Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-26 / 251. szám

Dombóvár Fiatalok a városért ■ a város a fiatalokért Beszélgetés Vidóczi László tanácselnökkel — Elnök elvtárs! Sok min­denről híres Dombóvár me- gveszerte, két dologról külö­nösen. Az egyik: a dombóvá­riak egészséges lokálpatriotiz­musa. a másik pedig: az itte­ni ifjúságcentrikusság. — Mindkét megállapítással egyetértek, és ezek szerintem össze is függnek. Olyan fia­tal város a mienk, hogy szin­te csecsemőnek számít. 1970- ben 16 600 volt a lakosság száma, ma 10 300. Többek kö­zött ez is bizonyítia, hogy a várossá válás óta itt sok min­den felgyorsult. Ennek elle­nére sem hozhattuk be azt a lemaradást, amelyet örököl­tünk. Éppen valamelyik nap forgattam egv kiadványt, amely az ország műemlékei­ről szólt. Szomorúan kellett megállapítanom, hogy Dom­bóvárról nem sokat írtak ben­ne. Nekünk inkább jelenünk és jövőnk van, semmint múl­tunk­— Tehát fiatal a város, és fiatal az itt lakók nagy ré­sze is. — Igv igaz. Itt nem lehet nem ifjúságcentrikusnak len­ni. A 18 300 lakosból hatezer a harminc éven aluli. Kri­tikus szemmel nézik és lát­ják a dolgokat, így a fiata­lokkal törődni objektív szük­ségszerűség. — A tavasszal lezajlott if­júsági és a most folyó diák- parlamentről mi a vélemé­nye? ‘ — Tavasszal több mint har­minc ilyen rendezvényre hív­tak meg bennünket. Meg­mondom őszintén, arra gon­doltunk, hogy a fiatalok most v,benyújtják a számlát”. Ez­zel szemben igen kevés szél­sőséges felszólalás hangzott el. Nem lógásnak tekintették azt a néhény órát, amit a parlamenten töltöttek el. Sok intézmény, vállalat vezetői tanulhatnának tőlük, komoly­ságot, felelősségtudatot. Mert sajnos néhány helyen elő­fordult, hegy csak úgy „ösz- szeterelték” a fiatalokat, ösz- szesen, mintegy háromszáz felszólalás került a jegyző­könyvekbe. Szó sem volt egyé- nioskedésről — szinte kivétel nélkül a közösséget érintő, érdeklődő kérdésekről be­széltek, akár az üzemmel, akár a várossal kapcsolatban. , Mondják meg, mit kell ten­nünk. miben segíthetünk” — ez volt a? alapállás. — A tavaszi rendezvényso­rozatnál maradva: nemcsak ifjúsági parlamenteket, ha­nem egyéb összejöveteleket, tanácskozásokat is szerveztek. — Különösen szívesen em­lítem azt a találkozót, ame­lyen a hajdani és a mostani ifiúsági vezetők vettek részt. Jólesett hallani, a mai fiata­lok milyen tisztelettel, meg­becsüléssel beszéltek az elő­dökről. Belátták, hogy nekik most könnyebb is, meg ne­hezebb is a dolguk; a látvá­nyos demonstrációkat felvál­totta a kevésbé romantikus kemény munka, tanulás. Az eseménysorozatból kiragad­va még egy tanácskozást sze­retnék megemlíteni. Azt, amelynek résztvevői a fiatal műszakiak, közgazdászok vol­tak. Az eddigi eredményeket elismerve kérték, hogy a vá­ros vezetése bízzon rájuk töb­bet, olyan feladatokat, ame­lyek megoldásával bizonyítani tudják képességeiket. Azóta két esetben is találkoztam ve­lük. Ök is, meg a többiek is elvállalták, hogy a XI. kongresszus és a felszabadu­lás 30. évfordulója tiszteleté­re létrehoznak öt új játszó­teret, egy barátsági parkot, if­júsági kempinget, fedett lő- teret. Ez bizonyára így is lesz, hiszen a negyedik öt- <• éves tervre tízmillió forint értékű társadalmi munkát terveztünk, és eddig még min­den évben túlteljesítettük az előirányzatot — jórészt a fia­talok segítségével. — Az elmondottakból ki­tűnik, hogy a fiatalok sokat tettek és tesznek a városért. Fordítva is így van? — Amikor az említett par­lamentekre meghívtak ben­nünket, nem voltunk