Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-25 / 198. szám
Gyimesi Ferenc: Akadémiai szinten r A kinevezés napján étteremben vacsoráztak. Az újdonsült fiatal professzor a hegyre vitte föl a feleségét, az egyik legelegánsabb helyre. Pedig Zsolt nem volt hiú ember, és nem azért rendezte ezt az estét, mert tetszelegni akart Ha Judit nem látta volna tisztán a dolgokat, egy kis diszkrét kedveskedésnek vehette volna a vacsorát. De az asszony tudita, hogy minek szól az áldozat bemutatása. Volt Zsoltban egy íratlan könyv, amelyből időnként felmondott Az élete útiterve volt, s ilyen fontosabb adatok álltak benne: ekkor és ekkor nő- sülés, ebben és ebben az évben egyetemi tanári kinevezés, ebben nagyobb lakás, ebben az első gyerek, ebben autó, ebben akadémiai tagság. Eddig minden halálos pontossággal történt. Most a kinevezésnél tartottak. ..Az ő egyenesei” — gondolta ott az asztalnál Judit és hideg tisztelettel nézte férjét. Három éve, még a házasságuk előtt, Zsolt beszélt neki az egyenes ekrőL Úgy képzeli az életüket, hogy az csupa egyenesből álljon. Párhuzamos, szembe futó, eltérő vagy egymást keresztező egyenesekből, csak minden vonal mértanian egyenes legyen benne. És még a csillagokról is mondott egy hasonlatot. Hogy nekik is előre kiszámított pályán kell haladniuk, s ha évtizedekre előre tudható — nem akart nagyobb számot használni —, hogy az égitestek egymáshoz viszonyítva mikor hogyan helyezkednek el, az embernek is előre kell látnia az útját, pályája állomásait, s hogy melyik időpontban mennyi energiát tud kibocsátani magából. Akkor ez szép volt és szívesen hallgatta. De néhány hónap múlva fázni kezdett a férje mellett. Zsolt valahol a csillagok között vezetgette, amikor ő bolond kis ábrákat szeretett volna rajzolni lent a porba. „Tartanunk kell életmódunkban egy szintet, s életrendünkben a pontos ütemeiket” Ez volt Zsolt elve <, Ezen az estén történt meg először, hogy Judit összehasonlította a férjét Sándorral. Nem fizikai összehasonlítás volt ez, hiszen Zsolt az átlagosnál kissé magasabb termetével, mindennapiam barna hajával, szürke szemével és hosszúkás arcával akár ikertestvére is lehetett volna Sándornak. Legfeljebb egyikük tekintetében több volt a gondolat, a másikéban az élet. Hanem arra gondolt, hogy Sándor úgy dolgozik* mintha szórakozna, Zsolt viszont úgy szórakozik, mintha dolgozna. Valamilyen munkát végez most is. Idegein látszik a terhelés, mondatai fárasztóan okosak, szerénysége pedig nem más, mint alázat valami előtt. Éjfél után értek ham. Judit fáradt volt és mindjárt bement a fürdőszobába vetkőzni. Amikor hálóingben, papucsban visszajött a szobába, Zsolt még elegánsan felöltözve ült egy fotelban, mintha vendégük volna. Judit a krémet dör- zsölgette az arcán. Zsolt egy pillanatra a feleségére tekintett, de nyomban tapintatosan elfordította a fejét. Judit le- nvelt egy kis sóhajtást, azután odaszólt Zsoltnak: — Mehetsz vetkőzni.' 1 ’r —■ Köszönöm, megyele —válaszolta Zsolt. Majd néhány másodoerc múlva megjegyezte: — Fáradt a hangod. Álmos vagy? — Fáradt vagyok. — Persze, nem szőkítünk éjszakázni. — Nemcsak azért. Hanem úgy általában. — Ezt még sohasem mondtad ■— kapta föl a fejét Zsolt. Judit néhány másodpercig hallgatott, azután megkérdezte: — Miért úgy beszélsz hozzám, hogy nem nézel felém? — Nem akarlak feszélyezni — felélte udvarias hangon Zsolt — A feleséged vagyok — mondta sértődötten Judit Azzal megfordult és lassan bement a fürdőszobába. Pongyolában jött vissza. Megállt az előbbi helyen. — Most már rámnézhetsz. Zsolt nem szólt. Judit várt egy darabig, azután ő is leült és oldalt fordított fejjel a férjére nézett. — Látod ez az. Mi nem élünk természetes módon. Téged nem fáraszt ez? Ez az örökös figyelés, ahogyan mindent egy élvhez igazítasz. Tisztelem a céltudatosságodat. De nem törődsz azzal, hogy egy végtelen szertartássá merevedik az életünk. Te is tudod, hogy ma sem az én, vagy a te kedvedért mentünk vacsorázni. Elértél valamit, s áldozatot mutattál be érte. Nem veszed észre, hogy lassan én. is kihűlök melletted? — Másodrendű problémákat vetsz föl — mondta nyugodtan Zsolt. — Te is. mint a legtöbb nő, megragadtál az érzelmeknél. Valamilyen kezdeti lelkiállapotban éltek. Nem tudjátok elfelejteni a matrózruhát. Judit vörös haja lángolt az állólámpa ernyője alatt. A nyak fehér íve megvillant a feltűzött éjszakai frizura és a pongyola széles gallérja között. — De az érzelmeket egyesíteni tudjuk magunkban sokszor egészen nagy dolgokkal is. Valahogyan így egész egy lélek. — Á teljességbe nem mindig mérik bele a szentimentaliz- must — Tudom. Téged majd az Akadémián mérnek meg. Biztos, hogy eljutsz odáig. — Judit lassan fölemelkedett a székről és elindult a szobában. A kör Zsolt háta mögött ért véget. Vállával a könyvszekrény éléhez támaszkodott és a férfi mozdulatlan árnyékát nézte a szőnyegen. — Ezen az egy dolgon kívül más biztosait nem is látok magunk előtt * Judit ott volt a székfoglalón és a harmadik sorból nézte Zsoltot Talán öt éve látta_ utoljára, az utcán. Azóta megőszült a halántéka és egy kis öregség ül a vállán. De arca és a tekintete fiatalos, lelkesedő; még most is a régi, hevülő tudósarc. Ennyi idő után már nem is furcsa, hogy ez a férfi valamikor a férje volt De a mozdulatok ismerősek. A hosszú vékony ujjak nyugtalan játéka a papírlapok között. A jobb váll öntudatlan rándulásai. A száj szigorú munkája, ahogyan a szavakhoz a hangsúlyt keresi. Zsolt most egyszerre ismétlődni kezd benne, de már nem kelt különösebb érzéseket. Vajon Sándorral is így lesz majd idővel? Sándor... Az ellenpont. Ö kissé még fáj. Zsolt sohasem fájt de valami mindig hiányzott utána. Azt hiszi, a biztonságérzet. De most még annak a hiányát sem érzi. Fásult Két válás után az emberben már nincsenek illúziók. Az előadás után 5 is odament Zsolthoz gratulálni. Zsolt nem engedte el mindjárt az asszony kezét — Juditka, nagyon megtisztelt hogy eljött BÁRDOST NÉMETH JÁNOS VERSEI: KASZÁK ALATT Nagy láng-kaszák összeperzseltek, kifosztva állnak már a kertek, ami marad a szélbe szállva dolgom hírét viszik a nyárbal EQY BUTÉLIÁRA Légy hárslevelű, vagy szürkebarát, estéimhez te illesz víg palack, tebenned vagyon álom és malaszt, mely annyi búra derűt, üdvöt ód. Kecses nyakadra rásimul kezemi ez a mozdulat örök, mint a csók, nem értik ezt csak bölcsek, álmodok, butéliám én hozzád menekszem.ty A pince húsét leheti valódi vagy lángra gyújt, ha téli este van, t hevét érzem, itt a poharamban. Szítsd föl Badacsony, öreg kandallód, ezerjó-ízét érezze a szám, amíg titánt lelked m.v7ríUjí7 M1SZLAI GYÖRGY: AUQUSZTUSI EMLÉK A Don melletti réten elhasaltam', ha villant láncos bombák lila lángja, és gondoltam a céltalan halálra, mely itt ér egy idegen alkonyaiban. De kegyes volt hozzám most is a végzet: nem engem választott ki még magának. Tudta, hogy otthon messzi —, négyen várnak. S talán miattuk — szívem el nem vérzett... Hány esztendeje?!::: Immár harminckettő. Nem taszított még sírba a teremtő, s hozzám az emlékek most visszajárnak. 22 Messziről villan bombák lila lángja. Nem riaszt már a doni égi fáklya, s szelíd mosolya hull rám Tamarának .12 r '■— Ezt vegye némi elégtételnek tőlem — mosolygott Judit — Téved* ha azt hiszi, hogy neheztelek. — Zsolt most engedte el Judit kezét — Nem akar velem vacsorázni? — Tudja, hogy elváltam Sándortól? — Másképp nem hívtam volna. Zsolt oda vitte Juditoí, ahol a kinevezés napján vacsoráztak. * — Lehet hogy éppen ennél az asztalnál ültünk akkor is? — nézett körül Judit Zsolt az asszonyt nézte. — Juditka, maga most is olyan szép, mint akkor volt — Miért, akkor szép voltam? — kérdezte kesernyés hangon Judit. — Magát csak a munkája érdekelte. — Talán túlságosan szigorú Voltam magamhoz — nézett maga elé Zsolt — Valamilyen tudományos rendet akartam az életemben. Később már gondoltam arra, hogy hagyni kellett volna egy kis káoszt amelyben eredeti mechanizmusukkal ősi természetükkel kavarognak a dolgok. Beláttam, hogy kell az emberben egy ingoványos rész... — A pincér asztalukra tette a vacsorát. ■— De inkább meséljen magáról. — Egy darabig boldog voltam. Zsolt karja, ahogy éppen szájaidé emelte az ételt fél pilla— Szeretsz? — kérdezte a harmadik feleségem. — Természetesen, drágám — feleltem, ahogyan illik. — Jobban, mint a másodikat szeretted? — faggatott — Téged másképpen szeretlek! — mondtam. — Az akkor egy hirtelen érzelmi fellángolás volt Ellenőrizhetetlen mámor. Melletted az állhatatosság és a biztonság érzése tölt el. Te az én végleges kísérőm vagy, drágámI — De jobban, vagy kevésbé szeretsz? — Az érzelmeket nem lehet mérni, drágám! — Szóver!, nem akarod elismerni, hogy a Miloslav Svandrlik: A harmadik feleség második feleségedet jobban szeretted? — Ez badarság! Hogy lehet két teljesen különböző dolgot összehasonlítani? A második feleségem csodálatos teremtés volt ugyan, de nem voltak olyan tulajdonságai, mint neked. Szerettem, de most csak téged szeretlek .. — És hogyan szeretsz engem? — Nagyon! — Jobban mint az első feleségedet? — Miért kezded most meg már az elsőt emlegetni? — Biztosan nagyon szeretted őt! — Természetesen. Ő volt az első szerelmem. Öt már a második gimnáziumban megismertem. — Ha a gimnázium helyett valami technikumba jártál volna, nem ismerted volna meg ... és most nagyobb lenne a fizetésed ! — Akkor még nem voltam elég körültekintő! — Jó, azért ne borulj ki mindjárt magadból. Jobban szeretted az első feleségedet, mint engem? __ — Hányszor mondjam neked, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet összehasonlítani. Hogyan lehetne egy narancsot egy barackkal, vagy krumplival összevetni? — Ki a narancs és ki a krumpli? — Ez csak példa volt! — Tudom, Gondolom, én vagyok a krumpli! — Nagyon kérlek... I — Tudod mit? — kérdezte hirtelen. — Ha kevésbé szeretsz mint az első feleségedet és még kevésbé mint a másodikat, legalább ígérd meg, hogy jobban szeretsz mint majd a negyediket fogod! Ezt meg tudtam ígérni .,. Oroszból fordította Antaify István natrá megállt a levegőben.' Csak annyi volt, mint egy alig mérhető reflexkihagyás, de Judit észrevette. Most sajnálta meg először a férfit Pár pillanat múlva megkérdezted - — Es magával mi volt? r — Dolgoztam. r Judit kíméletesen mosolygott a férfira. — Milyen szürke szavakat mondunk. De azt hiszem, ez az ilyen találkozások nyelve — Igen. Ilyenkor valamilyen értelmetlenségeit keresünk, hogy túljussunk az első zavaron. — Zsolt, maga sokkal őszintébb magához, mint azelőtt. — Nem egészen. Maradt ben-: nem egy kis beszédhiba. Judit a tányérja fölé hajolt, de nyomban fölkapta a fejét — Tudja mi jutott az eszembe? Egyszer kirándultunk és leültünk egy hegytetőre. Akkor még nagyon szerettem magát A melléhez bújtam és úgy néztem az elénk táruló tájat Közben arról beszéltem hogy ez milyen szép, s hogy milyen boldog vagyok. Erre maga azt mondta tanárosan: „De ha lecsukod a szemedet, a történelmet látod. Hogy valamikor egy nagy nép vonult át itt s e tájban hagyta az emlékeit: a kultúráját és a hulladékait.” Zsolt, beszéljen csak nyugodtan a régi szavakkal, a régi kedves témáiról. így nagyon idegen. nekem. Éjfélig maradtak. Zsolt hazavitte Juditot, s amikor meg. álltak a ház előtt, Judit megkérdezte: — Nem akarja megnézni,' hogy hol lakom? _____ — Nem megyek föl — nézett bocsánatkérően az asszonyra Zsolt. Azután előre fordult és az utcát nézte mereven a volán fölött. Judit félig már kinyi- I tóttá az ajtót, de néhány pillanatig még nem mozdult. Ö a hosszúkás, szürke arcot nézte, amely most olyan kihalt volt, mint az éjszakai utca. Azután kezet nyújtott a férfinak. Zsolt olyan udvariasan mosolygott, mint a válás után, amikor a tárgyalóterem ajtaja előtt kezet fogtak. De Judit most már többet tudott róla. Látta az arcán, hogy szenved. Azt is azon a boldogtalanságig tisztelt, magas szinten.
