Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-07 / 209. szám

f 1 1 * \ Munkásőrök felszabadulási emlékversenye Sörfőző István megyei parancsnok nyilatkozata fi búzatermesztés fejlesztésének lehetőségei Tsz-szakemherek Bölcskén ' — A mai nappaJ olyan, a munkásőrség egész személyi ál­lományát mozgósító versenysoro­zat indul, amely a termelőmun­kában kibontakozott szocialista versenyhez hasonlóan, a XI. párt- kongresszust, és felszabadulásunk 30. évfordulóját ünnepli, köszön­ti. Munkásőreink példamutató, kommunista magatartással vesz­nek részt a munkaversenyben munkahelyükön, de önként vál­lalt társadalmi munkájukban is arra törekednek, hogy a kikép­zési, a szolgálati feladatokban még nagyobb odaadással áll­janak helyt. A ma induló felszabadulási emlékverseny célja, hogy biz­tosítsa az egész személyi állo­mány aktív részvételét, legyen a felszabadulási évfordulóra készü­lés egyik területe, a munkásőrök kommunista nevelésének egyik eszköze, segítse a kiképzést, a fegyverek, technikai eszközök kezelésének gyakorlását, növe­kedjék a munkásőrök ismerete a szolgálat, a kiképzés témakörei­ben. Tartalmában: segítse a pro­letár internacionalizmus, a Szov­jetunióhoz fűződő barátság el­mélyítését; eszmeileg és érzelmi­leg erősödjön a szocialista haza iránti hűség, szeretet; segítse a politikai tisztánlátást; járuljon hozzá az önként vállalt fegyelem továbi megszilárdításához, a munkásőrközösségek még szoro­sabb összekovácsolásához. rancsnokság győztes raja címért, minden fordulóban magasabb, és magasabb követelményekkel. A szakaszok győztes rajai egy- ’ségparancsnoki dicséretben része­sülnek és emléklapot kapnak, az egységek győztes rajai területi parancsnoki dicséretet és elisme­rő emléklapot kapnak a területi parancsnokságok legjobb raja tárgyjutalmat és emléklapot. A területi parancsnokságok győztes rajait az országos parancsnok elvtárs vendégül látja, meghív­ja a felszabadulási díszszemlére. A verseny lebonyolítási formája járőrverseny, egy járőrt egy szer­vezetszerű raj képez, amely fel­adatát a rajparancsnok vezetésé­vel oldja meg. Ebből következik, hogy a verseny arra is jó lehe­tőség, hogy fejlessze a rajpa­rancsnokok parancsnoki kész­ségét. Három-öt kilométe­res menetvonal állomásain politikai kérdésekre kell vá­laszolni, pisztolyt szétszedni-ösz- szerakni, kézigránáttal célba dobni, géppisztolyt szétszedni- összerákni, figyelést és távbecs­lést végezni. A politikai kérdések egyrészt a felszabaduláshoz, a Szovjetunió honvédő háborújának, a magyar- országi felszabadító harcok ese­ményeivel kapcsolatosak; részben hazánk harminc éves fejlődésé­hez, társadalmi küzdelmeihez; részben pedig munkásőrkiképzésí témákhoz kapcsolódnak. Az emlékverseny előkészítésé­ben, lebonyolításában, értékelé­sében nagy szerepet kapnak a társadalmi törzsek, a megalakí­tott szervező bizottságok. Az előkészületeket alegységgyűlések előzték meg, amelyeken tényleg, nagyon lelkesen vállalták mun­kásőreink a részvételt. Az emlékverseny mellett mun­kásőreink baráti találkozókat ren­deznek a szovjet hadsereg képvi­selőivel, az úttörőmunkósór sza­kaszokkal, ifjúgárdistákkal. Az eseménysorozatot megyei ünnep­ség zárja, amelyen fellép a munkásőrség központi énekkara. Befejezésül a megye munkás­őreinek az emlékversenyben, és munkahelyükön a kongresszusi, felszabadulási versenyben ered­ményes helytállást, sok sikert kí­vánok. 0 KGST tagországok szövetkezeti vezetőinek tanácskozása A verseny éppen ezért három nevezetes dátumhoz kapcsolódik. Első fordulója, amelyben a sza­kaszok keretében, rajok között folyik a verseny, a fegyveres erők napjához, szeptember 29-éhez. A második fordulóban november 7., a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eseményeihez kapcso­lódva, az egység legjobb raja címért folyik a verseny. Végül a harmadik fordulóban, március 21. a tarvácsköztársasági évforduló­hoz kapcsolódva, a területi pa­A KGST-tagországok köz­ponti szövetkezeti szövetségei illetve tanácsai elnökeinek részvételével pénteken két­napos tanácskozás kezdődött az OKISZ szabadsághegyi üdü-- lőjében. Dr. Molnár Frigyesnek, az Országos Szövetkezeti Tanács elnökének megnyitó szavai ve­zették be a tanácskozást, amelynek fő témája a szövet­kezetek gazdasági integrációja, az együttműködés továbbfej­lesztésének lehetőségei. Megvi­tatják a szövetkezeti szervek között megvalósult gazdasági, tudományos-műszaki együtt­működés eredményeit, s azt is. hogy nemzetközi összefogással hogyan fejleszthető tovább a tagországok szövetkezeteinek kis- és nagykereskedelmi te­vékenysége, a mezőgazdasági felvásárlás, a tudományos-mű­szaki információcseré, a külke­reskedelem és a furizmus. 1961-ben Pakson tizenöt és fél mázsa búzát termeltek hek­táronként, a Dunamenti Egye­sülés Tsz 1974-ben 51,4 má­zsát. A bűvös ötvenes számot túlhaladta a mözsi, a zombai, a dunaszentgyörgyi tsz, a du- nakömlödi pedig megyei re­korderként az ötvenötöt. A me­gye termelőszövetkezetei a ta­valyi 39,5 mázsás átlagot to­vábbi néggyel növelték. Ezek a számok azt bizonyítják, hogy szinté korlátlanok a termés­növelés lehetőségei, de mutat­ják azt is, hogy indokolatla­nul nagyok a különbségek az üzemi átlagok között. A megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztály* éppen ebből a megokolásból hívta össze tegnap Bölcskére harminc termelőszövetkezet fő- agronómusait, növénytermelési ágazatvezetőit, hogy véleményt cseréljenek, a legjobbak is­mertessék tapasztalataikat: mi­ként lehet a búza termésátla­gát tovább növelni, hogyan le­het csökkenteni az akár tíz mázsákban mérhető különbsé­geket. A vendéglátó házigazda bölcskei Rákóczi Tsz termesz­tési eredményeit Dávid Csaba ismertette. A szövetkezet növényter­mesztésében — de a jövede­lem alakulásában is — meg­határozó szerepet tölt be a bú­zatermesztés, ezer hektárt meghaladó területtel. A ter­mesztésben levő három fajta — az Aurora, a Bezosztája, a Jubilejnaja — 44,8 mázsás át­lagterméssel fizetett, valamint hat és fél milliós'nyereséggel. Kiss János, a paksi Duna- menti Egyesülés főagronómusa a gazdaság termelési adatait ismertette, összehasonlítva a különböző fajták termésered­ményeit, teljesítőképességét. A búzatermesztést annak idején forradalmasító Bezosztája te­rületi aránya csökken, terjed­nek újabb, nagy hozamú faj­ták. Az idén a paksi közös gazdaság 42 fajtával végzett egy-egy holdon, 11 fajtával öt­öt holdon összehasonlító kísér­leteket. A tizenegyből nyolc hozott a Bezosztájánál nagyobb termést A tanácskozáson alaptétel­ként fogalmazódott meg, hogy a termésnövelés további útja a megfelelő fajtaválaszték al- kalmazása. Meghatározó továbbá az elő-' vetemény, a talaj-előkészítés, a vetés, a vetőmagmennyiség megválasztása, a műtrágya­mennyiség, a kombjánteljesít- mény.. Az elöveteményről szólva, a bölcskeiek tapasztalata, hogy három mázsával magasabb le­hetett volna a termésátlag, ha a vetésterület egyenlő arány­ban oszlott volna meg borsó; trágyázott kapás és búza elő- vetemény között. Az optimá­lis az lenne, ha az elővete- ményből a borsó ötven száza­lékot képviselne, harmincat a trágyázott napraforgó, tizet si­lókukorica, a fennmaradó tí­zet a búza. Az idén például a borsó után vetett búza — a terület 18 százaléka — 58.6 mázsás terméssel fizetett. Ugyancsak bölcskei- tapaszta­lat, hogy a műtrágyamennyi­séget a tervezett átlaghozam­nak megfelelően adagolják, á Balatonboglári Talajjavító Vál­lalat talajvizsgálatai alapján. Az idei őszi vetéseknél már öt­ven mázsa hozammal számol­va használnak műtrágyát. A műtrágya alkalmazásává! kapcsolatban általános volt az ellátásról szóló kritika. „Csak azt és annyit szórhatunk ki, ami és amennyi van.” Van gazdaság, amely szükségből a kálit tízkilós csomagolásban is megvásárolja. A töprengő ember A Garay tér sarkán örömmel üdvözli egymást két férfi. Megállnak a hirdető- tábla alatt, a „verébfa” és a fagylalt­ablak között, S szót váltanak. — Te még élsz? Ezer éve nem látta­lak. — mondja lelkendezve a nyurga, széles mozdulatokkal. — Élek, — feleli a másik. a. — Pocakosodsz pajtás — így a nyurga. — Kappanháj, — feleli tartózkodóan a másik. A többi „jön” egyszuszra. — Jól vagytok, a nej dolgozik? Em­lékszel a pécsi bulikra? Azok voltak a szép idők. öregszünk pajtás és az élet csupa rohanás. Olyan a hajtás, hogy meghalni sincs idő. Megvettem a Zsigát, no azóta néhány Zsigás ürgével eldu­málok, ennyi az egész, más semmi. De hát mi Zsigások tartsunk össze. — mondja a nyurga. — Guba a gubával, Zsiga a Zsigával. A nyurga nem érti, meglódul. — Rohanok öregem, de legközelebb majd felugrok hozzátok. Hol laktok? — Mi az egyes lépcsőházban, ti a kettes lépcsőházban. A nyurga nevet. — Szomszédok vagyunk. Nejem meg fog őrülni, — s órájára pillantva fut a környezetvédelmi ankétra. Guba a gubával, Zsiga a Zsigával? ördög tudja. Ma másodszor hallom az elmarasz­talást. Első változat: K. állandóan éjszakás, abból a meggondolásból, hogy nappa­lait szőlőmunkával, disznóhízlalással töltse. Élet- és munkarendje: éjjel üze­mi dolgozó, reggel hattól este tízig sző­lősgazda és hizlaldatulajdonos. Valami­kor talán alszik néhány órát, de hogy mikor, azt emberfia nem tudja. Mindegy. A szőlőt egyedül műveli, a negyven disznót a maga erejével hizlalja. Fél­millió forintja van a bankban. Szerintem harácsoló, vélekedik róla a fiatalasszony. Szerintem hülye, állapítja meg róla a fiatalasszony férje. ' Második változat: Z. osztályvezető és 1200 forintos mellékállását felmondta. A másodállást biztosító hivatal vezetője elképedve hallgatja, megkísérli észhez téríteni. „Mindannyian a piacról élünk, a pénz neked is pénz. Heti háromórás, havi tizenhárom órás elfoglaltság, kapsz ezerkétszáz forintot. Megéri?” Z. hajthatatlan. Előadja, többet akar élni, tévét nézni, olvasni, moziba járni... A pénz nem minden, s elköszön. Ahogy becsukódik mögötte az ajtó, a titkárnő nyomban közli a főnökkel: ez az ember hülye. Tanácstalan vagyok. Ki az okos? Kapsz egy akkora pofont, hogy meg­emlegeted, hányszor mondjam, tanulj meg viselkedni, szól az atyai intelem a parkban hancúrozó gyerkőcre. Viselkedni, viselkedni. Emberi mivoltunk követelményként állítja elénk, ám némi gyanakvással fi­gyelem az örökké viselkedő embereket, mivel némelyik végzetes tévedés áldo­zata, s a színészkedést, az alakoskodást, az alkalmazkodást gyakorolva hiszi, hogy „tud viselkedni”. Mondom. A házaspárt az idős kolléga meghívta otthonába, elmefrissítő cseve­gésre. A meghívás elfogadtatott. A fiatal házaspár nem köpött a házigazda po­harába, nem hajigálták a csikkeket a szőnyegre, nem törték be az ablakokat, szóval viselkedtek, s jelezték, megtisz­telve érzik magukat, hogy az idős kol­léga érdemes, s méltó, szellemi társnak ■tekinti őket. Mégis borsókázik a hátam. Semmi különös nem történt, csupán annyi, hogy a házaspár a meghívást tiszteletteljes képpel elfogadva, az idős kolléga háta mögött a meghívásból go­noszul gúnyt űzött. Igaz, a vendéglátó házában tudtak vi­selkedni. Mondom tovább. — öregem, tűnés — szól sörre szom­jas társam, amikor észreveszi a presz- szóban kávézó főnökét. Az ajtóban visszafordul, bánatos képpel közli: Itt nem iszunk. Tudod egy egész világ omlik össze az öregben, ha meglátja tár­saságomban a sörösüveget. Értem. Csak azt nem értem, hogy a „visel­kedő” ember mikor az — aki. Valahol Magyarországon, talán Kecs­keméten, talán Szolnokon, talán Miskol­con az esti korzón sétáltam, s jókat rö­högtem a harmincas, a negyvenes fi- csúrokon. Nyakkendős, mandzsettás urak, tartózkodó hölgyek pózolva, mes­terkélt meghajlásokkal, bájologva társa­lognak egymással, s műméz mosolyok­kal olvadoznak. Ejnye, de ismerős lát­vány. S mi ez egyáltalán? Emlékeztet valamire, de mire. Közhelyek, avitt bó­kok, meglepetést színlelő édelgések, s vigyorgásra késztető szertartásos meg­hajlások sűrűjében járok. Fejemhez kapok, megvan. Ez az egész utánzás. A derék vállalati tisztviselő munka után otthon puccba vágja magát, s nejével elindul vissza a harmincas évekbe. A hasonlóság közte és a régi hivatalnokfigura között kísérteties. Iker­testvérek, ötvenesztendős különbséggel, és csupán a sétapálca hiányzik. Mester­kéltek, a természetest, a póztalant pó-: riasnak vélik, olyan alakítással és át­éléssel bűvölik egymást, ami már évti­zedek óta nevetséges. Sötétedés után az urak és a hölgyek visszavonulnak hálószobáikba, s gondo­lom esti szereplésükkel roppant elége­dettek. Kedvükre kiélvezték finomkodó létezésüket. Holnap megismétlik a produkciót i Az Országházból indultunk. Ők hár­man István kocsijába ültek, határozot­tan értésemre adva, tragacsomat lenézik. Zsörtölődtem: ej, micsoda emberek. Ide- jövet a Trabant is jó volt, s most Ist­ván kocsiját látva pofátlanul faképnél hagytak. Mindegy, a főváros forgatagá­ban biztos kézzel, úgyszólván természe­tes eleganciával vezettem a Trabantot, a közlekedési szabályokat betartottam, kapcsoltam, a kocsi minden porcikáját ismertem, autó- és jogosítványtulajdo­nosnak éreztem magam. Érdnél még a tanfolyam néhány epizódja is felködlött bennem. Némi rosszallással korholtam magam: nagy ívben vettem a kanyart, ezt még jó ideig gyakorolnom kell. Kajdacsnál sorompót kaptam, s ko­csimból kiszállva, szemügyre vettem a gumikat, mert már Dunaújvárosnál volt olyan érzésem, hogy a bal hátsó ereszt. A síneken végigrobogott az esti gyors és a zörgésre, csattogásra — felébred­tem. Elfogott valami különös szorongás. Az imént még volt kocsim, volt jogosítvá­nyom, most nincs semmim, Trabantom, amelynek minden porcikáját ismertem, örökre ottmarad a kajdacsi sorompónál, és nem fogok beleülni soha. Gazdátlan. A sorompókezelő holnap, holnápután valahová majd bizonyára jelenti, itt egy autó, ajtaja tárva-nyitva, s körülötte, benne senki. Az álom és az ébrenlét mezsgyéjén eszembe jutott. Ilyen lesz a halálba ébredés is. Egyetlen pillanat és minden odaát marad a-túlparton. SZEBULITY PÉTER J

Next

/
Thumbnails
Contents