Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-13 / 188. szám
I ' i Szeged, 1974 Országrésznyi tömeg—Nem csökken a varázsa — Jövőre találkozunk! Szobrok, — a mi szobraink ? A Tápéval határos hírős város — mely egykor a paprika, papucs, halászlé révén volt híres, újabban inkább az olaj és az egyetemek városaként —, máig is gondos és szíves vendéglátóként fogadja látogatóit, pedig vége felé közeledik az" idei nyár, s vele a tizenhatod- szorra megrendezett ünnepi játékok. Egyetlen hónap alatt egy országrész lakosságát kitevő tömeg fordult meg a napfényes Tisza-parti városban. Nem íurcsállhatnánk, ha a házigazdák belefáradnának ilyen iramú és hőfokú forgatagba, a látnivalók biztos kezű megrendezésébe, abba a gondoskodásba, amelynek tulajdonítható, hogy a nyár egy hónapja alatt Szegeden ki-ki megtalálja ami szívének legkedvesebb lehet, hiszen július 20-tól — hivatalosan ez számít az ünnepi hetek nyitányának a játékok első bemutatójával — augusztus 20-ig bezáróan seregnyi kulturális, tudományos, gazdasági és sport- esemény kínálja magát. Az események között megint csak szép számmal olyanok, melyek hagyományosak, mint például az ipari vásár, az ifjúsági napok, a pedagógiai és művelődéselméleti nyári egyetemek, hangversenyek, képzőművészeti kiállítások, nemzetközi soortversenyek. Nem kellett tehát ezúttal sem attól tarta- niok Szeged 1974. évi bel- és külföldi vendégeinek, hogy a főműsor, a játékok ' fegy-egy előadásának megtekintésén kívül nem tudnak egyebet csinálni ebberi az elragadóan széo városban. A már visszatérőknek számítók tudják ezt, azért is jönnek nyaranta újra belekóstolni abba a szellemi pezsgésbe, ami tulajdonképpen az egész hazát jelenti. Azok pedig, akik először találkoznak az ünnepi díszbe öltözött várossal, ugyanúgy nem tudnak ellenállni a varázslatának, mint azok. akik már-már törzsközönségnek számítanak. Mi más, ha nem ez a magyarázata annak, hogy amint fölhangzik — rendszerint még a tavasz elején — a szíves invitálás: „Hívja és várja Szeged !” máris kikerülhet a '„telt ház” tábla az előadásonként hétezres tömeget befogadó szabadtéri színház főbejáratára. Nbm hogy csökkenne, növekszik a város vonzereje, s így mind hatalmasabb tömeg ven- riéeül látását végzik a szegediek, akik igen büszkék arra, hogy az országot is megmutatva egy hónapon át az egész országot ölelhetik magukhoz. Csak most legutóbb is, pénteken, szombaton és vasárnap több, mint ötvenezren fordultak meg a városban. Hiába riogatta az érkezőket baüósan felhős égbolt, zivatarból támadt kiadós eső. Pénteken Puccini Turandot című operájának premierjén szemerkélő esőben özönlöttek a nézők a Dóm térre. Az itt sűrűn megjelenő idegenek is úgy vélték, hopv maximum az első felvonás mehet le és szétveri ez a szeszélyes nyár a parádésnak szánt bemutatót, hiába fáradt a nemzetközi szereplőgárda. le kell, hogy hulljon a képletes függöny. A szegediek somolyogtak a pesszimista hangok hallatán és nekik lett igazuk, mert ott gonoszkodtak ugvan a felhők a szabadtéri színház felett, de jókedvű csillagokat is gyújtott később az égbolt. Az operairodalomnak ez a nem egészen kimagasló alkotása megszólaltatva mese- széppé lehetett és nyűgözhette a szépre szomjazó hétezres sokadalmat. Bizonyos vagyok, hogy azokban, akik látták és még látják Szegeden ezt a Puccini-operát, dallamait rádióban újra hallva, felelevenedik bennük a felejthetetlen. Szinetár Miklós, az előadás rendezője ismét remekelt és ebben csakugyan kiváló énekesek segítették, akik közül magasan kiemelkedett a darab címszereplője, a hatalmasan szép hangú olasz Maria Angela Rosatti. Kár, hogy a színpad, a zenei, színészi megjelenítés grandiozitását a kórus csak helyenként volt képes megközelíteni. Ez, mármint