nehéz helyzetben. Csak példaként említem meg: az elmúlt négy év alatt a tanácsi lakások fe­lét. az OTP-lakások hatvan százalékát fiatalok kapták. A fiatalok megítélése nálunk nem probléma, nincsenek hű­li gánkodó társaságok, galerik. Természetesen az itteni tizen-, huszonévesek is szeretnek szórakozni, és egyre több az ilyen lehetőség. Sajnos van egy nagyon égető gondunk: nemsokára a város felsza­badulásának 30. évfordulólát ünnepeljük, de az elmúlt há­rom évtized kevés volt arra, hoey feléoítsünk egy megfe­lelő művelődési házat. Jó, ha a harmincharmadik, harminc­negyedik évfordulóra meg­lesz. — Dombóváron sok a diák. Van-e elég és megfelelő ok­tatási, nevelési intézmény? — Van középiskolai fiú­és leánykollégiumunk, általá­nos iskolai diákotthonunk, ugyanakkor egyik nagy gon­dunk. hogy szakmunkás- tanulóink — akik pedig tár­sadalmunk uralkodó osztályá­nak, a munkásosztálynak tag­ja lesznek — esetenként haj­nali négykor kelnek, reggel héttől este hétig járnak is­kolába, mert kevés a tante­rem, és nincs kollégiumuk sem. Mindenképpen meg kell szüntetnünk ezt a áldatlan állapotot. — gy — íimiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiimiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiijiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiii veztek főmérnöknek, s mind­járt ezer forint fizetésemelést kaptam. Bábolnán nincsenek annyira megcsontosodott be­osztások, mint más gazdasá­gokban. Könnyen előfordulhat, hogy aki ebben az évben ta­karmányosztályon főosztályve­zető, jövő évben főagronómus lesz. Nem tragédia, ott meg­szokták az emberek, ott az a szokás. Az emberekből így job­ban ki lehet hozni a bennük rejlő tartalékokat. — Milyen beosztásból került ide Szekszárdra ? — Bábolnán elég gyakran átszervezték a gazdaságot. Ami­kor én odakerültem, négyszáz- millió volt a teljes termelési érték, amikor eljöttem, másfél milliárd. A gazdaság állandó­an mozgásban, fejlődésben volt és tudatosan fejlesztették. Min­dig keresték a megfelelő szer­vezeti formát. A gazdaság át­vette a tatai gépjavító válla­latot, körülbelül 350—400 em­bert számláló csapat került hozzánk és megcsináltuk az új osztályt; az ipari üzemek osztályát. Ennek lettem én a főnöke. Ekkor kezdtük gyárta­ni a szárítókat, az első évben tizenhatot. Akkor kezdődött Bábolnán a kukorica, ezért kellett szárítókat csinálni, ez határozza meg a betakarítás ütemét. Bábolnán felismerték, hogy kell szárító, azóta már több százat eladtak. Én ebben a témában dolgoztam, aztán létrejött egy CPS-igazgatóság és odahelyeztek. Utána követ­kezett Szekszárd. — Maga is olyan bátor a káderügyekben, mint Burgert Róbert? — Hát.. A körülmények jelen pillanatban olyanok, hogy nekem ebben a kis csapatban nincs meg a lehetőségem any- nyira bátornak lenni. A KSZE- ben — s ezért örülök ennek a beszélgetésnek — szóval, azt szeretném, hogy kicsit na­gyobb támogatást tudjunk iro­dánknak szerezni. Szükség van rá, mert valahogy úgy kezel­ték Tolna megyében a KSZE-t, hogy a Szekszárdi Állami Gazdasággal van együtt, azt szanálták, vezetőváltás stb. Ezen a szemüvegen keresztül nézték a KSZE-t. Voltak itt valóban problémák, meg van­nak is, de akkor lehetnék bá­tor káderügyekben, ha lenne három olyan tömbház, mint Bábolnán volt, ha lennének lakások. Én fél évig a Ge- mencben laktam. Amikor föl­veszek egy kádert, nem a szak­mai oldalát kell elsősorban megnézni, hanem van-e laká­sa. Le tudom-e fektetni? Le tudom-e ültetni íróasztal mel­lé? ötven-hatvan százalékban fiatal embereket szeretnék