Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-07 / 183. szám

t Fordulat a Watergate-ügyben Piotr Jaroszewiez Fokozódik a nyomás IVixonra A Fehér Ház közzétette Ri­chard Nixon nyilatkozatát, melyben az Egyesült Államok elnöke közli: átadja a képvi­selőház jogügyi bizottságának Haldemannal, a Fehér Ház személyzeti főnökével 1972; június 23-án folytatott három megbeszélésének jegyzőköny­vét. Rámutatva, hogy ez a ki­egészítő anyag kárt okozhat pozícióinak, Nixon elnök hangsúlyozta: „Bármilyen hi­bákat követtem is el a Wa- tergate-ügyben, vitathatatlan igazság marad, hogy amikor tudomásomra jutottak a té­nyek, ragaszkodtam teljes ki­vizsgálásukhoz és a bűnösök megbüntetéséhez. Szilárd meggyőződésem, hogy az ügy története egészében véve nem igazolja a szigorú intézkedé­seket: az elnök vád alá he­lyezését és elmozdítását. Hi­szem, hogy ezt a megítélést eredményezi az alkotmányos eljárás is.” Köves Tibor, az MTI tudó­sítója jelenti: Az elnök nyilatkozatát és most közzétett jegyzőkönyvei tartalmát elemezve számos megfigyelő úgy véli, hogy az elnök eddigi védekezésének alapjait adta fel, amikor el­ismerte, hogy csaknem kez­dettől fogva részt vett a Watergate-betöréstől a Fehér Házba vezető szálak elpalás- tolásában. Mint mondják, az elnök nyilatkozata először is­merte el azt is, hogy gyakor­latilag már eldöntöttnek te­kinti a képviselőházi vádeme­lést, s immár minden remé­nyét abba veti, hogy a szená­tusnak legalább 34 tagja el­fogadja azt a nézetet, amely szerint az általa is elismert vétségekért túlságosan súlyos büntetés lenne hivatalából való elmozdítása; Nixon elnök hétfő esti nyi­latkozatát követően kedden reggelre az elnök lemondását követelő megnyilatkozások valóságos áradata öntötte el a Fehér Házat Az elnök „ön­kéntes” távozását sürgető mozgalom élére azok a kon­zervatív republikánus tör­vényhozók álltak, akik mind­mostanáig Nixon legszilár­dabb védelmezői voltak. Nixon elnök kedden reggel rendkívüli kabinetülést hívott életrajza Jasszer Arafat, a Palesztina! Felszabadítási Szervezet Vég­rehajtó Bizottságának elnöke küldöttség élén kedden Ber­linbe érkezett, ahol Gerhard Grüneberg, az NSZEP KB tag­ja fogadta. Megtermett az ország kenyere, ló! halad az aratás (Folytatás az 1. oldalról) Jó ütemben/ halad a gabo­na felvásárlása, eddig csak­nem annyit vettek át, mint az elmúlt év azonos időszakában, holott 10—12 nappal később indultak a kombájnok. A munka gyorsaságára szerve­zettségére és a gépesítés fej­lődésére ez is jellemző. Mindent egybevetve az már bizonyos, hogy megtermett az ország kenyere, elegendő ke­nyeret és lisztes árut tudnak majd sütni a betakarított bú­zából, amelynek minősége egyébként a szabványnak megfelelő. A főosztályvezető-helyettes elmondotta, hogy a kapásnövé­nyek is szépen fejlődnek 1974, augusztus 7. augusztus elején. A korábbi esőzéseket követő napsütés kedvezett a növényeknek. A kapások, a júliusban még ér­zékelhető kisebb lemaradást lényegében behozták: a ku­korica jól fejlődött, erőtelje­sebb, mint az elmúlt év azo­nos időszakában; a megállapí­tás természetesen csak a pil­lanatnyi állapotot tükrözi, eb­ből messzemenő következtetést nem lehet levonni, mert to­vábbi esőzésekre van szükség az éréshez. A cukorrépa fejlettségével elégedettek a mezőgazdászok, és a laboratóriumi elemzések szerint a tavalyinál kedvezőb­ben alakult a cukorképződés. Jó termést ígér a burgonya, a napraforgó növényállománya kielégítő. • Későn értek be a melegigé- nyes kertészeti növények. Kü­lönösen a paprika- és a para­dicsom-szállítmányok érkeztek eléggé vontatottan a piacokra. Ä július végi augusztus eleji napsütés azonban siettette az érést, és így javuló ellátásra lehet számítani. (MTI). .■ .. össze, Gerald Ford alelnök részvételével, A: Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy a kabinetülésen „minden kér­dést” megvitatnak. A jogügyi bizottság vádeme­lési vitájában Nixon elnök mellett kitartott 10 republiká­nus képviselő közül kedd reg­gelig 7 jelentette be, hogy a képviselőház teljes ülésén az elnök ellen fog szavazni, 2 további jelezte, hogy „fe­lülvizsgálja” álláspontját. Közülük többen lemondásra szólították fel az elnököt és a hatalom gyors és „rendezett átadására” Ford alelnöknek. Mértéktartó megfigyelők egybehangzó véleménye' sze­rint a Fehér Ház , munkatár­sai körében „zavarodottság és búskomorság lett úrrá”/ Mi­után Alexander Haig tábor­nok személyzeti főnök né­hány órával az elnök nyilat­kozatának közzététele előtt belső tájékoztatást adott a legújabb fordulatról. ' Haig állítólag hangsúlyozta, hogy „nagyon nehéz heteknek né­zünk elébe”. A Washington Post fehér házi forrásokra hivatkozó ér­tesülései szerint a Camp Da- vid-i tanácskozáson — James St. Clair Watergate-ügyi fő­jogtanácsos és Patrick Bucha­nan tanácsadó szorgalmazásá­ra — Nixon elnök komolyan megfontolta” a lemondás le­hetőségét, de végül ezt a gon­dolatot elvetette. Fock Jenőnek, a Miniszter- tanács elnökének meghívására ma baráti látogatásra hazánk­ba érkezik Piotr Jaroszewiez, a Lengyel Népköztársaság mi­nisztertanácsának elnöke. * 1909. október 8-án — nép­iskolai tanító fiaként — szü­letett Nieswiezben. Tanítóként dolgozott. 1934—39-ig a gar- wolini járásban általános is­kolai igazgató volt. Elvégezte a tanítói felsőfokú tanfolya­mot, később Varsóban pedagó­giai és társadalmi tanulmá­nyokat folytatott. A háború kitörése után rt Szovjetunióba ment. ahol ; eleinte tanítóként dolgozott. \ 1943-ban önkéntesként belépett a lengyel hadseregbe, s ott el­végezte a tiszti iskolát. Az I. lengyel hadsereggel Leninotól Berlinig és az Elbáig végig- küzdötte a háborút, s ezrede­si rangot ért el. Helyettese volt az I. lengyel hadsereq politikai-nevelési parancsnoká­nak. 1944-ben belépett a Lengyel Munkáspártba, s 1945-ben küldöttnek választották az I. kongresszusra. A háború után a lengyel hadsereg politikai- nevelési főcsoportfőnökének helyettese lett, 1945 végén ve­zérőrnaggyá és honvédelmi miniszterhelyettessé nevezték ki. 1950-ben előléptették pl- tábornaggyá és egyidejűleg az állami gazdasági tervezési tíi- zottság elnökhelyettesévé vá­lasztották. 1952-ben a minisz­tertanács elnökhelyettese lett. 1954—1956 között — egyide­jűleg — a szénbányászati mi­niszter 'funkcióját is ellátta. 1948 óta a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának tagja. 1947 óta a Szejm képviselője. 1964-ben a LEMP KB Politikai Bizottsá­ga póttagjává, 1970 decembe­rében pedig a politikai bizott­ság tagjává és a miniszterta­nács elnökévé választották (MTI) A szovjet sajtó Kádár János látogatásáról Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első tit­kárának szovjetunióbeli bará­ti látogatásáról, Leonyid Brezsnyevvel folytatott meg­beszéléseiről az egész szovjet sajtó vezető helyen számolt be, annak jeléül, hogy szov­jet politikai körökben a láto­gatást a két párt és ország közötti kapcsolatok továbbá a nemzetközi élet kiemelkedő jelentőségű fejleményei közé sorolják. A baráti látogatásról ki­adott hivatalos közleményt a hétfői Izvesztyija, valamint a keddi Pravda és a kedd reg­Ismét a Fekete rend (Kedd esti kommentárunk). Újabb terrorakció tartja izgalomban Itália közvélemé­nyét. Akárcsak május végén a Bresciaban robbant pokolgép, az Italiens expressen elhelyezett bomba is a neofasiszták műve volt. Az elmúlt hónapokban megélénkült az olaszországi új­fasiszták tevékenysége. A csendőrség titkos kiképzőtáborokat leplezett le, a házkutatások valóságos fegyverraktárakra derítettek fényt, a nyomozók újabb és újabb bizonyságot sze­reztek arról, hogy az Olasz Köztársaság demokratikus rend­jét komoly veszély fenyegeti. Ma már a szélsőséges olasz jobboldal nem is rejti véka alá azt az elhatározását, hogy előbb-utóbb magához ragad­ja a hatalmat. Nerprég a liberális Europeo című hetilapban terjedelmes interjú jelent meg, amelyben a külföldön meg­alakult „fekete olasz árnyékkormány” egyik prominens kép­viselője leleplezte a neofasiszták elképzeléseit. A magas ran­gú katonatiszt korábban a SÍD, vagyis az olasz fegyveres erők titkos szolgálatának ügynöke volt. Elmondta: nincs messze az idő, amikor az olasz ejtőernyősök, a légierők és néhány más fegyvernem velük rokonszenvező egységeivel végrehajtják a katonai puccsot Itáliában. Nincs okunk kételkedni: az árnyékkormány embere csakugyan az igazat mondta. A bizonytalan sorsú és rend­kívül ingatag hatalmú olasz koalíció ellen — úgy tűnik — könnyűszerrel végre lehet hajtani egy görög mintájú kato­nai puccsot. Annál is inkább, mert Itáliában a szélső jobb­oldali terroristák ellen mindmáig kesztyűs kézzel léptek fel, ahelyett, hogy keményen leszámoltak volna a gyilkosokkal, a fasiszta terrorakció szervezőivel és végrehajtóival.. Több tucat neofasiszta merénylet tettese és gyanúsítottja máig sem nyerte el megérdemelt büntetését, ami természetesen újabb és újabb merényletekre ösztönözte a jobboldalt. A Firenze és Bologna között elkövetett terrorakcióért a Fekete rend elnevezésű neofasiszta rohamosztag vállalta a felelősséget. Vajon, ki vállalja a felelősséget a további vér­ontásért, a neofasiszták újabb merényleteiért? Itáliában po­litikai és gazdasági válságról vitatkoznak a pártok. Félő, hogy közben szem elől tévesztik a legnagyobb veszélyt: az ország határain belül és azokon kívül egyre szervezettebb formát öltő fasizmust, amely minduntalan véres jelét adja jelenlétének. (KS) gél megjelent többi moszkvai napilap első oldalon, teljes szövegben közölte. A moszk­vai rádió és a televízió hét­fői és kedd reggeli híradásai­ban ugyancsak vezető helyen ismertette a Krím félszigeten lezajlott találkozóról szóló je­lentést. A Trud, a szovjet szakszer­vezetek központi tanácsának napilapja a szokásos nemzet­közi szemléjében már kom­mentárt is fűzött a találkozó­hoz. Ebben egyebek jközött. megállapítja: „A szocialista országok a kommunista és munkáspártok közötti kapcso­latokban fontos hely illeti meg a párt- és állami vezetők személyes találkozóit és kon­taktusait, amelyek során nem­csak a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit vitatják meg. ha­nem korunknak a népeket foglalkoztató időszerű problé­máit is. BUDAPEST Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke Karamanlisz görög mi­niszterelnöknek beiktatása al­kalmából táviratot küldött. Púja Frigyes külügyminiszter ugyancsak táviratot küldött az új. görög kormány külügymi­niszterének, Georgiosz Mav- rosznak. TOKIÓ Kedden délelőtt Hiromisában tömeggyűlésen emlékeztek meg az atomtámadás 29. évforduló­járól. Mint emlékezetes, az első amerikai atombomba 1945. au­gusztus 6-án reggel 8 óra 15 perckor robbant Hirosimában és a város 400 000, lakosa közül körülbelül .240 000-et azonnal megölt

Next

/
Thumbnails
Contents