Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-09 / 236. szám

Űj jogszabályokról — röviden r A sportmunkatársi/ munkakör­ben dolgozók munkaviszonyának egyes kérdéseiről rendelkezik a munkaügyi miniszter 25/1974. (IX. (18.) Mü. M. számú rendelete, mely kimondja többek között, bogy a vállalat sportmunkatársi ( munkakörre szólóan munkavi­szonyt akkor létesíthet, ha eh­hez a külön jogszabályban meg­batározott sportegyesület által rendelkezésére bocsátott kerettel rendelkezik, s a munkaviszony legfeljebb egyéves határozott Időre létesíthető. Megjelöli a jog­szabály, hogy kit lehet sport-fő- piunkatársi és kit sportmunkatár- si munkakörbe besorolni, meg­határozza a munkakörök alsó-fel­ső bértételét is, rendelkezik a fizethető pótlékról és kimondja, hogy a rendeletben .megjelölte­ken felül semmiféle díjazásban ezek a munkatársak nem része­síthetők, ideértve a jutalmat és ez év végi részesedést is. „A jSportmunkatárs második munkavi­szonyt vagy munkavégzésre irá­nyuló egyéb jogviszonyt nem létesíthet és keresőfoglalkozást nem folytathat" — mondja ki a pendelet. lA Minisztertanács a rendkívüli (áruszállítási helyzetre tekintettel — az 1048/1974. Mt. h. számú határozatával — felhatalmazta a közlekedés- és postaügyi mi­nisztert, hogy a közületi szervek iáital üzemben tartott tehergépko­csikat 1974. évi szeptember—de­cember hónapokban — havon­ként legfeljebb öt munkanapra igénybe vegye. A közlekedés- és posta ügyi mi­niszter 7/1974. (IX. 27.) KPM. Számú rendelete a közületi szer­írek gépjárműveiről szóló koráb­bi KPM, rendeletet módosítja és egészíti ki. A rendelet megjelent c Magyar Közlöny 69. számá­ban, s ugyanebben a számban hnegjelent az idevonatkozó jog­szabályok egységes szerkezetbe foglalt szövege. Kimondják e jog­szabályok, hogy kik és milyen mértékig használhatják az üzemi személygépkocsit magáncélra, kik használhatják a lakás és a mun­kahely közötti utazásra, stb. A jogszabályból itt csak eny- pyit idézünk: „Az ellenőrző szerv szabálytalanság észlelése esetén — a cselekmény vagy mulasztás súlyához képest büntető, illető­leg szabálysértési feljelentést tesz, vagy az üzemben tartónál, esetleg felügyeleti szervénél fe­gyelmi, illetőleg kártérítési eljá­rást kezdeményez.” „Az általános célú, illetőleg szolgáltató gépjármű szabályta­lan használata esetén a szabály­talanságért felelős személy köte­les km-enként 10 forintot fizetni.” A Magyar Közlöny 68. számá­ban megjelent több Irányelv kö­zül megemlítjük a Legfelsőbb Bíróságnak a szülőtartásról szó­ló, 11-es számúval módosított 8. számú Irányelvet, mely többek között kimondja, hogy „a tartás­ra érdemtelennek csak azt a szülőt lehet tekinteni, aki a gyer­mekével szembeni kötelezettsé­geit olyan súlyosan sér­tette meg, hogy erre tekintettel a társadalmi felfogás szerint a tartásra nem méltó.” Felhívjuk még a figyelmet a SZÖVOSZ Tájékoztató 38. szá­mában megjelent arra a közle­ményre, amely az állami válla­latoknál dolgozó munkások la­kásépítése támogatásának irány­elveiről szól, kihangsúlyozván, mi­szerint a leginkább rászoruló dolgozók lakáshoz jutása érde­kében szükséges, hogy: a ked­vezményezettek körének megálla­pítása, a résztvevők kijelölése az üzemi demokrácia, a nyilvános­ság biztosításával történjék, a vállalatok ügyeljenek arra, hogy a rendelkezésükre álló eszközö­ket ne aprózzák el, stb. Végül figyelemre méltó az a SZÜVOSZ-tájékoztató, amely a lakásépítő és lakásfenntartó sző vetkezetek házfelügyelői szolgá­lati lakásainál a munkaviszony megszűnésével