föl­venni, formálhatók, alakítha­tók; itt egy év alatt három évet lehet tanulni, ha valaki él a lehetőségekkel. A mi embe­reinknek hivatalból az a dol­guk, hogy tanuljanak. Ha egy- egy helyen összeszedi azt, ami jó, elviszi máshova, nemcsak tanul, hanem mást is tanít. Olyan, mint a méh, összeszedi apránként, egy csomóban le­adja. Egyfajta ilyen jellege is van ennek a munkának. Ettől függetlenül kell néhány nagy tapasztalattal rendelkező idő­sebb szakembernek is lenni, akik végigjárták a gyakorlat iskoláját. Nem szabad csak fiatalokkal, vagy csak tapasz­taltakkal dolgozni, mert akkor nem lesz hitele a partner-gaz­daságok előtt az irodának. — Milyen körülmények kö­zött került Szekszárdra. —• Szekszárdon káderproblé­mák voltak, rosszul mentek a dolgok. Az itteni igazgató, a Bállá elvtárs megkeresett és megkérdezte, hogy volna-e kedvem idejönni. Megmondom őszintén, fiatal ember vagyok, bennem is van ambíció, és tu­dom, a rossz helyzetből köny- nyű jót csinálni. Kevesebb erőfeszítést kíván, mint egy jóból még jobbat. Ez teljesen egyértelmű, emiatt jöttem én ide. Amikor idekerültem, rá 21 napra az MGI és a gazdaság között megkötött szerződés el­hárította azokat az akadályo­kat, amelyek korábban gátol­ták a kibontakozást. A szerző­désben meghatároztuk, hogy miként dolgozunk. Lényegé­ben a Mezőgazdasági Gépkí­sérleti Intézet hatásköre alá kerültünk. Korábban a műsza­ki részt a gazdasági állományú emberek végezték, de az MGI-nek is volt egy fejlesztési csoportja, gépkísérleti állomá­nyú emberekkel. Ilyen kettős volt a helyzet. Az egyiket is, másikat is másként fizették, más munkarendben dolgoztak. Ugyanakkor a rendszernek az akkori vezetője, az MGI főosz­tályvezetője volt. Tehát ő csak fél állásban, szívességből fog­lalkozott a KSZE-vel, felügyelt a szomszéd részlegre. A régi káderek nagy részben elmen­tek innen, végül maradtak né- gyen-öten. Reményvesztett tár­saság fogadott engem. (Folytatjuk.) P. — Sz, Bajban ismerni meg a jóbarátot Izgatottan számolgattuk, hány nap lehet még hátra a téli fagyokig. Hatvan? Vagy csak negyven? És mennyi lesz ebből al­kalmas munkára. Harminc, vagy még ennyi sem? Azt már nem is merjük számolni, hogy mennyi termény vár még betakarításra, mennyi, jövőt alapozó munka elvégzésre. A mezőgazdaság ügye mindig népgazdasági kérdés, de most az idei bőséges termés megmentése, a jövő évi termés megalapozása egyike az ország legfontosabb problémáinak, hn nem a legfontosabb. Bajban ismerni meg a jóbarátot és a parasztság ezekben a küzdelmes napokban ismét tapasztalhatja, hogy számíthat szö­vetségeseire. Ezúttal a legközvetlenebb módon, kétkezi munká­val segítenek. Valóságos népvándorlás zajlik: tízezrek indulnak falura, hogy csatasorba álljanak a szántóföldeken, a gyümölcsö­sökben, a szőlőkben. Az üzemi vezetők jól megoldandó gondja, hogy ügyesen fogadják és hasznosítsák a munkaerőt. Diák meg ne fázzon, katona éhesen ne maradjon, munkás kapkodást ne lásson. Be kell azonban látnunk, hogy mindenkinek megvan a maga feladata. A külső segítség értékes lehet, de a betakarítást csak erre alapozni nem lehet. A falu ügye, a mezőgazdaság ügye ez és a megoldás oroszlánrészét helyben kell megkeresni. A szövetke­zet mindenekelőtt a saját tagságra, a saját eszközeire kell, hogy támaszkodjék. Ha valaha fontos volt, akkor most lényeges igazán, hogy a munkaszervező feje a legégetőbb munkák torlódásakor is hideg maradjon, tetteit a legjobb változatot kereső megfon­tolás irányítsa. És segítséget is tatán helyben lehet találni