Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-24 / 275. szám
f f Öíbillió köbméter tíz a talpunk alatt Magyarország lakossága átlagosan naponta 2 millió köbméter ivóvizet fogyaszt. Ebből jelenleg 1,6—1,8 millió köbméter hálózaton érkezik hozzájuk, a többit kutak, források stb. szolgáltatják. De volt már olyan nyári nap is, amikor egymagában a hálózati vízszolgáltatás mennyisége is elérte a 2,4 millió köbmétert. Viszont az átlagos igény már ma is naponta 3,5 millió köbméterre tehető, de ezt a meny- nyiséget a vízgazdálkodás csak 1985-ben lesz képes produkálni. Ehhez azonban feltétlenül szükséges lesz a felszín alatti vízkészleteknek az eddiginél fokozottabb felhasználása is. A lehetőség erre megvan. Magyarország alatt ugyanis a földkéreg legfelső, körülbelül 500 méteres rétege, ahonnan ivóvizet lehet „kitermelni”, kereken ötbillió köbméter vizet tárol. Ennek körülbelül egymilliomod része, ötmillió köbméter cserélődik ki egyrészt a párolgás, illetve az emberek, állatok és növények fogyasztása, másrészt a csapadékutánpótlás során. A felszín alatt a Kis emberek nagy adója99 A körülbelül 120 centi magas Ottó Engel, hamburgi könyvelő a szervezője annak a mozgalomnak, amely a „kis emberek” jogait hivatott védeni a Német Szövetségi Köztársaságban. A mozgalom hívei arra kívánják rávenni a kormányt, hogy könnyítsen az alacsony növésűek adóterhein. Az NSZK-ban 50 000 másfél méternél alacsonyabb ember él, és Ottó Engel mindent megtesz annak érdekében, hogy a sajtót és a közvéleményt is a kis emberek oldalára állítsa. „Képzeljenek csak el egy háziasz- szonyt — mondotta — aki a maga 120 centis termetével a normál méretű emberek számára készített konyhabútorok között tevékenykedik, vagy gondolják csak el, hogy ha moziba megyünk. nem látunk mást, mint az előttünk ülő vállát, arról nem is beszélve, hogy a mérték után készült ruha, cipő ára és a gépkocsik pedáljának átszerelése ugyancsak érzékenyen érinti az alacsony növésű emberek költségve- tését”. hegyvidékről a medencék felé naponta átlagosan 4,5 millió köbméter víz áramlik. Ehhez járul további 1,3 millió köbméter, amely a hegyvidékeken források és talajvízszivárgások útján jut a felszínre. Ennek egy része azonban elpárolog a többi pedig a folyóvizeken át túlnyomórészt a tengerbe távozik, és így, mint ivóvíz, elvész. Az 500 méteres szint alatt jóval nagyobb vízkészletek helyezkednek el, de mennyiségük meghatározására pontos módszerek egyelőre nincsenek. Csak annyi kétségtelen, hogy a 2000 méternél nagyobb mélységek már fosszilis vizet őriznek. A nyugat-magyarországi rába- sömjéni gyógyfürdő mai vendégei például kétségkívül a több millió évvel ezelőtti tenger vizében fürdenek. Bizonyítja ezt az is, hogy ez a víz bőven tartalmaz olyan elemeket — nátriumkloridot, jódot, brómot stb. —, amelyeknek nagy részét a kőzetekből semmiképpen sem oldhatja ki, csak a föld alá süllyedt tengerből „szerezheti”. Véradórekord Fokvárosban 73 éves korában elhunyt Hoseph Pritchard. Élete folyamán ösz- szesen 1.14 liter vért adott, s ezzel minden ' valószínűség szerint világrekordot állított feL Sertésper Katasztrofális véget ért a Pápua Üj -Guineában lezajlott „sertésper”., Négy papon át tartott a Port Moresby városától 300 mérföldre élő iani és gomgali ’ törzsek közötti civakodás egy sertés volt, amelyről nem tudták eldönteni. hogy melyikük tulajdonába tartozik. (A sertés a Pápua új-guineai törzseknél a vagyon szimbóluma.) Ezért a csatabárdhoz folyamodtak, s az összecsapásokban négyen meghaltak, hatvanan megsebesültek. Végül is a rendőrség beavatkozásával és 70 személy letartóztatásával ért véget a csetepaté. Csak zeneszóra A neve Allez France, az Egyesült Államokban