Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-03 / 180. szám

! 4 # Égy kihaló mesterség reneszánsza Mégsem lesz filmmúzeum Nagy Józsefet Tolnán,' a megyénkben élő négy kékfes­tő egyikét alig lehetett rá­venni, hogy félórára szakít­sa meg kedvünkért a munkát, hogy elmondhassa, hogyan készül a kékfestés? Ha nem dolgozik, piacon van, vagy apró boltjában foglalkozik a vásárlókkal, akik között sok­szor távoli országokból érke­zők is vannak. Nagy Józsefék műhelyében már az ötödik generáció dol­gozik. Nagy József 12 éves korában, 1935-ben került a szakmába: kifutófiúként 1971. augusztus 3. Az udvaron van az a hatalmas dézsa, amelyben harmincméterenként öblítik a fehér anyagot. Az udvaron száradnak a végek is, ez az oka, hogy a kékfestő csak nyáron tud dolgozni. Sorozatok, Nyáron inkább egy hideg üdítő mellé ül le az ember, mint hogy a fülledt moziba üljön be — ha csak különös kedvet nem kap egy-egy film­hez. A mozisok megtesznek minden tőlük telhetőt, hab­könnyű vígjátékokat választa­nak a műsorba, és olyan ígé­retes mondatocskákat fűznek a plakátokra a cím mellé, hogy az embernek a szeme is fenn­akad. Persze,’ más módszerek is vannak. A szekszárdi művész­moziban augusztustól kezdve több előadást tartanak: ezen­túl szerdán hat órakor és szom­baton nyolc (frakor is vetíte­nek. Még ebben a hónapban soro­zat indul a moziban az óvo­dásoknak mesefilmekből, a nagyobbaknak megfelelő té­májú, igényes alkotásokból. A művészmozi vezetője, Deli Erzsébet a napokban kapta meg a végleges választ a Filmtudományi Intézettől a szekszárdi filmmúzeum sorsá­ról. Sajnos, nem kapta meg a mozi az archív filmek ját­szási jogát, és a közeljövőben sem reménykedhetünk ebben. A szekszárdi filmbarátokat kárpótolják azonban az őszi szezonban elkezdődő filmsoro­zatok. Októberben és novem­berben filmtörténeti rangú szovjet filmeket láthatunk, köztük a Ballada a katonáról-t, A tanévkezdés előtt egy hónappal Még mindig kevés a Egy hónappal a szeptembe­ri tanévkezdés előtt milyen a megye pedagógusellátottsága, mennyi a betöltetlen állás, és a köztudottan égető pedagó­gushiányon hogyan akarnak ségíteni — ezeket a kérdése­ket tettük fel a megyei ta­nács művelődésügyi osztályán Molnár József, személyügyi csoportvezetőnek. Megtudtuk, hogy a pedagó­gusállások betöltésére meg­hirdetett három pályázati cik­lus lezárása és az idén vég­zett ösztöndíjasok elosztása után még mindig több, mint másfél száz óvónőre, tanítóra, általános és középiskolai ta­nárra lenne szükség. A nem éppen örvendetes kép hasonló az egy évvel ezelőttihez. Bár a felsőfokú pedagógusképző intézményekben . emelték a Tolna megyéből felvehetők számát, ennek hatása majd csak néhány év múltán lesz érezhető. A megye egyetlen középfokú óvónőképzőjében az első növendékek most vé­gezték el a második osztályt, két év múlva érettségiznek. Akkor majd várhatóan évi 30—35 fővel nő a megyében a középfokú végzettséggel ren­Kékfestőműhelyben A vászonra már rávitték az indigófestéket. így akaszt­ják fel, hogy a festék oxidálódjék. Ezt a műveletet — a felhúzást — 20—25 alkalommal ismétlik meg. T Akinek van szeme a divat­ra, az észrevette: ezen a nyá­ron a lányok, asszonyok leg­kedveltebb kelméje a kékfestő­vászon. Szerény divat: ez az anyag olcsó és színei, mintái csöppet sem hivalkodóak. Az utóbbi évtizedekben — vagy mondhatnánk száz évet is — a mezőt, földet járó, a ház kö­rül is látástól-vakulásig dol­gozó asszonyok mindennapi viselete volt. Olcsósága, egy­szerűsége mellett azért, mert kezdte, hogy később önálló mesterként eljusson egészen a könnyűipar kiváló dolgozója címig. A kívülálló nem is gondol­ná, hogy milyen hosszadal­mas és nagy fizikai erőt igény­lő munka a kékfestés. " Nem véletlen, hogy valamikor egy pár ló is részt vett benne .:. Ma a lovakat villanymotor he­lyettesíti, de azért így sem könnyű munka. Nagyéknál folytatója sem lesz: egyetlen kiváló színtartói sokáig bírja & viseléstj . j Ä mai divat szempontjai között a kékfestésnek ez a tulajdonsága nem szerepel: ahogy divat most minden né­pi, úgy divat a kék alapon fe­hér mintás anyag is, A tizenhat régi műhely; amelyben még kékfestők dol­goznak Magyarországon, az utóbbi évben ismét annyit termel, mint valaha fényko­rában. Persze, minden kékfes­tő tudja, hogy miféle termé­szete van a divatnak: igye­keznek kihasználni a hirtelen nagy keresletet. gyerekük lány; más pólyát vá­lasztott. Mi történik a fehér molinó, vagy sifon anyaggal, amíg kékfestő lesz belőle? Kifőzik, öblítik,' szárítják, pámolják (vagyis különös esz­közökkel simítják), mintázzák, festik, savas lével mossák, öb­lítik, szárítják, kétszer kemé­nyítik, locsolják, mángorolják. Aztán kiteszik a polcra, le­vágják belőle a kért hosszú­ságot, a vevő elviszi a varró­nőhöz és ha elkészült viselik.» K. E. — Fotó: kz A mintázófák szinte egytől- egyig kétszázéves elképzelése­ket visznek az anyagra. Uj nagyon ritkán készül; akkor is textiltervező művészek elkép­zelései alapján. több előadás és a Hétköznapi fasizmust. November 7. és 14. között szovjet filmnapokra kerül sor a Művész moziban és a Pano­ráma filmszínházban is. Októberi program a népraj­zi fiímszemle: három napon át — 10-től 13-ig — e téma filmtermésének legjavát lát­hatjuk. Október végén indul a filmklub. A sorozat a Film­tudományi Intézet legújabb szerzeményeit mutatja be, olyan filmeket, amelyeknek a híre már eljutott hazánkba, de megtekintésük csak a film­klubok vendégeinek lehetősége. Decemberből — a tavalyi mintájára — újra pedagógiai filmeket láthatunk, amelyek a tanulás, tanítás problémáival foglalkoznak. Izgalmasságuk- ról biztosíték, hogy a filmek a Balázs Béla Stúdióban készül­tek. Az ősszel újabb két art kinő nyílik a megyében, Bonyhád és Dombóvár után Pakson és Tamásiban is. Végül még egy hír a mozi­üzemi vállalattól: máris el­kezdték a készülődést hazánk felszabadulásának harminca­dik évfordulójára. Magyar és szovjet filmekből állítanak össze sorozatokat, amelyeknek listáját eljuttatják a KISZ- szervezetekhez, művelődési in­tézményekben —0 • * I I * ' l • ■ ► < r | i I < hí i1 1 (i * i •) pedagógus delkező óvónők száma. A mű­velődésügyi osztály vezetőinek az a véleménye, hogy ettől függetlenül szükség lenne a megyében egy felsőfokú óvó­nőképző intézetre, amely a levelező úton tanulók kon­zultációs gondjait is enyhíte­né. Kérésünkre a megyei taná­cson rögtönzött statisztikát ál­lítottak össze. Ebből kiderül, hogy jelenleg ötvenkilenc óvó­nőre lenne szükség, de a szám a tanév megkezdésekor vár­hatóan nőni fog. Hiányzik még harmincegy tanító, harminc- nyolc általános iskolai és. mintegy húsz középiskolai ta­nár, négy gyógypedagógus és három zenetanár. Legrosszabb a helyzet a bonyhádi járás­ban, ahol összesen negyven, valamint a szekszárdi járás­ban, ahol harmincegy állás betöltetlen. Annak ellenére van ez így, hogy az utóbbi esztendőkben évenként mint­egy huszonöt pedagógusjelölt­tel kötöttek ösztöndíjszerző­dést. Az üresen maradt állásokat részben nyugdíjasokkal akar­ják betölteni. A Munkaügyi Minisztérium engedélye alap­ján a megyében negyvennégy nyugdíjas pedagógus — a kö­telező óraszámon belül — kor­látozás nélkül, nyugdíjának érintetlenül hagyása mellett vállalhat munkát. Idén is al­kalmaznak képesítés nélkülie­ket. Elsősorban azok. jelentke­zését fogadják el, akik sike­res felvételi vizsgát tettek, de helyhiány miatt nem vették fel őket valamelyik felsőfokú oktatási intézménybe, ök egy év tanítás után, újabb vizsga nélkül levelező úton kezdhetik el a tanulást,

Next

/
Thumbnails
Contents