Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-30 / 176. szám
T árkon yi Nándor LEONARDO Ssehszárdl zenélő nyár A Collegium Musicum Leonardo szokatlan eréllyel hirdette és bizonyította, hogy a festészet minden más művészetnél jobban megközelíti a természetet, s hívebben ábrázolja az irodalomnál is. Módszerei és eszközei tudományosak; első a távlat, a perspektíva, melynek segítségével megérzékíti a három kiterjedésű teret az egy síkú vásznon, sőt nemcsak a tárgyakat, hanem a színeket is el tudja helyezni a térben. Mert a szemlélő és a szemlélt tárgy közötti tér, pontosabban a levegő, valamint a fény- és árnyjáték módosítja, megváltoztatja a színeket. Az erdő közelről tekintve zöld, távolról kék; más a színek hatása csendes időben, szélben, viharban, verőfényben, borús, párás levegőben, s így tovább; értéküknek, a „valőr”-nek száz foka, árnyalata van, melyet más művészet követni, megragadni nem bír. Végül ábrázolni tudja a mozgást is kifejező mozdulatok által. A forma, a szín, a fény, az árnyék, a valőr, a távlat, a szerkesztés tudománya elvezeti tehát „a természet törvényes unokáját”, a festőt nagyszülőjének helyes ábrázolásához. De a művészet legfőbb tárgya mégiscsak az ember, és a festő nem csupán testi mivoltát mutathatja meg híven, hanem megérzékítheti hangulatát, érzelmeit, indulatait, lelki állapotát is. A lélek, a szellem nem lehet meg test nélkül, és ,,ha a költészet a szellem tevékenységét írja le, a festészet azt szemlélteti, hogy működik a szellem a mozdulatokban.” Leonardo a test, a tagok, az arc játékának hiánytalan kifejező erőt tulajdonít: „A festménynek vagy a festett alakoknak úgy kell megalkottatniuk, hogy a szemlélők tartásukból könnyen felismerhessék, mi megy végbe gondolataikban.” „A festő, ha azt akarja, hogy becsüljék, tanulmányozza mindig a mozdulatok eleven közvetlenségét olyan embereken, kik nem tudják, hogy figyelik őket, _ s akiknek mozdulatai a valóság erős izgalmából támadnak.” Leonardo .véget nem érő gonddal terjengősen értekezik erről a témáról, látszik, hogy ez volt a fő tárgya festői törekvéseinek, a kompozíció mellett. Do a képszerkesztésnek alapmotívuma mindig a mozgás. A fény és a2 árnyék utána következik: moti e lu- mi, moti ed ombri; a szín har- madlagos! Leonardo e felfogását már a kortársak fölismerték, sőt tanulmányozták: „Raffo.elio Michelangelóiól átvette a testek anatómiáját, Leonard ótól a fennköit és isteni mozdulatokat ... valamint a fénykezelést, végül Tizianótól a kolo- ritot” — írja Lommazzo, Gau- denzio Ferarls tanítványa, ki viszont Leonardo tanítványa volt, azaz közvetlenül értesülhetett a Mester nézeteiről. — „Leonardo — folytatja — az alakok másolásánál mindenekelőtt arra törekedett, hogy természetes elevenséget kölcsönözzön nekik, miáltal a képein levő emberek elevenebben hatnak, mint a valóságban.” Nos, végigtekintettünk a leonardói festő-tudomány tantárgyain: világítás, fény-árny- játék, formatan, színkezelés, távlat, kompozíció, emberi természet- és léiekismeret. Más szavakkal: optika, fizika, sík- és térmérlan, anatómia, pszichológia. Mindez megtanulható, tehát magában véve csak eszköz; lássuk, hogyan elevenül meg az alkotó tehetség kezében? Pótolhatja-e az inspirációt? Leonardo tudományos művészetének utolérhetetlen remeke az Utolsó vacsora; mint tudjuk, azt a pillanatöt ábrázolja, midőn Jézus így szól: „Egy közületek ma elárul engem”. S a tanítványok egymásra néznek, „nem tudván, kiről szólna”. Tehát nem a legmagasztosabb pillanatot: az átlényegülés kihirdetését vette tárgyul, hanem a legemberibbet; míg amaz csak átszellemült áhítatot kelthetett a tanítványokban, ez drámai megdöbbenést. Művészi szemszögből kétségtelenül mozgalmasabb, elevenebb, s Leonardo biztos lélektani tudással ezt ragadta ki. A tárgy megvan, az első feladat a megjelenítés, a dráma színpadának beállítása, s a megoldás Leonardo példátlanul reális leleményére vall; minthogy a freskó helyéül a Santa Maria déllé Grazie klastrom ebédlőtermének hátsó falát jelölték ki, a színpadot egyszerűen az ebédlő meghosszabbításaként tervezte meg. Átveszem Merezskovsz- kij tömör, szemléletes leírását: A néző „mintha nem valamely befestett felületet látott vol- naj hanem a terem valóságos meghosszabbítását, mintegy másik térséget, amelybe a mennyezet gerendái is átnyúlni látszottak. A refektórium nappali világítása észrevétlen olvadt a Zion kékes dombjai fölötti alkonypírba, melynek fénye a második terem három ablakán áradt be. A képen ábrázolt hosszú asztal is hajszálra hasonlított a barátokéhoz: ugyanaz a terítő a finom áttört hímzéssel, ugyanazok a csomóra kötött csücskök, ugyanazok a vasalatlan négyszögű ráncok, mintha a nedves vásznat most hozták volna ki a klastrom mosókonyhájából, ugyanazok a poharak, tányérok, kések, borospoharak.” Ily módon Leonardo egy reális színpadot, természetes új teret alkotott. (A kompozíció elemzéséhez Raffaello Morghen XVIII. századi metszetét használom, mert ezen a tönkrement eredeti részleletei még jól láthatók; mértékegységem, a metszet reprodukciója alapján, pontosan 1 cm.) Következik tehát az új tér beosztása: a tér- és síkmér- tan, cirkálómmal, léniával, szögmérővel utánaszámítható. Térmélyítés: a hátsó fal és az oldalfalak méretaránya 7:7:7, vagyis a festett szoba 7x7=49 méretegység. A képsík függőlegesen három részre tagozódik: az előtérre az asztalterítő alsó széléig, az alakcsoportozat- ra és a mennyezetig nyúló részre; a három képsáv méretaránya alulról fölfelé: 2:4:4. A vízszintes tagolás öt részre oszlik: középen Jézus, jobbra és balra a 12 tanítvány, 2—2 csoportban 3—3 figurával. Jézus alakja szabályos egyenlő szárú háromszöget alkot, az alapvonal méretegysége 3, a száraké 3,5:3,5. A hármas alakcsoportok tompaszögű háromszögekbe vannak foglalva, csúcsaik távolsága a középDonttól (Jézus fejétől) balra és jobbra 4,5+3,5 0 3,5+4,5; alapvonalaik méretei a Jézusháromszög alsó bal és jobb csúcsától számítva 4 és 5 egység, vagyis a csoportozat öt háromszögének alapvonala így tagozódik (balfelől kezdve) 5+4+3+4+5. A hármas csoportokat a középpont felé nyújtott, élénken gesztikuláló kezek és karok kötik össze. hangversenye ritmizálják és óvják meg a széteséstől: távolságuk egymástól és a függőleges középvonaltól: 2+2+3 0 3+2+2. Még több hasonló egységarányt emelhetnék ki, de a csoportozat alapidom-ritmusát a fenti három számsor is kellőképpen szemlélteti: Csúcsok: 4,5+3,5 0 3,5+4,5 Kezek: 2+2+3 0 3+2+2 Alapvonalak: 5+4+3+4+5 A kép tehát tisztára geometriai szerkesztmény, vázlatrajza mértani idomokból pontosan összeállítható. — Számok, idomok, arányok, aritmetika, geometria, trigonometria! Ezen a képen semmi sem véletlen, önkéntelen vagy ihletszerű; egy színpadi rendező remeke, aki tisztában van a matematikai tudományok összes ágabogával, s rájuk alapítja művészetét. Ezen a csoportképen minden mozzanat kiszámított, megmért, szabályos, tervszerű, megfontolt, elrendezett, arányos, hibátlan. Valóban kompozíció: összetétel, összeállítás a szó ijesztően szakszerű értelmében. Most lessük meg, hogyan teszi a Mester a csoportképet élővé, hogyan költözik a mértani vázba szerves élet és lélek? Szerves élet és lélek, azaz anatómia és pszichológia. Az anatómiáról csak annyit, hogy az apostolokat (mint általában kompozícióinak alakjait) ruhátlanul is felvázolta, akttanulmányokat végzett, hogy a figuráknak testtanilag hibátlan tartást adjon, mielőtt felöltözteti őket. A Vacsora Jézusáról is van egy derékig csupasz anatómiai tanulmánya, tudjuk viszont, hogy Fra Angelico Jézust térden állva festette: ez a különbség tudomány és inspiráció közt. — A lélektan tudománya a Vacsorán avval kezdődik, hogy minden apostolban egy-egy jellemtípust vagy lélekalkatot testesít meg; evégből fejüket először szakáll, haj nélkül vázolta fel, hogy a szőrzet alatt is hibátlan karakter rejtőzzék. Á jellemek sora Jézus jobbján (a nézőtől balra): János az abszolút jóság, Júdás az abszolút gonoszság, Péter az igazságosság, mintegy áthidalva kettőjük ellentétét, András a tiszta lelkű egyenesség, Bertalan a férfias tetterő; a másik oldalon: Tamás az ész. idősebb Jakab a hit, Fülöp a szeretet, Máté a tudásvágy, Tádé a megfontolás, Simon az aggastyán-bölcsesség megtestesítője. Jézus szavai az érzések, indulatok viharát szabadítják föl, mely hullámverésként fut végig a tanítványokon, s jellemükhöz híven nyilvánul meg. Ennek ábrázolásában ül diadalt a kifejező mozdulatok, az arc- és tagjáték tudománya. János, kezét összekulcsolva, félájul tan dől hátra, Péter kenyérszelő kését megragadva, nyomban felugrik, Jánost, Jézus bizalmasát kérdi, ki az áruló, hogy megölje; Jézus kedves tanítványának és heves vérű védelmezőiének arcától sötéten üt el Júdás gonosztevő profilja, az egyetlen Kivételes élményt jelentett a Collegium Musicum vasárnap esti hangversenye. Mindenekelőtt zenetörténetileg, hisz a kis együttes olyan hangszereket szólaltatott meg, amiket elsősorban Tintoretto festményéről ismerünk, mégis hiba lenne csak művelődéstörténeti szempontból értékelni a Collegium Musicum koncertjét, hisz tagjai (Fischer Iván viola da gamba, Stadler Vilmos blockflőte, Kecskés András lant, Tódy Éva cembalo) kivételes mesterei hangszerüknek. Persze aki a bécsi klasz- szicizmus vagy még inkább a romantika felől közeledik a XVII—XVIII. század zenéjéhez, idegenül bolyong a jobbára ismeretlen nevek között. De itt erjed, alakul mindaz, ami végső formát Bach, Mozart, Beethoven művészetében kap, s ebben a barokk névsorban még a vitathatatlanul óriás Telemann is csak előjáték Bach-hoz. A műsor számos meglepetéssel szolgált, az ismert és ismeretlen szerzők között még két császári dilettáns is szerepelt, (I. József és I. Lipót), így téve teljessé a kor zenei képét. Az est igazi meglepetését a hangverseny belga művészárnyékba süllyedt arc; ő is megriad, de már kezében a pénzeszacskó, hogy ha kell, vele meneküljön; András csodálkozva fordítja nyílt, szép öreg-arcát Jézus felé, kezét fölemeli, az árulásnak még a gondolata ellen is tiltakozva; ifjabb András, Jézus rokona (arcvonásaik hasonlók), kezét kérdően Péter vállára teszi, s így összeköti a két csoportot; az óriás termetű Bertalan felugrik, várakozó és feleletre kész pillantást vet az Urra. mintha mondaná: Vannak még karok védelmedre! Jézus balján idősebb Jakab elször- nyedve hátrahőköl, Tamás fürgén felpattan, kezét intőén emeli, magyarázatot kér, Fülöp fájdalomtól megtörtén szinte sír, kezét szívére szorítja, Máté ismét összeköti a csoportot, karját hevesen Jézus felé nyújtja, s türelmetlenül faggatja öreg társait; Tádé arca kételyt fejez ki, míg Simon a tapasztalat szomorú bölcsességével jelzi: Hihetetlen, mégis meg fog történni, mert maga Jézus mondja. Az izgalom hulláma középről indul el, a két szélső alakban, a higgadt Bertalanban és a bölcs Simonban apad a legmélyebbre, majd a gesztusok egyre növekvő erővel ismét visszaverik a közép felé. A szenvedélyek háborgásának középpontjában ül Krisztus csendes, megadó belenyugvással, az ablakon át benéző esti táj békés keretében; arcán végtelen szeretet és a nyugalom fensége, szempilláját és kezét lebocsájtja, csak jobbját emeli kissé, mintegy védekezőén és elutasítóan Júdás felé, kinek balja önkéntelenül és ijedten átveszi ezt a mozdulatot. Itt találkozik a kép két érzelmi véglete: Jézus átszellemült lelki békéje Júdás megrökönyödött, de elszánt gonoszságával. Az érzések, indulatok vihara verődik oda-vissza, megszakítatlan, áradó-apadó hullámokban: él, mozog a kép. Vavendége jelentette: Zeger Van-’ dersteene birtokában van mindannak, ami a barokk zene tökéletes felidézéséhez szükséges. Kivételes képessége és felkészültsége játszva birkózik meg minden nehézséggel, s néha az volt az érzésünk, hogy a barokk kor valamelyik legendás hírű és hibátlan technikáját, mely a barokk ének- gyakorlat egy lényeges leleményét, a messa di voce-t, az egy kitartott hangra alkalmazott crescendot és decrescendot is igazi barokk hangulatot keltve énekelte. Az együttes, ismételjük, kiváló képességekkel rendelkezik, s olyan meglepetésekkel is sfcolgált, mint Kecskés András lantszólói, vagy Stadler Vilmos blockflőtén előadott La folia-ja (Corelli.) Tódy Éva, aki helyettesként lépett fel. jól Illeszkedett az együttesbe, de önálló műsorszámai, főleg a Couperin-műben bátortalanul hangzottak. A Collegium Musicum hangversenye megérdemelt, őszinte sikert .aratott Szekszárdon, 9 úgy fogunk visszaemlékezni rój mint az idei nyár egyik legjelentősebb zenei eseményérej Cs. fc* j lóban? Nem úgy hat-e inkább, mint mikor a képernyőn futó filmszalag megáll, s a hevesen sürgő-forgó alakok hirtelen megmerevednek? Vajon a festmény, a rajz megörökíthet-e többet a mozgásból,' mint egy drámai pillanatát? Átlépheti-e bármely művészet a saját határait? Leonardóé minden esetre eljutott legszélsőbb határaihoz: a kompozíció felülmúlhatatlan, több mondanivalót belevinni, jobban megszerkeszteni aligha lehet. Míg belemélyedünk, s mire megértjük! mindezt, csodálattal és tisztelettel telünk meg, mint valamely mélyen szántó tudományos előadás után, — de meghatottságunk odavész. Talán éppen azért, mert mindent megértünk, mert minden ész- ' szerű, kiszámított, szabályos, hibátlan, tökéletes; minden érzékelésünk az értelembe, intelligenciába torkollik, semmi sem marad az átérzés, az élmény számára, nem jár át az elemezhetetlen Szépség, Nagyság hatása. Hiányzik a művészet legfőbb varázsa, az érthetetlen, az el nem mondható, belőlünk pedig ennek visszhangja, a megrendülés. Az hiányzik, amit Leonardo a művészetben isteninek nevez, a nurrfinosum. E legfőbb istenség; az Utolsó Vacsoráról és a /többi tudományosan alkotott képről távolmarad. Nu- menj oöest! 1974. július 30,
