Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-10 / 159. szám
t t *» 1 •Jl'tl i Közlemény az MSZMP Központi Bizottsága küldöttségének az Iraki Köztársaságban tett látogatásáról Az Arab Újjászületés Szocialista Pártja nemzeti vezetőségének meghívására az MSZMP Központi Bizottsága küldöttsége Pullai Árpádnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezetésével 1974. július 5—9. között látogatást tett az Iraki Köztársaságban, A magyar küldöttséget fogadta Ahmed Hasszán El- Bakr, az Arab Újjászületés Szocialista Pártja regionális vezetőségének főtitkára, az Iraki Köztársaság elnöke. A küldöttség látogatást tett a nemzeti haladó front titkárságán és a tervezésügyi minisztériumban. Megbeszélésekre került sor az Arab Újjászületés Szocialista Pártja nemzeti vezetőségének küldöttségével, amelyet Ali Halogatás nélkül A keddi Pravdában Jurij Zsukov, a lap politikai szemleírója az európai biztonsági értekezlettel foglalkozik. Egyebek között megállapítja.: „Az európai biztonsági értekezleten további halogatások nélkül be lehet és be kell fejezni a dokumentumok kidolgozását, azoknak az irányelveknek megfelelően, amelyeket 35 állam külügyminiszterei szabtak meg tavaly nyáron Helsinkiben.” A cikkíró szerint ehhez biztosított a szükséges politikai és jogi alap. A már megkötött és sikeresen megvalósuló szerződések és megállapodások rendszere. Zsukov rámutat: „Hiba lenne alábecsülni az események pozitív menetével szemben tapasztalható elkeseredett ellenállást, amelyet azok tanúsítanak, akik nem kívánnak kibékülni a nemzetközi légkör új fejlődésével és még mindig nem mondtak le azon próbálkozásaikról, hogy visszafordítsák a dolgot és felevenítsék a hidegháborút.” Magán az értekezleten részt vevő néhány küldöttség is „bonyolultabbá teszi a helyzetet, amikor szándékosan elfogadhatatlan javaslatokat, vagy olyan indítványokat terjeszt elő, amelyeknek egyáltalán -semmi közük sincs az ügyhöz”. Ez különösen vonatkozik a kulturális együttműködés, az információk és kapcsolátok kérdéseivel foglalkozó bizottságra. Némelyek szeretnének olyan „engedményeket” elérni a szocialista országoknál „az emberek és eszmék szabad cseréjének” zászlaja alatt, amelyek egyenlőek lennéríek a szocialista országok belügyeibe való beavatkozás törvényesítésével. „Ez az egész felelőtlen kampány azoknak a nyugat-európai országoknak az alapvető nemzeti érdekei ellen is irányul, amelyekben nagy csinnadrattával folyik. Ezek az országok a szocialista államoknál egyáltalán nem kevésbé érdekeltek oljian létfontosságú döntések elfogadásában, mint a határok sérthetetlenségének elismerése, az erő alkalmazásáról való lemondás, az államok belügyeibe való be nem avatkozás, valamint az európai gazdasági és kulturális együttműködés megszervezése’* — hangsúlyozza végül a Pravda. Ghannam, a nemzeti vezetőség tagja vezetett. A szívélyes és baráti légkörben lefolyt megbeszéléseken véleményt cseréltek a két párt és a két ország kapcsolatairól, a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, különös tekintettel a Közel-Kelet és az arab térség helyzetére. Az MSZMP KB küldöttsége tájékoztatást adott a X. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, azokról az eredményekről, amelyeket a magyar nép a párt vezetésével a szocializmus építésében elért. A magyar küldöttség megismerkedett azokkal a sikerekkel, amelyeket az iraki nép, az Arab Újjászületés Szocialista Pártja vezetésével, politikai függetlensége és gazdasági önállósága megszilárdításában, a lakosság életszínvonalának emelésében és az ország sokoldalú fejlesztésében ért el. Nagyra értékelte azokat a törekvéseket, amelyeket az ország forradalmi vezetése, a Haladó Nemzeti Front fejt ki a kurd nép autonómiájának az Iraki Köztársaság kereteiben demokratikus úton való biztosításáért. A két fél élesen elítélte a kurd autonómiával szembeni az iraki haladó társadalmi átalakulások akadályozására irányuló imperialista, reakciós beavatkozási kísérleteket. A magyar küldöttség támogatásáról biztosította Irak jogos törekvéseit, hogy megvédje területi integritását és határait az imperialista, reakciós köröknek az Iraki Köztársaság belügyeibe való beavatkozási kísérleteivel és a kurd mozgalom reakciós szárnyának támadásaival szemben. A két párt küldöttsége teljes szolidaritásáról biztosította