Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-08 / 235. szám

* f i Tv-naplé Tigrisugrás a semmibe r Pokozott várakozással tekin­tettünk Rákosi Gergely tv- filmje elé, s ez csak növelte csalódásunkat. Mert a Tigris- Ugrás — mondjuk ki kereken — kivételesen elhibázott mun- Ica, aminek mentségére is ne­héz felhozni valamit. Társadal. ‘mi körkép akar lenni, mert ebben a másfél órában az egész mai társadalom felvonul, de hol van ilyen társadalom? Egy kutatóintézettel kezdődik, ahol az önző vezetők nem hagyják a szegény ifjú tehet­séget kibontakozni, pedig ő az egész emberiség éhséggondját akarja megoldani, mert alább azért nem adja. Beáll hát egy tsz-be, hogy majd ott folytat­ja békalencse-kísérieteit, amit a feldühödött parasztok a le­hető legnagyobb ellenszenvvel fogadnak, Tegyük hozzá: iga­zuk van, bár nem abban, amit a szerző ordítoztat velük, ha­nem azért, mert teljesen dilet­táns dolog azt képzelni, hogy «gy elhagyott vízimalomban emberiséget megmentő kísérle­teket lehet folytatni. Vannak aztán züllött és kiábrándult fiatalok, korrupt felnőttek, van még lóverseny, öngyilkosság, lopás, nyolcezer forint érték­ben, s miután a végén minden jóra fordul, van mennyből az angyal, s már csak azt vártuk, hogy a zsinór padlásról leeresz­telek a következő kellékek, Karinthy receptje szerint: két csókolózó galamb, két kéz, melyek fogják egymást, három tábla, ily feliratokkal: Hit. re­mény, szeretet és több amorett, a hozzá tartozó csokoládéval. Sok részletigazsága az egy- tnásra zsúfolt negatívumok kö­zött elveszti hatását, s egy­szerűen nem hisszük el, hogy mindenki ostoba, korrupt és megátalkodott: Nem hisszük el azért sem, mert ebben a túlzsúfoltságban, az egymást kergető szituációkban nem is mindig tudjuk, hogy kiben kit tiszteljünk. Az egymásra do­bált jelenetek, melyeknek kro­nológiájuk sincs, egység — művészi egység — helyett el­bizonytalanítják a nézőt, anél­kül, hogy a bőség képzetét kel­tenék. így aztán annak 'sem tudunk örülni, hogy ez a de­rék békalencsetudós végül is révbe ér, mert nem hisszük el neki, hogy valóban meg fogja menteni az emberiséget, ami ebben az esetben nem is olyan fontos, hisz előbb a tsz ügyeit kellene rendbe hozni. Sajnos a rendező, Várkonyi Gábor, csak fokozta a zsúfolt­ság zavarát, ami ebben az esetben nem a teljességet szol­gálta, pedig, hogy minden le­gyen a filmben, még ruhátlan hölgyek is fölvillantak. De bi­zony ez sem segített. Méltó emlékezés volt októ­ber 6-ra Illyés Gyula immár klasszikus értékű Fáklyaláng­ja. melynek tv-változatában a harmadik rész elmaradt, s így még erőteljesebben érvénye­sült a második felvonás drá­mai párbeszéde. Magyar—NDK közös pro­dukcióban készült a Liszt Fe- - renc Weimarban, ez a példa­mutatóan szép dokumentum­film, kevés szóval, sok képpel és zenével idézve fel Weimart, mely nemcsak Bach és Cra­nach, Goethe és a német kiasz- szika városa, hanem Liszté is. Az egyórás film minden koc­káján éreztük a művészi gon­dot és szeretetet. amit csak fokozott a zenét kifejező, azzal szinte egyenrangú képek sora. Kocsis Zoltán és a Weimari Szimfonikus Zenekar játéka tette teljessé élményünket. Két megjegyzés azért ide­kívánkozik. Legalább a kitűnő Faust-illusztrációk esetében jó lett volna megemlíteni egy- egy művész nevét, hisz a szak­ember is könnyen eltévedt a Delacroix, Kaulbach, Schwim­mer (s még jó néhány) rajzok sorában. S egy tévedés: Goethe házát, halála után, sose adták ki idegeneknek, maga hagyta meg végrendeletében azt is, hogy unokái kötelesek meg­őrizni gyűjteményeit. Az utol­só Goethe-unoka adta a házat a német államnak. De ezek je­lentéktelen kifogások, csak a teljesség kedvéért kívánkoztak ide. Inkább azt emeljük ki, hogy méltán került a buda­pesti művészeti hetek műsorá­ba ez a naivon szép film. Cs. L. . Nyelvi tréfa? Rokonszenves bevezetővel kezdődött vasárnap a televízió, ban a rajzfilm-sorozat esedé­kes részének „A két bors ök- röcskének” közvetítése. Az okos szavak sok mindent el­árultak a rajzfilmművészet titkaiból. Végül az előadó el­nézést kért, hogy a most kö­vetkező film feliratai spanyol nyelven lesznek olvashatók, mert a Pannónia Filmgyár archívumában — „miért, miért sem?” — csak ilyen példány volt fellelhető. A két bors ök- röcske netáni spanyolországi vetítése nagy zavarba hozta volna az ottaniakat. Ugyanis minden felirat, ele- jétől-végig angol nyelvű volt. O. L Az állam kért, az állam fizetett Október 8-án megkezdik o VI. békekölcsön utolsó sorsolása nyereményeinek, illetve vala­mennyi kötvényének névérték­ben történő, kifizetését. Így az ötéves tervkölcsönnel együtt mind a hét államkölcsön teljes összegének visszafizetése meg­történik. összesen 7,8 milliárd forintot jegyeztünk 61 millió 600 ezer darab, különböző címletű (25—500 forintos) kölcsönkötvé- nyekben. 250 alkalommal tartott sorsoláson összesen 3,7 milliárd forint nyeremény talált gazdára. S most, hogy utolsó kötvényein­ket is visszaváltják, a jegyzés körüli egykor néha kellemetlen emlékeink is megszépülnek. Elé­gedettek lehetünk, hogy az ál­lamnak nyújtott kölcsönünkkel, ha szerény mértékben is, de hozzájárultunk a szocializmus gazdasági alapjainak lerakásá­hoz, megváltozott jobb életünk megteremtéséhez. Az OTP államkölcsön főosztá­lya már régen értékkezelési fő­osztállyá alakult ót, jelezvén, hogy a sorsolás és a visszafize­tés csupán egy a megsokasodott bankműveletek közül. Bárány Fe­renc igazgató, a főosztály veze­tője már az ötéves tervkölcsöh jegyzésénél is asszisztált, és hosz- szú ideig a sorsolási bizottság titkára volt. — Éveken át sokan gyanakod­tak, hogy előre „kiválasztjuk” a nyereményre érdemes személye­ket Pedig mindig a legnagyobb gonddal és szigorral ügyeltünk a sorsolás tisztaságára. Maga a kötvénykiszolgáltatás és a sorso­lás módja eleve kizárta, hogy a lakosság egyes rétegei, vagy személyek előnyben részesülhes­senek. Hogyan is lehetett volna a sok millió kötvénytulajdonos közül bárkit is kiválasztani? De hát a propaganda a nyertesek közül — érthető ökokból — többnyire a nagyüzemi munká­sokat népszerűsítette. Igaz, a jegyzők között is ők, a fizetésből élők voltak többségben. A főosztály munkája meg­sokszorozódott az utóbbi időben. Tavaly 4, az idén közel 10 mil­lió darab kötvény beváltásával számolnak és valamennyit tété lesen ellenőrzik. Egyelőre a so­rozatszámok szerint. A kötvénye­ket számozás szerint rendezik, s csak ezután ellenőrzik majd az egyedi nagyobb összegű nye­reményeket. A korábbi sorsolások után is ezt tették, és ilyenkor többször megtalálták már egy-egy na­gyobb nyeremény gazdáját, aki­nek tévedésből csupán a nővér tékű összeget, illetve a szeré­nyebb sorozatnyereményt fizet ték ki. Most, pontosabban majd jövőre, a szokásosnál több na- , gyobb nyeremény találhat az ellenőrzés nyomán utólag gaz dóra. Hiszen az utolsó sorsolá­sok után nem csupán az 1974. évi 8 százalékos esedékes tör­lesztés összegének nyertesei, ha nem a korábban kisorsolt, de be nem váltott kötvények gazdái is jelentkeznek. Ez utóbbiak ara- nya a teljes kötvény mennyiségér nek megközelítően ugyancsak i százalékát teszi ki. , A lakosságtól érkező rekía-. ( «áló, vagy tájékoztatást kérő le­velek száma az idei sorsolósok: nyomán lényegesen csökkent. A kifizetéssel kapcsolatos tévedé­sek viszont a nagy számok tör­vényei szerint növekedtek. A nagyobb nyeremények utólagos felfedezése az ellenőrzés termé- •í szetes következménye. A jogos tulajdonos felderítése viszont sokrétű levelezést, olykor való­ságos nyomozást igényel. Sok felesleges munkát takaríthatná-' nak meg azok a ma még „in­kognitóban" lévő nyertesek, akik ismételten áttanulmányozzák az eddigi nyereményjegyzékeket. Az 1955-ben 20 esztendőre jegyzett VI. békekölcsön kötvények is hamarosan — ezúttal 2 évvel á lejárat előtt — visszafizetésre ke­rülnek. A feledékeny tulajdona- sok azonban még további 3 évig, tehát 1977. december 31-ig beválthatják az időközben elő­kerülő kötvényeiket. ..,.... , László^. Lajos? UBMBUUSZOK — Már aki megéri — jegyzi meg a szom­szédom. — Meg ha bírja szuflával... A KISZ- titkár a szemével int, hogy hallgasson. Még nem fejezte be. — Mert azért akad ám sok emberi probléma nálunk. Hogy csak egyet említsek. Két cigány bányász jár az üzemünkbe. Messziről, a hegyek­ből. Putriban laknak, távol a közlekedéstől, a boltoktól. Megsajnáltam őket. Addig, amíg la­kást adhat nekik a vállalat, szeretném elérni, hogy beköltözhessenek a már kiüresített raktár­ba vagy felvonulási épületbe. Nem összkomfor­tos lakások ezek, de százszor jobbak, mint ahol most élnek, és főleg közel vannak a bányához. — Egyetlen vezetőt sem sikerült meggyőznöm arról, hogy ez jó lenne. Hivatkoztak arra, hogy az épületeket le kell bontani, mert közműveze­téket építenek a helyükön. Hát megnéztem, ha egyenesen megy a vezeték, éppen elkerüli, de ha kanyart csinálnak akkor... Azzal is érveltek, hogy közel van a bányához. Zajos, egészségtelen hely. No de máshol is van zaj, és ezek az emberek egyébként is lejárnak a bányába. Most már arra gondolok, hátha kell az anyag valakinek, ami ki­jön a bontásból. Esetleg hétvégi háznak, mint arra már volt példa. — Most várom a letolást, mert én anélkül, hogy megkérdeztem volna a feletteseimet, beadtam a két cigánycsalád nevében a kérvényt a városi tanácshoz. Lebélyegeztem, holott nincs hozzá jog­köröm, és elküldtem. Lehet, hogy ügy lesz be­lőle. Nem bánom. Ha a lakást megkapják, érde­mes volt, még fegyelmi árán is. —- Fiúk — nem panasznap ez — áll fel egy copfos lány. — Beszéljünk a klub programjáról. Kedden és csütörtökön van foglalkozás, előadá­sok, játékok, tánc... — Ha jó lenne a program, többen lennének — int mérgesen egy fekete, kopaszodó fiú. —• Két hónapja, hogy megalakultunk — gör­bül el a szója a lánynak. —; Te talán ügyesebb-T 40 — lennél? Ha igen, tessék, átadtam a vezetést...! — Nem arról van szó — húzódik vissza a fiú —, de... — Ne törődjön velük, az egész klubfoglalkozás így zajlik majd le — fogja meg karomat a szom­szédom. — Majd máskor jöjjön, amikor már lesz itt valami. 