Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-03 / 258. szám

/ 1 T T I fc!c!cck 7crcs: 1 Sulyás inti és Zsike elbócsűzása Az új, vidéki állásod elfog­laláséra csak úgy készülődtél, mint egy hosszabb ideig tartó, tavasszal kezdődő nyaralásra. A fehérneműidet ugyan rriind összecsomagoltad, de a kimon­dottan téli holmikat nem. Azokat ráérsz majd az ősz boálltakor is levinni — gon­dolkoztál célszerűen. Györöltéknek csak annyit mondtál, hogy kísérletképpen vidékre szegődtél dolgozni, egy termelőszövetkezetbe, ahol nincsen a gépekhez, motorok­hoz megbízhatóan értő Szak­ember, és hol jól megfizetnek, jobban, mint a Budapesti Mo. torgyárban. _ — Autóra szeretnék gyűjte­ni. Nem új kocsira, mert arra sokáig kellene spórolni, csak egy használtra. Fillérekből ki- gencrálozom, hisz ez a szak­mám, és szocialista úr leszek. — Az autó okos ötlet, a szocialista , úrral nem értek egyet — fedett Győrök bácsi. — Ne árulják el senkinek, mert meglepetésnek szántam! — kérted őket. — Ha meglesz az autó, olyan tülkölést csa­pok a ház előtt, hogy az egész utca összeszalad. ' Györökék nevettek rajtad... Az érdeklődésüket, hogy hová szegődtél, azzal ütötted el, még nem tudod, hol fogsz lak­ni, addig nem adhatsz pontos címet. — Csak annyit tudok, hogy a Velencei-tó közelében — mondtad. Ami igaz is volt. *— Ha majd teljesen helyre rá- zódtam és ahogyan időm lesz rá, úgyis rendszeresen haza­látogatok. — Ha nem felejtené el, Antika, írja meg előre, ami­kor jön, hogy a kedvenc éte­lével várhassam — kért Zsó­fi néni. tél volna. Az utolsó szomba­ton tettél rá kísérletet. Arra viszont nem gondoltál, hogy esetleg nem lesz otthon. Fodor néni kinevetett, any- rvira meglepődtél, amikor kö­zölte. — Elfelejtetted, Anti, hogy Erzsiké, érettségi előtt áll? .. Akik egyetemre jelentkez­tek, azoknak a KISZ csooor- tos tanulást szervezett. Erzsiké is oda jár hetek ótg ... Kö­rülbelül két óra felé ér haza. Jóval egy óra előtt eléje mentái a technikumhoz. Ami­kor meglátott, meggyorsította feléd a lépteit. Ez megtévesz­tett. És az is, hogy megelőzött a szóval: — Nem érek rá, Anti, hiába vártál. Tanulnom kell, készül­ni az érettségire. A jövőm függ tőle. Meg kell értened ... — Megértem, Zsike. Még nem felejtettem el, mi akarsz lenni — mondtad, de magad­ban mégis rosszul esett az ele. ve szabadkozása. '— Azért sza­kíthatnál időt számomra. Ne­ked is érdeked, hogy végleg tisztázzuk magunk között... Zsike nem engedte folytam. •— Nekem egyelőre a jó érettségi az érdekem. Meg az, hogy az egyetemi felvételi vizsgám is sikerüljön — mond­ta határozottan. — Matekból én is segíthet­nélek. Talán még jobban, mint a veletek konzultáló egyete­misták — ajánlkoztál. — A csoportos foglalkozás­ból többet tanulok — utasí­tott vissza. Nem adtad fel a reményt. — Szeretném jobban meg­világítani neked az elképzelé­seimet. Még módosíthatok ... — De minek módosítanád? Pláne én miattam ne!... — mondta ridegen. Most az őszinteségedben bíztál, hátha mégis kiengesz­teled. — Hidd el, Zsike, sokat gon­dolkodtam a kifakadásodon. Azóta máskéoo ítélem meg a jövőnk kialakítását. —• A magadéval törődj csak! •— válaszolta fölényes hangon. — Én sorsdöntőnek tartom, amibe belekezdtem. De egy olvan Indulásnak, mely közös erővel tetszésünk szerint fej­leszthető — próbáltad meg­győzni. — Engem hagyj ki a fej­lesztésből — mondta idegesen. — Nem hagylak ki! Pótolni akarom a mulasztásomat. Kö­szönöm is, amiért figyelmez­tettél rá — vetetted közbe hí­zelegve. — Mindkettőnk érde­ke, hogy megbeszéljük... Zsikének mintha elfogyott yolna a türelme. — Mit?... Mit akarsz még megbeszélni? — kérdezte gú­nyosan, színlelt csodálkozás­sal. — Semmi, de semmi tisz­tázandó probléma nincs kö­zöttünk. Engem változatlanul nem érdekel más, csak az érettségi és az egyetemi fel­vétel. — Megértelek, de..; De azért hozzám is feljöhetsz. Gyere... — fogta meg a karját. — Sietnem kell haza, mert ebéd után visszajövök tanul­ni — mutatott a technikum épületére. — Mondtam már, csoportosan készülünk ... — Én ,meg hajnalban uta­zom, Zsike! — vágtad közbe gyorsan. — Na és?... Nekem mi kö­zöm az utazásodhoz? — né­zett rád fölényesen. — Több, mint hiszed . i 1 Azért szeretném, ha feljönnél hozzám — mondtad, és átka­roltad a vállát. Meg akartad csókolni is, de elkapta a fejét és távolabb lépett. — Nem megyek! — felelte dacosan. — Miért állsz bosszút raj­tam, amikor tudod már, hogy a feleségemnek tekintelek — mondtad őszintén. — S azért költözöl le vidék­re, igaz? Mert a feleségednek tekintesz? — gúnyolódott ve­led. — Nem csinálhattam vissza Zsike! Nem csaphatom be a szövetkezet vezetőségét. Áll- nom kell a megállapodást — magyaráztad neki, — Hát az természetes! Er­kölcsi kötelességed a megál­lapodás betartása, Gulyás elv- társ — folytatta ironikus han­gon. — Én is teljes mértékben helyeslem.... — Ha nem válik be az ál­lás, visszajövök. És nem fo­gom szégyellni bevallani, ha csalódás ér, és neked lett iga­zad — folytattad, hízelgésre váltva a szót. — Fél szóval se állítottam, és most se, hogy csalódás ér majd. És ha érne, nem örül­nék neki — felelte. — Jól esik a kedvességed — mondtad őszintén. Erre csak megrándította a vállát. — Nem hiszel nekem, Zsike? — s megint átkaroltad. — Né bizalmaskodj velem! — szólt rád erélyesen. Utcán vagyunk, ha talán elfelejtet­ted volna. — Senki se figyel ránk — mentegetőztél ügyetlenül, de leengedted a karodat. — Akkor se bizalmaskodj! — ismételte ridegen. — Miért nem bízol bennem, Zsike? — kérdezted panaszo­san. — Jaj, hagyj már békén! — felelte idegesen, és hirtelen meggyorsította a lépteit. A miniruhája alól kilátszó combja mintha incselkedett volna veled, s egyszerre töb­bet láttál Zsikéből, mint a karcsú lábát. Néhány hosz- szított lépéssel behoztad a le* maradásodat. —-Hiányzol már nekem Zsike! — kaptad el megint a karját, de most szenvedélye­sen, és a füléhez hajoltál: — Gyere fel most hozzám!... Ne haza, egyenesen hozzám. Jó, Zsike?... Ne legyél olyan kegyetlen... Ugye, feljössz? — Anyám már vár az ebéd­del — mondta elutasítóan. — Hát akkor, ha megebé­deltél ... Utána, Zsike. Mind­járt utána, mielőtt tanulni mennél... Vagy amikor on­nan visszajöttél... Kád bízom, hogy mikor, de gyere... Ok­vetlenül gyere — kérlelted ismételten. — Nem! — mondta Zsike keményeit és kurtán. Ha nem felelt volna rögtön, ha pár pillanatig talán habo­zik, kevésbé érezted volna sér­tőnek,, Zsike konoksága megnémí- tott... Nem fogsz még jobban megalázni — támadt fel ben­ned is a dacosság. Zsike se beszélt. Ügy ment melletted, olyan távolságot tartva oldalvást közietek, mintha Idegenek volnátok egy­másnak. Így értetek a házhoz, amely­ben laktok... A liftben még felvillant ben­ned a reménység: hátha^si- ke közben meggondolta ma­gát. De nem, a harmadik eme­letre nyomta meg az indító­gombot. » A lift megállásáig Zsike háttal állt hozzád, mintha vál­tozatlanul ismeretlen volnál számára. Akkor azonban meg­fordult. — Szervusz, Anti! — Csak ennyit mondott, kéznyújtás nélkül, és becsapta rád a liftajtót. A köszönést olyannak hal­lottad, mint temetéseken a halottól való utolsó elbúcsú- zást, „Amerikai magyar tragédia1' A Híd című újvidéki ma­gyar folyóirat egyik utóbbi számában a fenti, idézőjelbe tett hangzatos cím ragadta meg a figyelmünket. Az alatta álló beszámoló egy New York­ban megjelent, itt nagy sii/ert elért angol nyelvű könyvet mutat be: Bihály András nap­lóját. A művészileg koránt­sem jelentős regénykönyvet — idézzük a beszámoló íróját, Ivan Sanderset — az teszi még­is megrázóan érdekessé, hogy szerzője 33 évesen „magányos­ságának New York-i szobájá­ban magára nyitja a gázcsapot”. Emlékeinek leírásába halála előtt két esztendővel kezdett Bihály, akinek rövid biográ­fiája a következő: Budapes­ten született 1935-ben. Kilenc éves, amikor a németek meg­szállják Magyarországot. A fiúcska származása okán ül­dözötté lett, édesanyja hamis keresztlevelet szerez számára, majd menedékhelyet; fiát egy visegrádi, egykori kolostorból átalakított nevelőintézetben helyezi el. Bihály Andr te édes. apja elpusztul a háborúban, anyját ismét annak koncent­rációs táborból való visszátér­te után látja csak. A fiú 15 évesen Amerikába kerül, és 33 éves, amikor öngyilkosságot követ el. Bihály András emlékirata egy tragikus sorsról készült beszámoló jelentés inkább, mint regény vagy napló: az érzékeny lelkű, jóhiszemű és sokszor tehetetlen, erősen gát­lásos fiatalember életét és napjait hatalmába keríti és beárnyékolja a megsérült em­lékezet. Állandó kísérője lesz a háborús évek minden szen­vedése, a feledhetetlen bújdo- sás, piajd az ezt követő ha­zátlan bolyongás ugyanígy. Művészi egyenetlenségei mellett is elgondolkodtató és megrázó könyv a Bihály And. rásé, nem különben ilyen a könyv cselekményét adó írói sors. A vele együtt élő emlé­kek, az idegen .város rengete­gében rátörő magány elől Bi­hály a hippivilág csalogató felszínű szabadosságába mene­kül, végül csömört kap ettől is. Tragédiája az,önmagára és közösségére nem találó < törvényszerű sorsa lehet. Kör­nyezetével azonosulni nem tud, szinte prousti révületből és érzékenységgel idézi mindegy­re a gyermek- és ifjúkor em­lékeit, a hazai évek hanoi há­tát, a szülő félelmeit, a szülő­földet, az anyanyelv ízeit. „Ráeszméltem, hogy magyar vagyok, és erre majdnem el­sírtam magam" — idézi San­ders a napló egy tragikus mondatát. Az írással ■ Bihály feltehe­tően szabadulni próbál az egy­re nehezebben viselt emlékek­től, barátkozni kísérel az őt végül kegyetlenül eltarzító világgal. De egyetlen próbál­kozása sem sikerül, a felejtés talán a legkevésbé; és az an­gol nyelvű napló talán legna­gyobb tanulsága ez lehet. Az író az utolsó mondat után pon­tot tett a saját életére is. A napló művészi értékét fe­lülmúlja a leírt sors keserű tragédiája — írja az ismertető. Talán meggon4olandó lehetne Bihály naplójának hazai meg­jelentetése: a magyar nyelvű változat tanulságai me’.i-tt elégtétel lehetne a szerencsét­len sorsú író előtt. Bodri Ferenc KISS DÉNES: s ESTE, NYÁR, EMLÉK í. •. i. , Az éj fogai közé vágva feszül a Tejút kivert zablája Árnyaival és fényeivel hőköl égből ki a város ■Felhők lófeje neont abrakol Nyomomban robajló csillagot pattintó aranyhold-lópatkós súhanckor lohol 2. De a mezőkről meleg zsongás halhatatlan emberzsibongás ' nem tudom honnét ér utol Aranyban járnak térdig a gépek átütnek rajtuk kaszás emlékek S kaszások tánca nincs sehol 3. Marokszedők is hova lettek nem villog combja hajladozóknak dűlők végén levetett réklik fehérhó halmát se látom Kotyogó kancsó hús cserepében 1 maroknyi forrást nem viszek többé kévekötőknek s jóíze mégis buggyanva virít ki számon Fazekasmúzeum nyílt Naqyarszombatfán Az egykori giüönccéiTiázbon berendezett állandó kiállításon az őrségi fazekas-népművészet alkotásait mutatják be. (MTI foto — Danis üai. s — KS) Csak Zsikétől nem sikerült úgy elbúcsúzni, mint szeret­1974. november 3.

Next

/
Thumbnails
Contents