Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-13 / 188. szám
Békaemberek az Antarktiszira / Egy szovjet mérnök-búvár naplójából Tv-naplő i SZÍNHÁZ ' A csoport két biológusból és égy gépészmérnökből állott, engem vettek be negyediknek. Egy korábbi expedíció munkáját kellett folytatnunk, a partmenti vizek átkutatását a Mir- nij megfigyelő állomás felől a Mologyozsnaja irányába haladva. Mindvégig, amíg antarktiszi vizeken hajóztunk, alá-alá kellett merülnünk jó Dieselmotorosunk, az Ob fedélzetéről, olyan hatvan méteres mélységig. Végcélunk a Déli-Shetland- szigetek környéke már régen felkeltette a tudósok figyelmét. Itt találkoznak és keverednek össze a Csendes- és az Atlantióceán hullámai. Egyes kósza hírek 40 méteres vízinövények valóságos erdejét említik, ezer váratlan nehézséget rejtő „vízi dzsungelek”-ről számolnak be. Hogyan merülünk ezek ágbogai között a fenékig, ha nagyon sűrűn nőttek? Nem té- vedünk-e el a tenger alatti iiánok között bujkálva? Szeszélyes képzeletünk, amelyet megtermékenyítettek as barents-tengeri tapasztalatok, hol tragikus, hol komikus színbe vonták jövőnket. | JÉGPÁNCÉL ALATT F Mialatt az Ob a jégtáblákat aprítva haladt a déli földrész felé, fölkészültünk első lemerülésünkre. Először is arra voltunk kíváncsiak, kitör-e rajtunk a fogságiszony háromméteres jégpáncéllal a fejünk íölött. Egy keskeny hasadékot szemeltünk ki az alámerüléshez. Víz nem látszott benne, csak Valami havas jégzúzalék. Záporoztak ránk a jótanácsok, mit tegyünk, ha szembejön egy delfin. „Egy delfinnek meg se kottyan agyoncsapni és lenyelni egy békaembert!” — hallottam vagy Százszor az antarktiszi lemerülések ellenzőitől. Nem túl sok hittel szoktuk erre válaszolni: „Ugyan már! Tudott dolog, hogy az ember nem kelti a delfinben ez ennivaló képzetét!” Alighogy a jég alá süllyedtem, maszkom szemüvege belülről bepárásodott, kívülről gegesedett. De amint látni kezdA Tolna megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat FELVÉTELRE KERES SEGÉDMUNKÁSOKAT Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat központi irodájában, Szekszárd, Keselyűs! u. 2. ___________________(266) M EZŐGÉP Központi Gyáregysége Szekszárd, Keselyűsi út 20. FELVESZ: gyakorlattal rendelkező GYORS- és GÉPÍRÓT, ÉJJELIŐRÖKET és érettségivel rendelkező NŐI DOLGOZÓKAT (307) tem, varázslat tárult elém. A víz annyira átlátszó volt, hogy alig észleltem. Minden alakzat élesen kirajzolódott, vagy ötven méternyi körzetben. A domborzatos jégmennyezet sötétkéken tündökölt. A lélegzetem elakadt a bámulattól és mozdulatlanná dermedtem. A kötél rángásai térítettek magamhoz. „Hogy vagy?” — kérdezték fentrői. „Köszönöm” — válaszoltam. De úgy tizenöt méter mélységben a kötél újra megfeszült': mégtiltották a továbbmerülést — és az első kísérlet befejeződött. TENGER ALATTI DZSUNGEL A Déli-Shetland-szigetekhez érkezve, egy kis öbölben kezdünk dolgozni. A sziklákat vastag szivacsréteg borította. A fenéken oly gazdagon burjánzott a növényzet, hogy indái és levelei, amelyek a tengeráramlatokban, mint enyhe szélben lebegtek, áthatolhatatlan szövevénnyé sűrűsödtek össze. Folyondárok csimpaszkodtak a lábamra és az oxigénpalack köré. Úgy látszott: foglyuk vagyok! Minden ijedt mozdulat csak súlyosbította a helyzetemet. Amikor azonban mozdulatlanságot parancsoltam magamra, az áramlat lassan kibogozta a hínárt és én kiszöktem belőle. Nagy óvatosan, előbb az egyik lábamat szabadítottam meg, aztán a másikat. Negyven méter mélyen lehettem, amikor különös dolgoAZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK DARUKEZELÖT, TRAKTORVEZETŐT, TARGONCAVEZETŐT, RAKODÓMUNKÁST Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: AGROKER Vállalat Szekszárd, Mátyás kir. u. 63—65. sz. (304) ELCSERÉLNÉNK 2 szoba összkomfortos HÁZFELÜGYELŐI SZOLGÁLATI LAKÁSUNKAT hasonló minőségű FÖBÉRLETI LAKÁSRA, továbbá egyszobás garzon, összkomfortos házfelügyelői SZOLGÁLATI LAKÁSUNKAT hasonló minőségű, vagy EGY SZOBA KONYHÁS, KOMFORTOS FŐBÉRLETI LAKÁSRA. Érdeklődni lehet: Városgazdálkodási Vállalat házkezelési csoportvezetőnél (267) kát pillantottam meg: gótikus, olyan ötméter ívnyílású bolthajtásokat. Hát ez mi? Állat? Növény? Érintésre meglehetősen ruganyosnak bizonyultak. Akármik voltak is, könnyen elszakíthattam őket a fenéktől, de hogyan gyömöszöljem őket a hálómba? Gyűrűkké teke- rődztek, kezemre csavarodtak. Végül szabadjára eresztettem a furcsa leletet; erre az könnyedén fölfelé kezdett lebegni. Kitártam fölötte a hálómat és az egész dolog lassan beleúszott egyetlen labdává gön- gyölödve össze. Biológusaink odafönt nem győzték törni a fejüket, mi lehet az? Százötvenedik lemerülésünknél a rövid délsarki nyár már a végéhez közeledett. Meg lehettünk elégedve az ered- ménnyeL Az óceán élővilágát kellett kutatnunk. Megállapítottuk, hogy a Mologyozsnaja körül a tenger alatti látásviszonyok jók, a tengerfenék sok fényt kap, mert a jégpáncélt alig valami kevés hó takarja, ötnyolc méter mélységben a víz élettelen; ez a vízréteg télidőben sűrűn megtelik jégkristályokkal. Nyolc-tíz méter mélyen tanyáznak a tengeri sünök, tengeri csillagok és koralltenyészetek. Még mélyebben a szivacsok és ascidiák (ilyet sikerült végül a hálóba gyűrnöm). A növényi eredetű, iszapos talajt benépesíti az osztriga és a mindenféle étikagyló. A homokos fenéken azonban alig élnek állatok. (BUDAPRESS—APN) A „Szombat este”, bár az adásban kölcsönös bókok is elhangzottak, egyelőre még távol van saját lehetőségétől, bár a mostani szombat estét az egységre törekvés jellemezte, ami jobb tartalommal nem is tévesztette volna el hatását. Két műsorszám mindenképpen kiemelkedett a szombat esték átlagából: két kitűnő színész, Darvas Iván és Sinkovits Imre vallomása jóval több volt, mint amit a szabvány interjúk szoktak adni, vallomás volt a hivatásról, amit a felelősségtudat akkor sem zökkent ki magasrendűségéből, ha százas szériák taposómalmába kényszerül. A színészetről beszéltek, de egyre arra kellett gondolnunk, hogy jóval többről van szó, a felelősséggel végzett munkáról, amire Goethe célzott, amikor kissé író- nikusan megjegyezte, ha fazekakat kellett volna csinálnia, arra törekszik, hogy épp olyan jó fazekak kerüljenek ki keze alól, mint amilyen jó versek.« A két színész vallomása itt vált példamutatóvá: nemcsak Gogol vagy Madách szövegét lehet — és kell — tökéletessé formálni, hanem mindent, amihez személyes közünk van. Rózsa Miklós filmzenéje Ä bagdadi tolvajhoz, mégiscsak kísérő zene, aminek önálló zenei jelentése — minden tetszetőssége ellenére — alig van. A filmzene, úgy látszik, külön műfaj lett, s a legtöbb esetben, mint itt is, alárendelt szerepet játszik, s ezen a kitűnő MÁV-filharmonikusok sem tudtak változtatni. A Minszki Balett pazar polovec táncai viszont megérdemelné az ismétlést, nem is beszélve arról, hogy A hattyúk tava szegedi előadását sem láthatta mindenki. A szombat este nagyobbik felét Tabi László vígjátéka, a Családi dráma tette ki. Fáradt, sovány ötletre épülő darab, szekszárdi előadása alkalmával mindezt már elmondtuk róla, felesleges lenne ismételni. Molnár Ferenc ebből az ötletből legfeljebb egy jelenetet írt volna, ahogy a műsort záró Színház című tréfából is, ami pontosan tíz percet ért. ötven éve halt meg Bródy Sándor, így hát a kegyelet is azt diktálta, hogy megnézzük A medikust, ami semmiképp nem legjobb darabja, viszont jól példázza a naturalizmus lehetőségeit és buktatóit. Bró- dyról érdeménél kevesebb szó esett az elmúlt fél évszázadban, annak ellenére, hogy színházaink megpróbálták feltámasztani, mégis mintha az irodalom perifériájára szorult volna. De ez nem is az ő hibája, inkább a naturalizmusé, ami kész sémákkal dolgozott, s ma már legjobb alkotásaiban (talán Hauptmann Rosa Berndt-jére lehet hivatkozni) egy kicsit ódonnak tűnik, hisz mindig már a szerző előtt tudjuk, hogy miből fog többet adni a kelleténél. Bródy is, A medikusban mindenképp, s ez okozza, hogy ott is veszít feszültségéből, ahol tulajdonképpen igaz és meggyőző. De a hatásnak is van titka, egy bizonyos ponton túl nem lehet fokozni, s aki a sötétre sötéttel fest, már a tónusokat sem tudja érzékeltetni. Nem Bródy hibája, inkább a naturalizmusé, amely minden elméleti megalapozottsága ellenére sem váltotta bél megalkotó* reményeit. es ? Varga Domokos: KOluOhhiísfDlDafű r II. — Ezzel tudnak repülni? — Ezzel. Mint a madarak. — Olyan gyorsan? — Még gyorsabban. Még a helikopternél is gyorsabban. — És ha nekünk is volna szárnyunk? — De nincs! — De ha volna! — Akkor mi is biztos tudnánk röpülni. Visszatérő téma az is, mi lesz az öregekkel. Mikor a bátyjai, nénjei voltak kicsik, zordabb volt még a szívem, könnyebben szembesítettem őket az egyszer mindenkihez eljövendő halállal. Előtte már évek óta kerülgetem a nyílt választ, ö viszont újra meg újra felteszi a kérdést, hol ilyen, hol olyan formában. Kétéves ha lehetett, mikor már kezdte érzékelni az idő múlását, hogy ő valamikor kis buta csecsemő volt, aki beszélni se tudott, járni se, de most már nagy gyerek. És ha majd még jobban megnő, akkor óvodás lesz, aztán iskolás, mint a Panni, Magdus, Gergő, meg egyetemista, mint az Andris, Petyó, aztán dolgozó, mint Apja, Anyja, aztán öreg. — És mi lesz az öreg után? — tette fel a kérdést. Azt találtam mondani először, hogy aki már nagvon- nagyon öreg, abból megint kis csecsemő lesz, s akkor ebbe bele is nyugodott. De aztán szóba került valahogy: nekem is volt apám, anyám, mint őneki, és az én anyám a Mamám (őt az egész nagycsalád ezen a néven ismeri), aki mindig jön hozzánk, de a Sapa nem jön, mert ő elment nagyon messzire, amikor a Bubu még meg sem született. — Hova ment? — Nagyon-nagyon-nagyon messzire. Ez szöget ütött a fejébe. Ha a Sapa elment, és többet nem is jön vissza, akkor vigyázni kell, hogy én is el ne menjek. Olyan bolondul kezdett őrizni, hogy titokban kellett mindig elindulnom a háztól, a szeme láttára nem öltözhettem át, nem vehettem kabátot, mert üvöltve csimpaszkodott belém, hogy maradjak otthon. Ha utólag vette észre, hogy elmentem, már nemigen csinált jelenetet, mert tudta ő azért — hisz tapasztalta eleget —, hogy ahányszor elmegyek, annyiszor vissza is jövök, sőt hozok is neki valamit. De Anyjának volt aeért néhány keserves éjszakája, mikor vidékre utaz- tomban nem tudtam hazajönni este, s neki kellett Bubut nyugtatgatnia. Még jó, hogy ez a legzakla- tottabb korszaka nem sokáig tartott. Én is igyekeztem enyhíteni félelmeit-féltéseit azzal, hogy az öregeket angyallá varázsoltam. Mikor egyszer megint előhozta, mi lesz velük, közöltem, hogy angyalok lesznek. — De hogy lesz belőlük angyal? — kérdezte gyanakodva. _____ r — Szárnyuk nő. Mint a lep-: kének. A lepke is a hernyóból lesz. — Hogy lesz? — Szárnya nő, A hernyónak nincs szárnya, a lepkének van szárnya. , — De igaziból? 1 *— Igaziból. Nem láttál még lepkét? — De láttam. — Sokat? — Sokat. — Szép szárnyuk volt? í — Szép. — Pedig mind azokból a csúnya hernyókból lettek. Nem tudtak röpülni, most meg tudnak. — Mint az angyalok? — Igen ám! Mint az angyalok. Mindig morfondírozott. Ezen is, meg mindenen. De hogy vannak varázslatok, csodadolgok, azt éppúgy nem vonta kétségbe, mint a többi normális gyerek, akit még nem rontott meg a rideg felnőtt ráció. BŰJŐCSKA Kukk! Kukk! Közeli rokona, mondhatnám édestestvére volt ez a kendő mögé rejtőzést- nek ,s a mögüle való előbukkanásnak, a „nincs Bubu! — de van!” játéknak. De kukkol- ni minden mögül lehetett. Ágy vége mögül, szék háta mögül, asztal mögül, komód mögül, felemelt pokróc, paplan, lepedő mögül, szekrény- és szobaajtó mögül, ház sarka mögül, kerti fa mögül: az egész családban, házban és ház körül végetér- hetetlen kukkolások, kukucskálások folytak, körülbelül egyéves korától Bubunak, hangos kacagások kíséretében. Mi a lányunk mindig újra felcsendülő nevetését nem tudtuk elunni, ő magát a kukkot. (Folytatjuk)