a palesztin arab nép törvényes nemzeti jogai helyreállításáért vívott igazságos harcát. A két fél elítélte az A bejrúti lapok véleménye szerint az izraeliek hétfőn este több libanoni kikötő ellen végrehajtott tüzelésének az volt a célja, hogy nézeteitéléseket keltsen a libanoni lakosság és a palesztin harcosok között. A libanoni sajtó hangsúlyozottan rámutat, hogy az izraeli agresszor polgári célpontokat, békés halászhajókat támadott és gazdasági kárt okozott Libanonnak. A bejrúti hadügyminisztérium hivatalos közleménye Pierre Elliot Trudeau Liberális Pártja megszerezte a szavazatok abszolút többségét a kanadai választásokon. A nem végleges hivatalos eredmény szerint a 264 tagú képviselőházba 133 képviselőjét delegálhatja. A hírügynökségek a Liberális Párt nagy sikerének könyvelik el a mostani rendkívüli képviselőházi választásokon elért eredményét, hiszen az ellenzéki Haladó Konzervatív Párt és az Uj Demokrata Eárt tavasszal bizalmatlanságot szavazott Trudeau kormányának a költségvetési vitával kapcsolatban. Robert Standfield máris gratulált legfőbb ellenfelének választási győzelméhez. Az 54 arab területek elleni izraeli ismétlődő támadásokat, hódító terveket és támogatásáról biztosította az arab népeknek a megszállt területek visszaszerzéséért folyó harcát. A két küldöttség aggodalmát fejezte ki és elítélte az Irak területe elleni támadásokat és azokat az imperialista és reakciós terveket, amelyek a térség fölötti idegen uralom biztosítására irányulnak. A két fél * támogatja az európai biztonság és együttműködés megszilárdítására irányuló erőfeszítéseket, s úgy ítéli meg, hogy azok az egész világon hozzájárulnak a feszültség csökkentéséhez. A két fél kinyilvánította, hogy támogatja a vietnami nép küzdelmét. SzolidaritásáBonnban kedden befejeződtek a francia—nyugatnémet tárgyalások. Az előző este megkezdett csúcsértekezlet folytatásaként kedden délelőtt Helmut Schmidt kancellár fogadta Chirac francia miniszterelnököt, majd újból találkozott G is card d’Estaing államelnök- k§L A kétnapos tárgyalásokon mindenekelőtt a nyugat-európai gazdasági helyzetről, az infláció megfékezéséről volt szó. A tárgyalásokat követően Schmidt kancellár megállapította, hogy valamennyi megvitatott kérdésben nagy egyetértés mutatkozott meg. A megbeszéléseket az őszinteség és szívélyesség jellemezte — mondotta, majd külön kiemelte — mintegy a francia—nyugatnémet együttműködés zálogaként — a francia elnökkel való személyes jóbarátságát. szerint izraeli ágyúnaszádok és békaemberek Szaida, Tyre és Szarafand kikötőjében ösz- szesen 21 halászhajót süllyesztettek el. A lapjelentések több mint harminc elsüllyesztett bárkáról tudnak. A legnagyobb izraeli napilap, a Maariv keddi kommentárjában értelmetlennek minősítette a hétfő éjszakai tengeri akciót. Az izraeli lap iß kiemeli, hogy a támadás polgári célpontok ellen irányult. éves Trudeau kijelentette, hogy „szívesen folytatja a munkát” és vállalja az újabb miniszter- elnöki megbízatást. Simó Endre, az MTI munkatársa írja: A rendkívüli választásokból győztesen kikerült kanadai Liberális Párt vezetője, Pierre Elliott Trudeau 1919-ben született a francia többségű Quebec tartományban, Kanada egyik szövetségi államában. A Harvard egyetemen, valamint a párizsi és a londoni egyetemen végezte jogi, közgazda- sági és politikai tanulmányait. Tanulmányainak befejezése után Ottawába tért vissza és a kormány kabinet-titkáraként tevékenykedett, 1965 óta a ról biztosította a chilei hazafiaknak a fasiszta junta elleni harcát. Kifejezte szolidaritását Ázsia, Afrika és Latin- Amerika nemzeti és társadalmi felszabadító mozgalmaival. A két párt küldöttsége hangsúlyozta, hogy az imperializmus ellen és a társadalmi haladásért vívott küzdelemben erősíteni kell a Szovjetunió, a szocialista országok és az arab népek közötti szolidaritást és baráti együttműködést. A két küldöttség kifejezte eltökéltségét, hogy a pártjaik közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával tovább erősítik és mélyítik országaik és pártjaik kapcsolatait. (MTI). Giscard elnök — a plenáris ülés után — szintén kiemelte a nagy egyetértést, és ő is arról beszélt, hogy pincsenek történelmi fontosságú problémák a bilaterális kapcsolatokban. Hasonló értelemben nyilatkozott kedd délutáni sajtóértekezletén a két