Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-13 / 240. szám

Egy különleges diákotthon Gyermekkorban kelS elkezdeni égi, gyerekkori emlék jutott eszembe, amikor Gyula jón belép­tem abba az átépített paraszt­házba, amely a cigánydiák­otthonnak ad helyet. Annak idején mentünk hazafelé az iskolából, szépen párosával, ahogy a tanító útnak eresz­tett bennünket. Előttem két kis cigánygyerek szaporázta e lépteit és megcsapta az or­romat a ruhájukból áradó dohos, nedves füstszag. Érzed milyen cigányszaguk van? — súgtam oda a mellettem lép­kedő osztálytársamnak. Meg­hallották. Az egyik fölkapott n kocsiútról egy rozsdás fél­patkót, szégyenében sírva az­zal akart nekem esni. Néha találkozom vele. Traktoros, családja, saját háza van. Kö­szönünk egymásnak, de min­dig kényszerítenem kell ma­gam, hogy a szemébe nézzek és ne a földre. Azóta eltelt vagy húsz esztendő, de az i: kólából hazafelé igyekvő apróságok között változatla­nul ott mennek a kis cigány- gyerekek, az egyik ilyen, a másik olyan rtíhában. Gyula- jón például egyforma kék i skolaköpenyben, tisztán, gon­dozottam Ök a diákotthon lakói. Többségük falubeli ugyan, de csak szombat dél­utántól hétfő reggelig van otthon. STOfgggl 'ekes falu ez a mienk, akár a lIxyl^nTi- múltját, akár a jelenét nézzük — ezzel kezdte a beszélgetést Becker Sándor gyulaji tanács­elnök, miközben elhelyezked­tünk az elnöki iroda kis fo­teljeiben. Az ablakra időn­ként rávert ^az apró szemű őszi eső, a sarokban lévő kályha kellemes meleget árasztott. Így aztán ideális beszélgetőhangulat kereke­dett. A cigányokról, vagy ahogy hivatalosad illik le­írni „a cigánylakosság”-ról \'olt szó. Azokról az embe­rekről, akik úgy másfél év­tizeddel ezelőtt kezdtek be­szivárogni a faluba, a gyulaji erdő aljából, a putrikból. Eleinte nem annyira a maguk jószántából, inkább az agitá­ció, rábeszélés eredményekép­pen. Volt olyan eset, hogy a dózer elé akartak ugrani, amely a lakatlanná váló put­rikat törölte el a föld színé­ről. Nehezen hagyták ott a korlátlan szabadságot — és nyomort — biztosító életfor­mát. nem könnyen szoktak hozzá, sokan a mai napig sem, a rendes munkához, amely a biztos megélhetés legfontosabb feltétele. Napjainkban Gyulaj 1600— 1700 főnyi lakosából 260 a cigány. Az elnök tájékozta­tása alapján a következő ka­tegóriákba sorolhatjuk őket: rendszeresen dolgozók, állan­dó munkahellyel rendelkezők. Aztán vannak olyanok, akik dolgoznak ugyan, többnyire rendszeresen, de tizediké után néhány napot a kocsmában „csúsztatnak” le. A statisztika szerint ötvenkét munkaképes cigánynak nincs munkahelye. Nem nehéz kitalálni, hogy főként az utóbbiakkal van baj, ők azok, akik a többiek, a szorgalmasan dolgozók hi­telét rontják. Közhelynek számít már, de ettől függetlenül igaz: a cigá­nyoknak több évszázados le­maradást kell behozniuk. Fz pedig nem megy egyik napról a másikra. Évekre, évtizedek­re van szükség, rengeteg türe­lemre. megértésre — és főkén+ segítségre. Gyulainak a hatá­rában fel v5 cr 75, és vadgaz­daság szerzett világra szóló hírnevet. Megyére, vagy or­szágra „szólót” pedig a cigány­diákotthon. Az intézmény 1967 óta működik, a benne lakók száma állandóan nő. A rendelkezésere álló hely vi­szont nem. • zőts György, aki 1970-től a diák­otthon főhivatású nevelője, szabad­kozik mielőtt hellyel kínál: — Hamutartóval nem szol­gálhatok, mivel az egész ott­honban nincs olyan hely, ahol cigarettázni lehetne. Itt, ahol most ülünk, Iroda volt, de kidobtuk a közfalat és az irodából meg a tanulószobá­ból kialakítottunk egy hálót. Így hát se iroda, se tanuló­szoba. Az egyetlen nagyobb helyiség, ahol a gyerekek játszhatnak, tanulhatnak, az ebédlő. Most még csak meg­vagyunk valahogy. Ha nem esik az eső, az udvaron lehet focizni, szaladgálni, de ha végleg megjön a rossz idő, déltől lefekvésig beszorulunk az ebédlőbe. Harminchét szabadsághoz, száguldáshoz, féligmeddig no­mád élethez szokott kis ci­gánygyerek déltől estig egy teremben. Nem lehet könnyű dolga a nevelőnek. Szeren­csére ért a nyelvükön — és ezt majdhogynem szó szerint vehetjük, mert beszél romá­nul. Szőts György előtt egy helyesírási tanácsadó szótár vaskos kötete fekszik az asz­talon. Segítség egy másik szótár összeállításához. — Szombatonként, mielőtt hazamennek. a diáktanács tagjainak lediktálok néhány magyar szót. Otthon aztán a szüleiktől megkérdezik ezek cigány megfelelőjét és beírják egy füzetbe. Nehezen indul a dolog, hiszen a gyerekek nem ismerik a fonetika jeleit, sza­bályait, de a szótárra szük­ség van, mivel a legkisebbek, az elsősök, alig tudhak ma­gyarul. Ez is egyik oka, hogy az alsó tagozatban nagy az a ház éppúgy gyara­podott, amiképpen gazdái. Szoba-kony- ha-tornácos volt el­sőben, aztán a tornác egy ré­széből fürdőszoba lett, más részét beüvegezték és megtol­dottak egyik végén még egy szobával. Az élőkért végében, a nyúlólak szomszédságában épül a garázs. Mire megérke­zik lakója, tető kerül rá. Pohár Húsz éve — örökölt dupla ágy, festett szekrény, hármas­tükör állt a szobában, csikó­tűzhely büdösítette a konyhát. Ezek most a padláson porosod­nak. Hatvanban csináltatott bútor került a szobába: meg­tetszett az asszonynak, rész­letre kínálta a kárpitos. Vitri- nes rekamié, hangulatlámpás bárszekrény, két fotel, négy szék virágos huzatban, három- ajtós szekrény, meg egy pako- lós. A sarokban egy műbőr­heverő. Itt is, ott is terítő, suba^árna, családi képek és hímzett falvédő, harkányi em­lékváza, sok zöldnövény, hó­fehér nylonfüggöny. A vit­rinben csiszolt pohársorozat, r-7,r>r*f’,oV>ar'r,^k, e.^v könyv. A televízió alatt újságok. Az új szobában minden új. Csillogó parketta, fénylik ben­ne a világos bútor piros kár­pitja. Szögletes terítő az asz­talkán, kerámia váza, kerámia hamutartó. Műperzsaszőnyeg. ismétlők száma és viszonylag kevesen végzik el a nyolcadik osztályt. őrbe járjuk a diákotthont. A hálótermekben szo­rosan rakták egymás mellé az emeletes ágyakat, mégis kellemes be­nyomást kelt a' mindenütt tapasztalható rend, tisztaság. Az ágyak szépen, egyformán, szinte katonásan bevetve, raj­tuk az összehajtott pizsama, törülköző, A fogmosó poharaknak, fog­keféknek külön polc, a falon a gyerekek hímzései, kézi­munkái, repülőmodellek. itt- ott a paraszti élet régi hasz­nálati tárgyai: fa- és rézmo­zsár, csorba szélű cserépedé­nyek. Meglepően kevés a szek­rény,, ami van az is többnyire a tiszta pizsama, a váltás ágy­nemű tárolására szolgál. Hát igen, „különleges” diákott­honban járunk. Itt nincs di­vathóbort, verseny a naponta cserélt ruhákért. Csak kis batyuk vannak, valahol a szekrény mélyén elrejtve. Ezeket szombaton délutánon­ként veszik elő. Haza min­denki csak a saját ruhájában mehet. Hétfőn reggel aztán következik a fürdés, tisztál­kodás. Valamikor az egész diákotthonban érezni lehetett a fertőtlenítő szagát. Most el­vétve van rá szükség hétfőn reggelente, de azért még elő­fordul, hogy valaki a hajá­ban hozza a „lakótársakat”. Kevés a hely, sok a gyerek és évről évre többen lesznek. Az előrejelzések szerint 1980- ban a létszám eléri a százat. Pénz kellene a bővítésre, fel­szerelésre. ruhára, cipőre, já­tékra. Sokan segítenek, szo­cialista brigád patronálja őket, az ÁFÉSZ időnként tanszert, ajándékot ad. Az egyetlen focit szétrúgták. Levél megy Simontornyára, hátha küld helyette másikat a bőrgyár. A konyhában helyet kapott a gáztűzhely, hűtőszekrény, a szekrény tetején a legújobb tí­pusú villanykávéfőző. Olaj­kályha a sarokban, a fal mel­lett széles heverő, plüsstakaró- val borítva. A fürdőszobában is feltűnő tisztaság; csillog minden vilá­goskék csempe, makulátlan a mosdókagyló. Kiegyensúlyozott, békés éle­tet élnek a ház lakói, nagy­apó, apa, anya és a két fiú. Apó elpepecsel a kertben, sző­lőben, apa a termelőszövetke­zetben dolgozik, anya a közeli városban, a nagyobbik fiú ipa­ri tanuló, a kisebb iskolás. Becsületesen dolgoznak, es­ténként nézik a tévét. Bögre Anya megjön a városból, ta­karít, vacsorára babot főz, be­gyújt a szobában is. Hazajön a kisfiú, átöltözik, indul a nyulakhoz — ez az ő dolga. Megjön apa és megérkezik nagyapó a szőlőből. Anya ká­vét főz, melegíti a babot, elő­veszi a fagyos paprikást. Az is meglangyosodik az olajkály­hán, apa a sámlira ül, térde ",:á ka-in a kislábast, neki­Vacsora "'ín vizet isznak a (vs.gn malist füles bögre, r' ból, egymás után, sorban. völgyié Ipült köz­ség 'fölött fákkal beültetett dombon emelkedik a templom. Mellette az iskola. Éppen szünet-van. A szépen dekorált előcsarnokban négy kislány üti a pingponglab­dát, a többiek körbeállják őket. A cigányok közül egy­nek sem jut ütő, ők csak az elgurult labdát hozzák vissza készségesen. Véletlen? Lehet. Kint az udvaron kezdődik a testnevelési óra. A gyerekek távolugráshoz sorakoznak. Három fekete hajú, barna bőrű kis cigánygyerek mezít­láb topog. Edzettek — mond­hatná valaki. Pedig szükség­ből azok. Idén az általános iskolában nyolcvannégy cigánytanulót írattak be. Közülük harminc­hét lakik a harminckét sze­mélyre méretezett diákotthon­bon, harmincán járnak az iskolai napközibe, tizenheten csak az iskolát látogatják. Talán majd a januárban in­duló újabb napközis csoport­ban ők is helyet kapnak. Az óvodai napközis csoport egyébként lehetővé teszi majd valamennyi 3—6 éves cigány- gyerek elhelyezését, ök már innen kerülnek az iskolába és bizonyára kevesebb lesz köztük a bukott tanuló, mint a korábbi első évfolyamokon. Persze előbb még meg kell győzni a szülőket, hogy egy­általán óvodába engedjék a gyerekeket. Ez sem könnyű feladat, akár a falu többi, nem cigány lakójának a szem­léletét megváltoztatni. • A tanácselnök nemrégiben egy beszámolót készített a gyulaji cigányok helyzetéről. Ebből idézünk: „Véleményünk szerint a cigánykérdés megoldását már gyermekkorban kell hatékony eszközökkel elősegíteni, mert lényeges eredmény csak így várható. Ennek bizonyítására megemlítem, hogy eddig az általános iskola nyolc osztá­lyát kilenc cigánygyerek vé­gezte el, és a kilenc közül hét szakmát szerzett, illetve szerez... ” A szobai vitrinben egy soro­zat pohár, sőt három pezsgős- kehely. A család szétszéled, bekap­csolják a tévét, a rádiót, pi­hennek — csak az asszony nem; mosogat, aztán mos. A konyhában végzi dolgát, nagy­apó tartja szóval. Nyolcig, ak­kor nagyapónak megágyaz, és átpakol a fürdőszobába. A konyha elcsendesül, az öreg­apó horkolása hallik csak és a meg-megnyikkanó bútorok hangja. A fürdőszobában hideg van, nem használják ősszel, télen. Ilyenkor a konyhában mosa­kodnak, szombatonként meleg vízzel, egyébként reggel k fali csapnál intézik el a tisztálko­dást. A