egyidejű bérleti jogviszony megszűnésével fog­lalkozik és javasolja: „A feles­leges jogviták elkerülése érdeké ben célszerűnek látszik — amennyiben a körülmények azt indokolják — a házfelügyelővel írásban kötött munkaszerződés­ben egyidejűleg háromhónapos próbaidőt is kikötni.” Dr. Deák Konrad csoportvezető ügyész Tüslífs MoBn rr*+*r*«_ Balatonban Ä Balatonban a vízinövé­nyek tömeges elburjánozásá- nak újabb szembetűnő jeleire figyeltek fel a vízügyi szak­emberek. Ezúttal a fürdővizek legveszedelmesebb vízinövé­nye, a tüskés kólókén jelent meg a tóban nagyobb össze­függő területen. A fűzfői öböl­ben 270 centiméteres vízmély­ségig mintegy 400—500 méter széles és 7 kilométer hosszú­ságú kolokánmező alakult ki. A fűzfői öbölben a kólókén 7 kilométeres „fronton” törté­nő támadása a vízügyi szerve­ket hathatós védekezésre kész­teti. A Vízgazdálkodási Tudo­mányos Kutató Intézet és a Közép-dunántúli Vízügyi Igaz­gatóság munkacsoportja most (helyszíni vizsgálatokkal dönti el, milyen módon lehet kiter­melni és elszállítani a káros vízinövény több százezer köb­méterre becsülhető tömegét Növénykert Veszprémben Á soproni tanulmányi er­dőgazdaság és a veszprémi állatkert között a környezet- védelemmel összefüggő hasz­nos kapcsolat alakult ki. A 33 hektáros állatkert mellett ugyancsak 33 hektáron nö­vénykertet létesítenek a sopro­ni erdészek. A veszprémi állatkertnek évente félmillió látogatója van. Hogy a közönség jól érezze magát és pihenni tudjon, to­vább csinosítják, rendezik a mintegy 70 hektárnyi területet; az állatkertet és a pihenőpar­kot is. A tanulmányi erdőgaz­daságban készítik el azt a rönkistállót, amely otthont ad majd az állatkert egyik neve­zetességének, a magyar szilaj marháknak, „Csalafinta” városközpont Szekszárdon? Befejeződött egy sikeres so­rozat a tv-ben, melynek gond­viselője, szaktanácsadója Ma­jor Máté volt. Az utolsó rész a településtervezésnek szentelt figyelmet, egy olyan folyamat­nak, melynek során az építész a szokottnál sokkal nagyobb léptéket használ. Erről beszélt Jánossy György és Szrogh György Salgótarjánnal kapcso­latban. Salgótarján újjászületé­séről minden szemtanú a leg­jobbakat mondja, most a tv jóvoltából szinte az egész or­szág szemtanúvá válhatott. A szakemberek hangsúlyozták, hogy a térrendszerek generá­ciókhoz szólnak. Kiemelték a változatos formák fontosságát, de azt is, hogy a városépíté­szethez nélkülözhetetlen a kö­zönség felkészítése. Amennyi­re sikerült Salgótarján és Til- lai Ernő révén Pécs bemuta­tása, olyan kevéssé lehet ezt elmondani Szekszárdról. Jur- csik Károly szinte kioktatólag közölte a nézőkkel, hogy mennyi „csalafintaságra, fifi- kára” (!?!) volt szükség pél­dául az Augusz-ház megőrzé­sére, de azt már elmulasztot­ta közölni, mindez mennyibe került, főleg mennyivel többe a tervezettnél. A kamera szinte kizárólag csak az Au­gusz-ház, a megyei pártbi­zottság, a Korzó Áruház, az MNB, és a szolgáltatóház részleteit mutatta, de a leg­jobb igyekezet mellett sem tudta érzékeltetni azt az „em­beri léptéket”, amit az összes­ségükben egyhangú klinker­tégla-épületekkel kapcsolatban Jurcsik hangsúlyozott. A tér kertészeti kialakításával hival­kodni pedig egész egyszerűen nevetséges volt. Azt, hogy Szekszárd dinami­kusan fejlődik, mi tudjuk leg­jobban, akik benne élünk, olyan egymástól távoli terület- egységeken azonban hogy sokkal célszerűbbnek tűnt vol­na megmagyarázni a Kölcsey, Tartsay lakótelepek, a Bakta- és az Előhegy, vagy a gimná­zium mögött most kialakuló városnegyed között tervezett összhangot, mint indokolatla­nul kiemelni néhány épületet. Nem beszélve arról, hogy a városközponthoz tartozik a ■ megyei művelődési központ, a sétálópark, a 160 lakásos bér­ház, de egyelőre még a Bőr­díszmű is. Lett volna tehát mi­ről beszélni, kicsit szerényeb­ben, nem a közlés-kinyilatkoz­tatás, hanem a magyarázás szándékával, mely utóbbi az „Űj építészet Magyarországon” sorozatra végig jellemző volt, Kivéve az utolsó adás befeje­ző részét. (ordas) Megjelent a Nemzetközi Szemle októberi száma Bér havonta egyszer megjelenő folyóiratról van szó, a Nemzetközi Szemle szerkesztő bizottsága nagy kö­rültekintéssel most is úgy válogatta össze a lap cikkeit, hogy a nemzet­közi politikai élet sok száz fontos és kevésbé fontos eseményéhez kiváló háttéranyagot adjon azok kezébe, akik a napilapokból, rádióból és tévéből figyelemmel kísérik a történéseket. A tartalomjegyzék négy öleimmel fogla4- ja össze a folyóiratot — a MOciaJix­mos és a kapital izmos versenye: Cíp- rus és a Földközi-tenger; fegyverek és politika; nemzetközi könyvszemle —, s hadd hívjuk föl a figyelmet az ötödik fejezetre: bőséges összeállítást is ta­lálhatnak a fehér házi helycseréről. Az októberi Nemzetközi Szemlében befejeződik Hans Apáinak, a Frank­furter Hefte szemleírójának az „Uj perspektívák a rendszerek versenyé­ben” című összehasonlító elemzés© 0 bolgár—görög viszonyról« munuunaox — És nincs igazuk? — gyűri csomóba az uzsonnapapírt az alacsony bányász. — Dehogy nincs. Nézze — és megropogtatja az ujjait ;— Mintha diót törnének. — Nagy a te szád, Józsi — dörzsőlgeti az ök­lét tűnődve H. J. — Ha a mezőn dolgoznál vagy a traktoron, amit a bányáért hagytál ott, talán nem lenne reumád? Valami csak eléri az em­bert, ha kenyeret keres. Egyőnket előbb, a mási­kat utóbb. A szénbányában is kaphatsz reumát, metán is van, meg szilikózisveszély is, de emiatt ne bányásszák a szenet? Te... nagyokos. — De a sugárveszély — vetem én közbe.' — Én arról nem tudok érdemben beszélni áll fel H. J. — Az én paraszti eszem csak annyit formált ki az elmúlt tíz év alatt erről, hogy nem szükségszerűen betegszik meg itt valaki, ha vi­gyáz, és ha vigyáznak rá. Márpedig vigyáznak, mert orvosi felügyelet alatt vagyunk, rendszere­sen és alaposan vizsgálnak bennünket. Persze, nekünk is kell vigyázni magunkra, értem ezen azt, hogy kapzsiságból nem szabad poros munka­helyen dolgozni, hanem, amint előírták, csak nedvesített anyaggal kell tölteni a csilléket. Aki kapzsi, és nem öntözi meg jól a követ, beszív­hatja a port, ami mindenképpen egészségtelen, szilikózist okozhat, ha sugárbetegséget nem is, mert ahhoz, énszerintem, nagyon is vékony itt az uránmező. Persze, én laikus vagyok, kérdezze meg majd a mérnököket, az orvosokat. Elindulunk a vájvég felé. Mielőtt elérnénk a szürkésbarna kőhalmot, dübörgés közeledik fe­lénk. H. J. a falhoz nyom. Piros, törpe Siemens­mozdony és hosszú csillesor. A csillék megpú­pozva szürke, sáros kővel, törmelékkel. Némelyik csille száraz követ szállít. — Látja — ordít H. J. —, ez az! Itt is kapzsi volt egypár ember, nem nedvesítette meg a kö­vet, mert az időveszteség. S akkor jár a szájuk... A bányavonat elrobog. Az egyik bányász el­kiáltja magát. . ^ — Gyerünk az üres csillékkel*!