Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-02 / 179. szám

Szerencsés utazást! (MTI foto: Benkő Imre felv. Magasság II ezer méter let. A menyem ugyan mondta, hogy az ő ruháiból ad, ne eb­ben jöjjek el, de nekem nem kell. Ez tiszta, rendes, és én nem szégyellem. — Sok pénzt hozott magával? — Persze. Százhúsz rubelom van. A nagyobbik unokámnak egy kerékpárt, a kisebbiknek puskát szeretnék venni. Azt kértek. Azt mondják, itt minden nagyon olcsó, — Aztán tudott az éjjel alud­ni az izgalomtól? — Hogy mondhat ilyet? Alig íunytam le a szemem. Ideges 'oltam. Mindig az járt az eszem­ben, hogy ez nem lehet igaz, de nég most is hihetetlennek tú­lik, hogy én egy ilyen csodála- osan szép gépen utazzak és néghozzá Moszkvába. Két óra telt el a felszállás ita, ismét félbeszakadt a halk ene sugárzása, és közölték, né- lány perc múlva gépünk le- záll a repülőtéren. A maglódi Univerzál Tsz kerté- zeti brigádjának tagja, özv. 4enczel Jánosné, mint aki már ,i tudja hányadszor utazik, biz- os mozdulattal bekapcsolta a biztonsági övét és várta, hogy i gép földet érjen. Kinn a re- >ülőtéren ismét egymás mellé érültünk és mintegy búcsúzás- ént csak ennyit mondott: .— Tehát itt vagyunk azoknál, ikiknek köszönhetjük, hogy ilyen zép lett az életünk. — Elfor- lult, de én láttam, hogy egy önnycseppet morzsolt szét a zeme sarkában. — kas. — Mennyit fogyasztanak a Balaton vendégei A balatoni csúcsforgalom nagy erőfeszítést igényel a magyar tenger mellett üdülő hazai és külföldi vendégek el­látásában érdekelt szervektől. A hőség ellenére nagyobb fennakadás nélkül bonyolítják le a szállításokat. A Somogy— Zala megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat a tervszerű árukiszál­lítás mellett különjáratokat is igénybe vesz, mivel az utóbbi tíz napban megkétszereződött * 11 A TU—154-es szuperszonikus utasszállító gép 150 utasával már percek óta a levegőben tar­tózkodott, amikor a kellemes ze­ne elhallgatott és a hangszóró közölte, hogy a Budapest— Moszkva közötti utat két óra tíz perc alatt tesszük meg, a gép 11 ezer méter magasságban re­pül. — Hát ez csodálatos — szó­lalt meg mellettem egy egyszerű kék ruhában, kötényben, fején fejkendővel lévő parasztasz- szony. — Moszkvába utazik, vagy ta­lán még onnan is tovább? — kérdéztem szomszédomtól. — Moszkvába megyek egy hétre, tizenhatan megyünk a maglódi tsz-től. — Biztos gazdag" lehet az a tsz. — Tudja isten, csak közepes, mert sok a beruházás. Hosszú szünet állt be beszél­getésünkben, mert a légikisasz- szonyok tízórait szolgáltak fel. Szomszédom, amikor jóízűen el­fogyasztotta a mennyiségileg ebédnek is beillő tízórait, kiitta poharából a Balaton-melléki riz- linget, folytatta a beszélgetést: — Tudja, soha nem gondol­tam, hogy én még repülőn uta­zom, ráadásul nem is kerül pénzbe, jutalomból vagyok itt. Nagyon nehéz életem volt. A háborúbah odaveszett az uram, 22 éves fejjel ittmaradtam öz­vegyen a fiammol, aki akkor két­éves volt. Gondolhatja, milyen nehéz volt, de most már jól élünk.’ A kertészeti brigádban dolgozom, a fiam meg esztergá­lyos. Igaz, a ruhám nem olyan divatos, mint amilyent ma hor­danak, de tudja nálunk főleg szlovákok laknak, és ez népvise­TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárd. Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123-61 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120—10 Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárd, Postafiák 71. Felelés kiadó: PETRITS FERENC Kés a Szekszárdi N/omdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Teríeszti a Maqyar Posta Előfizethető bármely •'^stahivatalnál és kézbesítőnél iőfizetési díj egy hónanra 20 Ft Indexszám: 25 069 AUGUSZTUS 2 PÉNTEK Névnap: Lehel. A Nap kél 4.22 — nyugszik 19.18 órakor. A Hold kél 18.36 — nyugszik 3.40 órakor. Az aratásban részt vevők jutalma. A sióagárdi termelő­szövetkezetben befejeződött az aratás. A munkában részt ve­vő kombájnosokat, szállító- munkásokat — mintegy ötven tagot — augusztus 18-19—20- an észak-magyarországi kirán­dulássá! jutalmazza a szövet­kezet vezetősége. Erre az idő­pontra a nyári talajmunkákat is elvégzik a tsz-földeken. — Az 50. világiakarékossági nap megünneplésére készülnek a megye pénzintézetei. Az ok­tóber 31-i rendezvénysorozat programját közös értekezleten tárgyalták meg az OTP Tol­Igazgatósága és a MÉSZÖV illetékes vezetői. — Kétszer érték orvhalá­szaton Ábrahám István tolnai (Wosinsky utca 23.) lakost. A nagyközségi tanács szabálysér­tési bizottsága ezért összesen ezerkétszáz forint bírsággal sújtotta. — Autót mosott a dombori strandon Straubinger Ferenc tolnai (Bercsényi utca 4.) la­kos. A tolnai Nagyközségi Ta­nács szabálysértési előadója ezert ötszáz forintra bírságol­ta. MELEG IDŐ Várható időjárás ma estig" változóan felhős, fülledt, meleg idő, egy-egy helyi záporral, zi­vatarral. Mérsékelt, napközben megélénkülő szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 28—33 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál csütörtökön 11 órakor 25 fok volt. Távolabbi kilátások kedd reggelig: időnként kissé meg­növekvő felhőzet, néhány he- lyen az időszak végén már többfelé zápor, zivatar lehet. A nappali felmelegedés kissé gyengül. A legalacsonyabb haj­nali hőmérsékletek 15—20, a legmagasabb nappali hőmér­sékletek 27—33 fok között. Je­lentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország te­rületének 20 százalékán vár­ható. A Duna vízállása Budapest­nél 406 cm. Növényvédelmi előrejelzés Hörcsög elleni általános védekezés A hörcsög a 4/1974. (MÉM É. 2.) MÉM sz. utasítás szerint veszélyes kár­tevő, ezért az ellene való védekezés még akkor is kötelező, ha kis szám­ban fordul elő a területen. A kártevő egyedsűrűsége egyes me­gyékben, így Tolna megye néhány körzetében is növekedett az utóbbi időben .Tamási—Pincehely térségében veszélyes mértékű elszaporodása fe­nyeget, de gócokban a többi járás­ban is jelentős a kártevő egyedsűrű­sége. Az elkövetkező 10—15 nap a véde­kezés szempontjából kedvező időszak­nak tekinthető, ezért a Tolna megyei Növényvédő Állomás igazgatója — a védekezés hatékonyságának fokozása érdekében — az egész megyére kiter­jedően általános védekezést rendelt el. Az általános védekezés időszaka 1974. augusztus 1—31-ig tart. Ez alatt min­den földhasználónak fel kell deríteni az esetleges fertőzést és szükség ese­tén végre kell hajtani a védekezést, amihez az alábbi módszerek egyikét javasoljuk: Kizárólag nagyüzemekben: 1. Polytanolból 4—5 grammot rakunk a lakott lyukba, majd földlabdával el­zárjuk, 2. Gastoxinból 2 szemet használunk az előzőhöz hasonlóan. Kis- és nagyüzemekben egyaránt: 1. Vízzel való kiöntés, amit nagy­üzemekben szórópisztollyal felszerelt permetezőgéppel vagy szippantával cél­szerű elvégezni. 2. Szénkéneges beöntés lyukanként 40 gr. mennyiségben. Utána a lyukat földlnbdával elzárjuk. Növényvédő Állomás Szekszárd az áruigény. Naponta 80 áru­szállító gépkocsi „teríti” a hentesárut, az édességet, az élvezeti cikkeket. A vállalat a szlovák, jugoszláv és német sörből a nyári szezon alatt másfél millió palackkal hoz forgalomba. A Somogy megyei Tejipari Vállalat naponta csaknem százezer liter tejet, tejterméket, tejföld, tejszínt, és több mint 10 ezer kilo­gramm sajtot, túrót, vajat, tejport szállít, s ennek a meny­nyiségnek több mint fele a balatoni üdülőkbe és boltokba kerül. Az ABC-áruházakba na­ponta kétszer szállítanak tejet. A kaposvári húskombinát történetében csütörtökön érték el a legnagyobb teljesítményt: 388 mázsa húskészítményt, 458 mázsa tőkehúst és belsőséget, 116 mázsa baromfit és csak­nem 60 ezer tojást szállítottak el, aminek több mint a fele a Balaton déli partjára került, (MTI) , VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ülést tartott a MÉSZÖV elnöksége Dr. Kálmán Gyulának, a MÉSZÖV elnökének elnökleté­vel ülésezett a MÉSZÖV el­nöksége. A testület előtt 2 na­pirend szerepelt. Horváth János ÁFÉSZ-titkár előterjesz­tése alapján értékelte a fo­gyasztási szövetkezetek ipari, szolgáltatói és szállítási tevé­kenységét, Szoboszlai Jenő szö­vetségi titkár előterjesztése alapján pártunk XI. kongresz- szusa és hazánk felszabadulá­sának 30. évfordulója tisztele­tére indult munkaverseny ed­digi tapasztalatait. Az elnökség megállapította, hogy az eddigi tapasztalatok biztatóak, amit a felajánlások sokrétűsége és összegszerűsége is bizonyít. A fogyasztási szövetkezetek a ver­seny során mintegy 2650 új tag beszervezését, több mint félmillió részjegy és 2 millió forint célrészjegy jegyzését vállalták. Mivel ez a munka­verseny 1975. év végéig tart, ezért az elnökség felhívta a fogyasztási szövetkezetek fi­gyelmét, hogy biztosítsák a felajánlások teljesítéséhez szükséges feltételeket, gondos­kodjanak a verseny folyamatos értékeléséről, a megyei appa­rátus pedig a jó tapasztalatok népszerűsí tésérőL Sz. J. Milyen volt az időjárásunk júliusban Szekszárdon ? Csapadék szempontjából kedvezőnek mondható, mert jó megosztásban, 10 napon, valamivel az átlagot is meg­haladó, 59 mm esőt kaptunk. Az esők nagyobb része az éj­szakai órákban hullott, így a földeken többnyire másnap folyhatott a munka. Jeget mi nem kaptunk, csak a szélvihar okozott kárt: többfelé meg­dőltek a gabonák, s ez nehe­zítette az aratást. Legtöbb esőnk a 18—19-i két napon volt: 20 mm hullott. Csapa­déklemaradásunk megszűnt, már a 333 mm-s félévi ered­ménnyel. Széljárásunk a normális mértéket nem haladta túl, in­kább a hó első fele volt a szelesebb, a hó végére pedig minimálisra csökkent,' miköz­ben kánikulai melegek voltak. A hőmérsékletben szertelen­ségek mutatkoztak. Az első hetet meleg napok uralták, a második héten az évszaknak megfelelőnél hűvösebb volt, de csak átmenetileg, mert új­ból felmelegedett, utána ki­sebb visszaesés következett, végül fülledt, kánikulai meleg napokkal zárult júliusunk, s 20 fokon felüli éjszakai meleg mellett léptünk át az utolsó nyári hónapunkba, augusztus­ba. Az elmúlt hónap folyamán csupán egy napon nem sütött ki a Nap felettünk — sokszor reggeltől estig tartott a nap­sütés, így érthetően, három­százon felüli napsütéses órát mértek. * Különös naplemente volt látható Szekszárdon július 25­én. A naplemente ideje alatt, 19—19.30 óra között enyhén szemerkélt az eső: szivárvány pompázott a keleti égbolton, de csak rövid ideig tartott, el­lenben félórán át, élénk na­rancsvörös színben tündökölt az északkeleti—északi horizont. . A 7-es csatornánkon is ész­revehető zavar mutatkozott a tv-műsor közben. Autóstopos tolvaj Kellemetlen kalandja volt annak a gépkocsivezetőnek, aki május 22-én Tamási felől Siófok felé tartva gép­kocsijába felvette az útszélen stopozó Horváth Erzsébet 27 éves pusztaszabolcsi (Deák Fe­renc utca 11.) lakost. Az úti- társak néhány kilométer meg­tétele után Iregszemcsén köz­lekedési baleset színhelyéhez értek. A férfi azt tette, ami ilyenkor mindenkinek köteles­sége: sietett segítséget nyújta­ni. Alig távozott azonban el az autótól, Horváth Erzsébet 1380 forint értékű benzinjeggyel el- szelelt. Az érték a rendőrség gyors intézkedésének köszön­hetően hamar visszakerült tu­lajdonosához. A Tamási Járásbíróság dr. Szombath Tibor tanácsa Hor­váth Erzsébetet -i— akit már korábban is el kellett vagyon elleni bűncselekmény miatt ítélni — egyévi szigorított bör­tönnel és a közügvektől egy­évi eltiltással sújtotta.

Next

/
Thumbnails
Contents