Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-19 / 194. szám

t \ t * A plébániai iskoláktól a társadalmi ösztöndíjig "". Sok szó esik manopsóg a közművelődésről, ezem belül is o közoktatásról. Korszerűsítésének szükségességét úgyszólván min­denki látja, sőt nemegyszer túlzott követelésekkel, hogy ne mond­juk: követelőzésekkel is találkozunk. Pedig nyilvánvaló, hogy nem lehet egy csapásra minden gondon, bajon segíteni, annál is in­kább, mivel ezek egy része „újratermelődik". Azt sem hagyhat­juk szem elől, honnan indultunk. Alább erről lesz szó — a tudo­mányosság igénye nélkül néhány, általunk jellemzőnek tartott képet villantunk fel Tolna megye közművelődésének gazdag múltjából. Á Merkur von Ungarn című folyóiratban Kovacich M. György 1775-ben arról ír, hogy az Árpádok korában Tolna megyének harmincnyolc plébá­niája volt, és ezek közül har­minckettő mellett működött iskola. Ezenkívül huszonhét leányegyházat sorol fel, szerin. te valamennyi rendelkezett iskolával is. A reformáció idejében Tol­nán egy felsőbb iskola műkö­dött, a megreformált vallás terjesztésére. Egyes vélemé­nyek szerint ez volt az ország­ban az első akadémia, ta­nulóinak száma meghaladta a hatszázat. Az itt nyert taní­tást tolnai hitvallásnak ne­vezték. 1647 után megkezdődött az evangélikus iskolák építése, 1681-től pedig újra kijelölték a protestáns iskolák helyeit. Megyénkben ez idő tájt valószí­nűleg csak Tolnán és Szek- szárdon működött iskola. Az erre vonatkozó kevés bizonyí­ték egyike az a pecsét, amely Mérey Mihály apát idejéből maradt fenn: „Sigillum gim- nazii Sexardiensis” körirattal. Mária Terézia és II. József uralkodásától — a népoktatás újjászervezésétől kezdődően — napjainkig viszonylag sok adat maradt fent: a Tolna megyei Levéltár összeírásai, megyei iratok, megyei újságok, a levéltár könyvtára, statisz­tikai kiadványok stb. 1761-ből maradt fenn az alábbi'irat (TmL 3:1466) :,,Mi ez alább írattak Szexárd Mező Városának Esküttyei, és közönséges lakossai adgyuk tudtára mindeneknek, az kik­nek illik: Hogy ez alább írt folyó esztendőben, és napon Baróthy Mihál Urunkat Deák Gyermekeink mellé Instroc- tumak meg-fogadtuk légyen. Kinek kötelessége lészen dec- linistákot, minorpárvistákot, Májor-párvistákot, és Princi- pistákot tanítani, úgy hogy énénd mindgyárt Grammati­kára léphessenek, de nem lészen szabad syllabiszáló vagy olvasó Gyermekeket Iskolájába ereszteni, hogy az által Váro­sunkban lévő Iskola Mester, vagyis Orgonistának projudi- ciumjára ne légyen, hanem tsafc egyedül az ollyan gyer­mekeket lészen szabad be­vinni, akik Deákságra tanít­tatnak, a vagy adattatnának, mely szolgálattyáért hozzája járó gyermekeknek Szülőkre repartiálván Város Biránktól száz forint fizetést fog venni. Úgy nem különben az ollya- tén Gyermekeknek szülőji tartoznak emlétett Baróthy Mihál Urunkat szükséges gyer­1974, augusztus 19. tya és tűzre való fával tar­tani. .. Hogy pedig annál nyugodalmasakban és helye­sebben folytattassék ezen el­kezdett Deák Iskola, bizo­nyossá tesszük ezen emlétett Baróthy Mihél urunkat, hogy senki eőtet akar mi némő illetlen tselekedettel, a vagy tsak szóval-is (lakosaink kö­zül:) bántani ne merészellyen, ha pedig megtörténnék, illendő satis factiót administrálunk — áll többek között az 1761. november 1-én kelt „Contrac- tuális Levél”-ben, melyet az „E^ész Tanáts, és Szexárdon lakozó pápistaság” aláírás hitelesít. Az említett Baróthy Mihály hosszú esztendőn át oktatta a szekszárdi nebulókat a latin nyelv tudományára. A gyere­kek szüleinek ez nem lehetett olcsó mulatság, mint a követ­kező iratból is kitűnik. (TmL. 3:1466.): Én alább meg-nevezett, adom tudtára mindeneknek a kiknek illik, hogy én Baróthy Mihál Uramnak tartozom hét esztendőbéli Gyermekem taní­tásáért; azaz ab Anno 1769 húsz forintokkal, és ött garas­sal. .. mellynek le-fizetésére obligálom magamat olly Con- ditióval, hogy ha a Boraimat el fogom adni, minden por, patvar nélkül magam meg fo­gom vinné fellyebb említett Baróthy Uramnak; hogy ha pedig én ezt a fogadásomat meg másolnám, szabad lé­gyen. .. annyit érő jószágom­ra Uraság Tiszte által kezét reá tenni. Ezeket confirmálom a magam Neve Subscriptiójá- val és saját Kezem kereszt vo­násával. .. Szarka Gáborné. Az 1769-es esztendőre járó tandíjhátralékról hat évvel ké­sőbb, 1775-ben vették fel a hivatalos iratot. Hogy végül is a tanító megkapta-e a pénzt, azt nem tudni, mivel a kö­telezvény alján mindössze két­szer öt forint megfizetéséről van feljegyzés. 1786-ban a megye akkori községeiben felmérték az is­kolák helyzetét. A kimutatást általában a tanítók készítet­ték el. Néhány részlet a kér­désekre adott válaszokból: Bátán 119 fiú, 121 lány volt iskolaköteles. Az oktatásban részt vett 87 fiú, 91 lány. A szegények között kiosztandó könyvek száma ötven volt. Ebben a községben ketten ta­nítottak: a plébános és egy „kiskántor”. Alsónyéken 64 család 87 gyereke járt iskolá­ba, egy tanítóhoz, akinek a fizetése: készpénz: 22 írt, hús­ra: 3 frt, gabona: 6 kila, bor: 12 akó, só: 50 font, faggyú: 10 font. Egyed Antal plébános 1829- ben körlevelet adott ki az összes megyei községekhez. A huszonkét kérdéscsoportra a választ a falu bírájának kel­let elkészítenie. Néhány ér­dekes, az oktatásügyre vonat­kozó adat: Madocsán egy ta­nítóhoz kétszáz gyerek járt. Bikácson százötvenen látogat­ták az iskolát, I de csak télen. Agárdon (1699 lakos) százhúsz gyerek járt iskólába télen, hu­szonöt nyáron. \ Több mint fél évszázaddal később, 1886-ban jelent meg egy kis könyvecske Mata- vovszky Béla királyi segédtan­felügyelő jóvoltából. Címe: Tolnamegye tanügye. Ennek kilencedik fejezetében többek között ezt olvashatjuk: A tanítás eredménye és an­nak akadályai. Az iskolák túl- tömöttsége. Ebben rejlik egyik főoka annak, hogy Tolname­gye népiskoláiban nem talál­juk meg a kellő eredményt. De hogy is várhatjuk és kí­vánhatjuk azt oly iskolákban, hol a tanító közel, 100 tanu­lót, sőt gyakran azon fölül egy tanteremben hat osztály­ra osztva, és mint az előző pontban említém, 53 iskolá­ban több nyelven kénytelen oktatni. > Tolnamegyében e te­kintetben igen kedvezőtlenek az állapotok... Az iskoláknál észlelhető ál­lapotok egyáltalában: .. .Bony- hád, az orthodox; iskolák kivé­tel nélkül piszkosak, s főképp a thalmud tanulók1 iskolája pél­dátlan bűzhödt levegőjű. Czi- kó, r. k., fűtőanyag hiánya miatt a gyermekek fáznak; a fűtő anyag kiszolgáltatását a kegyúr állítólag \ megtagadta.« Némedi, r. kath., tanterem nedves, alacsony] sötét,, szűk, ezek miatt halaszthatatlanul újra építendő. A tanító nincs képesítve. Évi fizetése keve­sebb 800 írtnál. A tanítás eredménye: 0. Részlet a Magyar Népköz- társaság Alkotmányából: VII. fejezet: Az állampol­gárok alapvető jogai és köte­lességei. 59. § (1) A Magyar Népköztársa­ság biztosítja az állampolgá­rok számára a művelődéshez való jogot. (2) A Magyar Népköztársa­ság ezt a jogot a közművelő­dés kiterjesztésével és általá­nossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával, közép- és felsőfokú oktatás­sal, a felnőtt dolgozók to­vábbképzésével és .az oktatás­ban részesülők anyagi támo­gatásával valósítja meg. Szerződés. Tolna megye Ta­nácsa V. B. művelődésügyi osztálya, mint adományozó... kötelezettséget vállal arra, hogy Árvái Ágnes részére tár­sadalmi tanulmányi ösztöndí­jat folyósít. Az adományozó a diploma megszerzésekor, az 1977. tanévre Tolna megye al­sófokú oktatási intézményénél az ösztöndíjas részére munka­helyet köteles biztosítani... Az ösztöndíj összege 700 Ft... Tolna megyében az elmúlt tanévben 132 általános iskola 986 tantermében 1735 pedagó­gus 26 745 tanulót oktatott. A 22 középfokú oktatási intéz­mény tanulóinak száma közel 9000 volt. GYURICZA MIHÁLY HataSom, méltóság, biztosieűg j^oflégám, Mattesz Nándor gépkocsivezetővel nézte a várost. “*■ Nánc(i sok esztendővel ezelőtt építőanyag-szállítóként dol­gozott, s a megyeszékhely új képében gyönyörködve arról kez­dett beszélni: ilyenkor jóleső öröm tölti el, büszke arra, hogy ő is az építők közé tartozik. A dolgozó emberek többsége Nándihoz hasonlóan megelégedéssel, örömmel érezheti magáénak, közös tulajdonnak az alkotók alkotásait, hiszen a munkás megteremtője is és birtokosa is annak, amit a kollektívák ezrei szorgalommal, tudással hazánkban megteremtettek. Haladjunk tovább ezen a gondolatsoron. Ki a legnagyobb úr a Bonyhádi Cipőgyárban? Valahogy ez a kérdés, ha kissé sután, de mégis szóba került, amikor egy sebtében összehozott ankéton fiatal szakmunkásokkal beszélgettünk. Jelenükről, jövő­jükről, anyagi helyzetükről, céljaikról volt szó. Ki a legnagyobb úr? A lányokat, a fiúkat a kérdés meglepte, de nem annyira, hogy válasz nélkül hagyták volna. Elmondták: maga a dolgozó ember a legnagyobb úr, minthogy van szava, rangja, becsülete. A kiváló munkás például mindennap érezheti, hogy nélkülözhetetlen. Fő­nökei, véleményére figyelnek, javaslatait, elgondolásait igénylik. Az a legszebb az egészben, hogy amit a fiatal szakmunkások megfogalmaztak, igaz és természetes. Kivételes, rendellenes helyzetnek, tűrhetetlen állapotnak minősül, írott és íratlan törvé­nyeinkkel szembefordulást jelent, ha bárhol, bármelyik üzemben csorbítják a munkás rangját, kirekesztik őt a tulajdonost meg­illető jogok gyakorlásából, vagy éppen méltóságát sértő tónus­ban tárgyalnak vele. Ilyesmi előfordul, ám a jogok érvényesítésé­re, a sérelmek orvoslására számtalan fórum áll rendelkezésre a munkahelyi pártszervezettől, szakszervezettől kezdve a megyei és az országos szervekig. Alkotmányunkat ünnepeivel felszabadulásunk harmincadik évfordulójához közeledve mindezt változatlanul időszerű felemle getni? Úgy véljük, igen. 1945 előtt a munkásnak akkor sem volt igaza, ha igaza volt. A részletezés felesleges és szükségtelen. Az ötven feletti emberek még nagyon jól tudják, mit jelentett a tő­kés világ. G ebben a mi világunkban,' az üzemekben a dolgozók, a ^ vezetők és a vezetettek céljai, érdekei azonosak, közösek. Ez a valóság emberi kapcsolatokban is tükröződik. Szekszárdon, a 160 lakásos bérház tövében aszfaltozó brigáddal beszélgetve, megérkezett a fiatal mérnök ellenőrizni a munkát. Gyorsan kide­rült, a szocialista brigád és a mérnök között a viszony nem csu­pán emberi, hanem szinte baráti. Abból derült ki, ahogyan szót váltottak egymással. S az ilyen baráti viszony távolról sem egyed jelenség, sokkal inkább általános gyakorlat. Mi abban például a meglepő, hogy az egyik Tolna megyei nagyüzem igazgatója tél­időben elmegy böllérkedni az üzem néhány fizikai dolgozójához, A munkásember munkáját, szakértelmét általános és kollektív megbecsülés, tisztelet övezi. Jól tudjuk természetesen, hogy az egyes ember a kis közösségben ezt a megbecsülést, ezt az el­ismerést nem mindig érzi, érezheti. Az sem tudatosodhat minden esetben kellőképpen, hogy a hatalmon lévő osztály tagja. Az élet­ben, a gyakorlatban ennek számtalan oka, magyarázata van. Egyrészről közöny, másrészről hatalmaskodás és sorolhatnánk tovább. -9 Egy dolog bizonyos: párthatározatokba rögzített tennivalók sokasága vár még elsősorban az üzemi kollektívákra abban a te­kintetben, hogy a munkások műveltség, iskolázottság tekintetében is1 utolérjék lehetőségeiket, s megszerezzék mindazon szellemi ja­vakat, amelyek szükségesek a tulajdonosi jogok, kötelességek gya­korlásához. Ehhez a szocialista brigádmozgalom a legjobb keret... V l^i a legnagyobb úr? Nyilván ésszerűbb a kérdést úgy fel- tenni: ki a gazda? Többet mond ez így a felelősségről, az együvé tartozásról, a gondok az örömök vállalásáról. A Simon- tornyai Bőrgyár rekonstrukciójáról a közelmúltban lapunk is be­számolt. Megfelelő terjedelemben az a gondolat is helyet kapott, hogy a vezetők és a dolgozók megbeszélték a rekonstrukcióval kapcsolatos tennivalókat. Mit is jelent ez? Nem többet, nem ke­vesebbet, mint azt, hogy az üzemek dolgozói gazdaként, tulaj­donosként szólnak bele a gyár munkájába, tevékenységébe, jele­nébe, jövőjébe. A „beleszólást" a vezetés igényli kivétel nélkül minden em­bertől. Az üzemi demokrácia gyakorlása évek óta napirenden lévő téma. Állandó az ösztönzés, a biztatás olyan irányba, hogy a munkás még inkább éljen és érdemben éljen tulajdonosi jogaival, kötelességeivel. Sok oldalról, s még kormányszinten is vizsgálják ennek még jobb lehetőségeit, vagy az elhárítandó akadályait. Világos és egyértelmű, hogy a „beleszólás" általánossá tételére sokoldalú és nagy az ösztönzés. munkaslét hazánkban: hatalom, méltóság, biztonság. Túl- nézve a gyárkapukon jóleső érzés látni a biztonságút, a., megállapodottságot, az egzisztenciát jelképező kertvárosokat, Szekszárdon, Bonyhódon, Dombóváron, s az új kertes házakat a munkáslakta községekben, üzemi dolgozók építették, s az sem megy újságszámban, hogy igen sok udvaron ott áll már az autó. Sz. P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents