Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-15 / 216. szám
F r t i Egy százalék: egy milliárd Ä magyar mezőgazdasági termelőszövetkezetek termelési értéke 1973-ban megközelítette a 100 milliárd forintot, az egy százalék tehát egymilliárdot jelent. Az országos termelési és jövedelmi átlagok egyenletes, számos területen a tervezettnél gyorsabb ütemű fejlődésről tanúskodnak. A hozamok, költségek, üzemi jövedelem és a személyes jövedelem országos átlagai mögött azonban közismerten lényeges eltérések találhatók. A mezőgazdasági szövetkezetek mintegy 40 százalékának eredményei az átlag körül helyezkednek el, kereken 46 százalékának eredményei az átlag alatt vannak, s 13—14 százalékuk eredményei jobbak az átlagnál. Az elmaradó tsz-ek felzárkózása az átlagosokhoz, illetve közepesek csatlakozása a legjobbakhoz lényeges előrelépést jelenthetne egész termelőszövetkezeti mozgalmunkban. Nem a föld minősége... E cél elérésének előmozdítása végett a területi szövetségekben beható elemző munka indult meg. Számba veszik az eltéréseket, elemzik az eltérések okait és javaslatokat dolgoznak ki az eredmények fokozására, az elmaradók felzárkózására. Elemzéseik többek között azt bizonyítják, hogy a legjobb eredményt elérő szövetkezetek egy része gyengébb termőképességű földön gazdálkodik. A közepes eredményű- ek között találhatók nagyon jó és nagyon rossz földön gazdál- kódók is. A gyenge eredményt elérő szövetkezetek többsége rossz földeken, egy részük azonban közepes, vagy éppen jó földön gazdálkodik. A különbségekben tehát általában nem a föld minősége (az aranykorona-értéke) a meghatározó. A nagybánhegyesi Zalka Tsz földjei például 34,8, a tótkom- lósi Alkotmány Termelőszövetkezeté pedig 35,2 aranykoronásak. Az egy hektárra jutó hal- mozatlan termelési érték Nagy- bánhegyesen mégis több, mint kétszerese a tótkomlósinak. A különbség egy része abból adódik, hogy az egy hektárra jutó eszközök értéke a Zalka tsz-ben 26,7, az Alkotmány tsz- ben pedig 15,2 ezer forint. A Zalka tsz az egy hektárra jutó összes eszköz értékét 4 év alatt 18-ról 27 ezer forintra, a termelési értékét pedig 120 százalékkal növelte. A tótkomlósi tsz ugyancsak 4 év alatt eszközértékét 13,5 ezerről csak 15,2 ezerre emelte, ugyanezen idő alatt termelési értékét 70 százalékkal növelte. A két szövetkezet termelési értékének növekedésében 4 év alatt 50 százaléknyi eltérés mutatkozik. Ennek okai között — az eszközellátottság különbözősége mellett — legjelentősebb tényezőnek látszik a vezetők hozzáértése és szervezőkészsége. A Zalka tsz-ben 11, a tót- komlósiban csak 4 mérnök dolgozik. E különbség a termelés szerkezetének, technológiájának alakításában és az eredményekben is tükröződik. A bruttó jövedelem például a Zalka tsz-ben hektáronként 18,4 ezer, a tótkomlósi Alkotmány Tsz-ben 5,1 ezer forint volt lényegében azonos minőségű földeken. A dolgozók átlagos évi jövedelirlében ez úgy mutatkozik, hogy a Zalka tsz- ben 25,5 ezer, az Alkotmány tsz-ben 15,4 ezer forint jutott egy főre. Az eltérések tehát nem egy-két százalékosak, hanem bizonyos mutatóknál olykor meghaladják a száz százalékot is. A vezetés színvonala Akár a hasonló adottságú szövetkezetek, akár egy-egy szövetkezet több évi gazdálkodását elemezzük, kiderül, hogy 3—4 év alatt esetenként 100 százalékos is lehet az eredményjavulás mértéke. Miután országosan egyszázalékos eredménynövelés értéke egymilliárd forint, nagy társadalmi, egyben szövetkezeti és egyéni érdekek fűződnek ahhoz, hogy minél szélesebb területen törekedjünk az egy, vagy több százalékos javulásra. Első pillanatban úgy látszik, hogy a gazdaságok eszközellátottságának növelésével és a vezetés színvonalának emelésével lényegében ellensúlyozható a kedveződen termőhelyi adottság, s évenként 10—20—30 százalékos fejlődés is elérhető. Sajnos ezzel szemben a valóságban gyakran előfordul, hogy az elért szint megtartása vagy egy-két százalékos előrelépés is nagy erőfeszítéseket igényel: mégis valahol itt lehet és itt kell a milliókért és a milliár- dokért küzdeni. A terület; szövetségek elemzései szerint a haladás alapvető tényezője a termelőszövetkezetekben a vezetés színvonalának emelése. Ennek eredményeként elérhető