Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-29 / 253. szám

Elutazott a norvég miniszterelnök Trygve Bnattelí, a Norvég Királyság miniszterelnöke, aki Fook Jenőnek, a Miniszterta­nács elnökének meghívására hivatalos látogatást tett Ma­gyarországon, hétfőn elutazott Budapestről. A norvég vendégeket ünne­pélyesen búcsúztatták a — norvég és magyar zászlókkal díszített — Ferihegyi repülő­téren. A norvég miniszterelnök el­utazása előtt újságíróknak el­mondta, hogy magas szintű ta­lálkozóin és tárgyalásain ered­ményes eszmecserét folytatott a magyar vezetőkkel a Icát or­szág közötti kapcsolatokról, és nemzetközi kérdésekről. Trygve Brartteli látogatásáról (közös közleményt adtak ki. Befejeződött azFKP kongresszusa Vasárnap véget ért Ivry- ben az FKP XXI. (rendkívüli) kongresszusa; A záróülésen, amelyen Jacques Duclos elnö­költ, a delegátusok egyhangú­lag ' jóváhagyták Georges Marchais főtitkár jelentését, majd pedig a központi bizott­ság által előterjesztett határo­zati javaslatot. A delegátusok egyhangúlag elfogadták a szövegező bizott­ság által előterjesztett s mó­dosított határozati javaslatot, majd Georges Marchais, az FKP főtitkára mondott záró­beszédet. Marchais mindenekelőtt utalt arra, hogy Franciaország­ban és más kapitalista orszá­gokban egyesek ma azt jósol­gatják, hogy „a világ kataszt­rófa felé tart” valamilyen „végzetszerűség” következté­ben. A világot azonban ma nem a végzetszerűség, hanem éppen ellenkezőleg, annak visszaszo­rulása jellemzi. Az FKP rendkívüli kong­resszusa megmutatta, hogy a monopóliumok hatalmának megtörésével, mélyreható de­mokratikus reformokkal ki le­het juttatni az országot a vál­ságból. Ugyanakkor a kong­resszus e politika győzelmé­ért folytatott harcot szélesebb perspektívák közé illesztette: a szocializmusért folytatandó küzdelem távlatai közé. A szo­cializmus felé való törekvés egyre nő és erősödik Francia- országban s e törekvés még nagyobb lendületet vesz majd egy haladó demokrácia kere­tében. E haladó demokrácia meg­valósításához széles körű né­pi és nemzeti egység megvaló­sítására van szükség, ezt a célt szolgálja a francia nép uniójának létrehozása. Hatal­mas feladat ez, s csak a bal­oldal szilárd egysége alapján lehet majd megvalósítani — hangsúlyozta a továbbiakban Marchais. A kongresszus általi egy­hangúlag elfogadott határozat mindenekelőtt leszögezi, hogy Franciaországban új helyzet alakult ki, s annak döntő vo­nása: megvan a közeli lehető­sége a közös program alapján egyesült baloldal győzelmé­nek. A kormány képtelen meg­oldani — sőt intézkedéseivel egyre súlyosbítja — a jelenle­gi válságot. Schmidt kancellár Moszkvában f Hétfő esti kommentárunk: Moszkvában talán még a megszokottnál is élénkebb a po­étikai élet. Alig hagyta el az országot az amerikai külügymi­niszter, újabb magas rangú vendéget üdvözölt a Szovjetunió: Helmut Schmidt bonni kancellárt és a kíséretében lévő szemé­lyiségeket Mindenekelőtt Genscher külügyminisztert aki _ a Szabad Demokrata Párt vezéreként a koalíciós folyamatosság letétemé­nyese. A SZOT Mseiének ülése A SZOT elnöksége, hétfői ülésén, a többi között az 1976—8ü-as évekre szóló vál­lalati középtávú tervek ki­dolgozásával kapcsolatos szak- szervezeti feladatokról tár­gyalt Megállapította, hogy 1973. második felétől 84 vállalat il­letve tröszt is bekapcsolódott az új ötéves tervet megala­pozó munkába. A jobboldal előretört a nyugatnémet A mostam látogatásra is talán éppen a folyamatosság a teg- tafólóbb jelző. Amikor Brandt kancellár megvált tisztségétől, — ahogy az ilyenkor lenni szokott, — egyes nyugatnémet és más nyugati