Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-06 / 182. szám
í r I T Pártsservexés — pártirányítás Politikai értelemben munkások A munkásosztály köre a termelésben elfoglalt helye szerint és szélesebben, politikai értelemben is meghatározható. A munkásosztályhoz tartoznak a termelésben elfoglalt helyük szerint az állami és szövetkezeti ipar (bányászat, gyár, építőipar), az állami mező-, erdőgazdaságok és a víz- gazdálkodás, a közlekedés, szállítás és hírközlés, az állami és szövetkezeti kereskedelmi és egyéb szolgáltatások fizikai doljgozói, valamint a felsorolt ágazatok művezetői és technikusai, illetve az ennek megfelelő szintű, funkciójú közvetlen termelésirányítók, összesen mintegy 2,9 millió fő. A munkásosztály azonban társadalmi súlya és még nagyságrendje szerint is ténylegesen ennél számosabb és nagyobb erőt képvisel. Egyebek között azért is, mert politikai értelemben magában foglalja a fő tömegét jelentő, szociológiai értelemben vett munkásokon tűi az ezekből az ágazatokból kikerülő nyugdíjasokat is. Az utóbbiak a termelésben elfoglalt helyük szerint már nem munkások, de egy emberöltőn keresztül munkásként tevékenykedtek, — társadalmi, emberi, rokoni környezetük munkás. Gondolkodásukban, mentalitásukban, életmódjukban és erkölcseikben őrzik munkásmúltuk hagyományait. Ök a körzeti pártszervezetek legaktívabb tagjai, a Hazafias Népfront, a tanácsok legszorgalmasabb aktivistái, s lelkesen segítenek vállalatuknak, ha a terv teljesítése érdekében szükség van munkaerejükre. Munkásmúltjuk tehát politikai öntudatukban is megnyilvánul. A munkásosztályhoz sorolásuk nemcsak igazságos és méltányos, hanem tudományosan is megalapozható. A munkásosztály azzal, hogy hatalomra jutott, s a döntő termelési eszközök tulajdonosa lett, az elé a feladat elé került, hogy elsajátítsa az ország kormányzását, a gazdaság vezetését; a volt uralkodó osztályok kulturális monopóliumát megtörve, uralkodó helyet és szerepet töltsön be a kulturális- ideológiai életben is. Az osztály erejének, tehetségének, vezetésre való elhivatottságának egyik bizonyítéka — egyben feltétele — volt, hogy tömegesen tudott soraiból kiemelni olyan tehetséges munkásokat, akik képesek voltak ezeknek a feladatoknak az ellátására. Ehhez persze sok tanulásra volt szükség, hiszen igen messziről indultak, korábban nem volt alkalmuk képezni magukat. Emellett a fáradságos, — csak nagyon ritkán 8 órás — napi munka után kellett tanulniuk, ami nagy kitartást és hősies helytállást követelt tőlük. Mintegy százezer emberről van szó, főként nagyüzemi munkásokról. A munkásosztály helyzetéről 1958-ban végzett vizsgálat az egyes üzemekben azt mutatta, hogy volt olyan gyár, ahonnan az üzem akkori munkáslétszámának 20—25 százalékát kiemelték. Ezen a területen voltak persze túlzások is, amennyiben például nemcsak a kulcspozíciókba, hanem — tévesen értelmezve a mobilitást és a hatalmat — alkalmazotti munkára is sokan kerültek. A meny- nyiségi túlzások következménye, hogy néha sem politikailag, sem más szempontból nem alkalmas embereket is kiemeltek. Ez a magyarázata, hogy egy részük nem volt képes megoldani az előtte álló feladatokat, s visszakerült a munkapad mellé, ami nem egyszer egyéni, emberi tragédiát jelentett az illető számára. Gyakran nemcsak az érintett, hanem az üzem dolgozói is ezt „lecsúszásnak”, szégyellni való dolognak tekintették. A többség azonban jól megállta a helyét, kemény munkával, nagy kitartással sajátította el a funkciójához szükséges ismereteket, tudást, s nagy tömegükben ma is a munkás- osztály vezető szerepének érvényesítői azokon a posztokon, ahová a munkásosztály bizalmából kerültek. Gyakran felteszik azt a kérdést is, hogy a párt Központi Bizottságának névsorában a párt egyes vezetőiről miért írják, hogy munkás. A kérdés jogos, hiszen ha ma kiemelnek egy vasesztergályost és holnap osztályvezető, tanácselnök, vagy egyéb közfunkcionárius lesz belőle, a társadalmi termelés rendszerében elfoglalt helye szerint értelmiségi funkciót tölt be, értelmiségivé válik. A Központi Bizottság névsorában Kádár János, Apró Antal és mások neve mellett a munkás megjelölés (ami egyébként csak a választott szervek névsorában szerepel így) azt jelenti, hogy eredetileg munkások voltaic. S bár ma már nem azok, a KB összetétele szempontjából sem közömbös, hogy tagjai között mennyi a munkásból lett vezető. Természetesen hiba lenne az osztály vezető szerepét csak azon mérni, hogy az egyes funkciókban mennyi a volt munkás. A munkásosztály vezető szerepét — s ez napjainkra különösen vonatkozik — hatékonyan érvényesíthetik nem munkásból lett értelmiségi, vagy paraszt származású vezetők is, akik magukévá tették a munkásosztály szocialista célját, világnézetét, pártjának politikáját, s akik egész népünk helyesen felfogott érdekeit is szem előtt tartva a munkásság osztályálláspontjára helyezkedtek. A „politikai értelemben vett munkásosztály” fogalma nyugvópontra juttatja társadalmi életünknek egy sajátos, sokat vitatott ellentmondását, amit a munkásból lett vezetők gyakran úgy fogalmaztak meg, hogy miért nem vagyok én munkás és miért az a parasztból, vagy esetleg a volt uralkodó osztályok tagjaiból lett munkás? S hozzáteszik: miért lettem én azzal „rosszabb”, hogy 20—25 éve felelős funkcióban, becsületesen szolgálom a munkáshatalmat és egyetemet, vagy főiskolát végeztem? Ami az utóbbi kérdést illeti: munkásnak lenni valóban társadalmi rang, de természetesen a munkásosztályhoz való tartozás önmagában nem erkölcsi bizonyítvány, nem garancia a politikai megbízhatóságra. Ennek ellenére — ha nem is az 1949—50-es években megvalósított mértékben — ma is szükség van az állam- és a pártapparátus felfrissítésére olyan — főként nagyüzemi — munkásokból, akiket a mozgalomban szerzett műveltségük, tapasztalataik, szervezőkészségük alkalmassá tesz közfunkciók ellátására. Pártunk egész tevékenysége arra irányult az elmúlt években és napjainkban is, hogy a legjobb és legöntu- datosabb munkásokból közéleti emberek váljanak. A párt-, és állami funkciók ilyen fel- frissítése munkásokkal erősíti az apparátus osztályhoz való kötődését, nem utolsósorban a proletármentalitás és -magatartás erősödését. (Különösen jelentős ez ott, ahol bürokrati- zálódás, az osztálytól való elszakadásnak a jelei mutatkoznak.) Nyilvánvaló, hogy ezek a munkások — bár kiemelésükkel osztályhelyzetük szociológiai értelemben megváltozik (vezetővé, értelmiségivé válnak) — politikai értelemben a munkásosztályhoz tartoznak. B. J. Hétfői kérdésünk : Melyek a népesedéspolitika első félévi eredményei ? A napokban készültek el a Tolna megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságon azok a statisztikai kimutatások, amelyek az év elején életbe lépett népesedéspolitikai intézkedések hatását, eredményeit tartalmazzák. Nagy Zoltántól, az igazgatóság vezetőjétől megtudtuk, hogy megyénkben az év első hat hónapjában 4997 iparban és mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozó. anya vette igénybe a gyermekgondozási segélyt. Tavaly ilyenkor még csak 4166 ésetben fizették ezt a segélyt. Ezek a számok önmagukért beszélnek, mégis érdemes megemlíteni, hogy az iparban 20,9, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben pedig 13 százalékkal nőtt a gyermekgondozási segélyt igénybe vevők száma az elmúlt év első feléhez viszonyítva. Az igazgatóságon a közel 5 ezer anya közül csak 4068 gyermekgondozási segélyét számolják el, mivel a többiekét a nyugdíjfolyósító igazgatóság GYES-folyósító csoportja fizeti ki. A 4068 édesanya az év első felében 20 millió 420 ezer forintot kapott gyermekgondozási segély címén. Ez az összeg az elmúlt év felében még alig haladta meg a 13 millió forintot. Az év első felében 1953 szülés után fizettek anyasági segélyt, egységesen 2500 forintot. Tavaly ezzel szemben 1753 esetben és lényegesen kisebb összeget kaptak az arra jogosultak. A szülések száma tehát 11,4 százalékkal növekedett megyénkben. Érdemes említést tenni az anyasági segély kedvezőbb feltételeiről. Tavaly ez az összeg első szülésnél 700 forint volt, de ezt is csak azok kaphatták, akik a szülés előtti 2 évben legalább 270 napig betegségi biztosítottak voltak. Akik ént nek a követelménynek nem feleltek meg, de legalább 180 napos biztosítottságot tudtak igazolni, azok a 700 forint felére 350 forintra tarthattak igényt. Az idei évtől kezdődően az előzetes biztosítási időtől függetlenül és egységesen adják a 2500 forintot. Az elmúlt évekhez viszonyítva a kedvezőbb feltételek eredményeként jelentősen nőtt megyénkben a gyermekgondozási táppénzes napok száma is. Köztudott, hogy a szülő gyermekének betegsége esetén a gyermek életkorától függően, gyermekgondozási táppénzre jogosult. Az idei év első felében 35 ezer 353 napra fizettek ki megyénkben ilyen táppénzt, több mint 2 millió forintot. Az összes táppénzes napok számának 6,5 százaléka volt gyermekgondozási. 1 .1 — vj — — Nem pénzért, a munka öröméért! Lakóhelyi építőtáboréit A szűkebb haza rendezésére, gazdagítására, szépítésére szervezett építőtáboroknak lényegesen fiatalabbak a hagyományai, mint az országos szervezésű és évente nagy hírűvé váló építőtáboroknak De, tradíció lesz azért lassan a helyi építőtáborok megszervezése is, bár amikor — éppen a megyeszékhelyen — létrejött az első, sokan nem fűztek vérmes reményeket o szokványos táborromantikát nélkűlő építőtáborozáshoz. Ügy mond azért voltak olyan vérszegények a remények, mert „lényegesen több a gond egy-egy helyi építőtáborral, mint amennyit profitálni lehet a fiatalok önkéntesen megajánlott munkájából." Különös szerencsénknek tarthatjuk, hogy már az első alkalom sikere visszavonulásra kényszerítette a táboroztatást a gazdaságosság szigorú érveivel ellenzőket. Azóta Bonyhád és Tamási, majd Dombóvár is megszervezte a maga nyári építőtáborait, melyekben középiskolás és szakmunkásképzős fiatalok tehették a közösség képletes asztalára a maguk obutusát. Bizonyítva, hogy céljuk nem az idő agyönütése volt, nem hancúrozni jöttek össze sátoría- lan és a nyár szokott örömeit is nélkülöző táboraikba, hanem dolgozni. Még pontosabban egy vagy két hétre egész emberként végezni azt a munkát, amit év közben sem tagadtak meg, amikor csak iskoláikat a helyi állami vagy társadalmi szervek fölkérték valamilyen közhasznú dolog elvégzésére. A szekszárdi építőtábor .fiataljai óvodát építettek és munkájuk értékének megfelelően több tízezer forint megtakarítására adtak lehetőséget a városnak. Megyei viszonylatban ugyancsak szép summát jelent az a pénz, amit leendő szakmunkásaink, együttesen a diákok, ifjúkommunisták tettek az asztalra. Hangsúlyozandó, hogy kizárólag a közösségben végzett munka erőpróba árán megszerezhető öröméért, mely tar- tósabb, mint a táborozások alkalmával elhangzó köszönő szavak. Ez utóbbi is jó, ez is kell. De az igazibb öröm mégis csak az, hogy az ember elmegy mondjuk egy óvoda, egy játszótér vagy egyéb mellett, s abban a tudatban veszi szemügyre a már célját szolgáló alkotást, hogy abban benne van az ő munkája is. Amit az ember maga is csinált, arra nem tud másként nézni, mint úgy, hogy az az övé. S ki tudja, talán éppen ez a számunkra nélkülözhetetlen tulajdonosi tudat az, amit egyebek között „megtermelnek" ezek a helyi építőtáborok. Néhány nappal ezelőtt kaptuk a jelzést, hogy Dombóvárott közel kétszáz fiatal építette egymást követő kis turnusokban a Csavarárugyártól a 61-es útig húzódó utat. Az első csapat végezte el az alapvető földmunkákat, készítette el az úttükrözést, nyesést. A szerszámokat utánuk kézbevevők folytatták útszegélyezéssel, szegélyező beállítással, folyamkavics elteregetésével, hogy jöhessenek a betonozok. Jutott az energiából még arra is, hogy a Béke utcában kiássák a vízvezeték bővítéséhez szükséges árkot és rendezzék az útpadkát. A bonyhádiak korábban jelentették, hogy 1974. évi építőtáboruk teljesítette vállalt feladatát, 3x10 napos turnusban 3 iskola fiataljai 281 974 forintot termeltek, de még nem teljes azért a megyei kép. A lakóhelyek fejlesztési munkáját nagyon intenzíven segítő 1974. évi építőtáborok tevékenységének értékelése szeptember elején készül el, egyidejűleg azzal a mérleggel, mely az országos táborok munkáját is értékeli. A tavalyi eredményekre gondolva okunk van azt remélni, hogy az idén még több milliós munkaértéket vehetünk számba országosan. Az építőtáborokban megyén belül végzett munka értékét nem lesz módunk- milliókban kifejezni, de na gyón becses számunkra az is, amit tíz, tizenöt, húszezer vagy százezer forintok jeleznek. Egyebek között ezért is biztatjuk a helyi tanácsokat a jövőre szólóan minél több helyi építőtábor szervezésére.™ Szolgáltatásfejlesztési tervtanulmány 1976—80-ra Az Országos Tervhivatal ez évtől már a könnyűipari tárcán és annak kutatóintézetén keresztül koordinálja az összes hazai szolgáltatások fejlesztési terveit. A minisztériumnak így módja van arra, hogy országos igények ismeretében készüljön fel az V. ötéves terv ez irányú feladataira. E célt szolgálta az a nemrégiben lezajlott tanácskozás is, amelynek során az ágazatba tartozó hagyományos és személyi szolgáltatások, valamint a textiltisztítás fejlesztésére készült műszaki-gazdasági tanulmányt vitatták meg a minisztérium vezetői. Arra a megállapításra jutottak, hogy a fejlesztésre rendelkezésre álló forrásokat elsősorban a meglévő szolgáltató- hálózat korszerűsítésére, színvonalának emelésére kell fordítani, s csak ezt követően kerülhet majd sor újabb egységek létrehozására. Megállapították azt is, hogy a korszerűnek számító szolgáltatási ágazatok — amilyen például a gépkocsijavítás és a textiltisztítás — a-IV. ötéves terv időszakában sokat fejlődtek. Az erre az öt évre előirányzott fejlesztési összegnek csaknem 90 százalékát a kiemelt szolgáltatásokra fordították. A hagyományos ágazatok ilyenformán nem fejlődhettek azonos ütemben; s e téren a szövetkezeti ipar sem tudott lényegesen fejlődni. A kormány már a múlt évben határozatot hozott az elmaradás mielőbbi felszámolására. Tanulmányozzák a külföldi nagyvárosok korszerű szolgáltatási módszereit. Szó van arról, hogy a kutatóintézet, ösz- szefogva a hazai iparvállalatokkal, ajánlásokat dolgoz ki a hagyományos szolgáltatások korszerű módszereire. Van olyan elképzelés, hogy például két-három automata mosógéppel, valamint fésülködőasztallal és hajszárító bórával felszerelt alagsori helyiségben lehetőséget nyújtanak az asszonyoknak, hogy miközben a gép a ruhát mossa, ők ' elkészíthessék frizurájukat is. Ebben a helyiségben minden lakónak lenne egy saját kulcscsal zárható rekesze, ahonnan a tisztítandó ruhadarabokat a tisztító vállalat megbízottja összegyűjtené, s pár nap múlva a rendbe tett holmit — számlával, csekkel együtt — a rekeszben találhatná tulajdonosa. A postaláda-rendszerű megoldás csak egvike a lakók kényelmét szolgáló módszereknek. Szóba került az is, hogy megfelelő képzettségű nyugdíjas szakember rendszeresen át- -vizsgálná és megjavítaná a házi mini szolgáltatókombinát berendezéseit. Mindezt a Könnyűipari Minisztériumban az országos lakásépítési programhoz igazodva kívánják; megoldani, i
