Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-20 / 271. szám

Megszervezed ritmus ' Biztatóan kelne

FÖLÖSLEGES LENNE fönnakadni azon, hogy az állami ipar 1,4 milliárd forint értékben szállított több árut a belkereskedelemnek júliusban, mint januárban. A készletezésben, a szállítási szerződések teljesítésében, az áru átadásában ezernyi ok bonyolult kölcsönhatása játszik közre. Ám az már elgondolkoztató, hogy ugyané két hónapot figyelembe véve, a bruttó termelésben 17 százalékos elté- * rés tapasztalható, azaz ennyivel nagyobb árutömeget állított elő az ipar júliusban, a januárihoz mérten. Holott a dolgozók létszáma — nem tévedés a mosolygásra késztető adat — hat hónap alatt mindössze 300 fővel gyarapodott, ami nyilvánvalóan nem hozhatott kiugró fellendülést -a termelésben. Hanem akkor mi? Az, hogy az ipari termelés lázgorbéje éppen csúcshoz érkezett, hogy azután megint lejusson a völgybe. Az egyenetlen munka a nagy eltérések szülője.

Ez nemcsak általában, az ipar egészére, hanem részleteiben, az egyes iparágakra értve is igaz. Hiszen például a műszeripar bruttó termelése éppen kétszerese volt június oan a januárinak, tizenkét hónap átlagához viszonyítva. Persze, ne tagadjuk, bizonyos szezon jelleg — így a húsiparban, a konzervgyártó iparban és másutt — érvényesülését, jogosultságát, a nép- gazdaságiiag indokolt fékezés és gyorsítás területenkénti indokoltságát. Ezt azonban hiba lenne összetéveszteni a szervezetlenségből fakadó egyenetlenséggel, az emberek és eszközök hol túl nagy, hol túl csekély igénybevételével.

Egyenletesen termelni annyi, mint módszeresen, szervezni. Az alapelvhez nem fér kétség. Ahhoz már sokkal több, ahogyan ez az alapelv a vállalatok, a gyárak gyakorlatában testet ölt.

Néhány, még kivételnek számító eset igazolja, — a ruházati iparban, a gépiparban —• hogy 30—35 százalékos termelékenység-növekedés ellenére a munkások a korábbinál sokkal nyugodtabban végzik dolgukat, egymást követő teendőiket. Azért, mert a szervezési intézkedések végrehajtása után egyenletesebbé, megszervezett ritmusúvá vált a termelés. Ennek egyik haszna a termelékenység szembetűnő emelkedése. De csupán egy a sok közül. Mert ugyanilyen fontosságúnak tarthatjuk az emberekre háruló terhek mind személyek közötti, mind időbeni arányosabb megoszlását, a vállalati belső szervezet feszültséggócainak fölszámolását, s így tovább. A termelés egyenletessége nem önmagáért létező kívánalom. Az előnyök tucatjai miatt az.

MA M£0, úgy tűnik, köny- nyen lemondanak ezekről az előnyökről a vállalatok. Értelmezhetjük-e másként azt — megint csak például, korántsem erre az egyetlen területre értve —, hogy a textiliparban a több ember kevesebbet termelt januárban, mint a kisebb létszám augusztusban? S még inkább igaz előbbi állításunk, ha apróbb négyzetekre osztjuk a képet, s szemügyre vesszük a vállalatok árukibocsátásának, létszámának, egy főre jutó termelésének hullámzását. Azt a szabálytalan lüktetést, melyet csak olykor, olykor követ egyenletes ritmus, annál sűrűbben jellemez az idegek vítustánca, a lázroham, a természetellenesen heves buzgalom, s az apátia váltakozása.

Tüneteket kereső hálónkon fennakadnak hónapok, amikor a gyapjúszövet-termelés 600 ezer négyzetméterrel nagyobb, mint a másikban, s ez bizony húsz százaléka a teljes havi mennyiségnek, amit a gyárak kibocsátanak. Az ember azt gondolná, esetleg új üzem kezdte meg a munkát, s ezért a nagy növekedés, a íeltéteI

lezés alaptalan. Csupán jobban kijött a lépés. Erre azonban a termelésben — a tervszerű, szervezett termelésben — nem lehet hagyatkozni; az áru nem a szerencse szülötte. Mint ahogy a hazai termelésű gépipari rog/asztási cikkek némelyike? — némelyike? legtöbbje! — szintén 10— 15 ezer darabos meny- nyiségi eltérésekkel ugrál fölle a hónapok lépcsőfokain.

IGAZ, a billegés esetleg kiegyenlítődik a kereskedelemben, talán az exportban is, de vajon ezt teszi a gyártószalagoknál, az idegrendszerekben, a munkások, alkalmazottak hol végső határig történő megterhelésében, hol képességeik tizedének igénylésében? A szervezetlenseg — s következménye, a termelés egyenetlensége, a termék minőség- romlása, a költségek indokolatlan növekedése — olyan betegség, mely a test minden részére kihat. Ha hatalmába keríti a kezet, akkor a lábat sem kerüli el. Gondoljuk csak meg, ml történnék testünkkel — életünkkel! —, ha vegetatív idegrendszerünk parancsai alapján a szív úgy vélné, dobbanok öt perc alatt annyit, mint egyénként tíz alatt kellene, s akkor öt percre megállhatok. ..

Képtelenség? De hiszen nem egy vállalat szervezete a képtelenséget ismétli hétről hétre, hónapról hónapra. Lélekszakadva rohan a csúcsra, arit- miás zavaraira nem ügyelve, hogy utána beletörődő magatehetetlenséggel csússzon le a völgybe, a szervezés — előbbi hasonlatunknál maradva — csak első szakaszában a beteg szervezet gyógyítása. Azt követően maga az egészséges szervezet létezésének módja. Ez utóbbiért kár áhítozni addig, míg a gyógyítás nem zajlott le. S esetünkben ez azért egyszerűbb, mert gyógyítónak és gyógyulónak egynek kell lennie.

MÉSZÁROS OTTÓ

sem, de a legtöbb helyen — a már megszokott mozdulattal —■ a nadrágok oldalán lévő zsebekből elővett katonai étkészletekkel esznek.

— Tessék mondani, plösz van? — állít oda a tálalóablakhoz az egyik katona. A szakácsnő értetlenül néz rá.

— Plösz nincs? — ismétli meg türelmesen a katona.

— Nem, fröccsöt nem tudunk adni, mindenkinek egy üveg sör jár — válaszolja a szakácsnő a megismételt kérdésre.

A sorban állókból kitör a nevetés, majd többen is kezdik magyarázni, hogy a „plösz” katonanyelven repetát jelent.

— Ja, így már értem, — nevet a szakácsnő is és a katona tányérjába újabb hatalmas adag pörköltet zúdít.

A szárítónál katonák lapátolják a morzsolt kukoricát. „Nem is tudtam, hogy a kukoricát tárolás előtt szárítani kell” — jegyzi meg az egyik katona. „Persze, hogy kell, ha így kerülne a tárolóba, megpenészedne, most IBIS százalékos a víztartalma, ez a szárító óránként 80 mázsa kukoricát szárít körülbelül 12 százalékosra”, — hangzik valamelyik jobban értesült válasza. A válaszadó civilben mezőgazdász.

„Persze ennek, amit én lapátolok, magasabb lesz a víztartalma, épp most fakadt ki egy vízhólyag a tenyeremen” — próbál humorizálni egy másik katona, miközben kezét zsebkendővel betekerve lapátol tovább. Látszik a mozdulatain, hogy életében először dolgozik szívlapáttal.

A tehénistállóban néhány

^ katona nézi az egymás mellett sorakozó kalodákban álldogáló állatokat. Az egyik budapesti származású fiú csodálkozva fedezi fel a rekeszek felett lógó táblákat. Számára új dolog, hogy minden adat, a születés időpontjától a legutóbbi fedeztető bika nevéig fel van tüntetve. Fennhangon magyarázza, hogy szerinte felesleges neveket adni egy ilyen nagy gazdaságban az állatoknak. Egyszerűbb lenne, ha sorszámozással látnák el őket, fgy rögtön az állat számából tudni lehetne, hogy az istálló melyik részén van a tehén. — Beszédéből látszik, hogy számára a tehén nem háziállat, hanem tejtermelő eszköz. Persze ezen nem is lehet csodálkozni, a katona civilben élsportoló, előbb látta meg Görögországot, mint egy magyar tehénistálló belsejét

Kövics Mihály agronómussal sétálunk a magtárak között.

— Megéri maguknak, hogy katonák segítségét is igénybe veszik? — kérdezem.

T udom, arra gondol, hogy

* nem tudunk folyamatosan munkát adni, tényleg néha munkára várva ácsorognak csak az emberek, de ha beindulnak a gépek, akkor nem győznénk a saját embereinkkel és felhalmozódna itt a szabad ég alatt a termés. Képzelje, milyen károkat okozna akár csak egy futó zápor is. Nem

beszélve arról, hogy a jelenlegi viszonylagos jó időt maximálisan szeretnénk kihasznál- ni.

— Fizetnek ezért valami bért a katonáknak?

— Igen, ugyanazt a bért kapják, mint a mi dolgozóink, de ez nem változtat semmit a segítség jellegen, mert tudomásom szerint a laktanyában társadalmi munkaakcióként hirdették, és a legtöbb katona csak itt tudta meg, hogy ezért a munkáért ők pénzt is kapnak — mondja és faképnél hagyva elrohan, mert észreveszi, hogy az egyik gépkocsi lerakodásával végeztek, de a sofőr valahova elmehetett, így az üres gépkocsi akadályozza a következők beállását.

Még messziről látom, hogy beül a vezetőfülkébe, indít, majd mire a gépkocsivezető megérkezik, épp félreáll a kocsival. ,

E steledik , fáradt katonák “ másznak fel a teherautó platójára. Nevetve mutogatják egymásnak vízhólyagos tenyerüket, tapogatják fájó derekukat. A fáradtság ellenére a jókedv töretlen, néhányan nó- táznak. A csoport vezetőjét, egy fiatal hadnagyot kérdezem, hogy jött létre ez a segítés akció.

— A termelőszövetkezet segítséget kért a laktanyától, és mi kiképzés után, szabad időben eljöttünk segíteni, — hangzik a tömör, de mindent kifejező válasz.

Tamási János honvéd 1

a galíonaveíés

Egy felsorolás, amely nem

teljes:

Kölesd, 90 hektár; Báta, 24 hektár; Kocsola, 30 hektár; Várong, 40 hektár; Duna- szentgyörgy, 50 hektár; Nagy- dorog, 33 hektár; Paks, 75 hektár;- Pincehely, 30 hektár; Regöly, 60 hektár.

A felsoroltak,, a k,özös gazdaságok, és a számok a többlet, amelyet a tervezett búzavetésen felül teljesítettek.

Egyik gazdaságban sem volt kedvezőbb az időjárás, mint másutt, több munkával járt a talajelőkészítés, hasonlóképpen meg kellett bontani a mór kialakított vetésszerkezetet — mégis, vállalták a több-kevesebb nlusz gabonavetést. Vállalták — elsősorban népgazdasági érdekből, segítve azoknak a gazdaságoknak, amelyek súlyosabb természeti csapások miatt nem tudták elvetni azt, amelyet akartak.

Az elmúlt években külföldi országokban sokszor hivatkoztak magyar példára. Most, november közepén nehéz lenne előre jósolni a jövő évi terméseredményeket, de mégis a határt járva, van valami tévő. Mintha az időjárás jóvátenné, amit. októberben elrontott, mintha méltányolná azt a foggal-körömmel erőfeszítést, amelyet a mezőgazdaság valamennyi dolgozója és társadalmi segítője tanúsított.

Ugyanis szemlátomást szépen kelnek a vetések, igazolják mindazokat, akik bármijén kedvezőtlen időjárás ellenére, bármennyi többletmunkával is, esküdtek az elmúlt évek alatt elsajátított, kipróbált talajelőuészítő és vetési technológiára.

Bár a vetések zöme az utóbbi három héten történt, a kikelt, s a kelő vetések állapota biztató. A vetésterületből csak mintegy húsz százaléknyi az, amelyre a kelés után is nagy gondot kell fordítani. ahol esetleg nem sikerült a tábla-beszegés, amely nem kapta meg a megfelelő műtrágya-adagot, vagy ahol — türelmetlenségből — nem tartották be a technológiai fegyelmet. Idézni lehet dr. Soós Gábor államtitkár jé másfél hónappal ezelőtti nyilatkozatát, amelyben türelemre intette,, a rendkívüli időjárás kezdetén, a mező- gazdasági üzemek vezetőit.

Az államtitkárt, az állami gazdasági igazgatót, a tsz elnököt, a traktorost, a vetőgépkezelőt egyaránt igazolta az idő.

Jósolni még korai lenne, de hála az időjárásnak — és a segítségre sietett sok munkáskéznek —. most, november közepén a mezőgazdasági munkák állásából úgy tűnik, újabb vizsgán ment keresztül a magyar mezőgazdaság. ^

Ha rom millióan dolgoznak csökkentett munkaidőben

Január ]-től minden vasutas törvényes munkaideje heti 44 óra

A dolgozók élet- és munka- körülményeinek javítását szolgáló intézkedések sorában 6 évvel ezelőtt kezdődött a rövidített munkaidő tömeges bevezetése. 1968—70. között, az iparban és az építőiparban mintegy kétmillió dolgozó tért át a rövidebb munkahétre. (Ezt megelőzően csak az egészségre ártalmas munkakörökben és a folyamatosan termelő üzemekben volt munkaidőkedvezménye körülbelül 210 ezer munkavállalónak.) Utána, ahogy a feltételek, a lehetőségek megengedték, fokozatosan jutott több szabad időhöz 1972 —73-ban az államigazgatásban, a társadalmi szerveknél 250 ezer, majd az idén félmillió kereskedelmi, hírközlési, valamint a kommunális ellátásban, az oktatásban és kulturális területen dolgozó.

Jelenleg a népgazdaság különböző ágazataiban a négymillió bérből és fizetésből élő 75 százalékának, mintegy hárommillió dolgozónak 44 óra, vagy ennél kevesebb a heti munkaideje.

A Minisztertanács idei augusztusi határozata intézkedett a többiekről is, arról, hogy 1975. január 1. és 1977. december 31. között mindenütt át kell térni a 44 órás munkahétre. A tervek szerint jövőre újabb 450—500 ezer — egészségügyi és közlekedési — dolgozó helyzetét könnyítik a rendelkezés végrehajtásával, s

1976—1977-ben kerül sor az állami mezőgazdasági üzemek és a szállítás körülbelül további százezer dolgozója munkaidejének rendezésére.

A MÁV január 1-től egyszerre valamennyi munkakörben, ahol eddig 48 órát dolgoztak, bevezeti a 44 órás munkahetet.

Szabó Antal, a Vasutasok Szakszervezetének főtitkára az MTI munkatársának elmondotta, hogy a MÁV tulajdonképpen folytatja a megkezdett munkát, hiszen dolgozói felé-. nek már megteremtette a több szabad idő lehetőségét. A mostani intézkedés további, mintegy 75—76 ezer vasutast érint.

— Az áttérés feltételeit a vasút gazdasági és szakszervezeti vezetői a belső erőforrások, a tartalékok feltárásával már korábban megteremtették — mondotta — s további erőfeszítéseket tesznek a munka jobb megszervezésére, az úgynevezett üresjáratok, a teljesítmény nélküli foglalkoztatottság csökkentésére. Más ágazatok tapasztalatai alapjárí is meggyőződtünk arról, hogy — bár a szűkös munkaerőhelyzet nehezíti a megoldást — mód van arra, hogy a rövidebb idő alatt is elvégezzék dolgozóink feladatukat.

— Az előkészületekből úgy látjuk, hogy mintegy 29 ezer vasutas — az alkalmazottak, az állandó nappalos beosztású forgalmi dolgozók, a munkások és az utazószemélyzet egy része — munkaidejét többletlétszám és többlet bér nélkül, önerőből tudjuk csökkenteni, több mint 46 ezer dolgozónál azonban központi támogatásra van szükség ahhoz, hogy a kieső munkaidőalapot túlmunkával pótolhassuk. Erre a célra jövőre a MÁV és a GYSEV 130 millió forint bértöbbletet használhat fel. Szakszervezetünk belátja, hogy esetenként és helyenként a vasúttól függetlenül adódnak olyan rendkívüli feladatok, amelyeket a népgazdaság érdekében akár túlmunkával is el keli látni, de ez nem lehet rendszeres gyakorlat. Ezért arra ösztönözzük a gazdasági vezetőket és műszaki dolgozókat is, hogy korszerű eszközökkel, okos szervezéssel csökkentsék a munkaidőt. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem lehet az egyik oldalon a munkaidőt rövidíteni, a munkabeosztást korszerűsíteni, s másfelől a munka szakmai, szervezeti feltételeit változatlanul hagyni. A szolgálati helyek, az igazgatóságok intézkedési tervei mindezeket figyelembe is vették.