15. BÁNYÁBAN , — Látom az arcán a rémületet. Olyan nyugodtan mondja, mintha csak azt ál­lapítaná meg, hogy esik az eső. De ebben a mon­datban benne van az is: „Én, H. J. vájár, tudom, maga nem egy közülünk, nem követ akar fejte­ni, tömi, robbantani, hanem csak kíváncsisko­dik itt, ahol mi szenvedünk, izzadunk a huszon­nyolc fokos hőségben, ahol nemcsak a kesztyűt dobjuk le a szabályokat megszegve, hanem a ka­bátot, az inget is, ahol nem győzzük csapkodni a homlokunkról, a mellünkről a hátunkról a ve­rejtéket és a sarat. Maga ugyan bányászöltözék­ben, csizmában, kobakban, lámpával jött közénk, de az egyenruha nem takarja el az arcát, a ré­mületet, ami mindenkit elfog, ha még nem szok­ta meg, hogy naponként leszálljon nyolcszáz mé­ter mélyre, a föld gyomrába.” — Sápadt vagyok?! — Mint a halott — nevet H. J. A vájár nem sápadt, sőt a verejték alatt piros az arca, mintha valahol jó levegőn, kukorica­földön találkoztunk volna. Kerek képű, húsos ajkú, vidám tekintetű ember. Lehet, hogy raj­tam mulat, azért olyan ironikus a válasza. Le­het, hogy az motoszkál a fejében, most van al­kalom arra, hogy én is kipakoljak valakinek. — Maga viszont nem fél, úgy látom, sőt, olyan otthonos, mintha itt gyerekeskedett volna — ütöm vissza labdáját. — Nem félek. De féltem, amikor először kel­lett lejönnöm. Mert kellett. A .tsz-ből szöktem. Kellett, mert a családnak enni kellett. — A kényszer hozta ide. De mi tartja itt, hi­szen most már nem kell itt dolgoznia, a tsz leg­alább annyit fizet, mint a bánya. Végigmér. A vágatból dől a forró ammóniák- szagú levegő. H. J. testéből pedig a savanyú iz­zadtság. Szólni készül, de meggondolja magát, — 41 — felragadja a tizenöt kilós kalapácsot és rásújt egy kapu nagyságú sziklára. Lereped a sziklá­ból egy szilánk, nem nagyobb, mint a tenyerem. Ismét emeli a kalapácsot, de mielőtt ütközne a sziklával, ellódítja. A társa félneugrik, és szem­rehányóan néz H. J.-ra, aki csípőre teszi a kezét. — Hát jól figyeljen, ugye látta, mivel dolgo­zunk? Azt is tapasztalhatta, hogy ez a munka nem éppen szórakozás, kiveszi az erőnket. De én nem megyek a tsz-foe. Ott mindenki belepofázik a dolgokba, itt rend van. És én azt szeretem. Hat óra negyven percet dolgozom, a negyven perc a szabad szombat miatt van, aztán megfürdök és úriember vagyok. Szabadon rendelkezem az időmmel, amikor leteszem az egyenruhát. Táv­fűtéses lakásom van, mikor lesz iiwi dolga a parasztnak?! Most pedig meghí - -’y kis uzsonnára! Kiált a többi hatnak.' — Gyerekek, kézmosási Megfogja a kabátomat, és a gumicsőkön tuszkol: — Magáé az elsőség. Vendég — néz az egyik bányászra, aki előttem lépett a slaghoz. Tocsogunk a pocsolyában, a ventillátor áram­latába tartjuk a kezünket, pillanatok alatt száraz a tenyerem. A ventillátor dübörög, hatalmas fó­lialepelből csövet szereltek rá, dől belőle a friss levegő. — Majd meglátja, néhány perc múlva milyen tiszta lesz a levegő — ordít egy alacsony, sovány bányász. — Másképp ki se bírnánk a munkát... Most már tudom, miért kiabál valamennyi. A ventillátor nagyobb zajt csap. mint egy cséplőgép. — Nemcsak az — nyújt felém egy szendvicset H. J. a mélyedésben, ahova leültünk —, a fúró, a kalapács, a csillék. Ha nagyon csináljuk, olyan zaj van, mint a csatában. Akkor füldugót hasz­nálunk vagy fülvédőt. De én nem szedetem, bár kötelező a használat^. Egyszer meg is büntettek, mert észrevették, hogy kiszedtem. Vajas zsemle turistaszalámival, ez az uzson­na. Leszállás előtt csirkepörköltet kaptak. Kell a jó kondíció. Nehéz a munka. Vagy másért is? — Beszélnek mindent az emberek —- mormog H. J. —■ Sugárveszélyről, szilikózisról, vibrációs betegségekről, reumáról. (Folytatjuk) — 42 —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents