Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-09 / 185. szám

*

f

t

I

t

Látogatás

Lengyelországban

í.

MAGUNKAT ismerjük meg legjobban, ha másokat törekszünk megismerni. Csak ilyen szándékkal, ilyesfajta jelmondat jegyében érdemes külföldre indulni, legyen bár ütünk hosszabb, vagy rövidebb, mint az az egy hetes is volt, melyről a következőkben beszámolni igyekszünk. Az utazás köny- nyen szenvedéllyé válhat, egyike a legüdvösebb szenvedélyeknek, amelyről nehéz lenne és nem is kell leszokni. Ha valaki már látta a dél-fran- ciaországi Séte-nél a Földközi-tengert, vágyat érez, hogy Bretagneból az Atlanti-óceánt is megpillanthassa. A zürichi ETH (Műegyetem) csodálatos Rembrandt-gyűjteménye a Louvre-ba kerget tovább, a Mona Lisa, a Rodin-múzeum- ba és a Notre Dame tornyai kíváncsivá teszik az utast a Towerre. Nemrégiben rövid interjút közöltünk egy szekszárdi tanárnővel, aki minden esztendőben külföldön tölti a szabadságát, egész évben ezért takarékoskodik. A pedagógusok ugyan már régen nem a nemzet napszámosai, de mammutfizetésük sincsen. Ez az egyetlen példa is utal arra, hogy a külföldi út átlagos jövedelem és átlagos beosztási képesség mellett nem elérhetetlen.

FÉL ESZTENDŐ statisztikai mérlege jelent meg a minap, mely szerint az idei év első felében fél Budapest lakosságánál több, 1 millió 300 ezer hazánk fia kelt útra azzal a céllal, - hogy a határokon túl gyűjtsön élményeket, emlékeket, élvezze a megérdemelt pihenést. Ez utóbbi akkor is az, ha fizikailag fárasztó napi túrákkal párosul, vagy néhány alkalommal be kell állni a múzeumok pénztára előtt kígyózó sorba. Ha valaki útra kel, ne tegye ezt felkészületlenül. Úti beszámolónk lengyelországi napokról igyekszik villanásnyi képet adni. IBUSZ- út volt, mellyel szemben e sorok írója kezdetben némi ellenszenvet érzett és csak az olcsó ár vitte az ország legkülönbözőbb részeiből érkezett, egymást sosem látott huszonöt résztvevő közé. A csoportos utazás némi alkalmazkodást kíván, de ebben az esetben az IBUSZ becsületére váljék, hogy a legnagyobb mozgási szabadságot tette lehetővé a résztvevők számára, és betű. szerint, szinte percnyi pontossággal, kifogástalanul betartott minden előzetes megállapodást. A .térkép tanulmányozása, néhány tájékoztató füzet előzetes elolvasása azonban így is szükséges, (ha már lengyelországi „Panoráma” útikönyv nem létezik), hogy a rendelkezésre álló rövid időt a lehető leghasznosabban lehessen kitölteni. Jó az idegen- vezető, de az ember lehetőség szerint önmagát „idegenvezesse”. Az IBUSZ csak kereteket ad, melyet kinek-kinek magának kell tartalommal kitöltenie. Esetünkben is embere válogatta, hogyan sikerült.

AZ UTAS összehasonlít és ■ várakozik. Ez természetes, hiszen más környezetbe, idegenbe kerül. Csak akkor hiba, ha eleve az otthoni helyzet abszolutizálásából indul ki. Ha valaki odahaza disznózsírral főz, az ne háborodjon fel a vajjal készült ételeken. Aki ebéd

közben fröccsözni szeret, vegye tudomásul, hogy . mások ilyenkor teát isznak és "ne követeljen halászlét a marhasült helyett. Utunkon nem azt kerestük, hogy mit tudnak Lengyelországban rólunk, hanem mi igyekeztünk gyarapítani sajnálatosan gyér ismereteinket. Az utazás maga természetesen fárasztó. A Poprádig közlekedő gyorsvonat csak nevében viseli a „nemzetközi” jelzőt, színvonala, kulturáltsága alig különb, mint a Dombóvár—Veszprém között közlekedő személyé. Hazai cam- mogása, majd szlovákiai robo- gása közben filmkockányi képek gerjesztik új utak vágyát. Magyarország egy dohogó Dutrával búcsúzik, Csehszlovákia svéd lovasokon •— fa állványokon — száradó szénával fogad, jól megmunkált kultúrtájjal és a szorgos munka jeleivel. Jó lenne bemenni a házgyári házak (a városok nemcsak nálunk uniformizálódnak) közül elővillanó kassai dómba, Igló csodálatos templomába, vagy községről községre végighaladni - a Hernád völgyén, amelyben Görgey 1849 februárjában befejezte hí-, rés téli hadjáratát.

A HAVASOK Iglót elhagyva tűnnek fel először. Előbb ködösen, majd szerencsénkre napfényben szikrázóan a hó- sipkás Gerlach-falvi és a Lom- nici csúcs Poprádon az IBUSZ lengyel partnere a GROMADA veszi át a magyar csoportot. Már az első pillanatban rá- ömlik az útasokra a magyarokkal szemben szinte szélsőségesen meleg lengyel vendég- szeretet. A lengyel idegenvezető nő — aki mellett ezután a kissé tehetetlen magyarnak még csak másodhegedűs szerep is alig jut — kedves nyelvbotlásokkal ugyan, de ontja az információkat. Az útvonal: Ótátrafüred—Tátralomnic, a Bélái havasok mente, a Javo- rina, a Lysa Polanai határállomás és hegyi lakó gurál falvak sora. Zakopane előtt, a közigazgatásilag már ide csatolt Poroninban Lenin szobra néz az útra. Pár lépésnyire onnan a faház, ahol lakott, dolgozott és ahonnan hosszú hegyi túráira indult. A ház most múzeum. Az autóbusz befut Zakopanéba, amiről nemcsak tájképi szépségei, hanem idegenforgalmi kultúrája miatt is érdemes külön szólni.

ORDAS IVÁN (Folytatjuk)

Szakmái szerezhetnek a hivatásos tiszthelyettesek

Megjelent a munkaügyi és a honvédelmi miniszter együttes rendelete a hivatásos tiszthelyettesképzés alatt szerzett szakképzettségnek a szakmunkás-képesítésként, illetőleg szakmai gyakorlatként történő elismeréséről. A belkereskedelmi miniszterrel egyetértésben született rendelet leszögezi, hogy a magyar néphadseregben folyó hivatásos tiszthelyettesképzés során szerzett ismereteket a képzés szakmai tartalmának megfelelően — országos szakmunkásképzés-jegyzék szerinti — szakmákban, szakmunkás-képesítésként, vagy szakmai gyakorlatként kell elismerni. Azokon a katonai szakokon, amelyeken a tiszthelyettesképzés tananyaga az országos szakmunkásképzési jegyzék szerint valamely szakma elméleti és gyakorlati ismereteit is tartalmazza, a • tiszt- helyettesi záróvizsgán kiállított bizonyítvány az adotí szakmában a szakmunkásbizonyítvánnyal egyenértékű.

Ily módon gépszerelő, géplakatos, mechanikai műszerész, autószerelő, távközléstechnikai hálózatszerelő,

elektronikai műszerész, repülőgép-szerelő, repülőgép-műszerész, élelmiszer-, ruházati-, cipő-, és vegyesiparcikk-eladó, kőolaj feldolgozó és -elosztó szakmát szerezhetnek a tiszt- helyettesek. A rendelet mellékleteként megjelent jegyzék közli azokat a katonai szakokat is, amelyekben a hivatásos tiszthelyettesképzés időtartamát szakmai gyakorlatként kell elfogadni. Ezek a rádió- és televízióműszerész, mechanikai műszerész, elektronikai műszerész, autószerelő, vegyész-laboráns, gépszerelő (építőgépszerelő), gépjárművezető és -karbantartó, illetve távközléstechnikai hálózatszerelő. (MTI)

Több mint másfél millió diák az új tanévben

Legfőbb feladat: a nevelés javítása

Országszerte megkezdték az előkészületeket a néhány hét múlva kezdődő új tanév megnyitására. Az óvodáktól az egyetemekig együttvéve több mint másfél millió kis- és nagydiák kezdi meg a munkát. Az alsófokú oktatási intézményekben, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban a tanév szeptember 2-án, a tanévnyitó ünnepséggel kezdődik. Az első tanítási nap szeptember 3-án lesz. A középiskolák IV. osztályában az utolsó tanítási nap május 10-e. Az írásbeli érettségi, képesítő vizsgák időpontját az érvényben lévő szabályzatok alapján külön rendelkezésben később jelölik ki. Az egyetemek és főiskolák többsége szeptember első heteiben nyitja meg kapuját.

örvendetes, hogy minden eddiginél több — szám szerint 274 000 — óvodai hely várja a kicsinyeket, csaknerp 20 000-rel több, mint tavaly ilyenkor. Tekintve, hogy az óvodai ellátás még mindig nem kielégítő, az idén is várható, hogy az óvodai helyek kihasználtsága lényegesen meghaladja a 100 százalékot, így hazánk neveléstörténetétében először az óvodába járó gyerekek száma jóval több lesz, mint 300 000.

Az általános iskolák együttvéve 1 034 000 — köztük 156 ezer első osztályos — diák oktatását kezdik meg. A demográfiai helyzetnek megfelelően csaknem tízezerrel lesznek többen a kis elsősök,

mint tavaly. A gimnáziumokban és a szakközépiskolákban 210 000-en tanulnak, közöttük 56 000 elsős. Ugyancsak hazai „csúcsot” döntenek meg a felsőoktatásban: a nappali, az esti, és a levelező tagozatokon tanuló fiatalok együttes száma várhatóan a következő tanévben haladja meg először a százezret. Közöttük minden eddiginél többen, mintegy 16 ezren kezdhetik meg egyetemi, főiskolai tanulmányaikat a nappali tagozatokon.

A most kezdődő tanévre nem adnak ki új, valamennyi iskolatípus valamennyi tanulóját érintő intézkedést; a tavaly megjelent utasítások, rendeletek hatásának elmélyítésére, a nevelő munka javítására fordítják minden figyelmüket. (MTI)

1974. augusztus 9.

Varga Domokos:

KDluOhhiístoloafű

8.

Hadd mondjam ki végre: hülyén, ostobán, értelmetlenül mi soha nem kényeztettük semelyik gyerekünket. Jó, megengedem, sokszor nem azért ültünk le melléjük, hogy tanítsuk őket valamire, csak azért, hogy ne bőgjenek. De mihelyt odaültünk, vagy ölbe fogtuk, akit betegség, ez-az miatt ölbe kellett fognunk, a következő gondolatunk már az volt: hogyan foglalkozzunk vele gyümölcsözően, értelmesen ? Hogyan kapassuk olyan játékra, amitől ügyesedik, okosodik? Hogyan meséljünk, daloljunk, rajzoljunk neki, vagy hogyan csaljuk elő obelőle magából a verselhetnéket, éne- kelhetnéket, rajzolhatnékot, építhetnéket és egyéb hasznos hajlandóságokat ?

Nem volt ez olyan keserves, fárasztó munka, mint azok hiszik, akik soha nem csinálták, vagy ha csinálták is, kedvetlenül morcosán, mogorván, s ennél fogva gyér eredménnyel.

Magam is építettem például Bubunak kocka- és homokvárakat, még babáztam is vele néha, bár szerencsére hamar rájött, hogy ez utóbbira kevésbé vagyok alkalmas. De ezek majdnem mindig a vidám szórakozás percei és félórái voltak, nem a kényszerű időtöltéséi. Rajzolni meg kiyált szívesen rajzoltam, dühödt dilettáns módjára, aki kiélvezi, végre, hogy van közönsége. Ö nagyon hálás közönség volt, mert tizedszerre,

huszadszorra sem unta meg lerajzoltatni a csupa egyenes vonatból álló Kockaembert, s más figurákat, a rövid kövéret, a hosszú soványát, a tizenhárom léggömb madzagját markoló férfiút, az egyszerre négy testhelyzetben bemutatott hintáslegényt, Jancsi nevű elveszett babáját, amit három éve hagyott el az utcán, de képzeletében és a mind újabb rajzokban még ma is él, és így tovább. Gyakorta le kellett rajzolnom természetesen a család tagjait is, különféle összetételekben, például Any- ja-Bubu-Apja-Dombi-Magdus, vagy Bogyi néni-Bubu-Anyja- Apja-Kockaember, de mindig úgy, hogy fogják egymás kezét, s ő, vagyis Bubu lehetőleg a második helyen legyen, két felnőtt között. E tekintetben a Kockaember és Jancsi is felnőttnek számított, sőt a nagy — de nála jóval kisebb — barna mackója is. Felváltva fogtuk velük Bubu kezét, s egymásét: aki pedig a csoportkép szélére került, s fél kezével emiatt nem kapaszkodhatott senkibe, az legalább egy szál virágot markolt, vagy egy aktatáska fülét fogta.

Mondanom se kéne tán, hogy e képeken mi, igazi családtagok csak magasságunkban és kövérségünkben különböztünk egymástól, meg abban, hogy a nőkre szoknyát húztam, a férfiakra nadrágot. Szerény tehetségemből arra már nem futotta, hogy egyéni jellegzetességekkel is felruházzam magunkat. Bubu szerencsére ezt nem is kívánta. Készségesen elfogadta, hogy Anyja azzal az alacsonyabb szoknyással azonos, én azzal a magasabb nadrágossal, s ha egy vékony figura engem is túlnő, az csak az ő 189 centis Dombi bátyja lehet. Vagy ha két nő közül kell választania, a kisebbik bizonyára Anyja, a nagyobbik meg a keresztanyja, Bogyi néni.

Hogy mégse unjam el magam se ezeket a családi képeket, egy kissé kicifráztam őket, például Anyja egyik fülére almát ültettem, a másikra körtét, Bogyi néni két vállára nyuszit és macit, Magdus hajába fésűt varázsoltam, Bubu fejebúbjára madarakat, hatot- nyolcat egymás tetejébe, s a karján esetleg még egy kisvonat is mászott függőlegesen felfelé... így már ezer variációt válogathattam, neki is mind újabb meglepetéseket szerezve.

Busszal is gyakran utazott a család, néztünk ki az ablakokon, minden ablakon egy-egy ugyanolyan szabványábrázat, amely azonban Bubu képzeletében tüstént nevet és személyiséget kapott.

Fantáziáját különben is igyekeztem kellő táplálékkal ellátni. Egy egész lapot kitöltő macinak például teste minden táján kucorgóit valami kisebb figura, megosztoztak a vállán, fülén, fején, hóna alatt, derekán, mancsán, lábán... nemcsak élő alakok, hanem autók, vonatok, különféle tárgyak is. Máskor egy-egy fa koronáját, ágait-bogait rajzoltam tele hasonló szerzetekkel és szerkezetekkel.

ö az ilyen bonyolult kompozíciókat nemigen próbálta

utánam rajzolni. De a néhány vonással felvázolható típusházat, típusembert, típusvirágot, miegymást nagy elszánással vetegette papírra, mégpedig minden bizonytalanság nélkül, hogy jaj, sikerül-e vagy nem. Keze bátran, szinte szárnyalva húzta a vonalakat, néha már sokalltam is, hogy egy-két óra alatt telerajzolt egy egész füzetet, és kérte a következőt, hogy ebben már nincs hely. Amikor már tűrhetően rajzolt, akkor is megesett, hogy az oldalak egy részét összevissza firkálással, girbe-gurba vonalak gubancával töltötte meg, de ezért soha nem szidtuk, s „figuratív” rajzaira sem mondtuk soha, hogy rosszak, nem így, hanem amúgy kellett volna. Csinálta, ahogy tudta, s ahogy a kedve diktálta. Nekünk csak az volt a fontos, hogy öröme teljék benne.

Dicsérni viszont dicsérgettük,' azon felül is, hogy egy-egy váratlanul jól sikerült rajzát az egész család végiggyönyörködte. De ezt egész jól kibírta, nem mutatta semmi jelét, hogy fejébe szállt volna a dicsőség, s most játszania kellene a zsenge zsenit. Igazi élvezetet ő kezdettől fogva magában a rajzolásban lelt, s minden egyéb játékban, amibe belefeledkezhetett. Mert amit lerajzolt, neki az az élő valóság része volt,, ahogy élő társak voltak számára a babái is, akik körében néha órák hosszat forgolódott egyedül, öltöztetve, vetkőztetve, etetve, itatva, altatva, ébresztve, pisiltetve, kakiitatva őket, s közben folyvást szóval is tartva, velük egyenrangúként beszélgetve.

(Folytatjuk)