körökben bizonyos reményeket fűztek a bonni külpolitika megváltozásához. Utóda azonnal igyekezett világossá tenni, hogy a reakciós vágyálmok alaptalanok és most, amikor első ízben lá­togat el ka-n cél Ián kért a szovjet fővárosba, el kell hallgatóiak az Utolsó kétkedőknek is. • " A tanácskozások tematikája rendkívül szélesnek ígérkezik. Ezek a témák természetesen' szervesen összetartoznak. Az utóbbi esztendőikben bebizonyosodott az, — amit a szocialista országok mindig is hangsúlyoztak —, hogy a Német Szövetségi Köztársa­ság külpolitikai vonalvezetése, kapcsolatainak rendezése a szo­cialista országokkal, az európai és a világhelyzet pozitív válto­zásának egyik döntő előfeltétele. tartományi választásokon A várakozásnak megfelelően a CDU.—CSU előre teresével zárultak a vasárnapi tartomá­nyi gyűlési választások Bajor­országban és Hessenben. A vá­lasztások eredménye azonban nem eredményezett 'eltolódást az országos erőviszonyokban, mert Bajorországban a CSU, Hessenben predig az SPD— FDP koalíció kormányon ma­radt, így változatlan a szövet­ségi tanács (Bundesrat) össze­tétele is. A jobboldal első előretörése azt jelzi, hogy a CDU—CSU propagandája nagy hatással van a szavazók egy részére, akik elsősorban a gazdasági bajokért és a súlyosbodó mun­kanélküliségért a bonni kor­mányzatot teszik felelőssé. Szovjet földgáz áramlik az NSZK-ba, nyugatnémet közremű­ködéssel épül az óriási acélkombinát — és hosszan lehetne so­rolni o hasonló példákat. A dolog jellegénél fogva a gazdasági eredmények is politikai jelentőséget nyernek, hiszen tovább ja­vítják a két ország viszonyát — ez pedig — a Pravda fogalma­zása szerint — „különleges helyet foglal el azoknak a problé­máknak a komplexumában, amelyektől az európai béke sziiárd- sága függ”. VI, ■■ ■■ — Sok még a kirakatlan vagon (Folytatás az 1. oldalról) nak az állami gazdaság dol­gozói. Az értényi tsz, bár jelentős mennyiségben vesz igénybe vagonokat, nem késik a rakodással. Tamásiban már sajnos vannak hibák. A ka­posvári KÉV csütörtöktől hét­fő délig rakodott egy vagon bitument. Dombóvár-alsón, a 11-es Volán egy saját címére érkezett vagon vasat nem tu­dott kirakni szombat estétől hétfő reggelig. Sokkal súlyo­sabb a nagymányoki brikett­gyár mulasztása. Itt a hét vé­gén. 45 vagon közül csak tí­zet ürítettek ki, így csak ők 35 kocsit vontak el feleslege­sen a szállítás vérkeringésé­ből. De folytathatjuk tovább a felsorolást. Simontornyán a Volán hagyott ott egy vagon téglát, Keszőhidegkút—Gyön- kön a TOTÉV öt vagon zú­zott követ, Nagydorogon az Alsópéli Állami Gazdaság és a Koppányvölgyi Vízi Tár­sulat egy-egy vagon cementet, a nagydorogi keverőüzem eny- nyi élesztőt. Cementet nem rakott ki a tolna-mözsi vas­útállomáson a Paksi Állami Gazdaság és a bogyiszlói Du- nagyöngye Tsz, tápot a TOL- NAKER. Szekszárdon, a Dél- Dunántúli Vas-Műszaki Ke­reskedelmi Vállalat két vas­úti kocsit kárhoztatott moz­dulatlanságra, a TÜZÉP egyet. Decsen egy vagon hús­lisztért nem ment a gabona­felvásárló, Pakson a 26-os ÁÉV-et várta másfél napig a címére érkezett vasúti sín, a konzervgyár rakodóit pe­dig egy vagon étolaj. A pak­si bútorboltnak szombaton es­te érkezett szállítmány, s csak hétfőn dél felé rakták ki. A TÜZÉP klinker-tégláját és két vagon brikettjét a Vo­lán nem rakta ki. A Duna- menti Egyesülés Tsz két va­gon műtrágyát tárolt a hét végén vasúti kocsikban, a Tolna megyei Állami Építő­ipari Vállalat pedig négy va­gon csövet. A lista nem teljes, de a kép még így is elszomorító. Egy-kettő híján száz vagon ácsorgott a megye vasútállo­másain. a javulásnak, amiről a vasutasok beszámoltak, szívből örülünk. De hangsú­lyoznunk kell, hogy ezen a téren még van bőségesen ten­nivaló. — sz 1 — Gyorslis'a az 1974. október 28-án megtartott lottó-tárgynyeremény sorsolásról, melyen a 41. heti lottószelvények vettek részt. 1 872 851 10 OOO Ft-os vásárlási utalv. 1 875 103 háztart. g., 1 883 171 rádió lemezjátszóval és utalv., — 1 884 099 lak-tex., 1 884 367 éléskam­ra- ut., 1 885 058 10 000 Ft-os vásár­lási utalv., 1 890 788 hűtőgép, — 1 891 778 éléskamra-ut., 1 895 287 tv., 1 896 827 éléskamra-ut., 1 901 406 10 000 Ft-os vásárlási utalv., — 1 908 940 lak-tex., 1 915 995 háztart. g., 1 932 571 utalv., 1 933 592 utalv., 1 942 874 háztart. g., 1 954 784 tv., — 1 963 590 háztart. g., 1 963 946 élés­kamra-ut., 1 977 249 bútor-lakbér., 1 984 425 külf. társasut., 1 984 769 utalv., 1 992 696 háztart. g., — 1 992 775 ki mit vál., 2 003 692 élés- kamra-ut., 2 005 066 háztart. g., — 2 016 156 utalv., 2 019 975 éléskamra­ut., 2 025 294 sztereó lemezjátszó és utalv., 2 026 043 utalv., 2 037 858 élés­kamra-ut., 2 040 375 bútor-lakbér., 2 046 691 lak-tex., 2 052 002 rádió le­mezjátszóval és utalv., 2 058 449 háztart. g., 2 058 505 sztereó lemez­játszó, és utalv., 2 059 *86 tv., — 2 060 910 utalv., 2 069 070 sztereó le­mezjátszó és utalv., 2 075 129 lak- tex., 2 076 352 utalv., 2 077 681 olaj­kályha, 2 079 059 olajkályha, — 2 098 096 éléskamra-ut., 2 105 087 utalv., 2 108 148 lak-tex., 2 123 219 háztart. g., 2 127 200 ki mit vál., — 2 130 959 ki mit vál., 2 131 858 utalv., 2 134 897 éléskamra-ut., 2 135 654 utalv., 2 136 139 ki mit vál., — 2 140 841 utalv., 2 144 601 éléslcamra- ut., 2 151 668 lak-tex., 2 159 163 élés­kamra-ut., 2 169 826 háztart. g. — 2 169 992 lak-tex., 2 182 010 sztereó­lemezjátszó és utalv., 2 186 418 ..ház- tart. g., 2 190 849 ki mit vál., — 2 192 226 külf. társasutazás, 2 206 417 olajkályha, 2 213 265 éléskamra-ut., 2 222 072 háztart. g., 2 225 502 10 000 Ftros vásárlási Ut., 2 227 825 ki mit vál., 2 230 109 ki mit vál., 2 259 101 háztart. g., 2 267 041 háztart. g., — 2 268 988 utalv.. 2 271 312 háztart. g., 2 283 210 Zsiguli személygépkocsira utalvány, 2 285 390 ki mit vál., — 2 295 919 utalv., 2 318 153 éléskamra- ut., 2 223 585 betart, g.. 2 339 016 háztart. g., 2 349 soo io 000 Ft^os. vá­sárlási Ut., 2 344 334 tv., 2 344 799 háítart. g., 2 358 263 uta’v . 2 365 237 háztart. g., 2 370 666 hűtőgép, — 2 378 503 éléskamra-ut., 2 381 193 10 000 Ft-os vásárlási ut., 2 392 915 tv., 2 393 417 olajkályha, 2 402 515 lak-tex., 2 413 059 háztart. g., — 2 414 112 ki mit vál., 2 421 427 ház- tart. g., 2 425 657 lak-tex., 2 434 598 utalv., 2 437 492 utalv., 2 441 389 ház- tart. g., 2 450 597 ki mit vál., — 2 464 877 háztart. g., 2 480 899 ház- tart. g., 2 484 143 lak-tex., 2 485 074 ki mit vál., 2 486 415 lak-tex., — 2 487 200 Utalv., 10 509 071 sztereó lemezjátszó és ut.,r 10 523 607 lak- tex., 10 525 316 háztart.' g., 10 526 776 sztereó lemezjátszó és ut., 10 526 891 olaj kályha, 10 526 925 háztart. g., — 10 527 003 háztart. g., 50 206 128 ki mit Vál., 50 217 692 UtalV., 50 219 287 utalv., 50 223 631 Utalv., 50 227 712 utalv., 50 231 706 utalv., 50 237 615 utalv., 50 240 728 háztart. g., — 50 248 864 háztart. g., 50 251 548 élés- kamra-ut., 50 256 469 éléskamra-ut., 50 257 522 külf. társasut.,: 50 262 087 50 270 748 utalv., 50 300 119 üdülőtelek Balatonszabadi-Sóstón faházzal és 10 000 Ft-os garanciamegváltással, 50 301 284 ki mit vál., 50 310 243 lak- tex., 50 311 337 éléskamra-ut., — 50 311 533 utalv., 50 313 253 háztart. g., 50 315 060 sztereó rádió lemezját­szó és ut., 50 318 700 sztereó