Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-28 / 227. szám

Magyar—szovjet barátsági nagygyűlés Leningrádban r (Folytatás a 3. oldalról.) két, hogy ugyanezt az irányt követi a Magyar Szocialista Munkáspárt, annak Központi Bizottsága, melynek élén Ká­dár János elvtárs, a nemzet­közi kommunista mozgalom ki­emelkedő személyisége, igaz barátunk, a kiváló kommunis­ta és leninista áll. Meggyőződésünk, hogy az SZKP és az MSZMP közös in­ternacionalista munkáját, mely már eddig is nagyszerű eredményeket hozott, az elkö­vetkező években a Marx—En­gels—Lenin útmutatásainak megvalósítása érdekében foly­tatott, közös munkánk során újabb nagyszerű győzelmek koszorúzzák majd. A magyar párt- és kormány- küldöttség mostani szovjet­unióbeli látogatása fontos ál­lomása lett a testvéri szovjet— magyar barátság, az orszá­gaink és pártjaink közötti sok­oldalú együttműködés megszi­lárdításának. Ezt bizonyítja a Moszkvá­ban megkezdődött tárgyalások Jellege is. A tárgyalások a le­hető legbarátságosabb légkör­ben, a napirenden szereplő kérdésekben a mindkét párt és kormány részéről tanúsított teljes kölcsönös megértés és nézetazonosság légkörében ha­ladnak. Kétségtelen, hogy e tárgya­lásokat teljes siker koronázza majd, mivel közösek nagy cél­jaink, közös a feléjük vezető út, közösek, érdekeink és egy iránytű vezet bennünket — a marxizmus—leninizmus nagy tanítása. Éljen és erősödjék a Szov­jetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkás­párt harci összefogása! Éljen a szovjet és magyar nép megbonthatatlan testvéri barátsága! A nagygyűlés az Intemacio- nálé eléneklésével fejeződött be. Általános meggyőződés sze­rint még sokáig emlékezetes esemény marad a leningrádi- aknak, s mindazoknak, akik jelen lehettek, vagy a televí­zió révén tanúi lehettek né­peink barátsága • e nagyszerű demonstrációjának. Á Béke és Szocializmus szeptemberi száma A Béke és Szocializmus szép. temberi száma vezető helyen köz­li Todor Zsivkov cikkét, amelyet bolgár testvérpártunk első tit­kára a bolgár szocialista forra­dalom szeptember 9-i, harmin­cadik évfordulójára írt. Ugyanez a szám tartalmazza a folyóirat szerkesztőségi tanácsa tagjainak közös riportját, amely bulgáriai látogatásukkor készült. Van Geyt, a Belga Kommu­nista Párt főtitkára az utóbbi évtizedekben Belgiumban kiéle­ződött politikai válság okait tár­ja fel. Lubomir Strougal, a Csehszlo­vák Köztársaság kormányelnöke' cikkében az egész szocialista közösség országainak gazdasági eredményeivel foglalkozik. Stefan Olszowski, a Lengyel Népköz- társaság külügyminisztere a szo­cialista országok külpolitikájáról nyújt átfogó képet. Radován Richta, a Csehszlo­vák Tudományos Akadémia filo­zófiai és szociológiai intézetének igazgatója arra a kérésre keres választ, hogy miképpen fogja fel­használni a társadalom a tudo­mányos technikai forradalom eredményeit. ünnepségek, kitüntetések (Folytatás az 1. oldalról) Az állami tűzoltók szekszár­di ünnepségén dr. Farkas Gyu­la tűzoltó alezredes, a Tolna megyei Tűzoltóparancsnokság vezetője méltatta a fegyveres erők napjának történelmi je­lentőségét. A hivatásos állo­mány tagjai közül a Haza szol­gálatáért érdemérem arany fo­kozatát Szajkó Lajos őrnagy, bronz fokozatát Dombóvári István zászlós; a Tűzbiztonsági érem ezüst fokozatát Perédi András főtörzsőrmester kapta. Két tűzoltó soron kívüli elő­léptetésben részesült; a 10, 15, illetve a 25 éves szolgálati ér­demérmet heten kapták; töb­bek parancsnoki dicséretben és jutalomban részesültek. A munkásőrségben és mun­kahelyükön egyaránt kiváló teljesítményt nyújtó munkás­őrök közül a Haza szolgála­táért érdemérem arany foko­zatát Gyenes Ferenc (Szek­szárdi és Koloh István (paksi járás); ezüst fokozatát idősebb Kiss János (szekszárdi járás); bronz fokozatát Tóth László (dombóvári járás) és Varga István (tamási járás) kapta. A párt és munkásőrség elv­társi együttműködésének je­gyében kapta a Haza szolgá­latáért érdemérem ezüst foko­zatát Forrai Fábián pártmun­kás (bonyhádi járás). Munkás- őr-emlékjelvényben részesült Cserép Imre, az MSZMP Dom­bóvári járási Bizottságának el­ső titkára, Fodor János, a len­gyel! Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola igazgatója,- Győri Károly, a Simontornvai Bőr­gyár igazgatója, Piskor Imre, a Tolna megyei Festő és La­káskarbantartó Szövetkezet el­nöke, Simon Károly pártmun­kás (Dombóvár), Szabó László rendőr százados, a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapi­tányság vezetője és Szalai La­jos, a Paksi Építőipari Szö­vetkezet elnöke. Tizennégy munkásőrt me­gyei parancsnoka részesített dicséretben. A Magyar Honvédelmi Szö­vetség Tolna megyei titkársá­gán rendezett ünnepségen Sza­bó Tibor gazdasági vezető kap­ta meg az MHSZ Kiváló mun­káért kitüntetés ezüst fokoza­tát. A társadalmi és függet­lenített apparátus 85 tagja ré­szesült dicséretben, jutalom­ban. Délután a szekszárdi BM- klubban ünnepi fogadásra ke­rült sor. Ezen részt vett a ha­zánkban ideiglenesen állomá­sozó szovjet alakulatok közül kettőnek parancsnoka és poli­tikai helyettese: Udotov Ana- tolij Ivanovincs alezredes, Ko- miszarov Genágyi Ivanovics al­ezredes, Zágorszkij Genágylj Afanaszjevics őrnagy, Kolzsev Ivan Ivanovics százados, Har­mat József, sz MSZMP Tolna megyei Bizottságának osztály- vezetője, dr. Nedók Pál, az MSZMP Szekszárd Városi Bi­zottságénak titkára, Császár József, a szekszárdi Városi Ta­nács elnöke, Hirsch Kálmán rendőr alezredes, a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének helyettese, Sörfőző István megyei munkásőrpa- rancsnok, Takács László hon­véd alezredes, az MHSZ me­gyei titkára, valamint a fegy­veres testületek számos más vezetője. Az ünnepi beszédet Kollár Ernő honvéd alezredes, a megyei kiegészítő parancs­nokság vezetője mondotta; ezt A Láng Gépgyár dombóvári gyáregységében, a KISZ szer­vezésében idén is megrendez­ték a Ki minek mestere ve­télkedőt. Hegesztők és eszter­gályosok versenyeztek. Ez a vetélkedő vizsgaforma tulajdonképpen munkaverseny. Az 5 fős vizsgabizottság írás­beli dolgozatok és szakmai vizsga, alapján döntött. Az esztergályosok első helyezettje Illés István, második Szakó Béla, a harmadik Kóré Sán­követően dr. Polgár Ferenc, a megyei tanács titkára méltat­ta a fegyveres erők napja tör­ténelmi jelentőségét. B. Z. • A fegyveres erők napja al­kalmából, , a polgári védelem terén eredményes munka', végző aktivistákat tüntettek ki tegnap délelőtt a megyei ta­nács épületében. Dr. Polgár Ferenc, a megyei tanács vég­rehajtó bizottságának titkára, a megyei polgári védelmi pa­rancsnok helyettese rövid be­szédben méltatta a kitüntetettek tíz-, illetve tizenöt esztendős eredményes tevékenységét, amelyet a polgári védelem szervezésében, irányításában. a kiképzésben és az oktatás­ban végeztek. Munkájuk elis­meréseként ezt követően át­adta a honvédelmi miniszter kitüntetését, a Honvédelmi érdemérmet Dévényi György­nek, Lantai Lászlónak, dr. Molnár Istvánnak, dr. Pelcz Jánosnak, Tóth Istvánnak. Ádám Attilának, Csurkovics Miklósnak, Fábián Józsefnek, dr. Lukács Lászlónak, Szigeti Katalinnak, Viglési Tibornak és Vincze Józsefnek. A kitüntetetteknek Kiss lm- 4 re mérnök százados, mb. me­gyei törzsparancsnok gratulált, majd Tolnai Ferenc, a megyei tanács pártbizottságának tit­kára mondott pohárköszöntők dor lett. A hegesztők közül Bugyi Ferenc, Székely József és Kovács József nyerte az első három helyezést. A hat fiatal a törzsgyár KlSZ-bizott- ságától megkapta a Szakma if­jú mestere megtisztelő címet, illetve az első két helyezett a KISZ KB, a harmadik helye­zettek pedig a városi KISZ-bi- zottság dicsérő okleveleit ve­hették át. Munkahelyük 1 fo­rintos, illetve 50 filléres óra­béremeléssel becsüli meg tu­dásukat. Oszlánczl János »László^. Lajos? OBlNBÁHTáSlOK — Mondhatom minden napomat itt töltöttem. A tanács embere voltam. Attól kezdve, hogy a nyugati végén elkezdtük a munkát, végig követ­tem minden rezdülését. Az apám itt dolgozott. Kőműves volt a szakmája, művezető lett. ■— S most?! — Itt halt meg az egyik épület előtt. Az egyetlen áldozat az Uránváros építésénél... Fö­démgerendát emelt be a darus. Apám mögötte állt, figyelte. Már az épülethez közeledett a da­ru, amikor alá szaladt valahonnan egy kislány. Talán elszökött a szüleitől, nem tudom, így me­sélték, pillanatok alatt ott termett. Apám meg odaszaladt, mert a daru alatt senkinek se sza­bad tartózkodni. Ki akarta hozqi, de a gyerek elszaladt előle, s a halál elől, mert abban a pillanatban leszakadt a daru tartólánca, és a gerenda apámra esett. Mindjárt meghalt, el­tört a gerince. Nyolc hónapja volt a nyugdíjig. A darust nem büntették meg, kiderült, hogy a láncban nem volt hiba. Hogy miért akkor pattant el, sohasem tudtuk meg. Hallgatunk. A tanácsi vezető sóhajt. — A darus ötvenhatban disszidált, a bátyám volt. Havonta küld pénzt apám sírjának gon­dozásához. Hiába írom: ns csináld, van pén­zem, ne öld magad, küldi. Sírboltot csináltattam a pénzből, anyámnak kis házat vettem, a töb­bit félre teszem, hátha egyszer hazajön, akkor elköltheti. Most már a küszöbről szól vissza. — Ahol ez történt, ma park van és szökőkút. Olyan kellene még jó pár az Uránvárosnak. És még jó néhány száz lakás. * A menetidő: húsz perc. Uránváros tizenhat évig épült — Épült? — Még ma is épül. Uránváros­ban tizenhat éve laknak emberek. És mindig újak költöznek ide. Ötezer-hétszázötven lakásba költöztek be eddig a lakók. — 16 — AZ ÖTEZER-HÉTSZÁZÖTVENEDIK LAKÓ Csillés volt, aztán kitanulta a műszerész szak­mát. Gimnáziumi érettségije van. Két éve nős. Másfél szobás lakást kapott. — Nem vagyok elégedett. Két és fél szobásat akartam. A szakszervezeti titkár kinevetett: „Mi­nek a kétszobás?” A gyerek miatt. Most van út­ban az első. Hármat szeretnénk. Akkor pedig ke­vés lesz a másfél szoba. Elfogadtam, mert ez is jobb a semminél. De dühös vagyok. — Nem lepődöm meg ezen. Az üzem vezetői is így ismerik, ilyen hörcsögtermészetűnek. — Könnyen beszélnek azok. Beültek a két-, háromszobásokba, mi meg örüljünk, ha ilyent kapunk. Nyolc évig vártam erre is. És megértem már a harminc esztendőt. — Az utolsó tíz év volt a legnehezebb. Valaha nem hittem, hogy egykor bányász leszek. Ha va­laki ezt mondta volna, amikor a gimnáziumba jártam, a képébe vágok. A legutolsó foglalkozás­nak tartottam. Érettségi után a postához mentem dolgozni, a csomagfelvételhez. Tisztviselő nem akartam lenni, azokra a bányászoknál is rosz- szabb emlékekkel gondoltam, mert mikor a csa­ládi házunk melletti kertet kisajátították, a tanács tisztviselői letaposták a virágokat, a veteménye- ket. Mintha az övék lett volna. És alig fizettek valamit, önző, csúszómászó emberek. Titkon új­ságíró szerettem volna lenni. Ez nem ment. Bár írtam néhány érzelmes verset, kusza novellát. Mikor visszaadták, olyan dühös voltam, mint most. A katonaság mentett meg a további pró­bálkozásoktól és kudarcoktól. Meg apám halála. Mert így nem kísérletezhettem tovább. Két test­vérem van, fiatalabbak nálam, kellett a pénz. Anyám ugyanis beteg volt. — És aztán nekifogtam a munkának. Naiv voltam. Azt hittem, lehet előírás szerint dolgozni. Tehát kabátban, kesztyűben. Hiába mondták a többiek, hogy ne törődjek a szabályzattal, én megpróbáltam. Mintha vízbe mártottak volna, a testem kipállott. Amikor meg kimentem a népes­hez, vacogott a fogam. Tizenöt-húsz fok hőmér­sékleti különbség volt a két hely között, és ehhez öt perc alatt nem tudtam idomulni. — Nincs ugyan akaraterőm, de mégsem hagy­tam abba. Anyám betegsége annyi pénzt köve­— 17 — telt, hogy menni kellett. És annyi józanság volt bennem, hogy reménykedtem a testem erejében, alkalmazkodókészségében. Mert nem vágyok gyönge fiú, atletizáltam, teniszeztem, még a jobb időkben, amikor iskolába jártam. De a munkát nagyon nehezen szoktam meg. Talán azért, mert a társaim éretlensége, bunkósága is bántott. Két olyan emberrel dolgoztam, akik csak négy elemit végeztek. Nem volt más témájuk, mint a nő és az ital. Megpróbáltam hallgatni, akkor szekál­tak, hogy papnövendék vagyok, semleges nemű tányérnyaló. Fizetés előtt* megbeszélték, hogy „beavatnak”. Ezernyolcszáz fórint előleget kap­tam. Mikor fölvettem a pénzt, a vájárom elka­pott: „Velünk jössz! A pénz egy részét elmulat­juk. Nekem köszönheted, hogy ennyit kaptál. A feliért se dolgoztál meg. Én meg a Feri dolgoz­tunk helyetted...” — Nem tudtam mit csinálni. Ha nem megyek, kikészítenek, és elveszik az összes pénzemet. Volt erre akkor példa bőven. Velük tartottam. Nem az Uránvárosba mentünk, hanem a Borostyánba. Mikor megérkeztünk, nyomban láttam, hogy ez a törzshelyük. A pincér, anélkül, hogy rendeltek volna, már hozta a sört, a rumot. Matrózfroccsö- ket ittunk. Izzadtam, mint a bányában. Jobban. Megittunk ötszáz forintot, de én még észnél vol­tam. A társaim, mohóbbak voltak, már a nők után kezdtek kajtatni. Egyik a pénztárosnőhöz botorkált, a másik a WC előtt leste a nekivalót. Akkor meglé’-*—i. 8. — Anyám várt otthon. Mikor beléptem, meg­fordult velem a világ, mégiscsak ittam. Minden kijött belőlem. Anyám sírt. De ő nemcsak beteg, hanem erős asszony is. Felhívta telefonon az üzemvezetőt, és nagyon összeveszett vele, holott az üzemvezető semmiről se tehetett. De az én anyám ilyen. És volt szava, mert ő mint nyug­díjas, a bánya kulturotthonában könyvtárosko- dott. — Elhelyeztek attól a brigádtól. A másik cso­port, ahol dolgozni kezdtem, józanabb volt. Leg­alább is kezdetben ezt hittem, és tapasztaltam is. No de ment a megjegyzés. „Lüké értelmisé­giek, puha kezű hivatalnokok, nem kell ehhez érettségi, hanem kemény marok.”­(Folytatjuk) — 18 — 'TíSto'­S zakmai vetélkedő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents