Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-12 / 161. szám
F Szakosítási egyezmények Véget ért a magyar-szovjet gazdasági kormányközi Július 9—11 között Moszkvában megtartotta 14. ülésszakát a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság. Az ülésszakon részt vevő magyar küldöttséget Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, a szovjet delegációt Mihail Leszecsko, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökhelyettese vezette. Az ülésszakon megvizsgálták és jóváhagyták a két ország közötti gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés 1975 utáni továbbfejlesztésének fő irányait az autóiparban, a vegyi és kőolajipari gépgyártásban, a híradástechnikai iparban, a nehéz-, ' energetikai és szállí- tógépgyértásban, valamint a hajóiparban. A bizottság célszerűnek ítélte meg, hogy — elsősorban a gépiparban — a termelésszakosítási és kooperációs egyezmények előkészítését fejezzék be. bizottság ülése A bizottság mélyrehatóan megvitatta a magyar félnek néhány kiemelt magyar gépipari vállalat: a Csepel Autógyár, a Magyar Hajó- és Darugyár, a Ganz-MÁVAG, a Hajtómű és Festőberendezések Gyára, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár, valamint a szovjet rokon vállalatok közötti együttműködésre vonatkozó javaslatát. Az e kérdésben előkészített javaslatok megvalósítása lehetővé teszi, hogy az említett magyar és szovjet vállalatok közötti szoros szakosítási és kooperációs kapcsolatok alapján jövedelmező termelés jöjjön létre. A bizottság 14. ülésszakán az alábbi kormányközi egyezményeket írták alá: — a Dunai Vasműben létesítendő oxigén konverteres acélmű felépítésében való együttműködésről szóló egyezményt; — a Vinyica és Albertirsa közötti 750 kilovoltos nagy- feszültségű távvezeték építéEurőpai biztonság Nem a tivoli jövőben Japán Választás tájfunban Gilda, a tájfun megakadályozta a világot abljan, hogy megtudja a japán felsőházi választások végleges eredményét. A távol-keleti szigetország nyugati részének forgószél sújtotta területein ugyanis be kellett zárni a választási helyiségeket és a teljesen pontos eredményt ezért csak körülbelül egy hét múlva ismertetik. Ennek ellenére a világ második tőkés gazdasági nagyhatalmának felsőházi választásairól már most el lehet mondani a politikai ítéletet. Elsősorban azért van erre lehetőség, mert a japán felsőhöz lényegesen kisebb politikai hatalommal rendelkezik az alsóháznál, s a konzervatív liberális-demokrata párt Tanaka miniszterelnök által vezetett kormányának sorsa nem forgott kockán. Ehhez hozzájárul, hogy a japán választási rendszer szerint a 252 tagot számláló felsőház, a „Sangiin" tagjainak felét választják újra háromévenként. így (az időközben esedékessé vált négy pótválasztással együtt) összesen 130 mandátum sorsa dőlt el. A szavazás részlegessége így önmagában is korlátozta egy esetleges politikai földcsuszamlás le- 1 hetőségét. Mindezeket előrebocsátva: a felsőházi választások jelentősége abban állott, hogy „lemérték az ország pulzusát". A rendkívül komoly gazdasági, belpolitikai és nemzetközi döntések előtt álló Japánban e választások eredményén mérik le az uralkodó liberális-demokrata párt erejét és az ellenzék lehetőségeit. A tájfunhasonlattal élve azt mondhatjuk: az eredmények szerint Tanaka és a kormánypárt kibírta ugyan a forgószelet, hatalmának alapjaiból azonban sok sziklatömböt sodort el a vihar. A liberális-demokrata párt politikai hatalmának rendkívül lassú, de már évek óta következetesen tartó eróziója, lemorzsolódása az országban tovább folytatódik. A jelenlegi felsőházi választások előtt a Sangiin padsoraiban 134 kormánypárti képviselő ült. Az eredmények azt mutatják, hogy ezt a szerény többséget az uralkodó párt elvesztette és a második világháború óta első ízben éppen 126 mandátummal rendelkezik majd a 252 tagú felsőházban, Olyan kérdésekben tehát, ahol az ellenzék pártjai képesek ~ együtt szavazni, patthelyzet áll- , hat elő. Ennek nemzetközileg egyelőre azért nincs különösebb jelentősége, mert a voltaképpeni politikai döntéseket hozó alsóházban szilárd a kormánypárt többsége. Mégis:.a többség lemorzsolódása egyértelműen mutatja a kormánypárt hanyatlását. A másik oldalon is akad politikai lecke. Mindenekelőtt az, hogy a baloldal egyértelmű erősödésének vagyunk tanúi. A távol-keleti szigetország három ellenzéki pártja, a kommunista párt, a kifejezetten baloldali jellegűnek számító szocialista párt és a buddhista beütésű Komeito összesen tizenhárommal növelte mandátumainak számát — ám ebből a mandátumnövekedésből kilenc magára, a kommunista pártra jutott. Nyilván még nagyobb lett volna a baloldal térnyerése, ha az ellenzéket nem szabdalják belső ellentétek és képes lett volna arra, hogy fontos körzetekben közös jelöltet állítson. A választás jelentőségének felmérésénél azt is figyelembe kell venni, hogy a japán nagytőke még soha ilyen nyílt erőbedobással nem támogatta a liberálisdemokrata pártot. Ezúttal a nagy vállalatok odáig mentek, hogy önállóan léptek fel: saját alkalmazottaikat jelölték a kormány- párti listán felsőházi helyekre. Mitsubishi, a Hitachi, a Toyota és más nagy világcégek e jelöltek támogatására összesen 142 millió dollárt fordítottak. Mindehhez hozzá kell még számítani, hogy a választások előtti hónapokban különleges pénzügyi intézkedésekkel némileg megfékezték a korábban évi 30 százalékos ütemű inflációt és széles munkás- alkalmazotti rétegek 25—30 százalékos béremelést kaptak. E soha nem tapasztalt erőbedobás ellenére következett be az uralkodó párt visszacsúszása a felsőházi választásokon. Az évek óta tartó lemorzsolódási irányzatot a monopoltőke pártja nem tudta megállítani. Reálisan szemlélve a helyzetet, azt is le kefl azonban szögezni, hogy ez az irányzat továbbra is igen lassú, s az ellenzéki pártok egymás közötti ellentétei is kedveznek a kormánypártnak. Éppen ezért a lemorzsolódást történelmi folyamatként kell felfogni és nem lehet arra számítani, hogy a belátható jövőben a második világháború óta uralkodó konzervatívok elveszítik Japánban a kormányhatalmat. (-i -e) seben való együttműködésről szóló egyezményt; — a festőberendezések gyártásszakosításáról és kooperációjáról, valamint kölcsönös szállításairól szóló egyezményt. A bizottság ülésszakán lényegében befejezték további két kormányközi egyezmény, a Zsiguli személygépkocsik és alkatrészeik gyártásiban való együttműködésről és kooperációról, valamint az 1976—1980 közötti hajógyártási együttműködésről és kooperációról szóló egyezmények megtárgyalását. A bizottság megbízta a Szovjetunió és Magyar- ország illetékes szerveit, hogy a lehető legrövidebb időn belül írják alá ezeket az egyezményeket. Csütörtökön délután Moszkvában a KGST-palotában Huszár István és Mihail Leszecsko ünnepélyes keretek között aláírta a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság 14. ülésszakának jegyzőkönyvét. Ismét magánkézben a chilei rézbányák A Chilében hatalmon lévő fasiszta junta törvénybe ütköző módon és a nép érdekeit elárulva visszaadta magánkézbe az államosított rézbányákat és most ismét a külföldi monopóliumok uralják a chilei rézipart — jelentette ki csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén Orlando Millas, a Chilei Kommunista Párt politikai bizottságának tagja, volt gazdasági és pénzügyminiszter. A népi egység kormánya három évvel ezelőtt, 1971. július 11-én államosította az ország rézbányáit, és azóta ezt a napot a nemzeti méltóság napjaként ünnepelte Chilében. Libanoni panasz a BT-nél Libanon kormánya jegyzéket juttatott el az ENSZ Biztonsági Tanácsához és ebben tiltakozik a dél-libanoni kikötőket hétfőn ért izraeli támadások miatt. Mint a dokumentum rámutat — 39 libanoni halászhajó július 8-án és 9-én történt elpusztítása a nemzetközi jognak, az ENSZ alapokmányának és a világszervezet közel-keleti határozatainak durva megsértését jelenti. Negyvenkettedik plenáris ülését tartotta meg csütörtökön Bécsben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről tárgyaló testület. A tanácskozásokon részt vevő 19 állam küldöttségei a Hofburg konferenciatermében zárt ajtók mögött folytatták a munkát. A napokban volt egy esztendeje annak, hogy Helsinkiben 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada külügyminiszlereinek részvételével megtartották az európai biztonsági értekezlet első, úgynevezett nyitó szakaszát. A tanácskozás létrejötte a szocialista országok nagy külpolitikai sikere volt és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy földrészünkön az enyhülés irányzata tovább erősödjék. Azt természetesen irreális lett volna várni tavaly júliusban,hogy a külügyminiszterek néhány napos tanácskozás után az európai . biztonság szerteágazó kérdéskomplexumában azonnal meg.kasokra jussanak. Ezért megegyezés jött létre, hogy az egyes problémaköröket szakértői szinten vitatják meg. Es a második szakasz, amely kidolgozza a konkrét szerződéseket, Genfben ült össze. Az eredeti terv szerint, amikor e második szakaszban megállapodás jön létre minden kérdésről, rendezik majd meg ismét magas szinten a konferencia záróülését, amelyen ünnepélyesen aláírják a záródokumentumokat. Ez a második szakasz azonban — a kezdeti gyors munka után — indokolatlanul hosszú időre húzódott el. Pedig a záródokumen, .írnok kidolgozása, néhány probléma kivételével, már hónapok é>ta lényegében befejeződött. Egyes NATO- és közös piaci tagországok azonban néhány hónap óta fékező taktikába kezdtek. A biztonság alapvető politikai kérdései helyett egyoldalú engedményeket akarnak kikényszeríteni a szocialista országoktól. Egyes küldöttségek pedig ellenezni kezdték azt, hogy a harmadik szakaszt magas szinten tartsál: ruca, hogy kormány-^ és államfők írják alá a záródokumentumokat. A genfi bizottsági ülések egyike-másika, e halogató taktika jegyében csupán néhány percig tartott, mert a felszólalásra feliratkozott közös piaci és NATO-országbeli egyes küldöttek az utolsó pillanatban visszavonták jelentkezésüket. Majd azt kezdték hangoztatni, hogy a konferencia, munkájának „jót tenne egy nyári szünet". Ez azt jelentené — ha történetesen szeptemberben, vagy októberben folytatódnának a megbeszélések —, hogy újra elkezdődhetne a taktikai huzavona és esetleg ismét megkérdőjeleznének olyan problémákat is, amelyekben már megvolt a megegyezés. Vagyis a biztonsági konferencia olyan elhúzódó tárgyalássorozattá válna, amelynek zárószakasza a távoli jövőbe tolódna el, , Ezért fogadta örömmel az európai biztonság minden őszinte híve, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok n moszkvai csúcstalálkozó közös közleményében kötelezettséget vállalt: minden erőfeszítést megtesznek, hogy mindenki számára elfogadható megállapodások születhessenek a még nyitott kérdésekben. Kifejezték azt a meggyőződésüket is, hogy az európai biztonsági értekezlet sikeres befejezése kiemelkedő esemény lesz, amely megfelel a tartós béke érdekeinek. Ezért állást foglaltak amellett, hogy az értekezlet záró szakaszára a legközelebbi jövőben kerüljön sor. Véleményük szerint a tárgyalások eredményei lehetővé teszik a tanácskozás legfelsőbb szinten való befejezését, ami megfelelne az értekezlet történelmi jelentőségének, A két világhatalom vezetőinek ez az állásfoglalása nagy horderejű, hiszen közös fellépésük felgyorsíthatja a második szakasz lezárását és a harmadik zárórész megtartásátI Kissinger amerikai külügyminiszter, amikor a csúcstalálkozó eredményeiről tájékoztatta az Egyesült Államok NATO-szövetségeseii, felvetette ezt a problémát is. Egyes nyugati kormánykörök azonban olyan információkat szivárogtattak ki, hogy a második szakasz befejeződéséhez csakis akkor nyújtanak támogatást, ha a szocialista országok „engedményeket’’ tesznek a nyugati álláspontnak az „emberek, eszmék és információk szabadabb áramlása” című, mesterségesen előtérbe tolt problémában. Mintha bizony az európai biztonság nem lenne valamennyi ország, köztük éppen ezeknek a nyugat-európai államoknak is érdeke! Újra síkraszálltak a nyári szünet mellett és lehetséges, hogy — a logika ellenére —, sikerül a tanácskozásra erőszakolniok ezt az időhúzó álláspontjukat. Bárhogyan is történjen, a szocialista küldöttségek még a nyári szünet elfogadása esetén sem hagyják eltéríteni magukat a főcéltól: az európai biztonság megszilárdításától. S ebbeni törekvéseikben segíti őket a szovjet—amerikai csúcs- találkozón létrejött közös elvi megállapodás, A. 1. Az OKP elítéli a kormány gazdasági intézkedéseit Az olasz kormány rendeletek formájában meghozta azokat a gazdasági intézkedéseket, amelyeket a gazdasági válság elhárítására, az infláció és a fizetési mérleghiány csökkentésére a kormánypártok már korábban elhatároztak. Az új rendelkezések rendkívül szigorúak és a lakosság széles rétegeitől követelnek súlyos áldozatokat. Cél. juk: egy éven belül 3000 milliárd líra új adóbevételhez juttatni az államot, ezáltal csökkenteni a kint levő vásárlóerőt, a fogyasztást. Az elképzelések szerint ez mérséklőén hat majd a behozatalra és az árak alakulására. A rendeletek ezen a héten egymás után látnak napvilágot a hivatalos közlönyben* így a kormány 300 lírára emelte a benzin árát: 6 ezer. tői 200 ezer líráig terjedő egyszeri adóval terhelt meg minden gépkocsi-tulajdonost és a vízi járművek tulajdonosait; egyszeri adót fizettet a lakás- tulajdonosokkal ; felemelte az illetékek összegét; felemelte a forgalmi adót egyes luxuscikkekre két-háromszorosra, és 6 százalékról 18 százalékra a marhahúsra. Az új rendeleteket életbe lépésüktől számított 60 napon belül a parlamentnek jóvá kell hagynia, különben érvényüket vesztik. A közeli hetekben parlamenti vita kezdődik róluk, szavazással. Mind az Olasz Kommunista Párt, mind a szakszervezetek elité, lik a kormány rendelkezéseit. Rámutatnak: az adóemelések nem egyformán sújtják az egyes társadalmi rétegeket, következésképp igazságtalanok. A terhek nagyobb részét a dolgozókra, a bérből élőkre hárította a kormányzat, ugyanakkor semmit sem tett a spekuláció, az étőskö- dés ellen.
