Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-19 / 245. szám
7 Csehszlovák szőnyegek — keleten Ha Bagdadban, Teheránban, vagy Kelet más kereskedelmi csomópontján Made in Czechoslovakia feliratú szőnyeget látunk, hamar lehűtik csodálkozásunkat. Megtudjuk, hogy nem kivételes és nem meghökkentő esettel találkoztunk, hanem egészen mindennapival. Ezek a szőnyegek nagy sikert aratnak a szőnyeg őshazájában — Keleten. AMIKOR EUROPA ELŐSZÖR FIGYELT FEL Marco Polo, a híres velencei, aki a tizenharmadik században Ázsia java részét bebarangolta, bőven írt Kelet szőnyegeiről. A spanyol, ahol- larid, a francia és az angol kereskedőhajók karavánjaival kezdett a költséges holmi Európába áramlani. A kereszteslovagok zsákmánya közt is sok szaracén szőnyeg akadt. A szőnyeg ekkor a fényűzés jele és eszköze volt Nyugaton, olyasmi, mint egy drága kép, vagy valami ékszer. Szépségén kívül szigorúan véve csak a huszadik században fedeztük föl egyéb értékeit és tulajdonképpen csak ekkor kezdtük használni. A NOMÁDOKTÓL A LABORATÓRIUMOKIG A kézi szövőszék, amelyen a klasszikus keleti szőnyeg készült, évszázadokon át szinte semmit sem változott. Szembetűnő különbséget csak a nomádok keskeny, könnyen szétszedhető és hordozható szerszáma és a városi manufaktúrák tökélesített szövőszékei között találunk. Egyikre a vándorélet, a másikra a letelepedett emberek életformája nyomta rá a bélyegét. A klasszikus keleti szőnyeg főleg gyapjúból készült, csak a színpompásabb darabokon jutott nagyobb szerephez a pamut, a len, a selyem, a juta és a kender. Egészen a múlt század derekáig természetes festékanyagoktól eredtek a színek: ezek receptjei a kézműves titkos örökségeként apáról fiúra szálltak. A szintetikus festékek forradalma azonban áttörte a hagyományt. Azóta a színek tartósabbak. A MODERN IPARI TERMELÉS a gépi szövőszékek feltalálásával és tökéletesítésével lendült fel. Első megoldása Jacquard-tól, egy lyoni műszerésztől származik, de ma már sok attól elütő konstrukciót is készítenek. Századunk ötvenes éveiben a kémia másodszor is beleszólt a dologba és műszálaival alaposan megingatta a gyapjú hatalmát. E forradalmi változások mind jó talajra hullottak a rajeci szőnyegszövődében, amelyet 1910-ben alapítottak, és annak idején „Rajeci Posztógyárának kereszteltek eL Jelenleg mint a Zilinai Nemzeti Vállalat gyáregysége vívja ki a szakértők elismerését és a fogyasztók bámulatát bélés külföldön. Többek között a szőnyeg őshazájában — Keleten. A RAJZTÓL AZ UTOLSÓ CSOMÓIG Rajec különböző eljárásokkal készít szőnyeget. PS—IB típusú Jacquard-gépein, amelyeket az NDK-beli TEXTIMA vállalat szállított, 200, 250 és 300 cm széles szőnyegeket szőnek. Három réteget csomóznak egymásra; csak az utolsó réteg hordozza a tulajdonképpeni szőnyegmintát. A szőnyegkészítés milliméterpapíron kezdődik, a tervező arra rajzolja a mintát, majd minden részletét kifesti. A Jacquard-gépeket e rajz alapján lyukkártyák vezérlik. így készül — harminc százalék gyapjúból, a többi műszál — a PÓLÓM és a MAGÚRA márka. A visszájukat ragasztóval tömörítik, hogy meg ne nyúljanak a padlón és a mindennapos igénybevételnek tartósan ellenálljanak. A SZŐNYEGEK KIRÄLYA A szőnyegek királya, a KORAS. másképpen készül. Minden egyes művelet tulajdonképpen két egymáshoz lapult szőnyeget sző egyszerre; szőrükkel befelé, egymás felé fordulnak a gépen, csak egy közöttük lengő kés metszi az együtt szőtt párokat ketté. A KORAS a már említett TEXTIMA gyár másik géptípusán készül. A KORAS SZUPER évi 40 ezer négyzetméterének kilencven százaléka jut a Közel-Keletre. Libanon, Egyiptom, Szaúd-Arábia, Szíria, Irak, sőt maga Irán is, mint a klasszikus keleti szőnyeg méltó versenytársát fogadja a csehszlovák szőnyegeket. Rajec ezenkívül még sokféle típust gyárt és sok más országnak szállít, vannak norvég, dán, nyugatnémet, osztrák ügyfelei. A PAMIR évi 160 000 négyzetmétere szovjet megrendelésre készül. Számos új típus a közeljövőben kerül piacra. (BUDAPRESS— SLOVAKOPRESS) írja meg élményét! Testvéríapnk pályázata A Német Szocialista Egységpárt Karl-Marx-Stadt megyei Bizottságának napilapja, a Freie Presse pályázatot hirdet. 1975. május 8-án lesz 30 éve annak, hogy a német nép felszabadult a hitleri fasizmus alól. Ebből az alkalomból egy nagy, nemzetközi pályázatot írtaik ki. Ennek lényege a következő: Azok a Tolna megyeiek, akik már jártak az NDK-ban, vagy más módon közvetlen kapcsolatba kerültek a demokratikus német állam polgáraival, írják meg élményeiket. A pályázatokat 1974. december 10-ig leérjük a Tolna megyei Népújság címére (7101 Szekszárd, Beloiannisz út 2.) megküldeni. A Freie Presse minden pályázót emléktárgyai jutalmaz, ezenkívül a legjobb munkákat további 25 értékes tárggyá! díjazza. A pályázaton több írással is részt fehet venni, e következő módon: — Egy írás 60—80 gépelt sor terjedelmű tehet Miről írjanak a pályázók? — Flol és hogyan ismertek meg oz NDK állampolgárait Milyen kapcsolatuk van? — Hogyan ismerték meg az NOK-t, és mi jut eszükbe, ha hallanak róla, miként vélekednek az NDK állampolgárairól? — Hogyan mutatkozik meg barátságuk az NDK állampolgáraival!, milyen kapcsolata van a munkahelyének, brigádjának — különös tekintettel Karl-Marx-Stacftifí. Van-e valamilyen közvetlen vagy közvetett munkakapcsolatuk? — Esetleg fényképpel is illusztrálható emléke van-e? A beérkezett pályamunkákat szerkesztőségünk továbbítja, és az eredményről tájékoztatjuk lapunk olvasóit, Négy év mérlege : több mint félmillió hazalátogató A hazától távol, a világ minden részén több mint másfél millió magyar él, körükben nagyon népszerű az a társadalmi kötelék, amelyet a Magyarok Világszövetsége testesít meg. Az MVSZ-től kapott információ szerint az utóbbi években jelentősen gya. rapodott a hazalátogatók száma: 1972-ben 133^ ezer, 1973- ban pedig több mint 180, ezer honfitársunk járt itthon. Az utóbbi négy évben összesen több mint 540 ezren keresték fel az -óhazát. Svédországból például egy év alatt hétezren látogattak haza az ott élő, mintegy tízezer magyar közüL A tapasztalatok szerint a második és a harmadik generáció körében sem csökkent az érdeklődés, s velük kapcsolatban az a tapasztalat, hogy a fiatal nemzedék is büszke magyarságára, A hazalátogatóknak több mint 40 százaléka már külföldön született, akik szintén nagy érdeklődést tanú-, sítanak hazánk történelme, irodalma, kultúrája, múltja és jelene iránt, s élénk figyelemmel kísérik jövőt illető terveinket és elképzeléseinket is. A világszövetség az idén is gazdag programmal készült a hazalátogatók fogadására. Az anyanyelvi konferencia védnöksége üdülési lehetőségeket adott a Balaton mentén a küL földön élő magyar szülők 7— 14 éves korú gyermekeinek. Az üdülés idején a gyermekek jól képzett pedagógusok irányításával gyarapíthatták magyar nyelvi, irodalmi és népzenei ismereteiket. A gyermeküdültetés június 20-tól augusztus 28-ig tartott a Fonyódligeten, Balatonlellén és Zamárdiban lévő SZOT gyermeküdülőben,' valamint a VIIL kerületi tanács művelődési osztályának segítségével Káptalanfüreden, kéthetes turnusokban. Több mint 300 külföldi magyar fiú és leány nyaralt, s ismerkedett nyelvünkkel, kultúránké kai, Lajos^ mUHBAHmZOK — Járhat még maga jó ideig a bányába, mire kitanulja a szakmát. Nálunk nincs por, hogyan képzeli, a kasnál porzik az érc? Lenn, ott lent, uram, ott van, ha a bányász trehány vagy kapzsi, és ott, azt hiszi, nincsenek beatfrizurás gyerekek? Ez nem hadsereg uram, ahol vonalzóval mérik a muki haját . . .! Na jöjjön, megérkezett a busz! A MUNKÁSBUSZ Az autóbusz az irodaépülethez kanyarodik. Körülötte, mint a csirkék, személyautók, motor- kerékpárok. A faluról bejáró módosabb bányászok tulajdonai, akik műszak után rajtuk vágtatnak haza disznót etetni, tehenet fejni, kapálni, szőlőt permetezni. A munkásszálló lakóié az autóbusz. A vezető mellett ül a küldönc, aki a kézbesítő szerepét is betölti. Hivatalos papírokat, csekkeket, leveleket dob a vasládába, lecsapja a fedelét. A busz dudál és elindul. A hepehupás hegy? úton hamar elpillednek az emberek. Bóbiskolnak. Zökkenéskor felemelik a fejüket, körülnéznek és tovább bóbiskolnak. Az előttünk ülő újságot olvas, csóválja a fejét. De kivel beszél? — A Dózsa megint kikapott : . Én mondom, le kellene váltani . . . Kihíznak, mint a ponty a tóban, és , . . Nem nézem meg . . . Maga Fradi- drukker . . .? Ez nekem szól? — Nem — mondom —■, én senkinek se drukkolok . . .! — Azért mondom —■ vicsorít —, mert nálunk a bányában ráomlasztjuk a falat a Fradi-drukkerekre! Megint lapoz, vörösödik a füle, aztán kék erek rajzolódnak ki a nyakán. A padlóra vágja a kalapját. — Te jóságos ég . . .! Kiszívják a vérünket! Olvassa! Hátradobja az újságot. A fiú rábök az ország- — 70 — gyűlési tudósításra. „A sör árát 22 százalékkal megemeljük . . Előrécsúsztatoan az újságot De a bányász már alszik . . . Hideg, esős idő. Az autóbuszban is nyirkos, büdös a levegő. Ázott ruhák, áporodott gyomor, bőrkabát és füst szaga terjeng. A vezető hátrafordul. — Ki dohányzik? Azonnal oltsa el a cigarettát! Nem felel senki. Előrenézek, onnan jön a füstszag. Az első ülésen alszik valaki. Mellette, a padlón füstöl a cigaretta. A vezető dühös és ordít: — Oltsa el valaki! Különben megállók .1 Hogy nem bírnak maguknak parancsolni . . .! Senki se törődik vele. A busz megy a város felé. A fiú rámutat az előttünk ülő tarajos tarkójára. — Vele voltam elvonókúrán ." 1 — Egyszer a szakszervezeti bizalmi a lelkünkre beszélt. Menjünk el, meglátjuk jó lesz, lehet azért inni, csak keveset. Meg hogy rontjuk a munkaerkölcsöt. Hozzám meg jött a KISZ-titkár, hasonlóképpen dumált. Azt is megígérte, ha leszokom, részt vehetek egy országjáráson. No- fene, én megpróbálom . . . Apám már nehezebben állt kötélnek, ő nem fél, nem lehet ajándékkal se rávenni arra, amit nem akar. Ez meg — mutat a lila tarajos tarkójára — már alkohol- mérgezést kapott, nem maradt meg benne semmi, ágynak dőlt. Valaki pedig, aki már próbálta, megdumált bennünket, hogy nem is olyan veszélyes. Jóképű nővérek kezelik az embert. Csak- hát az injekció. Én mindjárt rosszul leszek, ha belém szúrják a tűt. Majd azt lekönyörögjük, és tablettában vesszük be a gyógyszert, meg lazsálunk egyet, megéri . . . 26’. — Beállítottunk. Hát bizony, megkaptuk a szu- rit a pohár bor után, de akkor én már mámoros voltam, nem is vettem észre, hogy belém tolják a tűt. Nekem olyan undorom volt, ha maga azt érezné . . . Egyre jobban émelygett a gyomrom. Na, mindjárt kimegyek . . . Dehogy! Hoztak •még egy pohárral. Ezt is meg "kell inni. Nem ment, a vécében ki is adtam mindent . . . Apám is ott volt. Nyögött, átkozódott. Ez a pacák meg nem jön. Nem jön és nem jön. Mi a fene lehet — 71 — vele? Kimentünk egy kis levegőt szívni. Jövünk- megyünk, sétálnak már többen is, mind sápadt, nyögdécsel, jajgat. És akkor megjelenik egy fehér köpenyes nővér. Karon fog benn ükét, és mesél, mint a gyerekeknek. Hogy milyen szép az élet, itt van ez a kert, tele gyümölccsel, eperrel, jó levegő. Ez' mind a miénk, ha máskor is jövünk . . . Sőt, ő is szívesen van velünk, mert látja, hogy mi tulajdonképpen nagyon rended emberek vagyunk. Kezdtük jól érezni magunkat. El is határoztam, hogy kiiratjuk magunkat táppénzre, és véggicsináljuk a kúrát . . . — Mikor visszamegyek a szobába, látom, hogy nincs meg a borom. De az apámé se. A koma meg nagyon jókedvű. De milyen! Szemtelenked- ni kezdett a szép nővérrel, csalogatta a szállóba, simogatta, puszilgatta. A nővér egy darabig tűrte, aztán sírva fakadt, és kiment A koma alig tudott a lábán állni. Nem csoda. Megitta a borunkat, és még töltött is magának a korsóból. — A vége azt volt, hogy két hét után egy darabig nem ittunk, de a társunk annál többet. És újabb kúrára akart beiratkozni, de nem engedték. Ingyen kocsmát mégse csinálhatott az ambulanciából. Nekünk legfeljebb annyi hasznunk volt az egészből, hogy két hétig nálunk lakott a szállóban a nővér, mert ő volt az, akit felhúztunk lepedőben," és akit a rendészet megtalált a szekrényben . . . — Élményekben van részük, azt már nem tagadhatom, de merre tartanak? — Hogy-hogy merre? Ahogy adódik! Maga olyan naív, hogy szinte szégyellem magam. Ha még egy il^yet kérdez, elülök innen . . . Nekem is vörösödik a fülem. A gyomrom émelyegni kezd. A fiú rángatja a kabátom. — És azt hiszi, most vége . . .? — Minek? — Hát annak a nyomorult életnek : 1 1 Hogy ilyen linkóci alak mellé ült. Mert maga olyan becsületes ember . . . Olyan száraz, ravasz pofa. Kérdezget, hümmög, érti is, nem is, amit mondok. Nem nyilvánít véleményt, forgolódik mindenfelé, betolakodik közénk, hogy vamzoljon majd a főnököknek . . .! Valaki megbízta, hogy lesse ki, hogyan köpünk, aztán szalad árulkodni. Ide hallgasson! Menjen innen, mert ha az apámmal elkapjuk, megoperáljuk . . . (Folytatjuk) — 72 —