a kórus erőtlensége, közel tizenhat éves gondja a játékok gazdáinak ... Vasárnap egyébként ott láttuk Szeged vendégei között a Tolna megyeieket is, akik a János vitéz ez évi utolsó előadására érkeztek, és megtekinteni egyebek között a Marx téren az őszibarack- és virág- kiállítást, meg a Tolna megyei festőket is bemutató XV. nyári tárlatot, mely a kortárs képzőművészet kistükre megint. E sorok írója a Dóm orgonabemutatóján fedezte föl az ismerős arcokat és délután, amikor már elfáradtak a lábak és szemek. Jó volt találkozni, mert hallgatva az Európa- híres orgona megrendítően gyönyörű hangjait, abban a kívánságban is találkoztunk, hogy készülhetne itt is lemez. Csakugyan, miért is nincs lemezfelvétel Szegedről, ahol ilyenkor a legjobb hazai orgonisták mellett külföldiek is hangversenyeznek ?! Tegnap például Kovács Endre és Mészöly Katalin voltak a Dóm amely tanulságos lehet Dicséretes szándékkal hívta három megye kereskedőit és közgazdasági újságíróit Pécsre a Röviköt: a jövő évi ellátásról, a divatról, a Váci Kötöttárugyár programjáról adtak tájékoztatót, bemutatót. Vermes István, a Dél-dunántúli Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat igazgatója mondotta a divatbemutatón : — A párt és a kormány politikájának megfelelően szeretnénk ellátni a lakosságot, az a célunk, hogy a három megye lakossága termékeinkből elegendőt, jó minőségben kapjon. A gyárakkal rendszeres kapcsolatot tartunk, informáljuk a tervezőket, mit kér a lakosság. Ennek ellenére előfordul egyes termékek rossz minősége, rossz árfekvése. Itt is, ahol csak egy gyár hozta bemutatni termékeit, azt tapasztalhattuk, amit az igazgató mondott. A váci gyár nem kevesebb, mint hatvan árumintát mutatott meg a kereskedőknek, kérvén, ha valamelyik tetszik, s rendelni tudnának belőle, jelöljék meg a piackutatóíven. Volt olyan kereskedő, aki minden bemutatott árut megjelölt. volt amelyik csak szu- nvókált a manökenek, vonulása alatt. Mások oda sem figyeltek, még azt sem tudták megiegvezni. hogv az egv perce adott tájékoztatásban a modell hánvas számot viselte. Előfordult, hogy végigvonult öt manöken eevm-ís után, de még egv kérdést sem tettek fel a gyár képviselőjének, Pedig lett volna orgonahangversenyének az előadói. Jó lenne, ha Szeged vendégei valamikor „haza is vihetnének” valamit a játékok idején megrendezett hangversenyekből — lemezen! Miért is ne?! Csütörtökön este egyébként az Állami Népi Együttes Táncra, muzsikára című műsorának premierje zárja az idei ünnepi játékok bemutatóinák sorát. Ezen kívül — miután lezajlott már a Tiszán a nemzetközi motorcsónakverseny — 19-én lesz a kajak-kenu, majd a nemzetközi salakmotorverseny, 19—20-án pedig a falusi dolgozók spartakiádjának országos döntője. Este a téren az Állami Népi Együttes előadása zárja az idei nyár színházi programját. Milyen volt ez a program? A vélemények igen megoszló- ak. Sokan állítják, hogy esett a játékok művészi színvonala, az ország legnagyobb szabadtéri színháza „az elsekélyese- dés útjára lépett.” Nincs igazuk azoknak, akik így vélekednek, s erről meg is győződhetnek akkor, ha komolyan veszik a vendégeit útra bocsátó város viszontlátásra biztató köszöntését. Maradhatunk tehát annyiban, hogy az idei játékokat Szeged tőle valóban szokatlan takarékossággal rendezte meg, de jól avatottan rendezte. így tudott föltehetően sokat tartalékolni jövőre, a fölszabadulás 30. jubileumi évének ünnepi játékaira. Találkozzunk tehát jövő ilyenkor ismét — és Szegeden, mert érdemes lesz. mit kérdezni. Például: a legtöbb bemutatón szereplő hurkolt anyagból készített férfiing színe fakó, túlságosan karcsúsított, a női blúzok kidolgozása rossza a varrásoknál hurkolódik a kelme, a gyermekruhák — kertésznadrágok — igen drágák. Észre kellett volna venni, hogy a melegítők jelentős részén olyan helyen van a világosabb színű betét, díszítés, ahol legjobban kopik, piszkolódik. Például a zsebek, a nyak és a nadrág alja kapott a mostani divat — a gyár ajánlotta divat — szerint a sötét — például kék — színű melegítőbe virágos, fehér alapú betétet. A váci gyár azzal a céllal jött természetesen a pécsi divatbemutatóra, hogy termékeit megismertesse a kereskedőkkel. A szándék dicséretes, a divatbemutató anyaga úgyszintén elismerésre méltó —• általában. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy itt a kereskedők nem éltek vásárlói jogukkal. Azaz, nem irányították kellően a evárat, hogv melv terméket küldje maid a jövő évben a Tolna, a Baranya és a Somogy megyi üzletekbe. A jelen lévő kereskedők megismerhették a váci gyár 1975. év első felében piacra kerülő termékeit. A gyártás a bemutatott anyagok alapián. illetőleg a közvélcménvkutató ív alanián történik. Sajnos a gvár által diktált árak alakulásába a kereskedők nem tudnak beleszólni. Mindössze a pécsi kiskereskedelmi vállalat igazgatója, és Aradi János, a Egyre több városban nyílik szabadtéri „kiállítás”, szoborbemutató, ahol természetes környezetben a legújabb alkotások állnak hetekig, hónapokig, ismerkedve a közönséggel, amely vagy szívébe fogadja őket, vagy nem. Szerencsés gondolat volt, több okból is. Sok a képzőművész: hivatásos festő körülbelül ezer él ma az országban, s szobrász is jó néhány száz. Az új alkotásoknak nem jut, nem is juthat elég kiállítóterem, a szabad tér pedig egyenesen kedvez a plasztikai munkáknak, hisz legtöbbjük abba a környezetbe kerül, amelybe alkotója szánta. Szekszórd is követte a példát, a művelődési központ előtti tágas téren a fiatalok stúdiója állította ki munkáit. A kísérletnek mindenképp örülnünk kell, még akkor is, ha az eredmény elgondolkoztató és figyelmeztető egyszerre. A rendezés ügyetlensége folytán nem sikerült felfedeznünk semmiféle tájékoztatót a mesterekről és munkáikról, ami mégis csak jó lett volna, akkor is, ha az összkép tulajdonképpen egységes. Sajnos, azonban ez az egység nem a minőség egységét jelenti, hanem inkább a sematikus látást, a félreértett korszerűséget. Ezek a szobrok ugyanis nem jók, nem azért, mert modern formákban próbálják elmondani világunkat, hanem azért, mert meg sem próbálják. Még az egy, két jobb munkán is messziről felismerhető a hatás, — elsősorban Borsos Miklósé — de ez nem termékenyítő hatás, inkább másolás, a kipróbált forma átvétele. Ez pedig épp a modern művészetben veszedelmes, ahol minden túlságosan leegyszerűsödött, s az eredeti megfogalmazást legtöbbször a szerkezet eredetisége jelenti. Amikor Mondrian rájött arra, hogy a síkot függőlegesekkel és vízszintesekkel képszerűen fel leszekszárdi Korzó igazgató- helyettese szólt némely kötött holmi magas ára miatt. Tehát, a kereskedők nem tudják befolyásolni a gyárat. Ezt kérdeztük Vermes igazgatótól is. Elmondotta, nincs akkora megrendelésük, hogy egy-egy cikknél a gyárat alacsonyabb árfekvésre kényszeríthetnék, az igazsághoz tartozik, hogy a Váci Kötöttárugyár az egyedüli beszerzési forrás, a HÖDI- KÖT hasonló termékeket nem készít Tehát nincs konkurren- cia. A másik kérdés: miért a divat után halad a magyar kötött-hurkolt ipar? Például az Adidas típusú melegítők hazai gyártását nem tudták elkezdeni, illetőleg amit exportra készítettek annak tartaléka került csak az üzletekbe. A szekszárdi Korzóból egy hét alatt háromszáz csíkos, banlon- melegítőt kapkodtak el —, a gyárnak nincs olyan gépparkja, amely ilyen melegítő gyártásához elegendő anyagot tudna termelni. A gyár új gépparkja öt évvel ezelőtti divat szerinti hurkolt anyagot tud csak kibocsátani — ez meg manapság nem kell senkinek. Tehát, az lesz az üzjetek- ben, amit a váci gyár termel. Kevés korszerű melegítő, csúnya férfiingek, magas árú gyermekmelegítők, kertészruhák — hacsak a kereskedők nem lesznek szigorúbbak, vásárló-képviselők .., Már csak azért is ezt kell tenniök, mert úgy tapsztaltuk. a gyárat lehet irányítani, hajlik a kereskedők felé — ha „megszorítják”. PÁLKOVÁCS JENŐ legegyszerűbb megoldást fedezte fel. Mondrian után igazán egyszerű ilyen képeket csinálni, csakhogy ennek semmi értelme nincs, mert amit ez a lehetőség egyáltalán jelentett, azt Mondrian örök időkre kiaknázta. Ugyanis itt nem arról van szó, mint például a barokkban, ahol a kompozícióban egész világlátás rejlik, a modern művészet az elméletileg megmagyarázott egyedit mutatja fel: Mondrian ezt látja a" világból, illetve így mondja el, hogy számára milyen a vi- lág. Ami a modern művészetben közös: a klasszikus séma feladása, közelítés az ipari formákhoz, s ezt a külsőséget tölti meg a művész egyéniségével, Ha ugyan megtölti. Mert kialakult a modernség sematizmusa, ami épp azzal vált unalmassá, hogy mindenki nagyot akar mondani, tehát tulajdonképpen mindenki ugyanazt mondja. Már most, ami a szekszárdi szabadtéri szoborkiállítást illeti, rögtön fájdalmas másodrendűsége tűnik szembe. Nem az, amit oly sokan megjegyeztek, hogy ezeket a szobrokat „nem lehet érteni", hanem az, hogy nincs rajtuk mit megérteni. A „megértés" egyébként is kétélű: a napközi előtti anya gyermekével-t például igazán megérti mindenki, de a szobor ettől fikarcnyival sem lesz jobb, míg — mondjuk — Michelangelo úgynevezett négyalakos piétájának jelentését, lényegét nem tudjuk, de abban senki sem kételkedik, hogy az emberileg elérhető legmagasabb rendű alko, tások egyike. Néhány fiatal szobrász legalább arra törekszik, hogy egységbe formálja az anyagot, az egyik szoborban egy ölelkező pár alakja sejlik, itt a tekintet valóban megnyugszik. De mit szóljunk az oszlopokhoz, amelyek akár pirosak, akár fehérek, akár van köröttük karika, akár nincs, nem fejeznek ki semmit. Még azt sem, ami az alkotóknak nyilván célja volt, hogy meghökkentsék a nézőt. Aztán az arany páva, közepén egy vasdoronggal! Még ha lenne is benne valami rejtett gondolati elem, nem jutunk, nem juthatunk el addig, hisz az egymásnak ellentmondó két anyag (kő és vas), — s mindez egy páva-motívumban — nem mondhat semmit. A XX. század egyik legnagyobb művészettörténésze, Heinrich Wölffhn írta: „Az ember mindig úgy látott, ahogy látni akart." De alig hiszem, hogy a fiatalok stúdiójának művészei (vagy leendő művészei) így akarnának látni.' Inkább azt mondhatnánk, hogy a modern formák meg nem értése vezetett ezekhez a vitatható munkákhoz, amelyek azzal, hogy köztérre kerültek, közüggyé váltak. S itt már fölmerül az amatőrség kérdése is. Nagyon örvendetes, hogy egyre többen fordítják szabad idejüket művészi tevékenységre,- önképzésre, ahogy az is helyes, hó’gy mind többen barkácsolnak otthon, megjavítják a villanyt, a vízcsapot. De más az, ami a lakás falai között történik, s az is, ami valamilyen formában közüggyé válik. Ez a szoborkiállítás azzá lett, hisz naponta elmegyünk mellette, egy-egy pillantást vetünk a szobrokra, akarva, akaratlan. Ez tehát nem barkács- munka, hanem ennél jóval több: ezek a szobrok, ameddig mostani helyükön állnak, részei a városképnek, építik, vagy rombolják azt, az elképzelhető legnagyobb nyilvánosság előtt. Itt tehát az amatőrség kilép a művészkedés öröméből, s szinte kihívja a véleményalkotást. Egyelőre azonban csak annak tudunk őrülni, hogy egy-két alkotáis mögött ígéretet sejtünk. CSÁNYI LÁSZLÓ 1974, augusztus 13, — lászló —1 Beszámoló egy divatbemutatóról, kereskedőknek és a Váci Kötöttárugyárnak