rádió lemezjátszó és ut., 50 319 645 utalv., 50 332 820 olajkályha, 50 340 037 ki mit vál., 50 351 035 lak-tex., — 50 352 813 utalv., 50 354 147 lak-tex., 50 356 403 tv., 53 190 065 utalv., — 53 197 585 sztereó rádió, 53 198 860 rádió lemezjátszóval és utalv., — 53 224 543 sztereó rádió, 53 228 211 olaj kályha, 53 233 382 sztereó lemez­játszó és utalv., 53 240 353 ki mit vál., 53 242 222 háztart. g., 53 244 404 háztart. g., 53 258 439 ki mit vált. — 53 260 359 háztart. g., 53 284 538 10 000 Ft-OS vásárlási ut., 53 299 527 ki mit vál., 53 299 818 lak-tex., — 53 310 873 háztart. g., 53 311 032 ki mit vál., 53 315 050 sztereó lemez­játszó és utalv., 53 326 716 háztart. g., — 53 330 646 éléskamra-ut., — 53 332 211 rádió lemezjátszóval és utalv., 55 509 223 Utalv., 55 828 767 tv. A nyertes szelvényeket 1974. no­vember 20-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-flókok. vagy a oosta útján a Sportfogadási és Lottóíf?azgatósáPho'z (1875 Buda­pest. V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sor­solás .után készült, . az esetleges hibákért felelősséget nem válla­lunk. BUDAPEST: A Magyar Szocialista Műi»* káspárt Központi Bizottságán nak meghívására Eugen Thur- zónak, a CSKP KB osztály- vezetőjének vezetésével hét­főn Budapestre érkezett Cseh­szlovákia Kommunista Pártja központi bizottságának párt­munkásküldöttsége. A dele­gációt a Ferihegyi repülőté­ren Rácz Sándor, a KB osz­tályvezetője fogadta. Jelei* volt dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Közt társaság budapesti nagyköve» te. TOKIO: J Tanaka, Japán miniszter* elnök hétfőn délelőtt tizenkét- napos ausztráliai, új-zélandf és burmai látogatásra indult! Kőrútjának hivatalosan bejen lentett célja a baráti kapcsor latok erősítése és a gazdasá­gi együttműködés fokozása. Megfigyelők azonban az út lényegének újabb nyersanyagT források biztosítását tekintik. LISSZABON; Vasárnap 50 ezer embe# részvételével nagygyűlést tar­tottak egy lisszaboni sportsta­dionban. A tömeggyűlés céin ja, a Portugál Kommunista Párt nemrég megtartott rend­kívüli kongresszusán elfogan dott politikai és gazdasági program támogatása volt. RABAT: Az Arab Liga húsz tagálla* mának vezetői és a PFSZ képviselői hétfőn délben — közép-európai idő szerint —* 12 óra 30 perckor folytatták csúcsértekezletüket. A talál­kozó központi kérdése tovább­ra is a Jordánia és a PFS2 közötti, egyelőre áthidalha­tatlannak látszó nézetkülönb­ség tisztázása. HANOI: Hétfőn befejezte a VDK- ban tett látogatásait a Ma­gyar Népköztársaság Legfel1* sőbb Bíróságának küldöttsé­ge. A delegációt elutazása előtt fogadta Truong Chinh, a Vietnami Dolgozók Pártja po­litikai bizottságának tagja, a nemzetgyűlés állandó bizott­ságának elnöke, majd Né- mety Béla nagykövet adott tiszteletükre fogadást. UJ-DELHI: Henry Kissinger, amerikai külügyminiszter vasárnap dél­után Moszkvából Uj-Delhibe érkezett. BUDAPEST: Október 21—28. között Bu­dapesten tartotta 19. üléssza­kát a magyar—jugoszláv víz­gazdálkodási bizottság. A tárgyalás jegyzőkönyvét hét­főn Dégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, és Tome Kuzmanovs- ki, a Jugoszláv Szövetségi Vízügyi szolgálat vezetője ir­ta alá. A bizottság határoza­tot hozott a Dráván építendő gyurgyevác—barcsi vízlép­csőrendszer közös beruházá­sának és tervezésének előké­szítéséről. A vízlépcsők meg­valósítása az energiatermelés mellett árvízvédelmi és fo­lyamszabályozási szempontból is indokolt. Megállapodás jött létre a Dunaföldvár—Vuko- vár közötti Duna-szakasz sza­bályozási munkálatainak gyorsításáról. 1974. október 29.

Next

/
Thumbnails
Contents