-v — 43 — 16. EZER MÉTER MÉLYEN.: Cuppog a csizmánk, ahogy a sínek mentén bak­tatunk N. T. üzemvezetővel és Sz. P. aknásszal. A fülledt levegőt hirtelen friss áramlat váltja fel. — Az áthúzó légáramlat — magyarázza N. T. — Ebből tápláljuk a ventillátorokat a fejtések­ben. Itt csak szellőztetéssel lehet dolgozni, még a feltörésekben is dolgoznak a ventillátorok. Lá­tott már feltörést? Nem? Tovább imbolyognak lámpáink. Az aknász előrelép és megálL — Itt van egy, igaz, a kisebbek közül való, de mutatóul jó lesz, A lámpa sziklába vágott ajtóra világít Áz ajtó, mint kiderül, egy akna bejárata. Az aknán vas- létrák. Felnézek és szédülök. Az üzemvezető megindul előttem, már öt-hat méterre jár fölöt­tem, amikor az aknász hozzám lép, — Tessék követni... Megindulok. Ügyetlenül rakom a gumicsizmá­mat a vasfogakra. Rakom, rakom, és egyre na­gyobb a félelem. Megcsúszom és... De csak to­vább. Felnézek, az üzemvezető már messze jár, mintha felülről is emberi hangokat hallanék. Vagy mégsem? És egyszerre, mint a gépfegyver, kat­togni kezd a műanyag kobak a fejemen. Meg­állók. Kezdem felemelni a fejemet, de felülről rámordítanak. — Csak maga elé nézzen, se le, se föl! Egyre kevesebb az erőm, a kattogás most már teljesen bevette magát az agyamba, mást nem is hallok, csak ezt, közben a lábam dermed, mere­vedik, s aztán megáll Lenézek, Alattam im­bolygó fény. — Csak felfelé lépjen, ne féljen.: De én már nem tudok továbbmenni. Arra gon­dolok, ha visszalépnék, és megcsúsznék, lesodor­nám az alattam levőt. Itt pedig nem maradhatok. Nem marad más hátra, én is ordítok. — Ha nekem adják az egész bányát, akkor se tudok tovább— Már indulok is vissza, csökönyös, konok el­szántsággal. Az aknász kénytelen hátrálni. Se­hova se nézek, csak a lábam rakom, a tömeg­vonzás törvényei szerint egyre lejjebb neheze­dek a vasfogakra, mígnem a botorkáló csizma hiztos talajra lép. Kobakom alól csurog a ve­rejték, a hátamon is izzadtság csiklandoz. Az aknász áll, és maga elé néz. Tudom, hogy csak a jólneveltség tartja attól vissza, hogy kineves­sen. Megvárjuk az üzemvezetőt, és aztán ismét előre, Egy darabig mdndhérrrpan hallgatunk, én szé­gyenemben, ők udvariasságból. Aztán mégis­csak szólnom kell. — Nincs olyan feltörés, amihez nem kell létrát mászni? Megállnak, egymásra néznek, aztán az üzem­vezető diplomatikusan megszólal. — Nincs, mert olyan nem is lehet, dfvégre azért feltörés, hogy felfelé haladva bányásszuk az ér­cet. De érzékeltetni azért tudjuk majd, hogy milyen. Elmegyünk egy olyan munkahelyre, ahol már befejezték a termelést, és éppen az“ utolsó sziklákat rakják csillébe. Ott nem kell mászni. Gyalogolunk vagy ötszáz métert. Beszélgetünk. Az üzemvezető — egykori szénbányász, aki a szverdlovszki egyetemen ösztöndíjasként szerzett mérnöki diplomát — panaszkodik. Nehéz, na­gyon nehéz dolgozni ebben az aknában, ahol most is vagyunk, nyoleszázhúsz méterre a föld alatt, vagyis Magyarország legmélyebb pontján, ahol negyvenfokos hőséget lehelnek a sziklák, ahol, ha ráfröccsentik a hűsítő vizet, pattogni kezd a szikla, borotvaéles sziklapattintások fröcs- csennek róla, és ez a sziklav nagyon kemény. Ke­ményebb a betonnál, és hússzor keményebb, mint a szén, olyan, mint az üveg. Három hónap­ja kezdték meg itt a művelést, de még mindig nem tudtak akklimatizálódni az emberek, akik eddig fele ilyen mély bányában, s természetesen kisebb melegben dolgoztak. A munkások egy- tizede felmondott az elmúlt negyedévben, akik vállalták a mély szinteken, nehezen bírják, de már valószínű, hogy itt maradnak. Az emberek kétharmadrészt falusi származékok. Közülük is sokan elmentek, amikor bemutattuk . nekik az aknákat. Legalább négyötöde a jelentkezőknek megpucolt > ’ (Folytatjuk) ^ 45 — l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents