Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-11 / 238. szám
A kongresszusi verseny ereämenyehent Határidő előtt adták át az újvárosi ABC-áruházat az újvárosi ABC-áruházat Egyre színvonalasabb munkaügyi döntések Hegyei munkajogi Tegnap délben ünnepség volt Űj városban. Elkészült Szekszárd és a megye legnagyobb ABC-áruháza, s ebből az alkalomból tartottak ünnepséget. A múlt év végén kezdődött a munka, soha ilyen nagy létesítmény nem készült ilyen rövid idő alatt, mint ez. Érthető volt tehát a közel száz érdeklődő vendég öröme, hogy egy olyan kereskedelmi létesítmény készült el, amelyre joggal lehetünk büszkék. Az avatóünnepségre eljöttek a megye vezetői: Somi Benjámin és Király Ernő az MSZMP megyei bizottságának titkárai, Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke, a városi párt- és tanácsi szervek vezetői, a beruházásban részt vett vállalatok, intézmények képviselői. Izsák Lajos, az ÁFÉSZ elnöke köszöntötte az ünneplőket, közöttük a Tolna megyei Tanács Építő- és Szerelőipari Vállalat szakembereit. Ünnepi beszédet mondott dr. Nedók Pál, a városi pártbizottság titkára. Elmondotta, hogy az eredeti tervek szerint ezt a beruházást 1973- tól 1975. nyaráig kellett volna építeni. Az építővállalat munkásai azonban arra vállalkoztak, hogy a város felszabadulásának évfordulójára elkészítik a több mint kilencmillió forintba kerülő áruházat. Idén tavasszal — az áruház építése közben — kezdődött a vállalatnál a kongresszusi munkaverseny. A dolgozók, a brigádok vállalásai alapján mód nyílott arra, hogy még a november végi átadást is előbbre hozzák, így kerülhetett sor tegnap október 10-én a kongresz- szusi verseny eredményeként az áruház átadására. Dr. Nedók Pál emlékeztette az ünnepség résztvevőit, hogy nemcsak igen rövid idő alatt készítették el a munkások, mérnökök, technikusok, művezetők az áruházat, hanem kiváló minőségben is. Ezért a pártbizottság köszönetét tolmácsolta a kongresszusi versenyben részt vevő dolgozóknak. Ezután Szabópál Antal, megyei tanácselnök mondott köszönetét a beruházás kivitelezésében közreműködő vállalatok szakembereinek, ő is különösen dicsérő hangon említette az építők lelkiismeretes, gyors és kiváló minőségű munkáját. A megyei tanács elnöke Penes János, Varga Kálmán és Kovács Frigyes építőipari dolgozóknak, valamint Pohál József műszaki ellenőrnek miniszteri kitüntetést, dicsérő oklevelet, Kiváló dolgozó jelvényt adott át. Ezután Izsák Lajos közel harminc munkásnak, művezetőnek, akik közreműködtek az áruház építésében és kiváló munkát végeztek a legjobbak között is, vásárlási utalványt adott, ötszáz, ezer forint értékű egy- egy vásárlási utalvány. Éz- után Szabópál Antal abban a reményben nyitotta meg a város legújabb áruházát, hogy az majd a lakosság javára működik. — Pj. — Fotó: G. K. Tegnap délelőtt az SZMT székházában a megyei tanács és az SZMT együttműködésével megalakult a tizenöttagú megyei munkajogi bizottság. Az új bizottság- szervezésében tartották ezt követően a megyei művelődési házban a munkaügyi döntő- bizottságok tevékenységéről, ítélkezési gyakorlatáról folyt hasznos, élénk eszmecserét. A vitaindító referátumot dr. Lő- rincz János, a Szekszárdi Munkaügyi Bíróság elnöke mondotta. Megyénkben jelenleg 158 'döntőbizottság, két városi és öt járási közös munkaügyi döntőbizottság tevékenykedik, több, mint ezer taggal. Ezek a bizottságok évente körülbelül ezerháromszáz dolgozó panaszát, jogvitáját döntik eb — Döntéseik színvonala mindinkább emelkedik; — hangsúlyozta dr. Lőrincz János. — Annál figyelemre méltóbb ez, mivel a bizottsági tagok munkájukat társadalmi munkaként, napi feladataik példás ellátása mellett teljesítik. A továbbiakban az előadó hasznos tanácsokkal segítette a bizottságok munkáját. így — például — emlékeztetett arra, hogy a jelenleg hatályos jogszabály nem tartalmaz kategorikus felsorolást a felmondási okokról. Ebből ered a munkáltatónak az a kötelezettsége, hogy konkrétan ismertesse a felmondás okát. Nagyon felelősségteljes a döntőbizottságok feladata a fegyelmi határozatok ellen benyújtott panaszok elbírálásánál is. Szocialista jellegükből eredő kötelességük, hogy segítsék a munkafegyelem megszilárdítását, s ugyanebben gyökerező kötelességük, hogy megoltalmazzák a dolgozókat az esetleges önkényeskedéstől. bizottság alakult Bírálta az előadó azt a néhány munkaügyi döntőbizottságot, amely csak afféle bocsánatos bűnnek tekinti a munkahelyen az ittasságot, a helyett, hogy súlyosbító körülményként értékelné. Legalább ilyen helytelen, hogy egynémely bizottság néhány- száz forintos kárt okozó lopást, sikkasztást összeegyez- tethetőnek tart pénztárosi, üzletvezetői, sőt vállalati osztályvezetői munkakörrel. Néhol megfeledkeznek arról, hogy csak a végrehajtható fegyelmi büntetés vezethet célhoz. Sajnos, előfordult, hogy valakit büntetésként kizártak a nyereségrészesedésből, — noha az illető olyan rövid ideje dolgozott a vállalatnál, hogy példás helytállás esetén sem kaphatott volna még részesedést. Dr. Lőrincz János azoknak a bizottságoknak gyakorlatát helyeselte, amelyek „jószívűségből” nem mérséklik indokolatlanul a vállalat által kiszabott kártérítési kötelezettséget. Dr. Lőrincz János elmondotta még, hogy közeleg a kollektív szerződések ismételt módosításának ideje. Bátorította a munkaügyi tisztség- viselőket, hogy nagy tapasztalataik birtokában segítsék ezt, a vállalat életében igen fontos aktust. Befejezésül az előadó a munkaügyi továbbképzés mel- lőzhetetlenségéről szólott. A felszólalások és válaszok elhangzása után megválasztották a küldötteket a munkaügyi döntőbizottsági elnökök rövidesen megtartandó országos tanácskozására. A tanácskozás befejezése előtt számosán részesültek oklevélben és jutalomban azért a kiváló munkáért, amelyet társadalmi munkaügyi tevékenységben kifejtettek. Próza az elkötelezettségről 3. A „tudatlan” cselédgyerek mégis értette a dolgát és a bűnösök megbűnhődtek. — Természetesen. Megkapják valamennyien. Érdekes, itt • egy dolgot el kell mondani, eszembe jutott. Kikerül az egyik kőműves kisiparos a börtönből, találkozók vele világos nappal az utcán, és megállít. És hát eléggé nagy hangon, hogy Vágány úr, mondja már meg nekem, hol voltak azok a személyek, . akik részt vettek azokon a dáridókon, amiket ő fizetett ki, mert mondja, ezek közül egyet sem látott abban a börtönben. Hát mondtam neki: ide figyeljen, nekem ilyen kérdést ne tegyen föl, mert én nem voltam egyik dáridóján sem. Hát aztán tovább beszélgetünk, és azt mondja: Nézze, megtörtént, leültem a büntetést, egy dolgot megmondok most magának, ha maga, vagy a népi ellenőrzés nem vizsgálja az ügyet, annyira bele voltunk már keveredve, annyira nagyvonalúan és bátran csináltuk, hogy később talán valamennyiünket fölakasztottak volna. Előbb kellett volna vizsgálni, amikor talán meg lehetett volna úszni börtön . nélkül is. Ezt mondta ez az öreg kőműves ember nekem, börtönbüntetése letöltése után. — És a volt „okos” bankosok hol vannak, segédmunkások valahol? — Az egyikkel tegnap találkoztam. No, nem szóltunk egymáshoz, nem köszönt, s én sem köszönök neki. Nyilván egyiknek se. Szóval, nem tudok arról, hogy bármelyik is zsákolna, erről nem tudok. Az egyik itt dolgozik irodában, a másik ott dolgozik irodában, aztán, hogy milvenfa beosztásuk, milyen a felelősségük ottan, vagy mivel vannak megbízva, ezt nem tudom. — Pista, veszedelmes ember hírében álltái? — Hát nem tudom, nem zavartattam magamat egyáltalán ezzel. Úgy éreztem, a kötelességemet teljesítem. Elvem, hogy ártatlanul senkit ne bántsak, de aki vét, azt viszont nem hallgatom el, annak az ügyét nem hallgatom el a jövőben sem. — Mit jelent számodra elkötelezettnek lenni? — Nézd. Általában az emberben kialakul az életben valami, amire úgy ráteszi magát. Az életét. És, na. Onnan indultam én el, mondottam, ahonnan elindultam, és ez már engemet kötelez. Ez tény. Abban a másik rendszerben nem úgy neveztek bennünket, de rabszolgák voltunk, se ünnepünk, se vasárnapunk, se nappal, se éjjel: dolgoztunk, éppen hogy fenntartottuk magunkat, és szavunk nem volt. Apámnak megmondta egyenesen a főjegvző: Vágány, maga nem szavazhat, vegye tudomásul. Innen indul el az elkötelezettség az, hogy ennek a társadalmi rendszernek az erősödése és fejlődése érdekében mindent megtenni, amit az ember meg tud tenni, éppen a felkészültségénél fogva. És ezt maximálisan adja az ember oda. — Pista, most 1974-ben milyen végzettséged van? — Kicsit késtem, de most már mondhatom, a végire jártam. kicsit késve, de a végére. Semmit nem hagytam ki. A hat után a hét osztálv, a hetedik. a nyolcadik, utána a közgazdasági technikum, utána az esti egyetem, utána a felsőfokú mezőgazdasági technikum, és ma, illetve ebben az évben szereztem meg, vagy kaptam meg a főiskolai diplomát, amely növénytermesztési üzemmérnöki képesítést adott. Nem vagyak olyan nagyon egészséges ember, egy kicsit nehéz volt, de most szeretnék beszélni azzal az intézővel, aki nálunk volt az uradalomban, és hát keszthelyi akadémiai végzettséggel rendelkezett. Megmondanám neki, látja a tápéi cselédgyerek is eljutott a diplomáig, éppen azért, mert egy másik társadalmi rendszer lett. Egy másik társadalmi rendszernek kellett ahhoz lenni, hogy én főiskolai diplomával rendelkezzem. — Beszélj vele. — Már nem él. Pencz Jenőnek hívták. Hát, jó néhány intézőt ismertem. Ismertem a Csekeieket, a Dobozit. Doboziról jót hallottam az anyámék- tól: olvan lakást csináltatott ő a cselédeknek, ahol normális ablakok készültek. Zichy gróf meg kint kocsi kázott a pusztán és azt kiabálta Dobozinak: Dobozi kérem, nem azt mondtam, hogy palotát építsenek, hanem azt mondtam, hogy cse- lédházaf építsenek. — Mióta vagy párttag? — Én, in^-óta vagyok. — És mióta vagy munkásőr? — Munkásőr vagyok a megalakulás óta. Talán húszon lehettünk, akkor tettek esküt a járási munkásőr-parancsnokok is. Harmat elvtárs szólt, hogy rám gondoltak, gondolt és így akkor minőiért beléptem a munkásőrségbe. Azóta munkás- őr vaavok. Hát n«m szólhatok különösebbet Elismertek, min-. denkor a munkámért ez ideig. Nem tudom. Nem dicsekvésképpen mondom, nem volt még fenyítésem, még írásbeli sem, semmi. Hát idáig jutottam el. Két családom van. A fiam most érettségizett A lányom középiskolába jár, harmadik osztályba és a fiam most jelen pillanatban dolgozik a városi tanácsnál, a pénzügyi osztályon. Hogy a továbbtanulás hogy sikerül neki, ezt nem tudom megmondani, de törekvése van. — Gyerekeid értik a nagy történelmi változást: — Azt meg tudom mondani, egyet meg tudok állapítani: értik. Fiam tizenkilenc esztendős, bátran merem kijelenteni, nem kell tartanom attól, hogy fiamat ettől a rendszertől valaki eltéríti, vagy elneveli. Ugyanezt mondhatom a lányomról. Nemrég jártam a budapesti iskolában, ahová jár; minden tekintetben jó véleménnyel vannak róla. Hát most odáig eljutott a leány, hogy fél éve bekerült a kollégiumba. Tizennyolcán laknak egy szobában és ő a „szobaparancsnok”. Hát aztán a leányomnak nagyon gyorsan írtam, lányom, tudod ez mivel jár? Nehogy elbízd magad, továbbra is a jóbarátság, de ez mellett tégy eleget a kötelességnek is, tehát a rend, fegyelem biztosítása ott az osztályban. Tavaly az egyik kislány hazamegy, este nagyon sírt, hogy szállt föl a villamosra és a nadrágja végigrepedt, holnap mibe megy iskolába. A lánvom kért a nevelőtől engedélyt, hogy egy másik szobába vonuljon, mikor az osztálytársai lefeküdtek. ő éjfélig elkészítette a lány nadrágját, megvarrta.' Reggel a lány fölébredt, és hát ott látta a nadrágot megvarrva. — Tápét ismerik a gyerekek? — Az én gyerekeim. Hű, nagyon. Kisebb korukban minden évben kétszer-háromszor elvittem őket oda, és elmondtam nekik mindent. Ottan valamennyi gyerek ismeri a fiamat, a lányomat. Jó barátság alakult ki közöttük és ez így jó. ök legalább úgy szeretnek ott, mint ahogyan én szeretek. — Most a MEZŐGÉP Vállalat dolgozója vagy. — Igen. — Ez sem egy népszerű feladat, amit most csinálsz. — Hát, akinek nem. — Mi a hivatalos megnevezése? — Az enyimé? Rendészet. Ugye, feladatom változatlanul a társadalmi tulajdon védelme, a vállalati rend, fegyelem biztonságának problémája. — Uzeimrendész vagy? — Igen. Ebben a beosztásban vagyok ott, de nem azzal a gondolattal, hogy én most megváltom ott a világot. Törekvésemben, a munkámban segít a pártszervezet is. Beszámoltat rendszeresen a szakszervezet is, de mondom nem a személyem ott a vállalatnál a lényeg: a dolgozók nagy többsége becsületes és én erre építek. Különösen a szocialista brigádokra, rájuk támaszko- dok. Maga az igazgató elvtárs is úgy értékeli egy műhelynek, egy üzemnek, üzemrésznek vagy éppen egy brigádnak a munkáját, hogy figyelembe veszi, a társadalmi tulajdon területén hogy is nézünk ki. Vallom: „kicsiből” kell ügyet csinálni, hogy ne legyen nagy ügy. Igen. Nem szeretem a nagy ügyeket, a „kicsiket” szeretem. P—Sz. j
