Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-24 / 223. szám

Á megyei labdarugó-bajnokságért A megyebajnokság vasárnapi fordulóját a sportszerűtlenség jellemezte. Ebben a tamási csapat járt az élen, mert a játékvezetőnek három embert kellett közülük kiállítani. A mérkőzés majdnem félbesza­kadt, Tamási le akart vonul­ni, csak a hazaiak rábeszélésé­re játszották végig a 90 per­cet. Tamási együttesén kívül, ahol Lerch, Pruck és Horváth volt a sportszerűtlen, Szedres­ből Simont, Zombából Kere­kest, a Szekszárdi Vasasból ismételten Dobost, míg Bony- hádból Geczőt kellett a játék­vezetőnek leküldenie a pályá­ról. A listavezető Bátaszék Zom­ba ellen 8:1 arányban Győ­zött, de a „gólözön” csak ak­kor indult meg, amikor í vendégcsapat legénysége tíz főre csökkent. A Dombóvári VSE Forná- don 2:1 arányban nyert. Tu­dósítónk szerint a dombóvári győzelemben része van a for- nádi kapusnak is, aki gyenge napot fogott ki. Elgondolkod­tató viszont, hogy hasonló esetben mindig a kapust hi­báztatják, jóllehet, a csatárok 3—4 gólhelyzetet is kihagytak. A Szekszárdi Vasas—Tolna mérkőzésen a hazaiak a má­sodik félidő elején 2:0-ra ve­zettek. A lelkesebb tolnai csa­pat azonban megfordította a vesztésre álló mérkőzést és 3:2-re nyertek. Simontornyán a hazaiak l:0-ás félidő után 3:0-ra nyer tek az enervált csatárokkal játszó Kisdoroggal szemben. Az újonc Báta lelkesedése ezúttal elmaradt, viszont mind­végig sportszerűen küzdöttek, de 7:l-re elvéreztek Nagymá- nyokon. A megyebajnokság második újonca. Tevel, a Paksi Kinizsit fogadta. A hazaiak lelkesen harcoltaít és ennek köszönhe­tik, hogy sikerült otthon tar­tani i :i-es végeredménnyel, az egyik pontot. A bölcskeiek Szedresen lép­tek pályára. A hazai csapat­ból kiállítás történt, így tíz emberrel küzdöttek, de becsü­letükre váljék, hogy így is otthon tudták tartani 1:0-ás győzelemmel a két pontot. A Dombóvári Spartacushoz a Bonyhádi Vasas látogatott. A 90 perc nagy részét Bony- hád tíz emberrel játszotta vé­gig. így alulmaradt 2:0 arány­ban a szövetkezetiekkel szem­ben. Faddon Tamási volt a ven­dégcsapat és tudósítónk szerint rég volt ilyen sportszerűtlen ellenfele a hazai gárdának. A faddiak egyöntetű véle­ménye, hogy szoros eredmény lett volna, ha nem sportsze- rűtlenkednek a vendégek és 11 emberrel tudnak végig küz­deni. A bajnoki táblázaton to­vábbra is három 14 pontos csapat található, sorrendben Bátaszék, a Dombóvári Spar­tacus és a Dombóvári VSE. A 4. helyezett Fadcinak 13 pont­ja van. A táblázat alján hely­cserére került sor, a teveliek átadták az utolsó helyet For- nádnak. Az ifjúsági csapatok közül a Dombóvári VSE gár­dája a 8. forduló után is ve­retlen, sőt pontveszteség nél­kül áll az élen és három pont az előnye Bátaszékkel szem­ben­A bajnokság állása Felnőttek: 1. Bátaszék 2. Domb. Spart. 3. Domb. VSE 4. Fadd 5. Nagymányok 6. Tolna 7. Zomba 8. S.tornya 9. Szedres 10. Bonyhád 11. Sz. Vasas 12. Kisdorog 13. Báta 14. Paks 15. Bölcske 16. Tamási 17. Tevel 18. Fornád 8 7 8 7 8 7 8 6 8 5 8 4 8 4 8 3 8 3 8 3 8 3 8 3 8 2 8 2 8 2 8 1 *3 1 8 1- 1 64- 1 18- 1 13­1 1 30 1 2 20 2 2 15 2 2 15 3 2 20' 14 6'- 5 20­- 5 14­- 5 12- 2 4 14- 1 5 12' 1 5 11- 16 7- 16 7- 7 11 Ifjúságiak: 1. Domb. VSE • 2. Bátaszék 3. S.tornya 4. Tamási 5. Domb. Spart. 6. Kisdorog 7. Bölcske­8. Te /el 9. Paks 10. Zomba 11. Sz. Vasas 12. Bonyhád 13. Tolna 14. Báta 15. Fadd 16. Fornád 17. Nagymányok 18. Szedres 8 6 11 8 5 2 1 8 5 12 8 5 12 8 5 12 8 4 2 2 8 4 13 8 3 2 3 8 3 14 8 3-5 8 2 2 4 8 2 2 4 8 2 15 8 2 15 8 2 16 8 2-6 8 — 3 29-3 16 31-8 13 28-11 12 26-14 11 16-10 11 20-16 11 22- 17 10 14-17 9 17- 6 8 16-17 18- 20 12-18 16-20 13-22 11-21 23- 21 10-30 5-56 Hét kiállítás a vasárnapi fordulóban — A Dombóvári VSE és Tolna idegenben nyert — Szedres tíz emberrel győzött Bölcskével szemben CSAK A MÁSODIK FÉLIDŐBEN. TÍZ EMBER ELLEN ESTEK A GÖLOK Bátaszék—Zomba 8:1 (2:1) Bátaszék. 1200 néző. Vezette: Ba­rátin Bátaszék: Varga 11 — Pom- sár, Makk. Varga I. Majsai. Hur- tony. Németh. Zágonyi, Topor, Tóth I. Tóth II. Csere: Szálai, Bo­tos. Zomba: Újvári — ülés. Bíró, Fejős. Barabás, Kerekes, Turbuk, Csiki, Domokos. Faragó, Miklós. Csere: Marsai. Antal. Az első 15 percben a vendégek kezdemé­nyeztek. közben mégis Tóth n hagyott ki helyzetet. A 20. perc­ben egy előre vágott labdánál Fa­ragó megszerezte a vezetést. 0:1. A gól után hosszú ideig^mezőny- játék alakult ki, és a 40. percben Németh tői Topor kapott egy jó labdát, melyből egyenlített. 1:1. Egy perc múlva Zágonyi a kapu közepébe fejelt. 2:1 a 44. percben Kerekest a labda elrúgásáért ki­állította a játékvezető. mindkét részről sok helyzet kimaradt Dombóvári Spartacus—Bonyhád 2:0 (1:0) Dombóvár. 600 néző. Vezette: Bzinger. Dombóvár: Dobos — Hertelendi. Vida I, Újvári. Hor­váth, Pintér. Varga, vámosi, Szi- ber. Garamvári, Lódri. Csere; Lo­boda. Bonyhád: Fritschi — Gecző. Barabás. Deixler, Csoboth. Hor­váth. Bajkai, Baumann, Varga, Palkó. Guzorán. Csere: Ács. A 3. percben Varga elől nehezen tisz­tázott a hazai védelem A 8. perc­ben Sziber ügyes indítással ki­ugratta Vámosit és'1 beadását Ga­ramvári 6 méterről fejelte a ka­puba. l :0. A 12. percben Lódri éles beadását Varga futtából .lőt­te. Fritschi nehezen mentett. A 17. percben Varga sarokba tartó lövését hárította a bonyhádi ka­pus. A 212. percben Gecző durván betartott Vámosinak, ezért a já­tékvezető kiállította A 31. perc­GYENGE KAPUSTELJESÍTMfiNY MIATT VESZTETT FORNÁD Dombóvári VSE—Fornád 2:1 (1:0) Fornád. 100 néző. Vezette: Si- pőcz. DVSE: Foki — Horváth. Mi­ke. Szabó, Kakas, Havasi. Szíjár­tó, Végvári. Bíró, Hosnyánszki, Szentgyörgyl Csere: Lakos. For­nád: csík — Miszlai, Káló. Rozen- berger. Priger. Kovács. Bazsonyi, Kiss, Penes. Kránitz, Béta. Csere: Banizs. Már a mérkőzés elején a dombóváriak támadtak többet, és a hazai védelem többször zavarba jött. A 18. percben Miszlai haza­adását Csík kiejtette, és a szem­füles Hösnyánszki megszerezte a vezetést, l :0. A gól felrázta a ha­zaiakat. és. rendre vezették táma­dásaikat. a 23. percben Bóta ki­tört. de Foki merész vetődéssel hárított A második félidőben a hazaiak kezdtek jobban, átvették a játék irányítását. A 18. percben egy jobb oldali beadásnál Kiss fejelt a hálóba. 1:1. Az egyenlítő gól után teljesen beszorultak a ven­dégek, és a 22. percben a 16-os sarkáról Priger szabadrúgása a sorfal mellett a kapufán csattant. A 39. percben egy ártalmatlannak látszó labda Csík kezéből kiesett, a menteni akaró Rozenberger Kálót találta el. akiről a hálóba pat­tant a labda. 2:1 (öngól). Közepes iramú mérkőzésen Csík gyenge teljesítménye miatt vesz­tette el a mérkőzést a hazai csa­pat. Jók: Foki. Kakas. Szíjártó, illetve Káló. Kránitz. Bóta. priger. SPORTSZERŰTLENSÉGÜKNEK KÖSZÖNHETIK A SÚLYOS VERESÉGET Fadd—Tamási 7:0 (1:0) ■13 14 ■7 14 •4 14-8 13 ■10 11 ■12 10 ■12 10 •11 9 35 7 23 6 20 6 20 6 23 6 15 5 15 5 22 3 26 3 -31 2 Fadd. 5'CK) néző. Vezette: Áltva- ter. 'Fadd: Soponyai I — Aradi II, Kovács I. Aradi I. Papp, szűcs. Kovács n, Fenyvesi II. Kovács Hl. Kiss I, Kiss H. Csere: Soponyai H, Kertész. Tamási: Németh — Noé. Pruck. Lehr. Horgos, Kajtár, Horváth, jurasits. Egerszegi. Tóth. Hirth, Csere: Béres. A 6. percben Kovács II. nehéz szögből az ol­dalhálót találta el. Egy perc múl­va Kiss H. kapkodott el egy hely­zetet, maid négy perc múlva Fenyvesi II, lövését szögletre mentette Németh. Az ellentáma­dás során Tóth elől Kovács I- a szögletre tisztázott. A 35. perc­ben Fenyvesi H kapura lőtt, Hor­gos a gólvonalon túlról vágta visz- sza a labdát. 1:0. Egy perc múl­va Lehrt utánrúgás miatt, pruckot tiszteletlenség miatt a játékvezető kiállította. A második félidő első perceben Kovács I. ugratta ki Fenyvesi Ü-t, beadását Kovács I. értékesítette. 2:0. a 15. percben Németh lábbal akart menteni, de a jókor érkező Kiss I-ről vágódott a labda a há­lóba 3:9. A 22. percben Fenyvesi II. majd 7 perc múlva Szűcs bom­bázott a felső léc alá. 5:0. a 36. percbon Horváth sportszerűtlenül nyilatkozott a játékvezetőről, aki ezért kiállította. Ezután Horváth és a csapat edzője le akarták hív­ni a többi játékost a pályáról, de a faddi vezetők és játékosok le­beszélték erről őket. A 38. perc­ben Soponyai H. növelte a gólok számát, maid a végeredményt Kiss I. állította be 7:0. Ilyen fegyelmezetlen és ffoort- ezerűtlen csapat régen járt Fad­don, és csak ennek köszönhetik nagy gólarányú vereségüket. Jók: Kovács I. Szűcs, Fenyvesi II, Kiss I, Aradi H. illetve Németh ía bét gól ellenére is), és Tóth. NAGYARÁNYÚ. DE MEGÉRDEMELT HAZAI GYŐZELEM Nagymányok —Báta 7:1 (3:0) Nagymányok. 300 néző., Vezette: Takács J. Nagymányok: Balogh — Túrós. Fenyővári. Gyöngyösi, Lemle, Bíró H, Demeter. Balázs, Viszló, Guth. Füleki. Csere: Wé- ber. Báta: Sümegi — Horváth H, Nédó. Faidt. Kosár. Tatai, Sze- leczki. Ruppert, Horváth 1. Braun I, Pál. Csere: Braun II Enyhe ha­zai fölény után a 15. percben Fü­leki átadásából Guth szerezte meg a vezetést. i :0. Hosszú, eseményte­len mezőnyjáték után a 31. perc­ben Füleki 10 méterről talált a há­lóba. 2:0, Állandósult a hazai fö­lény, Báta erőtlen támadásai nem jelentettek veszélyt a hazai ka­pura. A 41. percben Balázs be­adása után Füleki fejelt a háló­ba. 3:0. A második félid'ő 4. percében a bátai csapat szépített. Szeleczki révén. 3:1. A gól után a vendé­gek vezettek még néhány táma­dást, de ismét a hazaiak ragad­ták magukhoz a kezdeményezést. A 15. percben Viszló beadását Ba­lázs értékesítette 4:1. A 28. perc­ben Füleki beívelt labdáját Bi>ó II. fejelte a hálóba. 5:1. A 43. percben Guth közelről lőtt gólt. 6:l. Majd befejezés előtt egy perc­cel Bíró H. lövése a kapufáról pattant vissza, melyből Guth be­állította ä végeredményt, 7;l. Sportszerű mérkőzésen ilyen arányban is megérdemelt a hazai, győzelem, jók: Füleki, Guth, Gyöngyösi. Balázs, iUetve Sze­leczki és Sümegi, .A. második félidő 5. percében Tóth I elment a bal oldalon, ke­resztbe lőtt labdáját Németh érté­kesítette. 3:1. a 10. percben Maj­sai átadását Tóth I 16 méterről lőtte a hálóba. 4:1. a 15 percben Németh beadását Bíró fejelte a hálóba. 5:1. (öngól). Két perc múlva Tóth I újabb egyéni akció után volt eredményes. 6:1. A 25. percben Majsai—Tóth I támadás végén. Tóth II talált a kapuba. 7:1. A 28. percben Zágonyi Tóth I-et indította, aki beállította a végeredményt. 8:1. Nehezen lendült bele a hazai csapat a lelkesen játszó Zomba ellen, és csak a második félidő­ben játszottak elfogadhatóan Jók: Tóth I, szalai. Németh, Botos, il­letve Bíró, Domokos és Turbuk. KISDOROG CSATARAI CSAK „JÁTSZADOZTAK’» Simontornya—Kisdorog 3:0 (1:0) Simontornya 400 néző. Vezette: Varga. SBTC: Horváth — Csepre- gi, Győré, Jobbágy, Csóka, Ge- russi. Wittmann, Szelei. Kurek, Baranyai, Kovács Kisdorog: Stölk- ler I — Berning. Brunner, Antal I, Kerekes. Győrfi, Boda, illés, Varga, Bérezési. Cséke. Csere: Stölkler H. Antal il. Az első perc­ben Szelei elfutott, de beadásáról lemaradtak a belső csatárok. Két perc múlva Baranyai beadását Kovács föléfejelte. a hazai csa­pat került fölénybe, és a 22. perc­ben Szelei 25 méterről leadott sza­badrúgását Stölkler I. csak a ka­pufa segítségével tudta hárítani. Kisdorog először csak a 28. perc­ben támadott, de Illés szögletét Horváth kiütötte. A 40. percben Szelei elszaladt, de jó beadását A VASAS MAR 2:0-RA VEZETETT Kurek nem értékesítette. A 43..' percben Baranyai ugratta ki Ku- reket, aki labdáját góllá értéke­sítette. 1:0. A második félidőben állandósult a hazai fölény. Kisdorog csak a 10. percben ért el nagy szögletet, de a védelem felszabadított. A 12. percben formás hazai támadás­nál Kurek kicselezte az egész vé­delmet és nagy nyugalommal lőtt a hálóba. 2:0. A gól után kemény- nyé vált a mérkőzés. A 26. perc­ben Stölkler I. rosszul dobott ki egy labdát, melyet Szelei meg­szerzett és 3:0-ra növelte a ha­zaiak előnyét. A hazai csapat ilyen arányban is megérdemelten nyert. Jók: Sze­lei. Gerussi. Kurek. Baranyai, il­letve Boda, Varga és Bérezési. ben Pintér távolról kapura lőtt, a labda túljutott Fritschin is, de az egyik védő a gólvonalról ki­vágta a labdát. A 43. percben Lo­boda távoli lövése a felső sarok mellett zúgott el. A második félidő első percében Baumann kiugrott, éles lövését Dobos hárította. A 7.. maid a 14. percben Baumann jó helyzetben hibázott. A 15. percben Loboda a kifutó kapus mellett föléemelt. A 2-0. percben Garamvári Lódrit indította, aki a kiinduló kapus mellett lőtt gólt. 2:o. Az utolsó 29 perc unalmas, eseményeién volt. Közepes iramú mérkőzésen mindkét csapat sok helyzetet ha­gyott ki. Jók: Pintér. Vida i, var­ga. illetve Deixler, Varga és Hor­váth, Tolna—Szekszárdi Vasas 3:2 (0:2) Szekszárd. 150 néző. Vezette: Láng. Tolna.: Mayer — Link, Schäffler. Havasi I, Havasi ni, Bagdi, Fazekas, Kulcsár, Pauli, Fehérvári. Molnár. Vasas: Resch — Fúsz. Tam, Papp. Paróczai, Lerch, Boros, Bakó. Fonyódi, Do­bos. Balogh. A 8. percben Dobos beadását Fonyódi 8 méterről Ma­yer kezébe lőtte. A hazai csapat, ezután sorra vezette támadásait, és a 12. percben Boros beadását Balogh jó érzékké;, vágta a háló­ba. 0:1. A gól után állandósult a hazai fölény, a tolnai csapat nem tudott kibontakozni, és csak a 13. percben vezette első komolyabb támadását Havasi I révén, de a lövés mellészállt. Hosszú me­zőnyjáték után. a 34. percben Ba­logh 28 méterről leadott lövése a kapufán csattant. Egy perc múl­va Dobos vezette végig a fél­pályán a labdát, beadását Fonyó­di lőtte kapu mellé. A 38. percben •Lerch t buktatta Fazekas a 16-oson belül. A 11-est Papp értékesítette* 0:2 A második félidő első percében Fonyódi 5 méterről tiszta helyzet­ben mellélőtt. Tolna feltámadt és sorra vezette támadásait Resch ka­puja ellen. A 8. percben közve­tett szabadrúgást ítélt a játék­vezető. és pauli legurítását Schäff­ler a sorfalba vágta. Két perc múlva Schäffler újabb szabadrú­gása kipattant, és Fehérvári nem hibázott. i :2: a 14. percben / Schäffler 30 méterről lőtt szabad­rúgása szállt a hálóba 2:2. a 20. percben Dobos fütty után elrúgta a labdát, ezért kiállították. A 34. percben Pauli beállította a vég­eredményt. 3:2. Két ellentétes félidő után a. hely­zeteit kihasználó Tolna győzött. Jók; Schäffler. Havasi I, Fehérvá­ri, illetve Papp. Boros és Fusz* ISMEt KIÁLLÍTÁS TÖRTÉNT SZEDRESBŐL Szedres—Bölcske 1:0 (0:0) Szedres. 150 néző. Vezette: Ber­kes. Szedres: Haszeg — Szabó H, Koleszár, Kispál, Gyémánt. Ba­logh. Mester, Csizmás. Simon, Szabó I, Sáfrán. Csere: Pallós. Bölcske: Harsányi — Rojer. Híd­végi. Bereczki, Vörös, Papp. Fü- löp, Meszlényi, sípos. Pásti. Lő­rinc. Csere : Mármarosi és Franckó Az 5. percben Mester fejelt kapu­ra. de a labda mellément. Ké­sőbb Simon lövését védte Harsá­nyi a 16. percben veszélyes tá­madást vezetett Bölcske. de Ha­szeg hárított. A 20. perctől 10 emberrel játszott Szedres, mert a játékvezető Simont kiállította, A hátralévő iáték meddő hazai fö­lényt hozott. A második félidő 9. percében a csereként beállt Pallós megsze­rezte a hazaiaknak a győzelmet jelentő gólt. 1:0. a bölcskelek el­keseredetten támadtak. Szedres beszorult, de az eredmény nem változott, mert a szedres! védelem önfeláldozóan mentett A szedresieket dicséret illeti, me.rt tíz emberrel is otthon tud­ták tartani a két pontot. Jók: Ko­leszár. Kispál. Gyémánt, illetve Meszlényi és Papp. A LELKFS TE VÉLI JÁTÉK EREDMÉNYE AZ EGY PONT Tevel—Paks 1:1 (1:1) Tevel, 300 néző. Vezette: Köő. Tevel; Marton — Kerekes, Illés H, Bíró. Szőcs, Barabás. Gödrei, Szabó. Turbuk, Antal II\ Wéber. Csere: Ferencz. Ambrus. Paks: Dunai — Vácz. Kovács, Vilmányi, Somodi. Bagó. Váczi, Kajári. Kró- di, Keresztes. Bese. A második percben Tevel ért el szögletet, de Antal III a kapu fölé fejelt. Egy perc múlva Bese lőtt kapura, és Marton védett. Az 5. percben Bagó lőtt fölé. 18 méterről egy szabad­rúgást. A 15. percben Wéber indí­totta Turbukot, aki megszerezte a vezetést. 1:0. A gól után mindkét csapat hajrába kezdett, és a 29. percben Bagó szabadrúgása szállt mellé. A 26. percben egy paksi szöglet után Váczi fejelt a háló­ba. 1:1. A 45. percben Illés II. megszerezhette volna a vezetést, de a kapu tövét tálává el. A második félidő 3. percében Illés H- lövését Dunai védte Egyik csapat sem tudott fölényt kihar­colni. a játék a két 16-os között folyt. A 20. percben Kródi hagyott ki helyzetet, de keresztbe lőtt lab­dája elszállt a kapu előtt. A 25. percben Ferencz indította Wébert, aki kicselezett két védőt, de Du­nai bravúrral mentett. A teveliek lelkesedése ellensú­lyozta a paksiak nagyobb tudását, jók: Gödrei. Illés II. Kerekes, il­letve Vilmányi. Kovács és Dunai. Lapunk mai számában meg­jelent sporttudósításokat írták: Pánczél István. Gaál István, Jaszenovics Géza, Hazafi Jó­zsef. Sebéstyén János, Samu István, Farkas Lajos. Zwick Jakab. Orbán Lajos A mezőny legjobbjai: Tevel—Paks: Nagymányok—Báta: Simontornya—Kisdorog: Fornád—Domb VSE: Sz. Vasas—Tolna: Bátaszék—Zomba: Szedres—Bölcske: Domb. Spart.-Bonyhád: F^dd—Tamási: A hét játékvezetője: Illés II. (Tevel) Füleki (Nagymányok) Szelei (Simontornya) Foki (DVSE) Schäffler (Tolna) Tóth I. (Bátaszék) Kispál (Szedres) Pintér (Domb. Spart.) Kovács I. (Fadd) Varga Endre (Szekszárd).

Next

/
Thumbnails
Contents