terméktöbblet és költségcsökkenés teremtheti meg ' az anyagi alapját a műszaki fejlesztésnek, továbbá a tsz-tagság élet- és munkakörülményei - nagy-: mértékű javításának. A tervszerű és biztonságos gazdálkodáshoz ez ma már elengedhetetlen. Ä' vezetés színvonalának" emelésével kapcsolatos teendőkre részletes eligazítást adnak a párt káderpolitikai határozatai és az ezek alapján kiadott kormányhatározatok, miniszteri ; 'rendeleték. Ezek alapján hosszabb távon, — haladéktalanul hozzákezdve, — minden szövetkezet tagságának megfelelő közgyűlési határozatokkal el kell érni, hogy a választott testületekbe és az üzemi vezetői posztokra is politikailag és erkölcsileg feddhetetlen, szakmailag képzett, vezetőképes emberek kerüljenek. Az üzemvezetői posztokra olyan szakemberek valók, akik megalapozott javaslatokat tudnak készíteni a szövetkezet termelési szerkezetére, a vezetés szervezetére, a munkaerő- és pénzügyi gazdálkodási tervekre. Gondoskodni kell arról, hogy minden szakember feleljen a területét érintő javaslataiért, azoknak a többi szakemberrel történő összehangolásáért, képes legyen javaslatait a vezetőségi ülésen, bizottsági üléseken és végső soron a közgyűlésen, demokratikus vitában megvédeni. Az ily módon született döntések végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges, hogy a szövetkezet belső szabályzataiban az üzem- és munkaszervezeti egységekben a vezetők és a beosztottak jogait és kötelezettségeit egyértelműen megfogalmazzák. Sok szövetkezetben már eddig is jelentős eredményeket értek el és ezek tükröződnek a termelés, a gazdálkodás eredményeiben is. A középmezőnyben elhelyezkedő szövetkezetek az előzőekben ismertetett feladatok megoldásával gyorsuló ütemben közeledhetnek a jókhoz. Ehhez jelentős segítséget adnak és kell is, hogy adjanak az utóbbi időben kialakult termelési rendszerek rendszer- gazdái. a szövetkezetek társulásai és mindenekelőtt a területi szövetségek. Moharos József, a TOT elnökhelyettese fl tambovi vendégek Pakson és Tamásiban Pénteken a megyénkben tartózkodó tambovi delegáció Paksra látogatott, ahol megtekintették az atomerőmű építkezését és a lakótelepet, Varga Tibor, az Erőmű Beruházási Vállalat vezetője tájékoztatta őket az építkezési munkálatokról. Ezután a Paksi Konzervgyárba látogattak, amelyet Örvös Ferenc, a konzervgyár igazgatója mutatott be. A kora délutáni órákban Nagy János, a Paksi Állami Gazdaság igazgatója fogadta a vendégeket, s közösen megtekintették az állami gazdaság sertéstelepét. Még a délutáni órákban a szovjet delegáció a, Dunamenti Egyesülés Termelőszövetkezet vendége volt, ahol Bach Ferenc, a termelő- szövetkezet elnöke tájékoztatta őket a tsz életéről, eredményeiről. Szombaton reggel a szovjet vendégek Tamásiba utaztak. A járási hivatal elnöke tájékoztatást adott a járási tanács munkájáról és bemutatta a tamási járást. Ezt követően a nagyközségi tanács elnöke rövid előadást tartott Tamásiról és a nagyközségi tanács sajátos feladatairól. A délutáni órákban a vendégek a Fornádi Állami Gazdaságba érkeztek. Ma a tambovi vendégek Lengyelre látogatnak. Fodor János, a lengyeli szakmunkás- képző igazgatója megmutatja a szakmunkásképző intézményt, és tájékoztatja a vendégeket a mezőgazdasági szakmunkásképzés helyzetéről és ellátogatnak a Lengyeli Állami Gazdaságba is. Vasárnap délután a küldöttség Domboriban a megyei tanács tisztségviselőivel és a tanácsi pártbizottság titkárával találkozik, hogy a megyében szerzett tapasztalatokat összegezzék, megvitassák. Negyvennégyben — a tanyán Legjobban a teleket szerettem. Fejembe nyomtam öregapám báránybőr sapkáját, felkapaszkodtam a szánkóra, térdemre terítettem a lópokrócot és indultunk az erdőbe, hasábfáért. Körülöttünk nagy-nagy fehérség, fölöttünk károgó varjúfelhő és a hasábfák között néha nyulak lapultak. A hóolvadás két hétig, három hétig tartott, és a hóié néha napokra elzárta a tanyát a külvilágtól. Ilyenkor behúzódtunk az istállóba és a tehenek faránál vártuk a tavaszt. Az öreg béres ráült a fölfordított vizesvödörre és órákig mondta történeteit a nehezen ellő tehenekről, a vérszopó denevérekről, a bátor béreslegényről, aki éjfélkor ment végig a temetőn és bevitték a városba, a sárga házba, ahol a kőművesek lábszárvastag rácsokat raktak az ablakokra, az ápolók meg láncos ostorral járnak föl-alá, föl-alá. o A háborúról Mihály, az öreg béres azt a nézetét juttatta kifejezésre: a minisztereket kell összeereszteni. Magam elé képzeltem a harcmezőt: a sereg előtt a díszmagyarba öltözött minisztert karddal, érdemrendekkel és pajzzsaL — Megtehetnék, de gyávábbak annál hogy megtegyék — vélekedett az öreg béres és egykedvűen mosta a tehenek farkát. Közös konyhaszomszédunk csépié® után SAS-behívót kapott. Mihály, az öreg béres első világ- háborús tapasztalatait felemlegetve elmesélte, a katonák félnek, szurony- roham közben összeszarják magukat, és akinek esze van, az föltartja a kezét, megadja magát. — Hőre ruke! Höre ruke! Megtanultuk. Megtanulja Lajos is. De ha fogoly, akkor szokjon le a dohányzásról, mert éhen pusztul. A foglyok a kenyeret dohányra cserélik és felfordulnak. Apám szerint a foglyokat munkára adják és némelyik megkanolja a gazdasszonyt — A lukat mindenütt megtalálja magának a katona — szólt az öreg béres, s kiköpött. — Kikergetnek a lövészárokba, kezedbe nyomják a puskát rád parancsolnak, és te szaladsz, megmártod a szuronyt a felebarátod hasába, öt is anya szülte, téged is anya szült és kieresztitek egymás belét Gyerünk itatni. Itatás közben megállapította: — Az orosz jószívű, a szerb kanos, a román bocskorban jár és olyan amilyen, de az összes között a német a legrosszabb. A tanya mögött lezuhant egy Liberator. A pilóta megszenesedett testét másnap reggel vitték el furcsa,' idegenszerű közönnyel. A katonák leszálltak a gépkocsiról, rágyújtottak, elszívták a cigarettát és a hullát a platóra dobták. Puff. — Megszokták — magyarázta az öreg béres, s elmondta tizennégyben a bakák a hulla hasán ették meg a bábgulyást. Vállat vont: — Megszoktuk. o Ä tábori csendőröket a gazda borral és füstölt sonkával kínálta. Ittak, ettek és a gazda nyugtatta őket, hogy a tanya körül gyanús személyek nem jártak. Nem hitték el. Mihályt, az öreg bérest az itatóvályúhoz parancsolták. Az egyik csendőr belemarkolt az öreg béres hajába, fejét belenyomta a vízbe. A másik rámor- dult: Felelj! Hol bújtatjátok a partizánokat? Mihály vizes hajjal, lógó-csöpögő bajusszal szívósan hallgatott. Szeged felől időnként ágyúzás hallatszott. Másnap a kocsisok reggeli után azt mondták, egysaer mi is urak leszünk, és visszafeküdtek az ágyba aludni. Apám röviden és tömören felvázolta a teendőinket. Elmondta: Fehér Zászlót kell lobogtatni és kézfeltartással jelezni, hogy megadjuk magunkat — De mi lesz az asszonyokkal? — kérdezte komoran Mihály az öreg béres. j A gyalögúton Podonesz futott, az asztmás harangozó, hóna alatt cirok- seprővel. — Maguk vetni akartak? — kérdezte csodálkozva. A cirokseprő nyelét a szántásba szúrta, s szaporán magyarázta: a faluban felfordult a világ, a leventéket viszik, a községházán pakolnak, az asszonyok sírnak és ölik a baromfit. — Hergott krucifix! Félreverem a harangot. Kirántotta a szántásból a seprőt és szaladt. o Ä katona ruhát kért. Ócska nadrágot, foltos inget húzva magára, a tanya mögött belefeküdt a magavájta lyukba, lapult és figyelte a karavánt a menekülőket. A maga részéről a hadviselést befejezte. A kocsik port kavartak, a por lerakodott a fűre. A vásározók, a rőfösök, a szabók, a csizmadiák, a rongyos-zsidók, a bazárasok és a mészégetők szoktak szekereikre ponyvasátrat húzni, a ponyvák alatt most menekülők kerekeztek Baja felé. A kútnál megálltak inni, itatni és mesélni. Előző este verődtek össze a jánoshalmi vásártéren: székelyek, délbácskaiak és kiskunsági homokiak. A székelyeket dobszó ugrasztottá ki az ágybóL A gatyára nadrágot rántottak és futottak befogni a lovakat. Az asszonyok a ponyva alá dugták a gyerekeket, belerúgtak a macskába saroglyához kötötték a tehénkét és indultak. Neki a vakvilágnak. A nap egyre feljebb kúszott az égen. A kukoricás fölött seregélycsapat körözött. Repültek a hegybe szüretelni. A völgy tiszta, párátlan volt és feltűnően csendes. Ez most a senki földje, mondta apám és kiállt a tanya elé. Mihály, az öreg béres meg kihozta a gombos harmonikáit, és leült az árokpartra. Oda. ahol a fűben négylevelű lóhere után szokott kutatni. SZEKULITY PÉTER