él. négyéves, szelíd tekintetű jószág. Van azonban néhány gyengéje is. „Például nem hajlandó elaludni, ha nem hallgat néhány taktust Mozart zenéjéből.” — jelentette ki Allez France idomítója. Ez a szinte ismeretlen ló megdöbbentette a szakértőket, amikor Párizsban a 200 millió lírás Arc de Triomphe Grand Prix-t megnyerte. Az állat teljességgel kiszámíthatatlan. Furcsa versenyzési módszere van: nagyon lassan kezd, egyáltalán nem törődik ellenfeleivel, és csak akkor, amikor vagy 50 méter választja el a céltól, akkor • •• lő ki. mint a rakéta. „Valósággal szívbajt okoz ez az állat” — jegyzi meg tulajdonosa. az amerikai Daniel Wildestein. Allez France társas lény. nem viseli el az egyedüllétet. Ezért az istállóban két barátja van. Merry Lord, egy idősebb ló, amely mindent eltűr Allez France-tól, még azt is, hogy megharapdálja a füleit. A másik Le Mouton, egy bárány, amely nem hagyja el a versenyparipát egy pillanatra sem. „Mindkettőjüknek a klasszikus zene a szenvedélye — írja a Newsweek. — A muzsikát még a cukornál is jobban szeretik.” Víz alatti veteményes Begyűjtötték a Szovjetunió távol-keleti partvidékén, a Valentyin-öböl közelében az első mesterségesen telepített laminária, azaz tengeri káposzta ültetvények termését. Két éve a Japán-tenger e szakaszán a népi Korea szakembereitől átvett tapasztalatokat hasznosítva hozták létre az első laminá- ria-ültetvényeket. A víz alatti veteményeskert 28 hektár. A vitamindús termés hozama eléri a hektáronkénti 30 tonnái. „Megbűvölt” magvak Érdekes találmányról érkezett hír a Szovjetunióból: a Grúziában készült berendezés elektromágneses hullámokkal sugároz be vetőmagvakat. Az így kezelt búza- és kukoricaszemek a mezőgazdasági szövetkezetekben feltűnően termékenyeknek bizonyultak. Kiderült, hogy az aratás bősége függ a hullámhossztól. A tudósok azt is kikísérletezték, hogy milyen vetőmaghoz milyen hullámhossz a legideálisabb. Nosztalgikus illatok Egy amerikai cég „Nosztal- gia-parfümökk,el” jelentkezett a piacon. Az újdonságok között szerepel a nyárson sült marhaszegy, a tábortűz, a lóverejték - „illata” és a legfőbb attrakció, annak az egydollárosnak az illata, amely még — a rek- láiíiszöveg szerint — valóban egy dollárt ért. Menkaviszsiiya — száz év A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a Munka Vörös Zászló érdemrendjével tüntette ki Zibejda Mikail-Kizi Sej- dajevát, az Azerbajdzsán SZSZK kubinyi szőnyegszövő gyárának munkásnőjét. A magas kitüntetést 100 éves munkaviszonyáért, a kézi szövésű szőnyegek készítésében elért sikereiért és a fiatal szőnyegszövők eredményes oktatásáért kapta. Zibejda anyó 114 éves. A szőnyegszövő gép elé 14 éves korában ült először. Egy közepes méretű szőnyeget 20—25 nap alatt készít el. Ehhez naponta közel 7000 csomót kell kötnie. Hosszú élete sorón több száz szőnyeg- szövőt tanított meg o mesterségre. Zibejda szőnyegei harmonikus színeikkel, eredeti figuráikkal tűnnek ki. Egyik szőnyegét nemrég vásárolta meg az Állami Szőnyeg múzeum., Családjában az unokákkal és dédunokákkal együtt negyvenen vannak. Arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka, Zibejda így válaszolt „A munka és o mozgás". Zibejda anyó családja körében. {APN—KSjí I jól nevelt ifsstya nem harap Nemrégiben fordult elő, hogy egy hatalmas németjuhász kutya halálra mart egy 12 éves gyermeket. Nem múlik el év anélkül, hogy hasonló borzalmas esetről ne adnának hírt az újságok. Ezek kapcsán minduntalan felmerül a kérdés: hogyan kerülhetők el a balesetek, milyen óvintézkedéseket kell foganatosítanunk a nagy termetű kutyákkal szemben? A LEGVESZÉLYESEBB FÁJTÁK A statisztikák beszédesek: tíz halálos baleset közül kilencet a németjuhász kutyák okoznak. Ehhez természetesen hozzá kell fűznünk azt' is, hogy ez a legelterjedtebb fajta Franciaországban, ahol több mint 400 000-re tehető a számuk. Az agresszivitás veleszületett tulajdonsága ennek a fajtának. Morfológiai szempontból támadásra született, hatalmas és erős állkapcsuk komoly veszélyt jelent. Köztudott, hogy más nagy testű kutyák, a dobermann, a boxer, ' a chow- chow Is könnyen veszélyessé válhatnak. Viszont abban minden állatorvos egyetért, hogy a kutya — hacsak nem éppen erre idomították — nem támadja meg az embert. Legtöbb esetben a balesetekért éppen az ember, felelős.'. Mi lehet az oka annak,, ha egy kutya hirtelen megvadul? Legtöbb esetben az okozza a bajt, hogy a kutyatulajdonos nem a fajtának megfelelő bánásmódban részesíti kutyáját. Nem veszi figyelembe azt az alapvető követelményt, hogy a kutyának „kiegyensúlyozott” életet kell élnie, Egy általában békés természetéről ismert bernáthegyi az. Egyesült Államokban fél év leforgása alatt három halálos balesetet okozott. Az állatorvos valamennyi esetben bebizonyította, hogy az állat magatartását veleszületett betegség befolyásolta. Nagyon sok esetben előfordul, hogy a tenyésztő lelkiismeretlensége folytán vírusos megbetegedés következtében sérült idegrendszerű állatok kerülnek eladásra. Az Hyen állat sokszor váratlanul támad az emberre. És végül szólnunk kell arról is, hogy a kutyákat mindig fenyegeti a veszettség veszélye, amikor az állatnak egyetlen rögeszméje van: harapni mindenáron. Ezek azonban szélsőséges esetek. A „gyilkos” kutyát altatóban gazdájuk tudatlansága folytán válnak „bűnözőkké”. A legtöbb embernek fogalma sincs kutyája jelleméről. Tavasszal történt; hogy valaki baráti házaspárt hívott ebédre. A vendégek kéthónapos kisbabájukat is magukkal hozták. Míg a felnőttek ebédelték, a bébit lefektették a háziak ágyára. Fatális tévedés volt! A testével-Ielkével gazdáit szolgáló kutya nem tűrte, hogy a bébi elfoglalja a gazdái helyét és kegyetlenül összemarta. És a kutya csupán a feladatát teljesítette. A kóbor kutya mindig veszélyes, mert a magányban hamarosan előtörnek vad ösztönei. Az éhezés, a szeretet hiánya, oz ütés, mind olyan tényező, amely előidézője lehet a kutyák okozta drámának.*' a A GYERMEK ÉS A KUTYA * Általános szabály: a nagy testű kutya testi erejénél fogva mindig jelent bizonyos veszélyt. Két aranyszabály betartása révén azonban ezt a veszélyt majdnem teljes biztonsággal elháríthat- jirlö Mindenekelőtt meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a kutya kifogástalan származású, ezután pedig külön gondot keli fordítanunk orra, hogy a kutyát a gyermekkel együtt neveljük. A kutyának meg kell tanulnia, hogy köteles elviselni a gyermek minden szeszélyét: a kicsi elveheti előle evés közben a tányért, meghúzhatja a fülét, a farkát; és bosszanthatja (ez utóbbi esetben azonban a gyermek kezére* ajánlatos ráütni). A kutyatulajdonosnak figyelnie kell a kutyát: amennyiben félőssé, vagy ijedőssé válik, legjobb eltávolítani a háztól. Majdnem biztos, hogy egy szép napon megharap valakit A kutya kedélyváltozásának világos jelei vannak. Ha oz állat túlzottan ideges, minden pillanatban ugat, minden semmiségért dühbe gurul, elutasítja- az ételt, vagy epilepsziás rohamai vannak, azonnal meg kell mutatnunk az állatorvosnak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ha egy kutya „megvadul", azonnal ki kell irtani. Körülbelül 15 napig megfigyelés alá kell helyezni és ugyanúgy nyugtotokkal kell kezelni, mint az embert. Természetesen súlyos esetekben végül is a kutya kiirtása oldja csak meg a problémát. Végezetül ismét le kell szögeznünk: a jól nevelt, boldog és kiegyensúlyozott kutya sohasem harap. (Paris Match)