Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-11 / 187. szám
4 1 1 - i IfflWIll 5I 1974. augusztus 11. A régihez képest bonyolultabb, nehezebb mint a politikai, mint a gazdasági munka. Nagyobb felkészültséget, elmélyúltséget kíván. Több tudást, széleslátókörűséget. KiÄ kút mellett ülve A kútnál, ahol vizet merek, Mihály bácsi mindig megáll, hogy kifújja magát, s ismertesse a legújabb fejleményeket. A „fejlemények” kizárólag a termelőszövetkezetre vonatkoznak: a közlések rövidek, célratörőek és következetesen kétértelműek. Valahogy az a gyanúm, Mihály bácsi nem is hozzánk beszél, hanem fölemelt fővel messzire nézve a kicsi akácerdő leveleinek, avagy talán a meg-meg- lebbenő szellőnek, ami soha nem jön, soha nem megy, soha nem marad. Szunyókál a völgyben, aztán néha megmozdul, felrebben, végigsimogatja a piros hátakat és újra visz- szanyugszik a vízmosta szűr- óikba. Ezzel szent a béke. Meglepetést, pláne riadalmat a szellő nem okoz. Ismeri lehetőségeit, tudja korlátáit, s mindig a hatáskörében marad: tennivalója símogatás. Nekem azért szeretetreméltó, mert még soha nem györkő- zött neki, hogy majd ő csavarja ki gyökerestől a fákat, de még a terméstől roskadozó körtefák ágainak a letörésére se vállalkozik. Vele találkozva mindig a nagymellű, a vihar előtt erőt fitogtató emberkékre gondolok, akik fákat kicsavaró elszántsággal járják a világot, ám még egy ágat se képesek letörni... A suszter maradjon a kaptafánál. Jól Van, Mihály bácsi kétértelmű közléseivel mégiscsak nekem gyűlik meg a bajom. Egyedül maradva törhetem újra a fejem, hogy az imént szidta-e a téeszt, vagy dicsérte? Eddig még soha nem bírtam eldönteni. Se időm, se kedvem, se türelmem nem lévén hozzá. De most bogozgatom a csomót, s mivel látom távolodó alakját, erős bennem a készség: utána kiáltok, hogy jöjjön vissza néhány szóra. Vagy állítson, vagy tagadjon, vagy dicsérjen, vagy szidjon, de ne hagyjon örökké bizonytalan- tágban. .jgJ Kiálthatok éppen; ámbár Semmi értelme. Visszafordulva biztos azt felelné: én elmondtam a magamét, maga pedig értse, ahogy akarja. Menjen az útjára, végezze csak a dolgát, én is végzem a magamét. Leülök a kút mellé, hogy megkíséreljem Mihály bácsi logikáját értelmezni. Talán nem lesz haszontalan időtöltés. tor. Legelőször.:: Na igen Jól kell tudni kérdezni. Mennyire egyszerű, mennyire igaz és mégis mennyire nehéz. Amikor hónapokkal ezelőtt Szent-Györ- gyi Albert szájából meghallottam, magamhoz így szóltam: valóban, jól kell tudni kérdezni, s megkapjuk a helyes választ. Ilyenformán tehát mintha valami éppen itt, szóval a kérdéseim körül erősen sántítana. Jelentjük, leírjuk ezeket a- mondatokat szinte naponta. Mozgalmi munkások, gazdasági vezetők egyaránt hangoztatják, taggyűlés, termelés^ tanácskozás nem múlik el e szinte már sztereotip mondatok nélkül. Ez az, helyben vagyunk. Régebben a kérdéseinkkel sem bajlódtunk túlságosan. Gyakran kérdeztünk rosszul, sőt közéleti nézőpontból nemcsak hogy rosszul, beszűkült látókörrel, dogmatikusan. Mindez az egyes ember tetteinek, megnyilatkozásainak félreértéséhez is vezetett, rossz értelemben csakúgy, mint jó értelemben. Gyakran, nem is egyszer. Hány meg hány „konkrétum” állhat bárki rendelkezésére: értékesnek, nélkülözhetetlennek, aktívnak, megbízhatónak „könyveltetett el” a csak szépeket mondó ember, s nemritkán ellenségnek, kollektívarombolónak „bélyegeztetett” a felelősséggel szóló ember. Mellőzték, félreállították, érezhette „fzgágasá- ga” következményeit. De hiszen ilyesmi még mindig előfordul. Talán pontosan azért, mert nem mindig- tudunk jól kérdezni. A kút mellett üldögélve hir- telenjében magam előtt látom az egyik termelőszövetkezet elnökhelyettesét. Jóra, szépre fogékony, ötvenéves földműves, tíz esztendeje levelezőn végezte el a mezőgazdasági technikumot, de hogy tudását, képességeit a közösség javára fordítsa, arra még évekig várhatott, mivel hibásan értelmezték megnyilatkozásait. Csoda? Amennyiben kizárólag arra vagyunk képesek: ha valami nem fekete, akkor fehér, ha valami nem fehér, akkor fekete felfogásban gondolkodva tegyük fel kérdéseinket, akkor nem csoda. Valami más is eszembe jut. Á zárszámadó közgyűléseken a vezetőségi beszámolókból soha nem hiányzik az a mondat, hogy „Az eredmény a tagok szorgalmának, a vezetők lelkiismeretes munkájának, a szakvezetők hozzáértésének köszönhető”. Szép is, igaz is. De elegendő? Júliusban szinte az egész országot bejártam: a Tiszántúl egy részét, a Duna— Tisza közét, majd eljutottam a Dunántúlon a Balatonig. Minden túlzás nélkül állíthatom: Tolna megyében legszebb a határ. Ám a közös gazdaságokban éppen a közösség remek munkáját a tagok egy része nem látja. Az állattenyésztők soha nem nézhetnek körül a határban, a növénytermesztő szinte soha.nem fordulhat meg az állattenyésztési telepeken. Egyik gondolatot követ! a másik gondolat, s valami felderengett bennem. Mihály bácsi ott a gyalogúton álldogálva se nem szidja, se nem dicséri a téeszt. Egyszerűen kitárulkozik. Szavakba foglalja érzéseit, gondolatait. „Szorgalmasak ezek a gyerekek, jól csinálják a magukét”. A fia tál szakembereket nevezi gyerekeknek. Aztán részletez ... A végén némi epés bevezető után mégis ezzel az ironikus kijelentéssel távozott: „Tudja, a tagoké a költség, övék dicsőség, a mi zsebünkre megy”. Dicsért, szidott? Hát persze, hogy egészen más itt a kérdés. Az a kérdés: Mitől érzi magát megfosztva? Gyanítom, a „részesség” élményétől, divatos szóval a sikerélménytől. Nekividámodva ugrok talpra. Valami kicsivel újból többet tudok önmagunkról, a világunkról. Hiába, mégis igaz, hogy az élet, a gyakorlat a lesjobb iskola. Teszem azt, Mihály bácsi, meg az, amit elmondott. Csak több időnk lenne gyakrabban leülni kút mellé, árokpartra, íróasztal mellé, ágy szélére, hogy töprengve tűnődjünk kérdéseink helytállóságán. Ho”v ne hamarkodjuk el azokat. Nehéz a régi „fehér-fekete” gondolkodásmódról leszokni, de tény, amit ma látok, hallok, tudok, észlelek, arra már nem úgy kell kérdeznem, miként esztendeje, tíz esztendeje kérdeztem. Simogat a .szellő. Szeretném visszasimogatni. Mindig a hatáskörében marad. SZEKULITY PÉTER Vesetők a munkaversanyben A kongresszusi verseny változást hozott □ brigádok életében.’ Uj brigádok alakulnak, a régiek is úgy dolgoznak, mintha most kellene először bizonyítaniuk: méltók a szocialista címrg. A felajánlások szűkszavú mondatai nemcsak a verseny időszakára szóló elhatározásokat tartalmaznak. Minden brigád magosabbra állította a mércét, hogy méltó részük legyen az országos ver. senyben. A mostani versenyben nem csupán termelési, gazdasági eredmények születnek. Napról napra erősödik az együtt dolgozó emberék kapcsolata, és ez megsokszorozza a munkában elért teljesítmények értékét A brigádmozgalom célja — az, hogy az emberek maguk alakítsák ki munkájuk, közösségi életük szocialista normáit — egyre több helyen valósul meg. Ismét megmutatkozik: a munka a legnagyobb közösségteremtő erő. A kongresszusi versenyben önként vállalt feladatok teljesítéséért mindenki felelősnek érzi magát, tudása legjavát adja. Mégsem csupán az egyéni képességeken és szándékokon múlik, ki mennyit képes hozzátenni a közös teljesítményhez. A gyárakban most sokat beszélnek arról is: hogyan szabja meg a termelési folyamatban elfoglalt hely a lehetőségek mértékét. Az üzemvezető mérnök nyilvánvalóan más összefüggésekben látja a vállalat munkáját, mint az a brigádtag, aki csak saját környezetét ismeri. A szakmunkások, betanított munkások nem végezhetik el a műszaki, gazdasági vezetők dolgát. Joguk és kötelességük, hogy az üzemi demokrácia eszközeivel élve részt vegyenek a vezetésben, de tapasztalataik csak kiegészítik a gazdasági irányítást. Megbízatása szerint 1 « vezető felelős az üzem életéért, egyaránt számadással tartozik a termelésért és a politikai munkáért. Ezért érdemel különös figyelmet, hogy a kongresszusi ver. senyben már a csatlakozás pillanatától az eddiginél sokkal Szorosabb kapcsolat jött létre a munkások és a vezetők között. A termelékenység növelésével, az anyag takarékosság fokozásával és kiszélesítésével gazdaságilag rendkívül jelentős tartalékok szabadulnak fel. De az emberekben rejlő „tartalékok” adtak rá lene- . tőséget, hogy mindez anyagi erővé váljon. Soha nem volt okkora összhang a vállalatok termelési érdeke és a versenymozgalom célkitűzései között, mint most, a kongresszusi verseny idején. Min- den gyár azt tartotta a Isgmél- tább vállalásnak, ha saját tevékenységét teszi gazdaságosabbá, a népgazdaság számára hasznosabbá. Nem bízták a véletlenre,' a brigádok találékonyságára a felajánlásokat. Nyíltan, tudatosan irányították a figyelmet a legfontosabb gyári feladatokra. Az üzemrészek, műhelyek vezetőinek kötelességévé tették, hogy saját területükön határozzák meg oz elsődleges tennivalókat. Ami eddig a vezetők jóindulatán, segítőkészségén múlt, most egyértelmű kötelesség lett. Képzettségük folytán a vezetőknek kelleit megtalálni a kívánatos eredmények műszóid megvalósításának módját. Hatáskörük is nekik van hozzá, hogy létrehozzák a teljesítéshez szükséges feltételeket. Rajtuk múlik, hogy a brigádok a verseny egész időszakában kellő feltételek között dolgozhassanak. Határozatok szólnak arról, hogy a verseny szervezése, irányítása a vezetők munkaköri kötelessége. De ez a határozat most, a kongresszusi verseny idején válik na- pti gyakorlattá. A feladatok ismertetésével, a feltételek kialakításával, a dolgozók ötleteinek, újításainak támogatásával, a vállalások teljesítését szolgáló szervezési Intézkedésekkel a vezetők olyan segítséget adnak a brigád- mozgalomnak, melyet nélkülük senki más nem adhat Azzal, hogy saját munkájuk a versenyhez kapcsolódik, a maguk helyét is megtalálják a brigádmozgalomban. V. E. ENSZ-támogatás a tisztább Dunáért A világszerte elismert magyar vízügyi szolgálatot a közelmúltban jelentős anyagi támogatásban részesítette. az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO. Amint azt Góts Kálmántól, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szekszárdi szakaszmérnökségének vezetőjétől megtudtuk, ez a támogatás kitüntetésnek is minősül, és a magyar vízügyesek munkája értékelésének jele. A támogatást az Országos Vízügyi Hivatal szakemberei arra fordítják, hogy méréseket végezzenek a Dunán és Sajón vízminőségvédelmi mintaterületeket alakítsanak ki. Köztudott, hogy a vizek szennyeződése egyre fenyegetőbb méretű, ami nemcsak olyan szembeszökő formában jelentkezik, mint a közelmúltban Dunaújvárosban történt pakuraömlés, hanem szinte a mindennapok része lett. Erről mások mellett a horgászok is sokat tudnak mondani. A vízminőségvédelmi mintaterületeken szerzett tapasztalatokat más, erősen szennyezett vizeken is hasznosítják majd, így az folyóparti megyénket különösen érdekelheti. A nagyszabású környezetvédelmi munka jelenlegi szakaszában kijelölik az automatikusan működő vízminőségjelző állomások helyét. Képeink bemutatják, amint a Közép-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság laboratóriumának munkatársai a fővárosi szakaszon mintát vesznek a Duna vizéből, majd a mintát modern felszerelésű laboratóriumukban dolgozzák fel. (MTI fotó — C?7r"'°, C.fROR)