fürdőkádban befőttes üvegek, egy sarokban ládák: ez a WC-kagyló helye. Anya bekapcsolja a centri­fugát, sietős, piros kézzel ki­terít, és megy tévét nézni. A nagyszoba főhelyén a te­levízió van, mellette az öreg rádió. Itt élik esti életüket, nézik a tévét, felváltva a ma­gyar és a jugót (a nagyobb fiú bütykölte antennájuk van) a kisebbik fiú leckét ír, feje felett negyvenes égő, az erő­sebb zavarná a tévénézőket, t alszanak mind a négyen, a lsebb gyerek á szülőkkel a ihúzhatós rekamién (négyen is kényelmesen elférnének, Müzeumiian az utolsó krosenka „Drótozni, fódozni, fazikat fő« dozni" — ajánlotta magát a lyukas edények tulajdonosainál* bizalmába négy évtizeden át a Miskolc környéki falvak utcáin Ajzner Miklós nagyhutai „drótos» tót”. A Felsőnyórádtól Kurityánig mindenki ismerte. Sajószentpéte- ren tett nemrégiben pontot hosz-* szú pályafutására: a vásári sor kadolomban még utoljára cinnel és drótokkal meghosszabbította néhány kiérdemesült alkalmatos­ság .életét. Hátán hordott szer­számosládáját, a „krosenkét" pe­dig birtokba vették a néprajzod sok. Kenyérkereső eszközeit, közt tök a foltozáshoz használt le-' mert, a „blahát”, a vésőt, a collstakot és a hidegvágót a pléhnyitó ollóval együtt talán kér ső unokák fogják majd megcsot dőlni. Az idős mester, a szakmai utolsó mohikánja elmondotta, hogy a drótosok — ahogyan sok­felé nevezték őket, a „drotárok^ — eredetileg a törött cserépedé­nyeket tették újra használhatóvá,' Később ezeket a horganyzott és zománcozott fémedények váltot­ták fel, mire a drótosok fokoza­tosan átálltak a bádogosmun­kára, de továbbra is drótosoknak nevezték őket a kuncsaftok. Kétfajta drótot használtak; vö­rösrezet és alumíniumot, amit a lemez mellé raktak a krosenká- ba. Az öreg dratár egyszerre 8—* 10 kg lemezt vásárolt, ennek azonban csak egy részét hordta magával. A fémedényeket folto­zással és fenekeléssel javította. Mindig nagyon takarékosan élt: a keresetet maga vitte haza, csak sürgős esetben adta postára. A „céhbeliek” az első világhábo­rúig télen fekete fürtös gubát és báránybéléses sapkát húztak a fejükre; nyáron gömbölyű orrú bocskort, télen csizmát viseltek. Az öregebbek még gyalog po- roszkáltak, a fiatalok már jár­műveken. A nagyhutai dróíostót — ahogy illik — megcsinálta éle­te munkájáról a számadást is. Legjobb emlékezete szerint na­ponta átlag tíz vállalása volt. összesen tehát közel 150 ezer edényt mentett meg rövidebb- hosszabb időre a szomorú vég­ítélettől; a kidobástól. széles) a nagyobb fiú a mű­bőr-díványon. Bárszekrény: bor van benne és sütemény vasárnapról, so­ha nem lehet tudni, mikor jön valaki látogatóba. A vitrin: poharak, porcelán állatok, könyvek. Sorozat, összeragadt lapok (majd ha nyugdíjba me­gyünk, elolvassuk) kislexikon, sárga fedelű krimi. Az újsá­golt: rejtvénylapok, vicclap, rádióújság. „És az új szoba? Ha vendé­gek jönnek. Nem lenne jó a fiúknak...? Rendetlenek, tönk­retennék, anyjuk nem ér rá mindig utánuk takarítani! Ta­lán ők elvállalnák., Ok? Hi­szen fiúk!” Birtoklás Módunkban áll olasz im­port pohársorozatot venni, de a csorba oldalú alumínium bögréből iszunk. Ugyanabból, így egyszerűbb. Megvehetünk egy sor dolgot, ami szép, elegáns és praktikus is — de ezeket nem használ­juk. Birtokoljuk, szemléljük, magunkénak tudjuk — csak- éppen 'értelme nincs. Addig eljutott történetünk ’■’nládja, hogy megszerezze a '■'ly.-’-'V.at — hogy kényelme- 'főbbre marad. y. f. £. Gyuricza Mihály Egy dolog két oldala

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents