Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-15 / 216. szám
► \ t Délután — munkásszálláson ÉGEN ÉS FÖLDÖN Látnivalók a magyar—szovjet tudományos-műszaki együttműködés jubileumi kiállításán © Törékeny termetű, csodálkozó tekintetű fiú Mittler József. A kis Mittlernek hívják. Tavasszal lett hegesztő, most alig múlt valamivel tizenhét éves. Számára a mai nap is olyan, mint a többi. Kettőkor befejezte a műszakot, megzuhanyozott, átöltözött, megebédelt. Utána benyitott jó néhány szobába, hívta a srácokat a városba. Délután 5 óra van. Jóska végül is maga indul útnak. Azt mondja, fogalma sincs, hányszor járta már be ugyanazt az útvonalat,.amerre ma is készül. A program minden délután ugyanaz: Mártírok tere, Garay tér, Béla tér és vissza. — Randevúd van? — kérdezi a portás. — Ha az lenne, nem álltam volna meg itt beszélgetni. Csak kimegyek, tekergek egyet. Itt mindenki éli a maga világát, — jegyzi meg elmenőben Jóska. A portás, amint az ajtó becsukódik a fiú mögött, bizalmasan megjegyzi: — Na, látja, ezek mind ilyenek — kezével sokat- és lemondóan legyint. A második emelet 12-es számú szobában táskamagnetofon szól. Az ajtó melletti rekamién Tevesz János villanyszerelő ül, kezében bukósisak. — Éppen motorozni megyek — mondja. Magas, szőke hajú, 20 éves fiú Tevesz János. Ebben a szobában idestova másfél éve lakik. Körülötte semmi sem változott, csak a szobatársak. Hol egy hegesztő, egy ács, egy állványozó aludt a szomszédos ágyakban. János azt mondja a munkásszállóról, hogy számára csak átmenet, híd egy megállapodott, rendezett családi élethez. Környezetét eszerint is értékeli. Különös igényei, követelményei nincsenek, de ugyanígy nem érez vonzalmat, kötődést a 300 ember számára otthont nyújtó épület iránt. Terveket sző a Bakta-hegyre nyíló ablak mögött. — Nem várom a sült galambot. Gyűjtök, spórolok. Kétéves munkám alatt vettem egy MZ motorkerékpárt, közel 17 ezer forintért. Ugyannyi van a postán, takarékban. Negy- venöt-ötven ezer forintot kell összegyűjtenem és akkor beszállhatok egy vállalati akcióban épülő lakásba. Persze, addigra már nős szeretnék lenni. János Mucsiban lakik, minden hét végén hazajár. Azt mondja, haza kell menni, mert a magafajta húszéves legény, ha sokáig van távol a szülői háztól, a mindent meglátó anyai szemektől, könnyen megcsúszhat a munkásszálló adta szabadságon. — Itt úgy van, hogy mindenki önmagára vigyáz, önmagának tartozik beszámolni a cselekedeteiről. És ez ránk, fiatalokra is vonatkozik. Azt hiszem, bennünk is az a baj most már, mint a felnőttekben, hogy csak élünk itt, napról napra szinte egymás szájában, de sokunk még a másik nevét sem tudja. — A kor nem jelent összetartozást? — Nem, vagy csak úgy, hogy hárman-négyen egy csoportba verődnek. De nagyobb összefogásról, összetartásról nem lehet beszélni. © Magas, beesett szemű, sápadt arcú fiú Orosz István. — Táppénzen vagyok — mondja magyarázólag, s a délután is vetetlen ágyra mutat. Meséli a történetét. — A csövezés miatt vagyok táppénzen megint. Az volt a helyzet, hogy amikor itt a vállalatnál felszabadultam, beleuntam már a főnökeimbe, az örökös prédikációkba és bedobtam a törülközőt. Itthagytam őket. Abban bíztam, hogy engem is, mint a többi intézeti havert felvesznek a pécsi uránhoz. Végül nem sikerült, valami egészségügyi ok miatt. A sikertelenség elkeserített, fogtam magam, elmentem csövezni. Utána, — mert, hogy nem ment nekem az az élet — visszakértem magam ide. Itt derült ki nem sokkal később, hogy a veséim odalettek a Ba- laton-parti csövezés miatt. Átkozottul megfáztam. Orosz István 20 éves fiatalember önmaga gazdája, jobban, mint szállón élő társai közül bárki más. Nekik tudniillik ott a család, a feleség, vagy rokon, de neki senkije. Állami gondozott kicsi gyerek kora óta. Szüleiről semmit sem tud, ők sem róla. Pista a lehetőségeihez mérten tartalmas életet él. Olvas, tanul, ha teheti, moziba meg színházba jár. — Most végzem a dolgozók esti iskolájának második évfolyamát. Emelt szintű szakmunkásképzőbe jártam, így még ez az év van hátra és kezemben az érettségi. — Biztattak, hogy tanulj? — Nem. Csak magam akartam. — Határozott célod volt, vagy van a tanulással? — Igen. Többet akarok tudni. Ha pedig az érettségit megszereztem, tovább tanulok. Lehet, hogy néhány év múlva technikus leszek vagy valamelyik tanműhelyben szakoktató. — Lesz elég erőd hozzá? — Miért ne lenne? — kérdez vissza, szemében csodálkozás. o Biros Béla, a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat munkásellátási vezetője: — 1968-ban adták át a Tar- tsay utcai, 300 személyes munkásszállót. Korszerű, modem épület. Most csupán az lehet panasz, hogy ütött-kopott, elhasznált. Ez érthető, éppen most állunk a kétévenként esedékes karbantartás előtt. Különben a célnak megfelelő. Háromágyas szobák vannak benne, minden szinten társalgóval. Hogy mit kap a szálló lakója? Teljes ellátást. Napi háromszori kosztot, heti két alkalommal meleg vizet, kéthetenként tiszta ágyneműt. Mindenkire jut egy heverő és egy beépített szekrény. Nézze, nem olcsó dolog munkásszállást tartani. Hogy jobban lássa miről van szó, készítettem egy összehasonlítást. A vállalat éves szinten 2 és fél, 3 millió forintot költ a munkás- szállóban lakókra. Úgy néz ki a dolog, hogy személyenként a munkások 400 forintot fizetnek ki havonta szállásra, reggelire, ebédre, vacsorára. Ezzel szemben a vállalatnak egy ember havi szállásolása 600, élelmezése 680 forintba kerül. Hogy kötelességeik vannak-e? Természetesen. A kötelességeket a szállásrend írja elő. Nem idézem, lényege az, hogy mindenki köteles betartani a szocialista együttélés szabályait. Például? Hát például nem lehet részegen randalírozni a szállóban, nem lehet a szobára nőt felvinni, nem lehet koszos ruhában beleülni a fotelekbe, nem lehet ágyban cigarettázni. Ha már említettem, elmondhatom, hogy az ágyban cigarettázók miatt nagyon sok bosszúságunk van. Hány meg hány paplan, lepedő, párna bánja az éjszakai pöfékelést... — Azt kérdezi, milyenek a fiatalok? Olyanok, mint a felnőttek. Van köztük pedáns, kifogástalan magaviseletű. Van olyan, aki a szobájából kis otthont varázsolt. Képet vett, könyvespolcot csinált. Akadnak, akik. italoznak, összeférhetetlenek, rendbontók. Nem, fiatalt még nem kellett kizárnunk a szállóból. Annyira azért egyik sem mélyedt el a „szabadságban”. © Kismődi András, a vállalat járási jogú KISZ-bizottságának titkára: — Hogyan ítéli meg a munkásszálláson élő fiatalok helyzetét? — Nehéz egyértelmű választ adni. Tulajdonképpen jónak, de ez nem fedi a teljes igazságot Úgy vélem, kicsit magukra maradtak ezek a gyerekek. Nem mondom, munkahelyükön, telephelyükön van KlSZ-szer- vezet, amely a maga lehetőségeihez mérten összefogja, ösz- szetartja őket. Itt azonban nincs, s talán kedvezően változtatna a dolgokon az, ha a munkásszálláson külön alapszervezet lenne. — Jelentenek-e valamilyen speciális feladatot a munkás- szállón élő fiatalok? — Számunkra nem okoznak különleges munkát. Mindnyájan vállalatunk dolgozói, semmiféle hátrányt nem szenvednek az otthonélőkkel szemben. o Varga Ferenc a vállalati szakszervezeti bizottság oktatási és kulturális felelőse. — Véleménye szerint a munkásszállás lehet-e táptalaja szellemi ellustulásnak. megtorpanásnak ? — Ezen így nem gondolkodtam. Annál is inkább nem, mert nálunk, ahogy én tudom, elég rendezettek a fiatalok művelődési, kulturálódási lehetőségei. Minden hétfőn filmvetítést szervezünk számukra, minden este ott a tévé, s a központi szakszervezeti könyvtár fiókkönyvtárat üzemeltet a szállóban. Mi magunk, amit lehet megteszünk. Felmérést végeztünk például, hogy kinek milyen igényei lennének a szállóban? Háromszáz kérdőívet küldtünk ki, de csak negyven érkezett vissza. Mit gondoljunk ebből? Csak is azt, hogy a többi kétszázhatvanat a dolog egyáltalán nem érdekli, különösebb igényei sincsenek. — Nem tudom, melyik a könnyebb. Kimondani az igénytelenséget, avagy tenni valamit az igényességért? — Gondolom, az előbbi. De nem hiszem, hogy ez ránk vonatkozik, hiszen éppen most tervezgetünk olyan dolgokat, amelyek jelentős fordulatot hozhatnak a szállón lakók művelődésében, szellemi gyarapodásában. Tervünk, hogy szakmai és politikai filmekből különböző sorozatokat állítunk össze. Tervünk továbbá az is, hogy az egyik emeleti társalgóban szervezett klubot hozunk létre. De terveink között szerepel egy kihelyezett osztály beindítása azoknak a dolgozóinknak, akik nem végezték el a nyolc általánost o Este hat óra van. Kezdődik a vacsora. Jönnek az idősebb, fiatalabb szállólakók, messziről hallatszik a tányérok csörgése. Csak kevés asztal népesedik be. Mondják, az ok egyszerű. Az emberek javarésze kint van a városban. A portás szerint éjfélkor kezdődik a nagy forgalom, akkor szállingózik haza a nép. Mit lehetne tenni, hogy előbb hazajöjjenek? Vagy mit lehetne tenni, hogy el se induljanak céltalanul? > Varga József Ritka alkalom, ha a fantasztikumokat kedvelő embernek és a valósághoz, a gyakorlathoz vonzódónak közös programot ajánlhatunk. A magyar— szovjet tudományos-műszaki együttműködés jubileumi kiállításán most ilyen alkalom kínálkozik. A kiállítás tudományos-technikai részének — (a KGM Technika Házában, Budapest, Rákóczi út 57.) — valamennyi tárgya, szerkezete, makettje — a jelen, ám egyszersmind — mert mindegyik kiállított szerkezet valamiért páratlanul érdekes, ha éppen nem csodálatos — felidézi a fantasztikum világát is. Ez a kiállítás a jelen és a jövő érzékeltetésével egyben példa arra, mit is jelent a közismert mondat: felgyorsult az idő, a tudomány közvetlen termelőerővé vált. A pánik felesleges Napjainkban sok szó esik a világ energiaválságáról. A kiállításon könnyű megérteni a szovjet szakemberek közelmúltban megjelent nyilatkozatainak nyugalmát ebben a témában. A szovjet energetika legújabb eredményei jól mutatják, hogy nem energiaválságról, hanem energiaváltásról érdemes inkább beszélni. A szakmai számítások a Föld hagyományos tüzelőanyag-készletét is még legalább 100—150 évre elégségesnek tartják. Mégis elkezdődik az energia- szerkezet-váltás az ezredfordulóig, mert a hagyományos tüzelőanyag-források messzire kerültek a nagyvárosoktól, ipari központoktól és a szállítás egyre nagyobb gondot okoz. Ezért — s több más ok miatt is — szaporodnak majd az atomerőművek szerte a világban. Ebben a világprogramban is élen jár a szovjet tudomány. A világ első atomerőművét — 5 mW-os volt — a Szovjetunióban helyezték üzembe. Jelenleg már 10 ezer megawattnyi a szovjet atomerőművek együttes kapacitása. Az SZKP XXIV. kongresszusának irányelvei szerint 1971 —75 között hétezer mW-tal nő a szovjet atomerőművek teljesítménye s a következő évtizedben 30 ezer megawattra emelkedik majd. A kiállításon láthatók a legújabb, legkorszerűbb szovjet atomerőművek, kísérleti berendezések modelljei — a többi között olyanok is, amelyekhez a magyar reaktorfizikusoknak is közük van. Az utóbbi negyedszázadban a nemzetközi energetikai ipar történelmi érdekessége volt a szovjet vízi erőművek versenye — önmagukkal. Az 560 mW- os teljesítményű dnyeperi vízi erőmű még csak Európában számított elsőnek, aztán a két volgai erőmű következett — 2300, illetve 2600 mW-tal — ezek már világrekorderek voltak. A bratszki — Szibériában — már 4100 mW-ot adott. Abszolút világrekord. Ezt követte a krasznojarszki — 6000 mW- tal (!). A kiállításon pedig most egy rendkívül szemléletes terepasztalon láthatjuk az új óriást, amelynek eredetije a Jenyiszej folyón 6400 mW-ot termel majd. Ezekkel az erőművekkel alapozzák meg — a szovjet gazdaság távlati terveinek megfelelően — Szibéria nagyszabású iparosítását. A négyzetcentiméter milliomod része Nem lehet elképzelni mekkora lehet a négyzetcentiméter milliomod része. A lézersugár viszont képes egy ekkora „célpont” közepébe találni. A lézersugár a tudósok szerint hatalmasabb eszköz az ember kezében, mint ahánnyal eddig, együttvéve rendelkezett, s szinte valamennyit egyesít is önmagában: vág, szúr, simít, szeletel, bont, hegeszt, világít, melegít, hűt, rajzol, szállít — energiát, hangot, hőt —, szinte bármire képes. A lézer- sebészkés például úgy vág a bőrbe, hogy nincs vérzés. A lézersugár miközben sebet ejt — az érvégződéseket tüstént összehegeszti. A szem recehártyáját is visszahegesztik — vagy lebonthatják — az orvosok a lézersugárral igen nagy biztonsággal. A KFKI szakemberei évek óta szovjet lézerkutatókkal együttműködve rendszeresen részt vesznek különböző lézerkutatási programokban, s így e legújabb, s igen költséges tudományban is lépést tarthatnak a fejlődéssel. Egymillió tudós teljesítőképessége A legkorszerűbb — sok tudományban a legelső »— égi és földi technikával ismerkedhet a jubileumi kiállítás látogatója: mintegy ezer különféle, de mindenképp a legmodernebb termékkel, eszközzel. A Hold, a Mars, a Vénusz megismerését szolgáló szerkezetekkel, távközlési műholdakkal, számítástechnikai eszközökkel, az elektronika, a távvezérlés eredményeivel, napelemekkel, a tengerből ivóvizet készítő berendezéssel... A Szovjetunióban ma alkotó mintegy egymillió tudományos dolgozó eredményeivel, a Föld legnagyobb tudósgárdájának munkájával. A kiállításon számbavehet- Jük azt is, hogy ezzel a nagy teljesítőképességű tudósgárdával közösen dolgozva mit produkálhatott a magyar tudósnemzedék az utóbbi negyedszázadban többi között a számítástechnikában, az energetikai iparban, az izotóptechnikában. Azokban az ágazatokban tehát, amelyek valóban a tudományos-technikai forradalom legfontosabb színterei közé tartoznak. A kiállításnak a tudományos-technikai eredményeket bemutató része pontosan ábrázolja azt, mire is kell gondolni, ha azt halljuk, forradalom a tudományban, technikában. Melyek azok az ágazatok — atomfizikától az automatákig — amelyek valóban új távlatokat nyitnak az emberiség előtt, megsokszorozva a társadalmak teljesítőképességét. Arról is képet alkothat a látogató, hogy ebben — a tudomány és a technika forradalmának fő vonulataiban, hol tart a szovjet tudomány és hol tudunk mi csatlakozni ehhez a munkához az együttműködés kereteiben. GERENCSÉR FERENC 1974, szeptember IS,
