiszta földműves családdal. A kurdi Schüsz- ler József házában együtt, egy fedél alatt él például a munkás, a mezőgazdasági dolgozó. a háztartásbeli, az értelmiségi, sőt a másodállásban szolgáltatást végző kisiparos is. Hogyan, miként hatnak egymásra, mennyire ismerik egymás munkáját? Erről beszélgetünk a család legfiatalabb tagjával, Schüszler Józseffel. • — Schüszler Józsefek Kur. dón laknak. Tipikusnak tekinthető a Schüszler-család? — A mi családunkban megtalálható az ipari munkás, a mezőgazdasági dolgozó, tehát szövetkezeti tag, az értelmiségi és édesanyám, a háztartásbeli. Ebben a faluban ez nem mondható tipikusnak, mert a családtagok egyik része a mezőgazdaságban, a másik az iparban dolgozik. Jellemző, hogy a fiatalok nagy része igyekszik ipari szakmát választani, bejárni Dombóvárra valamilyen üzembe. Az itthon- maradottak, a szülők, esetleg a feleség a mezőgazdaságban keresi meg a munkát, vagy pedig a háztájiban, tart tehenet, sertéseket, ilyesmit. Ez a jellemző a kurdiakra. Olyan családot nehéz lenne találni, amelyik kizárólag földműves, -vagy-kizárólag iparos. — A Schüszlér-család munkás. földműves és értelmiségi? V isszamennék a múltba, mert ezzel tudnám ma- rázni a jelönt. Iparos család a miénk, már a família. A nagyapám szintén iparos volt, a faiparban dolgozott, ácsként. Jóapám pedig a kova csisziatemáit műveli. Na és akkor jött a változás, mi' gyerekek, én és a nővérem hoztuk a változást, mert egyikünk sem fólytatja a szülők mesterségét. Uj szakmát választottunk. Én az állattenyésztésben a mezőgazdaságot, a nővérem meg a pedagógiát. Édesanyám szomszédos faluból származik, ők parasztok voltak. , 4 , , — Voltak? — Igen, mért a nagyanyám már téesz-nyugdíjas. Nagyapám nem él. Édesanyám pedig háztartásbeli. Sőt, van még egy szolgáltatórészleg is: édesapám fél állásos magániparos. Ez' olyan dolog, hogy az emberek igényeit ki kell elégíteni, meg az anyagi dolgok is ösztönözték apámat arra. hogy dolgozzon, mert a vasutasfizetésből nem sokra tellene. A kovácsszakmán kívül megszerezte a lakatosszakmát és bent dolgozik Dombóváron a MÁV-nál, mint brigádvezető, és itthon másod- -áUásban lovakat patkói, kocsi- vaisalásokat végez, meg kerítéseket csináL Jobbára kerítéseket csinál, mert a lópatkolás nagyon igénybe veszi a gyomrot. — Kik tartanak Kurdon lovat? — Ló az van bőven. Téesz- tagok is tartanak. Sokan úgy vannak ezzel, nem árulok el titkot, hogy elmegy a téeszbe dolgozni, szinte azért, hogy legyen egy alibi munkahelye, ahol dolgozik. . — A háztájiban lovat? I gen. igen. Hát ez ütközik a téesz alapszabályával, mert kizáró a ló. dehát így állunk. Úgy magyarázzák, hogy kell, mert vannak fuvarok, amiket a téesz nem tud elvégezni. Viszont az igazság az, én úgy látom, hogy kereskednek: megveszik olcsón a lovat, tartják egy darabig, aztán eladják, kupeckodnak. — Maradjunk ott, hogy családjukban képviselve van a népgazdaság szinte minden ága. Azonkívül a mozgalmi rész is jelen van, mivel maga KISZ-titkár. Mit jelent ez? Tudnak egymás munkájáról? • — Ez jó minálunk, mert ismerek égy-két családot, ahol nincs meg az az őszinteség a családtagok között. Rideg az egész, összejönnek vacsorázni, aztán egyik beül olvasni, a másik.nézi a tévét. Nálunk viszont úgy történnek ezek a dolgok, hogy megesszük a vacsorát és utána egy, másfél órás beszélgetés következik. Apám megkérdezi, mi van a téeszben. mit dolgoztok? Anyu mostanában érdeklődik, hogy megy-e az irodalmi színpad, mert a nővéremmel sokszor beszélgettünk róla. Nővérem segít nekem, ötleteket ad, hogy mit csináljak. Szóval vele közvetlenebbül tudom ezeket a problémákat megtárgyalni, mint a szüleimmel, mert hát ők nerp tudnak úgy gondolkodni. ahogyan én gondolkodom és ahogy a mai fiatalok. Ez így természetes. De az érdeklődés bennük is megvan és ez nekem jólesik. — Maga mennyire ismeri az édesapja munkahelyét, aá ottani örömöket, gondokat. I smerem, mert mindig elmondja a dolgokat. Tudom, hogy sok fiatal dolgozik vele és amikor odakerültek hozzá, mindnek nagy haja volt. Nagyobb mint most nekem, s a szakállal, a bajusszal sokat problémázott itthon. És a munkafegyelemmel és a kitartással. Lehet,’ hogy nem mondom jól, talán nem ért velem egyet, de mi még nem tanultunk meg dolgozni. Nem tanultunk meg dolgozni úgy, mint az a parasztgyerek például, akinek az apja megcsináltatta a kis kaszát. s a gyerek szinte játszva megtanult dolgozni. Minálunk ez nem volt. Elmentünk a szakközépiskolába, a szakiskolába, három évig tanultunk, igaz vannak gyakorlatok, de ezek nem hasonlíthatók össze a tényleges fizikai munkával. — A nővére tanítónő? — Igen. Dombóváron, aá újdombóvári általános iskolában. 72-ben végzett a főiskolán. Tele tettvággyal jött ki a főiskoláról, aztán találkozott a dombóvári általános iskolában olyan dolgokkal, amik hátráltatják és nehezítik a munkáját. Most erősen gondolkodik, hogy alkalmas lesz-e ő pedagógusnak, vagy érdemes-e ezt úgy csinálni, ahogyan most csinálják. — Maga hány éves? — Húsz. (Folytatjuk) P.—Sz.