leginkább. Azok­ra gondolunk, akiket nem kell utaztatni. Akiknek a gazdasággal több-kevesebb anyagi, vagy legalább érzelmi kapcsolatai von­nak, akiknek nem kell bemutatni a munka fogásait, akik edzet­tek és azt is tudják, hogy melyik dűlő hol található. Egyszóval a helyben lakó nyugdíjasokra, családtagokra, rokonokra, a helyben dolgozó nem mezőgazdasági foglalkozásúakra gondolunk, de még az eljárókra is. Ennek, a szövetkezeti tagsáq létszámát többszörösen meg­haladó rétegnek a megnyerésétől nagyon sokat várhatunk. Nem állítjuk persze, hogy az ő segítségüket könnyűszerrel megkap­hatjuk. Nemcsak a diák, a nyugdíias is félti az egészséqét, nemcsak a városi munkásnak, de a faluban tevékenykedő más foglalkozá­súnak is van saját fontos munkája. Mégis Sokat tehetünk. A nyugdíjasokat, a családtagokat ta­lán a szövetkezeti tagság maga is mtegnyerheti. (Persze a meg­nyeréshez a szép szó mellé megfelelő gondoskodás és anyaai ösz­tönzés is szükséges.) A faluban működő hivatalok, kereskedelmi egységek, terme­lőüzemek munkaerejének átcsoportosításában segíthet a párt- bizottság, a tanács és igen jelentős mértékben — a maga társa­dalmi tekintélyével — a Hazafias Népfront. Bonyolultabb, hogy a faluból városi üzembe járó munkásokat ne vigyék el egy har­madik helység határába, hanem járuljanak hozzá, hogy odahaza maradjanak segíteni. (Nem ritka az olyan falu, ahonnan ugyan­abba az üzembe több tucat, sőt több száz ember jár.) Ugyanaz a helyzet a diákokkal. Bizonyos azonban, hogy megfelelő fóru­mok megértik ezt az álláspontot, hiszen így azok a teherautók, amelyek egyébként a segítő munkaerőt kivitték és hazavitték vol­na, közvetlenül részt vehetnek a termények szállításában. Valószínű, hogy egy ilyen akció a mezőgazdasági nagyüze­mek vezetői számára a meglévő temérdek mellé újabb elfoglalt­ságot, időt jelent Látogatások, tárgyalások szükségesek. Ilyen küldetésbe azonban nemcsak a szövetkezetek legfőbb vezetői in­dulhatnak, és ha ez a szervezés eredményes, akkor nagyon kéz­zelfoghatóan lendíti előre az égetően fontos munkák elvégzését. FOLDEÁKI BÉLA Legyenek a szövetkezetek művelődési közösségek is Tanácskozott a KISZÖV elnöksége Gyerő András elnökletével ülést tartott a KISZÖV elnök­sége. Két, egymáshoz kapcso­lódó téma — a megye ipari szövetkezeteiben folyó népmű­velés és a tömegsport tapasz­talatairól készített beszámoló megvitatása szerepelt napiren­den. A feladat, hogy a megye egyetlen ipari szövetkezetében se szűkítsék le a közművelő­dést az öntevékeny kultúr- csoport anyagi támogatására, az ifjúsági klubok szervezésé­re, fenntartására. A cél az le­gyen, hogy a 11 ezer dolgozó közművelődését segítsék elő egyrészt az iskolai oktatás ke­retében, másrészt TIT-előadá- sok tartásával. Orientálják a szocialista brigádokat is arra, hogy a termelési közösségek mellett legyenek a szövetke­zetek művelődési közösségek is. Mindehhez a szövetség dol­gozzon ki módszerbeni útmu­tatást, s adjon ki ajánlást a szövetkezetek vezetőinek. A sporttal kapcsolatos napi­rend keretében a szövetkeze­tekben folyó tömegsport ta­pasztalatait és a szövetkezeti sportkörök helyzetét tekintet­te át az elnökség. Pozitívnek ítélte meg a testület, hogy a tömegsport keretében' az ipari szövetkezetek dolgozóinak mintegy 28 százaléka vesz részt rendszeresen sportversenyeken. Van a megyében több olyan ipari szövetkezet, amelynek dolgozói társadalmi összefogás, sál építettek sportpályát az üzem területén. R. É. 1914. október 26.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents