Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-10 / 186. szám
« / > \ » Látogatás Lengyelországban TYTUS CHAKUBINSKI doktor elismerésre méltóan értékes ember volt. Szobra áll és nevét most szép múzeum viseli Zakopanéban, mely létét ennek a lengyel orvosnak köszönheti. Chakubinski doktor létesített a múlt században először tüdőszanatóriumot a 800 —1000 méter tengerszint feletti magasságú völgyben, ahol a levegő kitűnő, évente négy hónapig (a hegyekben kétszer ennyi ideig) megmarad a hó, és ahol únos-untalan kristály- tiszta vizű patakokon lábal át a kiránduló. Meddő igyekezet lenne a völgyet és a hegyek koszorúját leírni, erről a fénykép talán vall valamit. Chakubinski doktor utódainak munkájára azonban már érdemes szót vesztegetni. ZAKOPANE a hozzá csatolt falvakkal együtt ma negyvenezer lakosú város. Az ide látogatók száma felül jár az évi kétmillión. Angol, francia, svéd, dán, csehszlovák, jugoszláv, román, osztrák, a két Németországból való és magyar személyautókat számláltunk, meg kőszegi, szombat- helyi, debreceni, zalaegerszegi felírású autóbuszokat. A települést az építészeti mértéktartás jellemz|. A lengyeleknek eszükbe se jutott lebontani valamelyik régi faházat, mert a közelébe modern üdülőt szántak. Ellenkezőleg, a modern épületeket se engedik három emeletesnél magasabbra nőni. Nem hirdetik fennszóval, nem keseregnek elmaradása miatt, hanem megvalósítják a tájtervezést. A magyar látogató előtt lidérces álomként villan fel a budai hengerszálló táját csúfító képe. A magánházak, panziók, vállalati üdülők, szállók 30—50—100 méterre bújnak meg egymástól a fenyőfák között. Csend van és az óriási idegenforgalom ellenére szemet gyönyörködtető tisztaság. A Tátra nemzeti park. Itt fát nem az erdőgazdaság termel ki, hanem a vad viharok. Nemrégiben egyetlen vihar 13 ezer .köbmétert. Egy szál havasi virág letépését 500 zlotyval büntetik. Az IDEGEN természetesen ellátást is kíván. Uton-útfélen „BAR” felírású presszók és kisvendéglők (RESTAURÁCIJA) fogadják. Talponálló nincs, részeg emberre egy hét alatt háromra sikerült bukkannunk. Üzletekben, vendéglátó hélye- ken gyakori a magyar nyelvű felírás. Odabenn a személyzet udvarias, de korántsem hajbókoló. Az idegen itt valóban „vendég”, akitől elvárják, hogy vendégként viselkedjen és ne úgy, mint a jobbágyai közé leereszkedő földesúr, vagy a peonjai szolgálatait megkövetelő hacienda-tulajdonos. A pincér nem lesi a borravalót, de akármilyen kis összegű legyen is, megkörzöni, ha kapja. A lengyel konyha természetesen nem az otthon megszokott ízekkel dolgozik, ezeket csak a szűk agyú turista hiányolja, amilyenből van éppen elég. A MAGYARBARÁTSÁG közismert és élő. Történelmi okai ismertek, az viszont már kétségesnek tűnik, hogy ha a jelenlegi magyar turistaáradat is nyomot hagy a történelemben, ennek a legendás, kölcsönös és szép barátságnak falán nem jelennek-e meg az első hajszálrepedések. Tisztelet a szép számú kivételnek, de honfitársaink jelentős része nem tud utazni. Aki a természetet szereti, annak még nem kötelessége érdeklődni a műemlékek iránt és fordítva. Örömét lelheti valaki mindkettőben is. E sorok írója például sokáig nem fogja feledni a lanowka drótkötélen csüngő kocsijában a felhők között megtett utat és azt, hogy a Kasprovy csúcson (1935 méter) egy hosszú szakaszon végigmehetett a történelmünkből oly jól ismert, oromról oromra húzódó határon. Vannak azonban másféle esetek és jelenségek is. Még csak nem is a piros-fehér-zöld zászlóval (garantált sikerrel) autóstopra lesőkre, vagy a magyarságukat a farmerük farzsebére varrt nemzeti színekkel közhírré tevőkre gondolunk. Olyan pillanatokra, amikor a magyar turista a Gubalowka hegyen lévő kedves kis fakápolnától kő- dobásnyira verekedő honfitársaira akad, vagy látja"a négy „szelíd magyar motoros” minden sebesség- és hangkorlátozásnak fittyet 'hányó Jáwái után fejcsóválva néző lengyeleket. Ilyenkor nem érez kedvet arra, hogy állampolgárságával hivalkodjék. A KALMÁ.ROK társaságában még kevésbé. A föníciaiakat, örményeket és más kereskedő népeket lepipáló üzletelő hajlandóságunkat ismérve, az udvarias Zakopanéi tanács külön kerített piacot nyitott, melyet mindközönségesen csak „Ecseri”-nek neveznék. Itt ül a magyar turista hosszú, méla lesben és várja, hogy 1—2 pulóverért, 2—3 pár cipőért valaki zlotykkal jelentkezzen. A véletlen olykor humoros eseteket is szül. Az „Ecserin” magyartól kerül magyar kézbe epv bőr szoknya. Egyik uti- társnőnk 250 zlotyért vette üzletelő kedvű honfitársnőjétől és egészséggel hordja tán e pillanatban is az országhatárokat megjárt ruhadarabot — Ajkán. Nem a külföldön való vásárlás magától értetődő szokását kárhoztatjuk. Csak a csen- cselés, üzletelés minden elé helyezett szenvedélyéi:, mely aligha öregbíti hírünket a világban. Épp oly kevéssé, mint Varga Domokos: miiikitístoiiaiii J ' 9. Nem vált el benne — máig sem vált el egészen — képzelt és való világ, mese és nem mese, megrajzolható és kézzel fogható környezet: mint minden egészséges gyerek, a maga kötetlen képzeletétől röpítve, „a csodák föntjén” lebegett. S mi ahelyett, hogy percenként lerángattuk volna a köznapi igazságok kétszerkettőjébe, igyekeztünk még szárnyakat is adni neki, jól tudván, hogy a léleknek ez a szabad kalandozása: minden gyerekboldogság legfőbb forrása. VARÁZSLATOK Sikerült talán megértetnem múltkor: a rajzainkkal — én az enyémekkel, Bubu az övéivel — nemcsak ábrázoltunk, hanem varázsoltunk is: nem élőt élővé, nem létezőt létezővé, ott nem lévőt ottlévővé. Az is varázslat volt, mikor a pont, pont, vesszőcskéből törökbasa kerekedett, s az is, mikor ellenkező irányban, alulról fölfelé végigrajzoltam: Legalul van két karó, azon felül egy hordó, 1974. augusztus 10. azon felül nyújtom-bújtom, azon felül tátom-bátom, azon felül szortyom-bortyom, azon felül illancs-pillancs, azon felül sík mező, azon felül sűrű erdő, vadak laknak benne, — s megint egy emberalakot kaptam. A két figura természetesen nem volt egyforma, egy kicsit mégis ikreknek számítottak, mindig egymás mellé kellett sikerítenem őket. Illancs-pillancs szendén álldogált ott, lehunyt szemmel, hosszú szempillákkal, Törökbasa meg — mintegy a párjaként — szúrós tekintettel és hatalmas- pocakkal. Bubu számára ők éppoly élő személyek voltak, mint e mesés földi világ lakója. Apjától-Anyjától a Röfi-röfi Kismalacig és a Cincin Kisegérig. Néha furcsa érzés volt ugyan neki is, ha egy-egy eddig csak elképzelt mesehőst a saját szemével is meglátott. így például az első eleven disznót hároméves korában Vaján: egy hatalmas szőke emsét a hat fekete malacával. — Ez a Röfi? — kérdezte kissé hitetlenkedve. Nem akartam kiábrándítani. — Ez nem a mi Röfink, ez egy másik. — És a mienk? Az hol van? — Nem tudom, de majd megkeressük. Azóta is hiába keressük, de a Röfi-mesékből azóta se fogytunk ki, még mindig kiköveteli őket, úgyszólván estéről estére. Röfi ugyanis — némi áttétellel — ő maga. a saját hasonmása, vagy inkább: kivetítése egy mesebeli másik személyre. Ez is egyike a körülötte káprázó varázslatoknak. Röfi, aki nyáron úgy homokozik, télen meg úgy eszik havat, s lesz lázas beteg tőle, mint ő maga; a vendéglőben éppúgy tétovázik, hogy piros vagy sárga szörp kell-e neki; Bogyi nénit is éppúgy meg-meglá- togatja, s miután jót evett- ivott a konyhában, megy be a szobába babázni vagy tévézni; néha kirándul a János- hegyre is, máskor Vajára röpül el a helikopterével, vagy Bezegénybe (Zebegénybe) a Duna mellé, ahol szintén nyaraltunk Bubuval két hétig, még Vaja előtt. Ott szentjánosbogarakat is láttunk röpködni esténként, s éppúgy megcsodáltuk őket, mint ahogy a Röfi is egyik ámulatból; a másikba esik, s nem nyugszik, amíg nem fog egyet, és haza nem viszi, de odahaza a szobában a rab bogár nem akar világítani, ezért ismét elereszti... Egy kötetet teleírhatnék ezekkel a történetekkel, elmesélhetném — mint őneki már annyiszor, — hogyan varázsolt a Röfi a mamájától kapott egyforintos kis műanyag helikopterből — csiri- bú, csiribá! — igazi helikoptert, amibe bele is lehet ülni, de előtte kivitte a rétre, szét ne nyomja a szoba falát, miközben megnő és, igazi ajtaja, ablaka, ülése, igazi forgója, igazi motorja lesz neki... elmesélhetném, hogyan lopják el a rossz kisfiúk ezt a helikoptert a jános-hegy tetéjérő’, a kilátó elől, miközben a Röfi Részlet a lengyel Tátrából. A Czarnych Scian csúcs 2245 méter magas. hangoskodásunk, gyakorta követelőző modorunk és az eredmények lefitymálása. Annak feledése, hogy honnan indult három évtizeddel ezelőtt a szinte teljesen elpusztított Lengyelország és hol tart ma.’ Ez azonban már történelem, ami a lengyeleknek különösen erős oldala, ORDAS IVAN (Folytatjuk) Meteorológiai ballon a műemlékvédelemben A műemlékvédelmi feltárásokban gyakori követelmény, hogy légi fényképekkel rögzítvígan eregette fent a toronyban, bocsátotta a szelek szárnyára az újságból tépett papírdarabokat... elmesélhetném, hogyan szerezte vissza a gépét, és így tovább, de aligha aratnék vele nagy sikert. Még restellem is, azt hiszem, ezeket a pillanatnyi ötletekből összetákolt, toldott-foldott el- mészüleményeket, amelyeknek egyetlen értelme és értéke, hogy ezer szállal kötődnek Bubu életének eddigi élményeihez, s így minduntalan magára ismerhet bennük. Röfi: ő és mégse ő, s ez a jó, mert így tanulja önmagát és tetteit kívülről is nézni, nemcsak belülről. Ez pedig minden emberi-erkölcsi értékrendszer kezdete. Később ez a kezdetleges értékrendszer, a jó és rossz tétova tudata természetesen tovább fejlődik, szerencsés esetben lelkiismeretté válik, de ennek, még hosszú az útja. A gyerek életét tükröző, testre szabott mesék után — vagy már velük együtt — a kicsiknek is érthető és élvezhető magyar népmeséket merném leginkább ajánlani mindenkinek, az olyanokat, mint A kiskakas gyémánt félkrajcárja, A kóró és a kismadár, A kismalac és a farkasok és társaik, amelyeket Kovács Ágnes gyűjtött össze néhány éve az icinke- picinke című kitűnő kötetbe. Némelyikük külön képeskönyvben is megjelent. De Benedek Elek-, Móra Ferenc- és egyéb' kötetekből is kiszemezgethetünk olyan meséket, amiket talán a másfélkét éves gyerek is élvez, de a két-három-négy éves már bizonyosan. (Folytatjuk) sék a romok helyzetét, s úgynevezett fotogrammetriai módszerrel méretarányos rajzot készítsenek. A Földmérő- és Talajvizsgáló Vállalat két évtizede foglalkozik a műemlékek fotogrammetriai felmérésével és térképezésével, s jelentős kutatómunkával a korábbinál olcsóbb és gyorsabb eljárást dolgozott ki a légi fényképezésre. A kísérletek során megpróbálkoztak azzal is, hogy vezető nélküli repiilő- gép-modellel, helikopterrel és kis rakétával juttassák fel a levegőbe a fényképezőgépet, de a legjobb megoldást úgy érték el, hogy meteorológiai ballonnal emelték magasba a fotókamerát. Természetesen nem. engedték szabadon a ballont, hanem a földről zsinórral vezérelték. Az aquincumi múzeum polgárvárosi romterületének fel- térképezésekor a meteorológiai ballonnal 107 méter magasra emelték a fényképezőgépet, s a vizsgálatok szerint a fénykép és a fotótérkép nagyon^ részletgazdag. A romterület padlórészletei, a falmaradványok minden egyes köve és az épületsarkok is jól kirajzolódnak a fényképen, a fal- vastagságokból pedig következtetni lehet a hajdani épület magasságára, esetleg emeleteinek számára is. A fotótérkép a pontosságban is minden igényt kielégít, s a felvételezés jóval olcsóbb, gazdaságosabb, mint hagyomápyo- san. A fotogrammetriai eljárás így tízszer olyan gyors, mint a régi módszer. Az új eljárás sok segítséget nyújt a n}űemléki vizsgálatokhoz, a helyreállítási és feltárási intézkedések kidolgozásához, a felkutatandó földvárak határoló vonalainak rögzítéséhez, egyszóval a műemlékvédelmi munka megkönnyítéséhez és meggyorsításához egyaránt. (MTI)..