kormány szóvivője is. Klaus Boelling nyugatnémet szóvivő bejelentette: a felek hasznosnak ítélik meg, hogy gondos előkészítés után összehívják a Közös Piac csúcsértekezletét. Giscard d’Estaing és Helmut Schmidt legközelebbi kétoldalú találkozóját jövő tavasszal tartják meg — közölte. Egyetértettek a tárgyaló felek az európai biztonsági értekezlet megítélésében is. Boelling szavai szerint kormányfői szinten megtarthatóvá válik a biztonsági konferencia zárószakasza, ha ezt az addig elért eredmények igazolják. A tervezett elvi nyilatkozatba — tette hozzá — a felek véleménye szerint be kell venni az európai határok sérthetetlenségét, az egyes államok szuverenitásának tiszteletben tartását, egyenjogúságukat és a német helyzet különleges voltát. Biztatónak tartja mindkét fél az arab—nyugat-európai párbeszéd megindulását. Rossi francia szóvivő szintén Párizs és Bonn jóviszonyának természetességét és fontosságát emelte ki, és hangsúlyozta, hogy a megbeszélések eredménye okot ad a megelégedésre. képviselőház tagja. 1968 áprilisában választották meg a Liberális Párt vezetőjévé. Amikor pártja az 1968-as választásokból győztesen került ki — a brit politikai szokásjognak megfelelően — miniszter- elwikké nevezték ki. Trydeau kormánya néhány hónappal ezelőtt javasolta a képviselőházban a multinacionális konszernek adójának emelését és a lakosságot sújtó adók mérséklését. A konzervatívok éppen a nagytőke érdekében szavazták le kormányát; az ugyancsak ellenzéki Uj Demokrata Párt viszont a dolgozók szempontjából nem tartotta kielégítőnek Trudeauék tervezett intézkedéseit. nép ünnepe A Mönh Hajrhan hegység sok ezer méteres, sziklás bércei között, majd Urgában — a mai Ulánbátorban — a jurták népének tanult fiai titkos forradalmi körökben találkoztak egymással. Szuhe Bator és Csolbajszan harcostársait megérintette a nagy északi szomszédban győztes forradalmi vihar szele. Uj világról álmodtak ők is, ott, ahol a sivatag kövei, vánszor- gó tevék, s az élőkön és holtakon uralkodó lámák évezredes moccanatlanságat őriztek. 1921-et írtak akkor. Abban az évben, a tavasz érkezté- vel a titkos körök tagjai előléptek illegalitásukból. Megalakult a Forradalmi Mongol Néppárt, majd a népi kormány. A forradalom zászlója alá sereglett mongol harcosok még abban az évben kiverték országukból a hódító kínaiakat, s az orosz ellen- forradalmi bandákat, majd — most 53 éve — kikiáltották a forradalmi nép államát A népi kormány eltörölte a jobbágyságot, az egyházi és a világi hűbérurak gazdasági és jogi kiváltságait, a nép tulajdonába adta a földet, államosította az ipart és a bányákat ^ Valószínűleg nincs ország a Földön, amely annyit fejlődött volna századunkban, mint Mongólia az utolsó ötven évben. Mi sem jellemzőbb erre, mint hogy a jurták egykori országában a Mongol Népi Forradalmi Párt vezetésével immár az ötödik ötéves tervet hajtják végre, s a feudalizmusból egyenesen a szocialista építés korszakába léptek. Mérhető egységben mekkora ez a fejlődés? Csupán egyetlen adat: 1970-ben Mongólia üzemei 11 perc alatt annyi árut termeltek, amennyit 1922-beft a szegényes mongol ipar összesen. Ma a gyárak száma már százon felül van, s a földrajzkönyvek Mongólia ipari övezeteiről beszélnek. A jelen ötéves tervben az ipari termelés ismét 53—5ó száza- zalékkal emelkedik. Fél évszázad alatt az állatállomány kétszeresére nőtt; ma egy emberre átlag húsz állat jut. Számunkra külön öröm, hogy részt vehetünk mongol testvéreink országának felvirágoztatásában. Éppen ezen a héten avatták fel a magyar mérnökök és munkások részvételével épült darhani húskombinátot, és már működik, évek óta termel a szintén magyar közreműködéssel emelt ulánbátori ruhagyár és szonginoi biokombinát. A Mongol Népköztársaság a szocialista közösség erős láncszeme, amely mindenkor bizton számíthat a testvéri népek segítő kezére, s amelyre — tudjuk — mi is, minden helyzetben számíthatunk. A barátság szálai az elmúlt hetekben még erősebbre szövődtek, amikor itt járt a Jumzsagijn Cedenbal vezette párt- és kormányküldöttség A testvéri mongol népnek forradalmi ünnepe alkalmából további sikereket kívánunk hazája felvirágoztatásához. Értelmetlen izraeli támadás l íílasxtiisok Kanadában Trudeau megszerezte a szavazatok abszolút többségét Befejeződtek a francia—nyugatnémet tárgyalások