Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-14 / 266. szám
Könyvek a konzervgyárban Nem arról beszélnek A klubban ■*- irodalmat kedvelő, az irogatással maguk is próbálkozó ifjak a tagjai — elhatározták, hogy elolvasnak egy könyvet, aztán megvitatják. Formás kis bevezető előadás után sor került a vitára. Nem volt kényszerű hallgatás: egyik kezdte, a másik sem akart szótlan maradni. Meg a harmadik, negyedik sem. Ki arról beszélt, hogy már az. ókori görögök is, ki hogy miért népszerűek a krimik, más azt taglalta, hogy miért rosszak a magyar tekézők. Komolyra fordítva a szót: senki sem a könyvről beszélt, véletlenül sem a könyvben felvetett problémákról, és teljesen függetlenül az előtte beszélők mondandójától... Már a klubban is! Mert hogy értekezleten találkozni a jelenséggel, ahhoz ki nem szokott hozzá? Éh már hallottam olyan „hozzászólást" is, ami kis változtatással szerepelhet sírbeszédként, ünnepi műsor előtt, kiállítás megnyitásakor. Alkalomhoz formálható a szövege: értekezlet előtt csak bele kell írni néhol, hogy „véleményem szerint”, a „mi kollektívánk gyakorlatában", cs hogy „javaslatként terjeszteném fel”... Persze, a mai ifjak — a klublátogató közönség — már előképzett e területen. Már az általános iskolában is megszervezik, hogy a történelemórán ki, milyen adatokat fújjon, ha önként jelentkezésre kerül a sor. Ahogy egy hetedik osztályos ismerősöm felvilágosított, ez a módszer jó ahhoz, hogy ne kelljen az embernek megerőltetnie magát, de a tanár néni fürödjön a boldogságban, hogy milyen okos az osztály, és milyen okos az osztályban külön-külön mindenki ... Az értekezletek ominózus hozzászólóit ugyanez jellemzi. Csak a tanár nénit kell behelyettesíteni. Az irodalmi klubosok egymás előtt óhajtják adminisztrálni — saját zsenijüket és páratlan ékesszóló képességüket. Azok, aki felelősséggel átgondolt véleményüket fogalmazzák meg — akadnak olyan gyerekek is, akik azért tanulnak, hogy tudjanak, nem a tanár néni miatt — a vitákon, értekezleteken persze becsapva érzik magukat. Feladott labdájuk helyett csak szappanbuborékot kaptak visz- sza. Buborékkal meg nem igen lehet játszani. Rossz beidegződéseink kiír ihatatlanok? (vfé) Kiadta: a „Szabadság66 Pakson, a konzervgyár előcsarnokában egy hatvan év körüli férfi ül az előcsarnokban a pult mögött. A pult mögött (kabátok lógnak, így csak onnan tudja a látogató, hogy nem ruhatárat lát itt, hogy felirat hirdeti a könyvtári fogadóórákat. Hétfőn és csütörtökön 10-től délután 2-ig, pénteken 11-től egyig, kedden, szerdán 9-től délután egyig ül itt Székely Sándor nyugdíjas iskolaigazgató, aki természetesen nem ruhatáros, mégcsak nem is hatvan éves, hanem nyolcvanhárom és 1966 óta a fontos üzem könyvtárosa. — Ilyen hűvös helyen? — ■kérdezzük. A nyolcvanhárom éves fiatalember (elnézést a szóért, de igaz!) mosolyog: — Csak télen hűvös. Rosz- szul zárnak az ajtók. — Hány könyv gazdája, igazgató úr? — Az üzemi könyvtár 1200 kötet, de ez nem a külön kezelt szakmai, hanem a szépirodalmi és ismeretterjesztő kömy■ veket jelenti. Az SZMT Szek- ! szárdról letéti könyvtárat tart fenn nálunk. Kéthavonta járok cserélni. A letéti rész megint csak 1300 körüli kötet. — Az olvasottság! Előkerül a minden könyvtárosra kötelező, de idős pedagógusnál különösen pontosan vezetett statisztika. — 535, 529, 516, 481... és így tovább! — sorjáznak a számok. Székely Sándor 1919-ben kezdett el tanítani Pakson. Első tanítványainál:: unokái, ha nem dédunokái vannak. — Találkozik velük? — Naponta! Tanítványom volt a gyár igazgatója, főkönyvelője, a szakszervezeti bizottság titkára és még ki tudja hányán... — Ki, mit olvashat? — Az igénye szerint, összeírom az elképzeléseket és ilyen listával szoktam beállítani Szekszárdra. Meséljek? — Ha lehet... — Jött egy kislány, és mit gondolnak, mit kért? — Valami „szerelmesét”? — Azt. Bocoacciot adtam neki. Aztán visszatért és megkapta Apulleiust és még sok más ilyen jellegű klasszikust. Mondtam neki, hogy te kislányom előbb-utóbb férjet szerzel magadnak. Ügy lett és jött vissza, mint anyuka-jelölt „Sanyi bácsi! Ezt magának köszönhetem”, lelkendezett Mit mondhattam volna; „Bár igaz tenne!” A köztiszteletnek örvendő könyvtáros, az „igazgató úr”, „Sanyi bácsi”, a közművelődés, a könyv megszerettetésének derűs, mindig jó kedélyű szolgája Pakson, a konzervgyárban, az előcsarnokban. O. I. Foto: Q. K. A Csehszlovákia felszabadulása utáni első időkben alapított prágai „Szabadság" Könyvkiadó nem sokkal működésének kezdete után már kiadta Lenin, Klement Gott- wald és Gorkij műveit. A legutóbbi években a „Szabadság" gondozásában nemcsak politikai és szép- iradolmi kiadványok jelennek meg, hanem a közgazdaság, az irányítás, a tervezés aktuális kérdéseivel foglalkozó könyvek is. Az idei újdonságok között szerepelnek Marx, Engels és Lenin művei „A marxiz- mus—leninizmus könyvtára” sorozatban, a szovjet és a csehszlovák tudósok közös munkájának eredményeként — megjelent az „Ember — tudomány — technika”, valamint „A marxizmus a XX. században”, „A szocialista nemzetek kialakulása és fejlődése” és „A CSKP gazdaságpolitikája” című tanulmány. (BUDAPRESS — PRAGOPRESS) Gerencsér Miklós s Ácsteszértől a halhatatlanságig Táncsics Mihály életregénye Ahogy közeledett a felnőttkor felé, egyre határozottabb tulajdonsága lett a rendíthetetlen bizakodás. Irigylendő erényét mások is megismerték, tudták róla, hogy akaratereje szembetűnő, s rendre-sorra úgy emelkedik fel a napi kudarcokból, mintha csak olybá venné a sors mosto- haságait. hogy izmosítsa lelkierejét. Ami azonban 1817-ben és 1818-ban bekövetkezett. azt még az ő derűs alaptermészete is alig tudta elviselni. Szörnyű éhínség sanyargatta a népet az egymást követő két esztendőbéli silány termés miatt. Aki a maga gazdája volt. az is szédelgett, hát még a nincstelen szolgaféle. Négyöt forintot kértek egyetlen törekes zabkenyérért, valósággal aranyért mérték a betevő falatot. Csak a jómódúak fizethették meg. A máskor tisztesen élők is csaknem összeroppantak a nyomortól, míg az igazán szegények vadak módjára gyűjtötték erdőn-mezőn az ehető bogyókat, gyökereket. Ám ezt is szerencsésen túlélte Mihály. Egyensúlyban maradt önmagával és az emberekkel. Békességét élet- és munkaszeretetének köszönhette. Leginkább kétfajta elfoglaltságban tette magát hasznossá: vagy megbízói fogatjával járt fuvarba, vagy földművelő munkát végzett. Mindkét esetben valódi mulatságnak tekintette a szolgálatot. Ha erdőn-mezőn, falvakon át porosz- kált a lovas kocsival, aprólékosan megfigyelte a táj szépségeit, kikérdezte a helybélieket a látottak felől. Üdítő passzió volt számára mindent megjegyezni, új ismereteit a már tudottakkal összehasonlítani, vagy a régi tapasztalatokat mó— 10 — dosítani a megbízhatóbb észlelésekkel. A hosszú utak kedveztek jövőfestő ábrándozásainak. Gazdálkodásról, szép házasságról tervezgetett, és utazásai során mindig magával vitte a szívében Pázmándi Katit. Ennek a szerelmi gyengédségnek tulajdonítható, hogy olyannyira meghatódott, amikor egy este a csákvári fogadó ablakából gyönyörű lányéneket hallott Egyszóval, ha fuvart bíztak rá és kényelmesen kocsizhatott a pompás tájakon át. kiteljesedettnek érezte fiatal életét. De hajszálra ilyennek érezte létét akkor is, ha földet művelt. Eggyé- olvadt a természettel, s csak azt érzékelte belőle, ami vidító, fenséges és költői. Ezért a jutalomért nem sokallotta a kemény munkával mindig együttjáró verejtéket, fáradságot. Sőt, minél fáradtabb volt, annál nagyobb örömmel kotyvasztotta meg eledelét a déli pihenőben. Bogrács és fakanál mindig volt nála. Tüzet rakott, vizet forralt, ehhez adta a száraz rántást, kis lisztet habart bele. s már hozzá is láthatott a szolgalegény lakomájához. A nagyravágyást hírből sem ismerte. Boldogulni akart, de hírre, vagyonra nem pályázott. A hírnév iránti fogékonysága csak jó pár esztendő múlva fog jelentkezni. Egyelőre szilárd, mint a bástya, az az eltökéltsége, hogy jóravaló paraszt lesz belőle. Hogy miképpen, ahhoz majd segítséget kér szorgalma mellé a tudós könyvekből. Addig is rendre-sorra kitapasztalja a földműves élet minden fortélyát. Amit megtanult szolga létére, abból arat majd gazdaként, ha eljön a maga hasznára való iparkodás ideje. Így dédelgette magában a jövendőt, s ezzel a szigorú órákat is vígan átvészelte. Nagy dolognak kellett ahhoz történni, hogy megrokkanjon benne a szép remény. Gazdája helyett szántott úr dolgában, vagyis robotban sokadmagával a földesúri földön, a Kopasz domb melletti dűlőben. Kora tavasz lévén, rossz bőrben voltak az ökrök, szenvedtek az eke előtt. Mihály, aki nem szívelhette az állatok kínlódását, egy fordulónyi időre kiállt a barázT dából. A robotos jobbágygazdákra ügyelő hajdúnak több se kellett. Mihályra rontott, mocskos szavak kíséretében alaposan megverte mogyorópálcájával. — 11 —' Ez a szégyen drámai hirtelenséggel vetett véget Mihály paraszti sorsának, földművelő jövendőjének. Jobbágynak született, de itt, a Kopasz dombi dűlőben, tizenkilenc esztendős korában felszabadította magát. Éppen harminc évvel korábban. mint ahogyan eltörölte a rendiséget a pozsonyi országgyűlés. ,Nem tudhatta a hajdú, miféle lázadást indít el az ifjúban mogyorópálcáiával. Ekkor ezt még Stancsics Mihály sem tudta. Mindössze afelől volt bizonyos, hogy történjék bármi, robotba soha többé nem megy. Mivel pedig földművelő is csak úgy lehetne, ha teljesítené a jobbágyi szolgáltatásokat. belátta, hogy gazdálkodói álmait át kell adnia az illúzióknak. Ám a nagy elhatározásokat nem szokta tudomásul venni a mindennapok kicsinyes kényszere. Bármennyire szent és jogos a felháborodás, élni kell. Honnan vegye a betevő falatját, aki szolgaként mások kenyerére van utalva? • . 4. Aligha vergődött volna ki a hínárból, ha a természet meg nem áldja szívós jellemmel. Ugyanennek köszönhette tekintélyét is a falu szemében. Szorgalmához, ügyességéhez, tisztességéhez nem férhetett kétség. Számíthatott hát a dolgos kezeket becsülő emberek segítségére. Bajosan szegődhetett el akkoriban iparoshoz jobbágyszármazék, neki mégis sikerült már egyszer a balul végződő inaskodás a kisbéri szabónál. Ezúttal szülőfalujában helyezkedhetett el Paczek Antal takácsmesternél. Jól számított a Sziléziából ideszakadt takács. Hasznosabb segítőtársat aligha kívánhatott volna. Meg is becsülte lehetőségei szerint özvegy Stancsicsné immár legénysorba került fiát, aki gyorsan elsajátította a v'ászonszövő mesterség minden csínját-bínját. Paczek úr elégedettsége jeléül minden vég vászon után néhány garas jutalmat- adott tanulójának. Kettőjük között nem is volt soha semmiféle nézeteltérés. Annál gyakrabban lobbant ki családi háborúság a takácrné házsártos kedve miatt. Zajos, erőszakos lévén, úgy kezelte a jámbor sziléziait, mint a kapcát. (Folytatjuk) — 12 —
